Görcsösen szorongattam a kardomat, miközben próbáltam elbújni Gandalf mögött. A törpök készen álltak az ellenség érkezésére, a harcra. A szemük elszántan, vadul villogott, határozottan vetették meg lábukat, kezükben iszonyatos fegyvereik... Én féltem. Biztos voltam abban, hogy ha itt most harcra kerül a sor, mindegy, hogy orkkal, warggal vagy egyéb gonosz teremtménnyel szemben, én fogok alul maradni, és nem csak azért, mert nem vagyok tapasztalt kardforgató. Arra sem voltam kész, hogy öljek, és nem is voltam benne biztos, hogy valaha is leszek.

Valami kirobbant a fák közül, kiabálást hallottam. Ösztönösem az arcom elé kaptam a kezemet, kardom előre szegeztem. De nem jöttek nyílvesszők, nem hasított kard, nem vetette rám magát semmiféle fenevad... egy ideges rándulást leszámítva a törpök sem mozdultak, így lassan fellestem. Nem tudtam megállni, hogy ne szaladjon fel belőlem ismételten egy döbbent nyögés. Mindenre számítottam, csak éppen erre a jövevényre nem.

A barna köpenyes öregember leugrott furcsa, szánszerű tákolmányáról. Alacsonyabb, zömökebb volt Gandalfnál, rendezetlen szakállú, de jóval fiatalabbnak, egyszerűbbnek tűnt nála. Hosszú, göcsörtös fabotját szorongatva zaklatottan járatta végig rajtunk tekintetét, amíg meg nem látta Gandalfot. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem számítottam rá, rögtön tudtam, kicsoda ő, nem kellett Gandalf felismerő sóhajtása.

- Barna Radagast!

A törpök lassan leeresztették fegyvereiket, s Fili a mutatóujjával finoman lenyomta a még mindig előreszegezett kardom pengéjét.

- Nyugodj meg, nem tűnik ellenségnek.

Mindannyian a Barna mágust fürkésztük, ki gyanakodva, ki kíváncsian, ő azonban nem törődött velünk. Kísérője, egy apró madárka eszevesztett módon jajveszékelt, így alig hallottuk, mit kiabál.

- Radagast, mi hozott erre? - faggatta Gandalf, próbálván megnyugtatni felzaklatott barátját. Thorinék összesúgtak egymás között, komoly pillantásokat vetve a két mágus felé.

- Téged kereslek, Gandalf. - Radagast lassan lecsillapodott, jelentőségteljesen rámeredve a Szürke mágusra. - Valami szörnyűség történt... valami rettenetes.

- De mégis mi?

Radagast elhallgatott, mint aki erőst törte a fejét.

- Elfelejtettem... - vonta össze végül rosszallóan a szemöldökét. Glóin felhorkant valahol mögöttem.

- Gondolkozz! - bíztatta Gandalf. - Ha olyan szörnyűség, biztos a nyelved hegyén van már a gondolat.

- Nem éppen. - rázta meg a fejét Radagast. - Várjunk csak...! De, van itt egy botsáska!

Gandalf elvette tőle a bogarat, én csendesen kuncogtam, a törpök pedig megütközve néztek össze.

- Ez bolond... - morogta Thorin.

- De mi van a gondolattal? - próbálkozott tovább Gandalf. A tudatlanságot játszva közbeszóltam.

- Ezek bakacsinerdei nyulak? - mutattam Radagast szánjára, mire a mágus arca felderült.

- Megvan, Gandalf! Bakacsinerdő!

Gandalf tekintete felém villant, majd elkomorodva bólintott és Thorinékhoz fordult.

- Drága törpjeim, megtennétek, hogy megpihentek kicsit odébb?

A törpök elégedetlenül, de engedelmeskedtek, én viszont megtorpantam.

- Mire készülsz? - suttogta mellettem Bilbó; egyedül neki tűnt fel a bizonytalanságom.

- Nem tudom. - megcsóváltam a fejem és a mágusok felé néztem. A hobbit azonnal megértette.

- Sok mondás van nálunk a Megyében. - jegyezte meg csendesen. - Némelyiket jobb, ha figyelembe veszed, némelyikkel nem érdemes foglalkozni. De néhány dolog vitán felül áll, és ezt tanácsolom neked is. Ne ártsd bele magad a mágusok dolgába. Furcsa szerzetek ők... ha túl sokat akarsz tudni, bajba kerülhetsz. Nézz csak meg engem.

Azzal már ott sem volt, elsurrant a törpök után. Néhány pillanat erejéig feszülten álltam a helyemen. Bilbónak igaza volt, és magam sem tudtam, miért hajtott kíváncsiságom egy fa mögé a két mágus közelében. Gandalf még mindig Radagastot próbálta lecsillapítani, aki rendkívül jónak találta a dohányt, melyet barátja adott neki nyugtatóképp, és egy egész pipával elszívott.

- Milyen híreket hoztál Bakacsinerdőből? - kérdezte végül Gandalf. Radagast arca szokatlanul komoly és gondterhelt volt, ahogy válaszolt.

- Aggasztó híreket, Gandalf. Az erdő betegebb, mint valaha.

- Dol Goldur?

A név hallatán megborzongtam.

- Igen. - bólintott Radagast. - Már jó ideje tudjuk, hogy egy sötét erő vette be magát az erődbe, de most úgy tűnik, az eltelt évek alatt még nagyobb hatalomra tett szert, mint arra valaha is számítottunk volna. Az óriáspókok messzebbre merészkedtek, mint eddig bármikor, a fák megváltoztak, gonosz árnyékot vetnek, elsötétítve az erdő mélyét. Eddig nem látott teremtmények bukkantak fel, a barátságos állatok pusztulnak. Orkokat is láttam az erőd környékén, sokat! Az erdőtündék, Thranduil népe nem is sejti, igazából mekkora veszély leselkedik rájuk, de mágus szavamra, ez így nem mehet tovább! Hagytuk, hogy ez így elterjedjen, de nem engedhetjük tovább, valami megoldást kell találnunk, lépnünk kell minél előbb, különben az erdő odavész!

- Én jártam már Dol Goldurban, sok évvel ezelőtt. - Gandalf sóhajtott. - Oly sötét és gonosz erő rejtőzik ott, melyre sosem számítottunk volna. Szarumán akkor azt mondta, nem érdemes foglalkozni vele. Már akkor sem értettem vele egyet, de azt mondod, ez a sötétség egyre inkább rátelepedik az erdőre. Erről már beszélnünk kell, és nem csak vele, hanem mindazokkal, akik őrködnek még Középfölde felett.

A lélegzetemet is visszatartottam az izgatottságtól, nem tudtam megállni, hogy ne lessek ki a fa mögül. Bakacsinerdő homályba borulása... ez csakis a Fehér Tanács összehívását jelentheti.

- Értesíts mindenkit, akit kell. - folytatta Gandalf. - Ezt már nem húzhatjuk tovább. Az árnyék már ott van felettünk, nem hagyhatjuk, hogy teljesen elborítson minket.

- Azonnal indulok.

Hirtelen üvöltés hallatszott a távolban, kellemetlenül ismerős, hátborzongató üvöltés. Összerezzentem, nem messze a törpök felpattantak, újra fegyvert fogtak a kezükbe.

- Wargok. - kapta fel a fejét Gandalf. - Téged követtek?

- Nem hiszem. - rázta meg a fejét Radagast. - Valószínűleg az a horda, amelyre Völgyzugoly tündéi vadásznak a környéken. Útközben találkoztam néhányukkal, de ők még messze járnak.

- Ezek szerint az érkezésükre nem számíthatunk, nekünk kell megoldanunk. - Gandalf kivonta a kardját. Radagasttal egyszerre fordultak meg...

...és egyenesen rám néztek.