Sziasztok! :)
Meghoztuk a következő részt
Reméljük tetszik majd nektek ;)

Taehyung -> VVYaoi
Jungkook -> Kimi

Jó olvasást! :)

Jungkook

Ajkaim beharapva indultam meg az igazgató irodájához és reménykedtem abban, hogy minden nehézség nélkűl betudok jutni.

Jó pár csínytevésben benne voltam még gimnazista koromban, így azt is tudtam hogyan lehet egy apró kis gemkapoccsal feltörni a zárat. Szerencsémre azon a részen ahol az iroda volt pont nem volt világítás, így a kamerák se tudták felvenni azt hogy éppen mire készülök.

Koncentrálva illesztettem be a kis fémszerkezetet, amit még a szobámban széthajtogattam. Végig Taehyung járt a fejemben és az, hogy mennyire megakarom ismerni és olyanokat megtudni róla, amikkel talán még ő sincs tisztában.

Szerencsémre sikerült a hadművelet és nem volt az iroda se bekamerázva. Nem gondolták, hogy a betegek elhagynák a szobájukat, mert erre nincs lehetőségük, arra meg méginkább nem volt alkalmuk, hogy ide beszökjenek, így nem volt mi féltenivalója az igazgatónak.

A telefonommal világítottam be a szobát ahogy egyre beljebb merészkedtem. Résnyire nyitva hagytam a nyílászárót, mert a régi fajta ajtóval volt ellátva a szoba, olyannal, amit ha magam után behúznék zárva is maradna.

Nagyon sok kis szekrény volt a helyiségben, amik szinte körbevették a teret. Azt se tudtam melyikben kezdjem a kutatást, de végül amellett döntöttem ami az íróasztalhoz a legközelebb helyezkedett el. Nem jó választás volt, mert nem találtam benne egy Taehyung névvel ellátott dossziét se, így mentem a következőre, majd az azt követőre és végül a harmadik volt a befutó.

Még hogy nincs több dokumentum. Na persze...

Pontosan tíz darab mappa volt és mindegyiken Taehyung neve szerepelt. Elvigyorodva kaptam ki belőlük a papírokat, majd elkezdtem kutatni az íróasztal fiókjaiban üres írólapok után, hogy legyen mivel kitöltenem a dosszié tartalmát, ezzel becsapva az igazgatót ha esetleg benézne a fiókba. Majd ha mindegyiket átnéztem és kielemeztem visszafogom csempészni, mert nem állhattam most neki fénymásolni a lapokat, az túl nagy hangzavarral járna.

Végül sikeresen elloptam a fontos információforrásokat és volt egy olyan érzésem, hogy ezek a tényleges adatokat fogják tartalmazni, évekre lebontva. Megvan az éjszakai programom. Nem fogok sokat aludni az már egészen biztos...

Jól gondoltam, tényleg évekre voltak bontva. Az első időszakban mikor megérkezett Taehyung csak azt elemezték, hogy tényleg nem volt semmi baja, amivel amúgy is tisztában voltam. Tudtam hogy Taehyung normális és nem lenne itt a helye és ez nem csak Hyori tájékoztatása által tudatosult bennem, hanem találkoztam már elég beteg emberrel, akiknek ténylegesen segítségre volt szükségük. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy Taehyungnak nem kellene a támogatás, de ő már egy teljesen más helyzet mint azok akik tényleg betegek.

Sok leírást találtam arról, hogy hogyan kezelték Taehyung agresszióját, és hogy nem követte az utasításokat. Többször kapott áramütéseket, hogy tanuljon a hibáiból, de volt hogy egy sötét szobába bezárták, ahol nyugtatókat is adtak neki.

Elképedve olvastam a sorokat. Hogy tehették ezt vele? Hiszen még csak gyerek volt és szinte kínozták, minta ténylege megérdemelte volna. Ő csak védte magát.

Azt is lejegyezték, hogy nem egyszer zaklatták a betegek, akik utána vagy a gyengélkedő részen végezték, vagy pedig megölte őket.

Sajnáltam Taehyungot. Fogalmam sem volt milyen szörnyűségeket élhetett át és azok nem is voltak leírva, hogy az ápolók miket műveltek vele. Mennyi szörnyűséget és kínt kellett ennek a szegény fiúnak átélnie?

Legszívesebben szorosan a karjaimba zártam volna, hogy mindenkitől megvédve megnyugtathassam és soha többet senkinek nem engedném, hogy egy ujjal is hozzáérjen. Annyira gyengének tűnt mikor megmutatta nekem az érzékeny oldalát, hogy el se tudtam képzelni őt, mint erős és megtörhetetlen omegát. Én egyre jobban csak a gyenge, megroppant fiút láttam magam előtt, aki titkon egy védelmező kar után kiált, hogy az megvédje mindentől és mindenkitől.

Valamiért én szerettem volna annak a karnak a tulajdonosa lenni. Én szerettem volna őt ölelni és szeretni, hogy azt megadhassam neki, amit eddig még senkitől sem kapott meg. Erre lenne a legnagyobb szüksége ahhoz hogy változzon a viselkedése, viszont volt egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz egy egyszerű dolog.

Szépen lassan haladtam az időben és elértem a tizenhatodik évének a mappájához.

Nagyon kíváncsi lettem, és tudtam hogy ebben válaszokat fogok találni kérdéseimre.

Ahogy kinyitottam a dossziét egy kis levél pihent a dokumentumok tetején. Látszott hogy már kinyitották, így nem nekem kellett felfeszegetnem a vékony borítékot. Óvatosan széthajtogattam a papírt és a sorokba vetettem magam.

" Tisztelt Igazgató Úr,

olvastam a levelét és nincs mit tanakodni ezen a kérdésen. Kérem öljék meg!

Üdvözlettel, Kim Hyungyo!"

Rövid és tömör levél volt, amelyet ha jól sejtettem Taehyung apja írt az igazgatónak. Megakarta öletni a saját fiát? Képes lenne erre?

Hogy lehet így valaki egy apa, azzal a tudattal hogy ide bedobta a gyerekét, majd arra kéri az igazgatót hogy öljék meg.

Hihetetlen düh fogott el, hogy azt hiszi ő rendelkezhet egy olyan ember felett, akit még csak fiának se nevez. Undorító alak lehet. Szeretnék vele találkozni, hogy megmutassam miket élt át a szerencsétlen fiú, akit úgy küldtek ide saját akaratán kívűl.

Legszívesebben széttéptem volna a levelet mérgemben, de józan eszem még jelen volt, ezért óvatosan visszatettem a borítékba. Haladtam a papírok között, ahol újra megtaláltam a jelentést arról a bizonyos műtétről. Újra végig olvastam, de hiába próbáltam a sorokat megfejteni nem tudtam levonni a következtetést, hogy pontosan akkor mit is végeztek el a fiún.

Újabbat lapoztam mikor is megtaláltam egy ultrahang képet.

Szemeim óriásira kerekedtek és szomorúan elmosolyodva néztem a kis magzatról készült fotót. Taehyunt terhes volt, és elvetették vele a tudta nélkűl. Akkor erről írt az apja a levélben, hogy öljék meg a csöppséget.

Szívfacsaró volt, hogy mit élhetett meg Taehyung tizenhat évesen. Ki erőszakolta meg? Mert abban biztos voltam, hogy nem önszántából vállalta ilyen fiatalon a picit.

Szörnyű érzés fogott el és méginkább magamhoz szerettem volna ölelni a gyönyörű omegát. Hogy lehetett ilyen erős?

Taehyung

Miután Jungkook távozott a szobámból, erős sírógörcs kapott el amiről valószínűleg a felgyülemlett stressz tehetett. Hatalmas gombócot éreztem a torkomba, szinte már-már fulladás szerű hangokat adtam ki magamból.

Mikor végre sikerült megnyugodnom, fáradtan dőltem el az ágyamba, s nem törődve semmivel és senkivel estem mély álomba. Egy olyan álomba, ahol a leglehetetlenebb kívánságom vált valóra. Szabad lettem.

A nap sugarai sokkal erősebben simogattak, a szél nem támadt fel, inkább volt kellemesnek mondható idő. Egy hatalmas zöld mezőn álltam, amit már kitudja milyen régen láttam. Egyáltalán így néz még ki? Rengeteg virág, különböző színekben, egy óriási zöld alapon, szinte festői képet adtak a külső szemlélőnek. Hatalmas fák, amik árnyékot adtak, az ég kék volt, a felhő színe hófehér és olyan puhának tűnő akárcsak egy vattacukor a kisgyerekek kezében lévő pálcán. Olyan szürreális élménynek tűnt, mégis olyan boldogsággal töltött el ez a látvány.

Az önfeledt bámészkodásomat egy lassan közeledő alak zavarta meg. Sajnos nem láttam az arcát, s ilyenkor már rég menekülőre fogtam volna, de valahogy úgy éreztem ez a személy nem fog bántani. Közelebb ért hozzám, hatalmas kezét emelni kezdte, mire automatikusan összerezzentem, szemeimet szorosan hunytam be.

-Ne félj, most már nem kell! – suttogta ajkaimra ezeket a szavakat és lassan érintette össze párnácskáinkat, mintha csak porcelánból lennék és attól félne az idegen, hogy véletlen összetör.

Ha ilyen kellemes, akkor az ő karjai közt szívesen darabjaimra hullanék, hiába tudom hogy utána már semmi nem ragaszt össze...meghalok.

Szemeimet nehezen nyitottam ki, kezemet pedig reflexből az ajkaimra helyeztem és ott húztam végig, ahol az idegen csókolt nem is olyan régen. Átfordultam a másik oldalamra és mikor megláttam a kisasztalon egy szatyrot, egyből beugrott hogy mi az és a legfontosabb, ki hozta. Jungkook... Látszik rajta hogy segíteni akar, még a makacsságomat is elviseli, de tudom csak azért mert megígérte a nővéremnek, hogy felkarol engem. Semmi más oka nem lehet.

Halvány mosollyal az arcomon keltem fel és mentem az asztalhoz. Mikor megéreztem az isteni illatokat egyből megörültem, ugyanis elég régen került már jó minőségű étel a gyomromba. Nem véletlenül vagyok olyan vékony lassan mint egy anorexiás.

Reggeli után visszafeküdtem az ágyba és a tegnapon kezdtem el gondolkodni. A korai, kissé jó hangulatom abba a pillanatban szállt is el. Fogalmam sincs hogy mi történt velem. Olyan érzésem volt, mintha azaz egy év kiesett volna teljesen az életemből. Egyetlen reményem Jungkook volt, ő lehet hogy talált valamit velem kapcsolatban. Bár, kétlem hogy megosztja velem azok után ahogy tegnap viselkedtem vele.

De miért is foglalkozom ennyire Jungkookkal?

Na mit gondoltok ki lehetett Taehyung álmában?
Jungkook hogyan fogja majd mindezt elmondani Taehyungnak?

Reméljük elnyerte a tetszéseteket ez a rész is :)

Bye, Kimi x VVYaoi