Sziasztok! :)

Itt is lenne a következő rész :)

Reméljük tetszik majd nektek.

Taehyung -» VVYaoi

Jungkook-» Kimi

Jó olvasást! :)

Taehyung

Álltam mint egy szerencsétlen Jungkook előtt felhúzott pólóval és könnyáztatott arccal. A tekintete égetni kezdte a bőrömet, így fogva a pólómat húztam vissza, ezzel takarva testemet és a rajta lévő átkokat.

-Tessék, maga ezt is látta! – ültem vissza mérgesen és durván kezdtem el törölni arcomról az átkozott nedvességet, ugyanis omegáknál megszokottak a könnyek, de én nem voltam olyan mint a többi. Az a kedves, engedékeny, alázatos, csak az alfának élő egyed. Inkább voltam egy temperamentumosabb, már-már fiatal alfára hasonlító személy.

-Én elhiszem neked Taehyung, hogy nem lehetett könnyű ez a kemény és kerek tíz év, de értsd meg, hogy segíteni akarok! – hangja szinte már a kétségbeesés határát súrolta, ami miatt a szívem hirtelen dobbant egy sokkal erősebbet. Most az egyszer engedelmesen bólintottam egyet, miszerint beleegyezek. A meglepődött arcát látva kedvem támadt volna hangosan nevetni, de valahogy mégsem vettem rá magam, vagyis inkább az omegám, hogy megtegyem ezt.

Folyamatosan tette fel a kérdéseket, én pedig igyekeztem visszaemlékezni egy-kettőre, ugyanis olyanokra is kíváncsi volt, ami még gyerekként történt velem.

-Taehyung...nem tudom hogy mennyire vagy tisztában ezzel a dologgal, de erre feltétlenül rá kell kérdezek! - szólalt meg már sokadjára, pedig reménykedtem benne, hogy hamarosan végzünk.

-Ne húzza az agyamat! Milyen lapot talált rólam? – nevettem fel, ugyanis azokon a hamis papírokon amiket a kezében tartott, részletesen leírtak egy betegséget, amivel elméletileg kezelnek. Holott, rohadtul semmi bajom sem volt. Azokon kívűl semmi más nincs ami árulkodna arról, hogy ki is vagyok. Itt bent teljesen elvesztettem a személyazonosságomat.

-Taehyung, voltál bármikor omega kivizsgáláson? Mert itt ilyen van az aktáid között, hogy végeztek rajtad egy műtétet...- kezdett is bele, de amint meghallottam miről hadovál, rögtön félbeszakítottam.

-Fejezze be! Képes egy omegától ilyet kérdezni? Egyszerűen fel nem tudom fogni! – ugrottam fel mérgesen a székből és ha tudnék, most biztosan villámokat szórnék szemeimből.

Ha ez igaz, ha tényleg megtörtént az amire gondolok...

-Nem tudom mi lehet ez Taehyung, bár van egy durva gyanúm, hogy mi miatt végezték el a műtétet. – jött közelebb, de én azt a pillanatot választottam, hogy durván a falnak lökjem.

Elkerekedet szemekkel nézett rám és mintha az ijedtség apró jele csillant volna meg íriszeibe.

-Csak ezzel kapcsolatban ne...az egyetlen képességem, hogy valami jót tegyek, elveszett? Vagy rosszabb... – könnyesedtek be kéken világító szemeim, ugyanis hirtelen ugrott be egy emlék, mikor még fiatalabb voltam és az orvos azt mondta, hogy elvisznek megvizsgálni, mert itt minden omegával ez történik.

- Hát ezért voltam rosszul valami miatt lelkileg...- engedtem el Jungkook zakóját, és lassan kezdtem el hátrálni tőle egészen a másik falig.

-Valami eszedbe jutott? Ha igen akkor mond mert... – jött közelebb Jungkook, de kikerülve őt rohantam ki a szobából, hogy a saját kis zugomba zárkózva sírjam ki magam, ahol senki nem láthatja a gyenge Taehyungot.

Minden reményem elvesztve estem hófehér ágyneműs vackomba. Zokogtam ahogy Jungkook szavai velem kapcsolatban újra játszódtak a fejemben, akárcsak egy régi lemez a lemezjátszón.

Mi történt velem mikor tizenhat éves voltam?

Jungkook

Egyre jobban fogalmazódott meg bennem Taehyung igazi énje, akit folyamatosan próbál elnyomni nagy sikerrel, hiszen nekem se könnyű kibogarászni ki is ő valójában. Pedig ez a munkám...

A hegei olyan hatást gyakoroltak rám, ami még soha egyik betegemnél se történt meg. Sajnáltam hogy ide bedobták, mint egy kelletlen ruhadarabot a turkálóba, mert itt azt tehettek gyenge személyével amit csak akartak. Nem ellenkezhet mert akkor még nagyobb büntetést fog kapni, amire senki se jönne rá, hiszen ide nem sokan teszik be önkéntesen a lábukat.

Én vagyok az egyetlen mentsvára, amivel még nincs tisztában, de az a célom hogy egyre jobban a tudtára adjam. Csodálom a fiút mindennél jobban, hogy ilyen erős és megtörhetetlen. Sok ember tanulhatna tőle.

A legjobban a lelet aggasztott, ami most a fotelomban pihent. Milyen műtét lehetett az? Abortusz esetleg? Vagy elérték, hogy ne lehessen többet gyereke? Bármit eltudok képzelni ezekről a mocskos emberekről. Undorodom a helytől, jobban mint mikor először betettem ide a lábam.

Nagy sóhajjal túrtam a hajamba és a nyitott ajtón át kémleltem a fehér folyosót, amin egy pár perce Taehyung viharzott ki. Kihúztam a szépségnél azt a bizonyos utolsó gyufát. Nem véletlen akadt ki. Az omegák ugranak ha ilyesmiről van szó, tudhattam volna, mert volt már elég hozzáhasonló páciensem.

De akkor is foglalkoztatott, mi is történt vele négy évvel ezelőtt. Megkell tudnom...

- Minden rendben Mr. Jeon? - lépett be az igazgató, mire azonnal rendeztem vonásaim.

- Persze uram. Végeztünk Taehyungggal mára. - eresztettem meg egy mosolyt, ami egy fintor lett volna ha nincs rajtam a "maszkom", amit akkor kapok fel ha valaki nekem nem szimpatikussal beszélgetek. Már értem Taehyungot, hisz ő is ugyan ezt teszi. Előttem végre leengedte az álcáját, megmutatta a gyenge oldalát és abban reménykedtem, hogy idővel egyre többet fog felfedni számomra.

- Lenne valamire szükségem uram. - szólaltam meg újra, mire a férfi azonnal rám kapta tekintetét.

- Mondja csak. - biccentett fejével egy picit.

- Átnézhetném Taehyung összes dokumentumát? Fontos lenne ahhoz, hogy tudjam hogyan kezeljem. - próbáltam a legtisztelettudóbban beszélni hogy elérjem amit akarok, de ahogy kezdett megkeményedni a férfi arca, tudtam nem jártam sikerrel.

- Az mind ami magánál van. Nincs több. - mondott csak ennyit. - Ha megbocsát, megbeszélést tartok az ápolóknak. - hajolt meg picit, majd el is hagyta az ideiglenes szobám.

Mekkora álszent alak. Nem hiszem el, hogy egy olyan emberről aki már tíz éve itt van összesen csak három vékony dosszié lenne.

A kíváncsiság egyre jobban furdalt hogy mit rejtegetnek ennyire, amit semmiképpen nem akarnak még velem se megosztani. Elterveztem, hogy az éjszaka folyamán meglátogatom a drága igazgató irodáját, hogy megnézzem ténylegesen csak három nyamvadt dokumentum van-e az omega fiúról.

Bajba keveredhetek, de nem érdekelt. Taehyungról mindent tudnom kell és ha nem képes megosztani velem az intézményvezető, annak biztosan oka van. Titkolnak dolgokat, de ezen már meg sem lepődtem.

A maradék időmet azzal töltöttem, hogy a laptopomba beütöttem azokat az információkat Taehyungról amik ténylegesen valósak voltak, és nem holmi összetákolt hazugságok.

Mikor végeztem mindennel elmentem venni magamnak ételt, mert nincs gusztusom egy ilyen helyen étkezni. Eszembe jutott Taehyung, hogy biztosan örülne valami normális ennivalónak, akkor legalább ma este nem kellene azt a moslékot elfogyasztania.

Vettem neki is vacsorát, amiket gondoltam, hogy általánosan mindenki szeret és nem nyúlhatok mellé. Talán értékeli majd a kedvességem és picit megnyílik nekem. Azt terveztem, hogy vele vacsorázok.

Az utam a szobájához vezetett, amin halkan bekopogtam, de pont olyan hangosan, hogy meghallja, majd benyitottam hozzá. Az igazgató adott nekem is egy kulcsot, ha beszeretnék menni Taehyunghoz legyen rá lehetőségem.

- Zavarhatlak? - dugtam be a fejem az ajtón.

Válasz nem érkezett.

A piciny ablak adott egy kis fényt a szobának, így jól kivehető volt a vékonyka alak, aki éppen a nyílászáró előtt ült és kifelé bámult.

Jól gondoltam, hogy nem fogyasztja el az ételét, mert az ott hevert a földön az ajtó mellett. Oda is való, nem hogy megegye ezt bárki is...

- Hoztam neked vacsorát. - csuktam be magam után az ajtót.

- Már kaptam. Minek hozott még egyet? - morogta az omega még csak rám sem emelve szép tekintetét.

Nagy sóhajjal léptem beljebb.

- Leülhetek? - mutattam a kényelmetlennek tűnő ágyra, amin helyet is foglaltam ahogy meghallottam a halk "igent".

- Szeretném ha együtt vacsoráznánk. Hoztam neked is. - nyújtottam felé a szatyrot, amiben csak az ő ételei voltak.

- Nem vagyok éhes. Nem szeretnék önnel vacsorázni. - nézett lassan rám jeges tekintetével. - Nem elég az, hogy napközben zaklat? Még este se hagy? - lökte ki kezemből a szatyrot, mire én kétségbeesetten néztem az ételek után, majd vissza rá.

Szemei megint kéken világítottak, ami elárulta számomra mennyire is nincs kedve a társaságomhoz.

- Taehyung, én nem bántalak. Nem érted? - estem kétségbe, hiszen kezdett teljesen elfogyni a türelmem, pedig én próbálok vele kedves lenni, de ő mégse enged közelebb magához. Mikor már úgy éreztem hogy alakul a helyzet, újra visszakapta a maszkját nehogy bántódása essen.

- Mégis olyan dolgot kérdezett délután, amihez amúgy semmi köze és nem is esett jól. - fordította el a fejét, de azt még pont elkaptam, hogy megint könnyesek gyönyörű szemei. - Kérem menjen most el és az ételt is vigye. Nincs most étvágyam.

Nagy sóhajjal álltam fel, mert semmi értelme nem lenne annak ha ráerőszakolnám magam. Majd talán a holnapi nap sikerül picit lágyítanom fagyos szívén.

A neki szánt ételt összeszedtem, mivel teljesen széthullott és a dobozból is kiestek a húsok. Nagy sóhajjal tettem asztalára az én zacskómat, mert nem szerettem volna ha éhesen feküdne le. Valamiért gondoskodni akartam róla...

Most már még elszántabb lettem, hogy megtudjam mi is történhetett vele akkor azon a műtéten. Lehet hogy csak félreérti. Lehet azt gondolja, hogy soha többet nem várhat gyereket. De mi van ha nem így van? Tudni akartam, hogy vele is tisztázzam a dolgokat. Abban reménykedtem, hogy az igazgató irodája majd segítséget nyújt abban, hogy közelebb kerüljek a törékeny, ámde erős fiúhoz.

És milyen jól gondoltam, hogy segítségemre lesz...

Mit gondoltok Jungkook sikerrel fog járni, hogy többet tudjon meg Taehyungról? Vajon Taehyung viselkedése is változik ha megtudja az igazságot?

Hamarosan kiderül :D

Bye, Kimi, VVYaoi :)