Sziasztok! Meghoztuk a folytatást :)

Taehyung -» VVYaoi

Jungkook -» Kimi

Jó olvasást! :)

Jungkook

Az perceket órák váltották fel, melyeket később napok. Taehyung már három napja feküdt eszméletlenül a kórházi ágyon és sajnos javulást nem igen látott az orvos aki kezelte. Tartottam attól hogy ez az állapot fennmarad és kitudja hogy szerelmem mikor fog magához térni. Amikor csak tehettem mellette voltam, azzal se törődve hogy ezért talán kirúgnak majd a munkahelyemről. A főnökömmel így is kölcsönösen elutasítottuk egymást és ha minden a helyére fog állni az lesz az első dolgom, hogy elintézzem ne dolgozhasson tovább a korházban, vagy bármi ilyen intézményben. Megszegett egy olyan szabályt, ami alap feltételnek számított a mi szakmákban. Mégpedig a titoktarást.

Taehyung és Hyori szüleire térve, megtartottam az ígéretem legjobb barátomnak és amikor párom mellett nem én voltam bent hanem a nővére, akkor elmentem a rendőrségre. Egyik régi barátom ott dolgozott és így könnyen el tudtam intézni a testvérpárnak a távoltartási végzést. Úgy éreztem ezzel biztonságban lesznek most egy jó darabig. Emellett én is ott voltam nekik, hogy megvédjem őket azoktól a szívtelen emberektől.

Kezdtek picit normalizálódni a dolgok újra, egyedül Taehyung állapota nem volt biztató. Se jót, se rosszat nem tudott mondani az orvos, ami nagyon felzaklatott. Szerettem mellette lenni, hogy érezze nem hagyom magára, és itt vagyok hogy megvédjem. Nővére is nagyon sok időt töltött el a kórházban, hogy ő is erősítse testvérét. Reménykedtünk és bíztunk abban, hogy Taehyung hamarosan újra köztünk lesz és ezek után boldogan élhetünk majd minden zavaró tényező nélkül.

Taehyunggal közös kis apróságunkat az ájulása után még egy napig nem láthattam, de őt is jó párszor meglestem a kis ablakon keresztül, amíg nem tarthattam a kezemben. Miután eltelt a két nap, még elintéztek mindent a csöppséggel kapcsolatban, amit követően kérésemre behozták Taehyung kórtermébe, ahol együtt vártuk hogy másik szülője is karjaiba foghassa. A kislány maga volt a csoda baba. Soha egy hangos sírás nem hagyta el a száját, mindig azzal jelezte hogy éhes hogy aprócska kis ujját vette ajkai közé. Sajnáltam hogy nem lehettem Taehyung mellett még gyermekünk növekedett benne, de a hiányt a kis szépségem azonnal elfeledtette velem. Az volt a lényeg hogy most együtt voltunk.

Azután hogy kislányunkat behozták hozzánk még egy nap telt el anélkül, hogy Taehyung felkelt volna. Kezdtem egyre kétségbeesettebb lenni szerelmemmel kapcsolatban, aki semmi jelet nem mutatott arra hogy változna a helyzete.

Már majdnem eltelt az egész nap és már majdnem azt hittem, hogy egy újabb reggelre kell virradnom ahhoz, hogy reménykedjek Taehyungért, de a félhomályban halk nyöszörgésre lettem figyelmes.

Szemeim kikerekedtek és szinte azonnal előrébb hajolva kémleltem Taehyung arcát, ami most a nyugodt ábrázata helyett egy apró kis ráncba futott. Féltem, azt hittem hogy a képzeletem játszik velem és mindez ami történik csak egy délibáb, melyet elmém kreált hogy picit nyugtassa háborgó lelkemet.

- J...Jungkook. - hallottam meg nevemet szerelmem ajkai közül, amiről már tudtam hogy ez nem az aminek először gondoltam. Taehyung igenis kezd magához térni és ami melengedte a szívemet, hogy én voltam az első akinek neve ajkaira akadt. Engem keresett, hisz én lettem az oltalma.

Taehyung

Hol vagyok? Újra a semmi közepén, teljesen egyedül. Az utolsó emlékem, hogy apámnak rontottam és összeestem Jungkook karjaiba. Jungkook...Végre együtt lehettünk volna mint egy család, de a szüleimnek közbe kellett avatkozniuk és tönkre tenni mindent.

Mivel ötletem nem volt hogy hol vagyok, ezért elindultam egy irányba, hiszen sok veszteni valóm nem volt ebben a semmis térben. Az út elején hangokat kezdtem el hallani és mivel a kíváncsiságom nagy volt, ezért úgy gondoltam arra igyekszem tovább, de hamar elfogott a rossz érzés. Saját születésemet nézhettem végig és azt, ahogy apám elutasított, anyám meg az alfaja kedvéért visszaadott az ápolónak, mondván: "Én se vagyok rá kíváncsi". A jelenek nagyon elszomorított, de mégis ahogy láttam nővéremet, hogy ő az egyetlen aki foglalkozott velem, valami megmagyarázhatatlan erőt adott, üzenve hogy ezen lépjek tovább. És milyen igaz volt! Aztán következett a nap, mikor elvittek az intézetbe. A sok szenvedés és kín, mely lelkemet újra próbára tette. Külső szemlélője lehettem az első, Jungkookkal való találkozásomnak is. Nagyon furcsa volt magamat olyannak látni amilyen akkor voltam. Azóta nagyon sokat változtam és ez is Jungkooknak volt köszönhető, aki nem adott fel és küzdött a végsőkig.

- Haza akarok menni! – motyogtam az orrom alatt, de nem voltam elég halk, mert a képzeletembe kialakult Jungkook felém fordult. Először csak néztük egymást, majd elindult irányomba, viszont most nem hátráltam meg mint az elején. Halvány mosollyal az arcomon néztem rá, mire ő is viszonozta azt.

- Akkor gyere haza. – fogta meg mindkét kezemet és magával húzott az egyre világosabb fénybe. Bárhová is vezetett ez az út, nem féltem, mert tudtam, hogy ki van velem és ki fog szorosan.

A hangok élesebbé váltak és az eddig kirajzolódott alakok kezdtek eltűnni. Lassan elkezdtem visszatérni a valóságba, ugyanis megéreztem a számomra két legfontosabb ember illatát.

Nyöszörögve adtam Jungkook tudtára, hogy ébren vagyok. Szemeimet óvatosan nyitottam ki és mikor szembekerült velem szerelmem arca, akaratlanul is megindultak könnyeim.

- Fáj valamid Tae? Mi a baj? – lett egyből ijedt az alfa, de mivel nagyon ki volt száradva a szám, ezért testbeszéddel mutattam meg mit szeretnék. Egy ölelést. Karjaimat kitártam és mikor Jungkook közelebb jött, körbe zártam, hogy szabadulni se tudjon. - Annyira jó, hogy végre ébren vagy.- szavai jól estek és egyből elkapott a lelkiismeretfurdalás, mivel miattam voltunk ilyen helyzetben. Ha én akkor meghallgatom és nem rohanok el, egészen biztos minden más lenne és szüleimmel se kellett volna találkoznom, ami miatt ilyen állapotba kerültem.

- Itt van velünk Nari is. – szólalt meg Jungkook boldogan, de először nem értettem hogy kiről beszél, egészen addig míg meg nem hallottam a lányom apró hangját. Az alfám a kezeim közé tette, majd helyet foglalt mögöttem, így mindketten az ő védelmező karjai között voltunk.

- Szóval elnevezted. – mosolyogtam rá kedvesen, miközben egy apró puszit adtam szájára.

- Remélem nem bánod és tetszik is. – nézett felém óvatosan, hátha neki állok hisztizni, de olyan megnyugtató volt ez a kialakult helyzet, hogy eszembe se jutott a veszekedés, főként nem Jungkookal.

- Nem bánom egyáltalán, ráadásul nagyon tetszik és illik is hozzá...Jeon Nari*.

*Nari név -> Liliom. A tisztaság és az ártatlanság jelképe.

Itt is lennénk a folytatással^^.

Nagyon reméljük hogy tetszett nektek. Sajnos már csak egy rész van vissza a könyvből :(.

Köszönjük hogy támogattok és a bocsánat a kis kihagyásért :( Reméljük ez a kis szívmelengető rész kárpótol titeket valamennyire ^.^

Bye, Kimi x VVYaoi :)