Sziasztok!:)
Itt is lenne a következő rész.
Jó olvasást!

Taehyung -> VVYaoi
Jungkook -> Kimi

Jungkook

- Van egy öcsém - szólalt meg halkan egy kis idő után Hyori. Teljesen össze volt most törve a mindig erősnek tűnő nő és a sírása is alig akart csillapodni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen késői órákban fog rám törni, de neki bármikor rendelkezésére állok, hiszen én is mindig számíthatok rá.

- Öcséd? Soha nem meséltél nekem róla. - lepődtem meg.

- Igen egy öcsém, akit még egészen kicsi korában veszítettem el magam mellől. Megfogadtam, hogy segíteni fogok rajta, de sajnos nincs rá egyedül lehetőségem. - hajtotta le a fejét Hyori. Látszott rajta, hogy teljesen összeomlottak körülötte a falak, amiket gondosan felépített, hogy senki se láthassa a szomorú és gyenge valóját. Most sokkal inkább tűnt magányosnak és kétségbeesettnek, mintsem egy életvidám embernek akinek megismertem.

- Gondolom akkor miatta kéred a segítségem. - ültem le mellé.

- Igen. Taehyung bent van a fővárosi elmegyógyintézetben és ő nem oda való. Ő nem azért került oda, mint a többi örült. Sokkal inkább olyan emberek hibájából, akik az én életem is tönkretették. A szüleink tehetnek mindenről. - suttogta a végét, mire szemeim elkerekedtek.

Saját szülei dugták volna oda be azt a szerencsétlen fiút?

- Ugye nem akarod azt mondani, hogy csak megszabadultak tőle mert nem kellett nekik? - emeltem meg óvatosan a könnyes szemű barátom fejét.

Az olyan embereket és szülőket gyűlöltem a legjobban, akik jogtalanul döntöttek egy olyan élőlény felől, akinek még meg sincs adva a választási lehetőség.

Halk sóhaj hagyta el a száját, majd lassan folytak le gyémántcseppjei szép bőrén.

Egyértelmű volt a válasz, nem kellett többet mondania nekem. Már akkor eldőlt bennem hogy segíteni fogok neki, mikor még csak megérkezett. De most hogy már sejtem miért is kellek én ehhez, egészen biztos voltam a döntésemben. Nem csak a barátságunk miatt, hanem azért is mert az a szegény fiú szenved odabent és kitudja milyen kínokat élhet át. Neki nem ott lenne a helye. Nincs szüksége arra a pokoli létesítményre.

- Segítek. Beszélek a főnökömmel és minél előbb azon leszek, hogy az öcséd melletted lehessen. - mosolyogtam Hyorira, aki azonnal újra sírásba tört ki és szorosan magához ölelt.

- Nem tudom mi lenne velem nélküled. - motyogta a nyakamba, mire elmosolyodva öleltem át.

Akkor este megfogadtam, hogy már csak azért is kihozom onnan azt a fiút, hogy újra mosolyogni láthassam legjobb barátom.

Másnap reggel első utam azonnal a főnököm irodájába vezetett és egy kopogás után, amit követett a felettesem szólítása, be is nyitottam a falapon.

- Oh Jungkook. Mi járatban? Talán valami probléma adódott? - kérdezte Minwoo.

- Jó napot uram. - hajoltam meg előtte illedelmesen, majd helyet foglaltam a nagy asztal előtt álló fotelben. - Lenne egy óriási kérésem, ami eléggé magán ügy, de azt kérte tőlem hogy legyek mindig őszinte, mert csak úgy működhet a jó munkatársi kapcsolat. - kezdtem bele picit a nyalizásba.

- Hallgatlak. - mosolyodott el kedvesen, amiből tudtam hogy már nyert ügyem van a kis mondókám után.

- Van egy barátom, akinek az egyik rokona a fővárosi elmegyógyintézetben van. Szüksége lenne a kezelésre minél hamarabb, mert nincs jó állapotban a fiú. - vázoltam a helyzetet, majd folytattam is tovább. - Kim Taehyungnak hívják és húsz éves. Tíz éve van ott bent és semmit nem változott ezidő alatt a viselkedése, így azonnal rám gondoltak hogy segítsek rajta. - néztem végig a szemét, hátha felfedezem benne a nemtetszést, de mivel erre nem láttam semmi jelet, folytattam egy kis plusz rizsával hogy teljesen bebiztosítsam magam. - És ez számomra is nagy előre lépés lehetne. Egy sikersztori ha minden jól megy. - vigyorodtam el a végére, mikor megláttam mosolyát, ami nagyon jót jelentett.

- Ez egy szuper ötlet Jungkook. Megint nem csalódtam benned. Ez a klinikának is jót fog tenni. Egy kicsit emel a népszerűségén ha megtudják az emberek hogy itt ilyen jó orvosok vannak, akárcsak te. - bólintott egy picit mondata végén, ezzel is kimutatva hogy tényleg úgy van ahogy mondja.

- Nos..Akkor beszélek is az ottani vezetővel, hogy már ma átmehess és körbenézhess, esetleg a fiút is láthasd. - emelte fel a telefonját. - Addig maradj nyugodtan itt. Remélhetőleg hamar és zökkenőmentesen sikerül lefixálnom vele mindent. - mondta Minwoo, majd már tárcsázott is.

Hyori minden lényeges információt elmondott Taehyungról és vázolta is a történteket, hogy miért került be az öccse arra a helyre. Megrázó és szívfacsaró számomra, hogy valakit csak amiatt mert nem annak született mint amire vártak képesek eldobni maguktól. Undorítónak találtam, hiszen egy Omegában is hihetetlen sok becsülni és csodálnivaló van, talán több is mint egy alfában.

A lány megkért arra is, hogy ne mondjak Taehyungnak eleinte a mi ismeretségünkről semmit se, csak akkor ha már kezd megbízni bennem. Lehetséges lenne, hogy eluralkodna rajta a menekülni akarás és nem sikerülne a terv amit kieszeltünk. Ha hirtelen eltűnne a fiú, egészen biztos az én karrieremnek is annyi lenne.

A főnökömnek sikerűt mindent elintéznie, így még aznap délután elindultam felmérni a terepet. Számítottam rá hogy nem lesz egy leányálom a helyszín, de nem gondoltam hogy ennyire alja lesz a létesítmény.

Az ottani vezető hihetetlenül unszimpatikus volt, de próbáltam felé egy másik arcomat mutatni, amit akkor szoktam felvenni, ha valaki ellenszenves számomra.

- Ez lenne az ebédlő, ahol a betegek szoktak étkezni, de csak azokat engedjük ide akik nem közveszélyesek. - nyitott be egy kétajtós terembe.

Undorító. Ez a szó jutott először az eszembe. Itt étkeznek? Még mosdóba se mennék itt el, nemhogy enni...

- És a többiek? Akik nem mehetnek közösségbe? - kérdeztem miközben folytattuk tovább az utunkat.

- Azoknak mindig a szobájukba visszük az ételt és a kis vasablakon keresztül adjuk be nekik. Így megoldható és mindenkinek jobb is. Nem akarunk plusz munkát és azt se szeretnénk, hogy az ön betegéhez hasonló személyek bármi olyat kövessenek el, ami miatt büntetést kelljen kiróniunk rájuk. - mesélt tovább, még én egy fintort engedtem meg magamnak, amit szerencsére amiatt hogy lemaradtam picit tőle nem láthatott.

A következő ajtón ahogy benyitott megcsapott a baba illat. Akaratlanul is elmosolyodtam. Szeretem a gyerekeket és reménykedem benne, hogy egyszer nekem is lesz egy gyönyörű, vagy akár több szépséges csemetém.

- Itt pedig azok a babák vannak, akikről szüleik mondanak le. Nagyon sokan vannak úgy hogy megszülik a gyereket majd ide behozzák. Leginkább az szokott a fő ok lenni, hogy omega, vagy esetleg béta a baba és nincs szüksége a szülőknek rájuk, így mind ide kerülnek. De emellett az itteni Omegák gyermekei is itt vannak, hiszen ők nem tudnak gondoskodni róluk, így miránk hárul ez a feladat is. - csukta is be az ajtót.

Gyomrom újra azon volt hogy felforduljon. Hogy lehetnek ennyien ilyen érzéketlenek? Még azt se tudják hogy fog kinézni a gyermek és máris ide bedobják? Azokat még talán megértem akik nem akarták az utódot mégis túl hamar becsúszott, de még azoknak is meg kéne valahogy oldaniuk, ha már volt annyi bennük hogy összekurtak egy gyereket. A másik meg, mi az hogy az itteni Omegák? Nem gondolom hogy olyan sokan érkeznének ide terhesen. Egészen biztos hogy itt nem is erről van szó. Talán megerőszakolnák őket? Kényszerítenék őket a közösülésre? Egészen biztos...

- Na és ez lenne Taehyung szobája. - álltunk meg egy ajtó előtt, amin csak egy sorszám szerepelt. Száztizenegy. Elmosolyodtam egy picit a számok kombinációján, ami másnak nem jelenthetett sokat, nekem mégis feltűnt hiszen az egyes volt a szerencseszámom.

- Itt ez a kis szerkezet. Ha bármi baj van kérem nyomja meg és már jövünk is hogy segítsünk. Az egyik őr itt fog állni az ajtó előtt. - adott nekem egy kis gombbal ellátott szerkentyűt, majd magamra is hagyott.

Nagy sóhajjal néztem mégegyszer a számra, miközben az őr kitárta nekem az ajtót.

Kíváncsian tekintettem be a szobába, ahonnan egy érdeklődő szempár köszönt vissza felém.

Talán már várt volna?

Taehyung

Eltelt egy nap és nem jöttek be a szobámba azzal hogy, "Na most telt be a pohár Kim Taehyung", vagy valami hasonló szöveggel. Így, vagy nem mentek még oda és látták meg a hullát, vagy pedig látták, de nem érdekelte őket. Bár, azt tudtam a legkevésbé elképzelni.

Furcsán kezdődött a mai reggel, mivel nem ápoló jött be a szobámba hanem az igazgató, hogy jelezze felém is, miszerint új orvos költözik az épületbe a gyógyításom érdekébe. Kifejezetten hozzám jön. Mikor először bejött az igazgató és csak nézet rám üres tekintettel, akkor már vártam arra, hogy mikor fog nekem esni és elhordani mindenféle útszélinek. De a legnagyobb meglepetésemre nem hozta szóba, hogy egyáltalán mit keresek kint, vagy hogy hol az ápoló, akinek vigyáznia kellene rám.

Az ágyamon ülve kezdtem el bámulni a falat gondolkozásom közben. Végig az a kérdés lebegett a szemem előtt, hogy vajon mi vezette rá ezt az orvost, hogy idejöjjön és engem gyógyítson. Talán a nővérem egyik ismerőse? Nagyon kevés esélyét láttam annak, hogy egyáltalán a nővérem emlékezzen rám, nemhogy segítséget kérjen ahhoz, hogy engem kiszabadítsanak, mert vagyok olyan szerencsétlen hogy omegának születtem.

Észre sem vettem mikor léptek be a szobámba, egészen addig míg az illata meg nem csapta az orromat, elég keményen és durván.

Na, ez is alfa...

-Szia. Biztos te vagy Taehyung igaz? – mély hangja hallójáratomba kúszott és arra késztet, hogy tekintettemet rajta tartsam, egészen addig míg ő azt nem parancsolja hogy elég lesz. Még is volt egy olyan érzésem, hogy ő nem olyan alfa mint az itt lévő ápolók nagy része.

-Gondolom az igazgató már bemutatott engem. Remélem tőlem nem várja ezt el. Elég felesleges lenne, ha már ő megtette. – néztem rá már sokkal dacosabb tekintettel, csakhogy ne érezze annyira nyeregben magát. Attól mert új, nem leszek vele kedvesebb. Bízom benne hamar felfogja, hogy nem nagyon akarok vele cseverészni. Tudtommal intelligens, hisz mégis csak alfa és ők az értelmi szint legcsúcsán helyezkednek el elvileg.

-Remélem tisztában vagy vele, hogy ezzel az agresszív és gyerekes viselkedéssel csak azt éred el, hogy kis cukinak gondoljanak téged az alfák. – gúnyos megjegyzésétől legszívesebben a falnak rohantam volna, de akkor ezzel igazat adnék neki és én pont azt akarom elkerülni. Erősnek kell mutatnom magam a külvilág felé, amíg a nővérem értem nem jön. Képtelenség, hogy ezt az alakot Hyori küldte volna, hogy ő segítsen rajtam.

-Én pedig azt remélem, tisztában van azzal, hogy ezzel a tipikus alfa viselkedéssel nem fog nálam elérni semmit. Engem nem lehet úgy irányítani, mint a kint lévő kis omegákat – kiáltottam rá, miközben érzem hogy a szemem színe szinte egyidőben kezdett el változott az övével és mikor vörös szempárjaiba néztem, elfogott a remegés.

-Akkor játszunk így Kim Taehyung! Jeon Jungkook vagyok. – nyújtotta felém kezét, én pedig semmivel sem törődve adtam neki jobbomat, de arra még én sem számítottam ami ez után következett. Karomnál fogva rántott a mellkasához, s fülemhez hajolt.

- Nem tudom kifogja a rövidebbet húzni...omega.

Na hogy tetszett az új rész?:)
Vajon Taehyung továbbra is ilyen ellenséges marad majd vagy Jungkook majd kordában tartja? :D
Köszönjük hogy ennyien olvassátok a történetet :)

Bye, Kimi x VVYaoi