Sziasztok :))

Itt is lenne a következő rész :)

Taehyung -» VVYaoi

Jungkook -» Kimi

Jó olvasást! :)

Jungkook

Végül mindent megírtam amit olyan információnak gondoltam, hogy még átadhatok a főnökömnek Taehyungról. Elég szkeptikus voltam a dologgal kapcsolatban, hogy a szép omegáról bármit is kiadjak, de a főnököm is ugyan azt a munkát végezte mint én és biztos voltam benne, hogy segíteni fog ha úgy látja hogy nem boldogulok egyedül. Egyenlőre újra visszaesőben volt Taehyung és nem tudom hogy a mostani roham után milyen lesz, vagy hogy milyen gyorsan fog újra felépülni, ha egyáltalán erre egyedül képes lesz. Valószínűleg nem...

Miután készen voltam a kötelességeimmel, megindultam hogy lemossam magamról a mai nap fáradalmait és stresszét. Eléggé aggódok Taehyungért, amit nem igazán tudok hová tenni. Mi ez az érzés? Mi ez a féltés amivel óvni akarom az omegát? Mindennél jobban vigyázni rá és boldoggá tenni, újra mosolyogni látni mert úgy még szebb lehetne.

Éppen vettem le magamról a ruháimat, mikor egy eddig soha nem tapasztalt érzés hasított belém. Megdermedve álltam a kis tükör előtt. Szemeim hirtelen váltottak át vörösbe és izmaim jobban kidagadva feszültek vékony, fehér bőrömnek. Fejem sajgásba kezdett és ha nem láttam volna magamat nem hittem volna a szememnek. Valamilyen erő azt suttogta a fülembe hogy azonnal öltözzek fel és menjek vissza Taehyunghoz. Minek is? Fogalmam sem volt miért kellene visszatérnem hozzá, de a rossz előérzetem csak egyre erősödött és már csak arra lettem figyelmes, hogy Taehyung gyengélkedő szobájához igyekszem feszülő izmokkal. Ha most lenne a heatje biztosan nem így reagálnék rá. Ez valami más lehet...

Az ajtó előtt megálltam, de izmaim csak egyre jobban dagadtak. Képtelen lettem volna tovább ott várni, így még a kopogást is elhagyva léptem be, de ami ott fogadott méginkább feldühített.

A férfi, aki Taehyungot szorította az ablakhoz észre se vette jöttömet. Fogaim összeszorítva néztem ahogy a szegény omega sírva próbál valahogy ellenkezni, de semmi esélye sem volt a mögötte állóval, aki éppen vékony kis nadrágját kezdte el lerángatni a fiúról.

Egy hang nélkül, hihetetlen erővel és sebességgel rántottam le Taehyungról az undorító pasit, akinek ideje se volt reagálni.

- Mit művelsz vele? - fogtam meg köpenyénél és kentem fel a falra, aki csak egy lenéző mosolyt villantott felém.

- Csak nem megérkezett az alfa megmentő? - szólalt meg hányingerkeltő nyájas hangján.

Hamar elszakadt a cérna és nem is akartam visszafogni magam. Szemtanúja lehettem annak, hogy mit művelnek itt a gyönyörű omegával, akinek esélye se volt ellenkezni az erősebb alfával szemben.

Óriásit ütöttem a férfi arcába és hagytam hogy a földre zuhanjon. Elég nagy volt az erőfölényem, így esélytelen lett volna velem szembeszállnia. Éreztem hogy ő is alfa, de egy hozzánk hasonló férfinél sokat számított ha ráedzett az adottságaira, különben egy erősebb alfával szemben mintsem ért.

Taehyung remegő alakjára néztem, aki az egyik sarokba húztam meg magát, ami méginkább feldühített. Hogy tehetnek ilyesmit egy ennyire félénk és ártatlan omegával?

Felhúzva a férfit a földről kezdtem el teljes erőmmel ütni, majd mikor láttam hogy már alig van élet benne, kihúzva magam után a szobából hajítottam a folyosó mocskos földjére ahová való volt. Undorító...

- Ajánlom hogy holnapra már ne legyél az intézmény dolgozója, vagy esküszöm addig verlek hogy megfulladhass a saját véredben. - morogtam oda, a szinte már ájult férfinek, majd otthagyva mentem vissza a remegő fiúhoz.

- Tae. - léptem óvatosan hozzá és leguggoltam előtte. Nem akartam hirtelen közeledni hozzá. Remegett, rettegett és még annyi lélekjelenléte sem volt hogy visszahúzza magára a ruháit. A szívem szakadt meg érte és már tudtam hogy mi volt az az érzés ami a fürdőben tört rám.

Ő hívott. Az omegája kiáltott a segítségemért.

Rám emelte könnyes gyönyörű kék szemeit, amiket a kinti hold fénye világított meg, és egyetlen egy kis mondatot fűzött hozzám, ami miatt szívem heves dobogásba kezdett.

- Ölelj át Jungkook... kérlek. - folytak le gyémántcseppjei arcán, ami ketyegőmet még jobban összefacsarta.

Taehyung

Akkor, ott azt hittem hogy vége lesz mindennek, ugyanis az az idióta vadállat már nagyon a gatyámba matatott, amiért automatikusan ugrottam be a rosszabbnál rosszabb emlékképek arról az eseményről, viszont mikor Jungkook megjelent és elhúzta tőlem életem egyik megrontóját, egy felemelő érzés kerített hatalmába. Végre biztonságban éreztem magamat. Az az atmoszféra ami a helyiséget vette körül, s a Jungkookból áradó nyugalom megtette a hatását. Igaz hogy testem még mindig remegett, de már nem éreztem azt a pánikot, azt a fulladás érzetet, amit a pánik rohamom váltott ki belőlem.

Jungkook mikor rövid kis mondandómat meghallotta, mintha hezitált volna. Nem csodálom, hiszen újra megszólaltam és kérésem se mindennapi volt. Talán még soha nem vágytam a nővérem ölelésén kívűl máséra.

- Biztosan jó ötlet ez Taehyung? – hangja neki is remegett, de a kiállásából nem engedett; erős alfa állt előttem, ki képes akár újból támadni az omega biztonsága érdekében.

- Kérlek...védj meg – könnyeim ismét szabad utat találtak arcomon. Régebben már szánalmasnak tartottam volna magamat és Jungkookot is félrelöktem volna, hogy ugyan már tűnjön a fenébe mert rajtam nem kell segíteni, most mégis gyengének és sebezhetőnek éreztem magamat másokkal szemben. Mindenkit ellenségnek éreztem, kivéve Jungkookot.

Halvány mosollyal az arcán kezdett el közeledni felém és óriási boldogsághoz hasonló érzés kerített hatalmába, mikor erős karjaival körbeölelte vékony derekamat. Hatalmas tenyerével óvatosan túrt hajamba, hogy fejemet a mellkasára helyezze.

Olyan szürreális volt a helyzet. Ha nekem pár hónappal ezelőtt valaki azt mondja, hogy én egy alfának fogok könyörögni, hogy öleljen át, ráadásul még élvezni is fogom, hát azt képen röhögtem volna és nem álltam volna meg, hogy legalább egy pofont ne adjak neki.Most olyan gyengének éreztem magamat, hogy ha egyedül lettem volna az itt bent szerzett ellenségeimmel, akkor biztosan én maradtam volna alul. És mintha ezt most Jungkook is érezte volna...

Milyen vicces, hogy nemrég még a pokolba kívántam ezt az alfát, most meg az ő ölelésében nyugszom és próbálom az előbb történt eseményeket feldolgozni.

- Gyere felteszlek az ágyra – súgta a fülembe orvosom. Nem néztem rá csak bólintottam egyet miszerint beleegyezek. Mikor testem érintkezett a szivaccsal egy furcsa remegést váltott ki a testemből, és sehogy se tudtam elengedni Jungkook nyakát. - Taehyung semmi baj nincs – Jungkook már éppen vette volna le az őt szorító karjaimat, mire én erre rájöttem és még szorosabban öleltem magamhoz.

- Ne hagyj itt Jungkook – remegő hanggal és végtagokkal kérleltem az orvosomat, hogy ne engedjen el.Az alfa egy gondterhes sóhajt eresztett ki magából, de legnagyobb meglepetésemre nem vette le magáról karjaimat, hanem inkább karjaiba kapott.

- Akkor aludj velem... – válaszomat meg se várva hagyta el a szobát, amit követően mintha egy gonddal kevesebb teher nyomta volna lelkemet.Miután letett a saját ágyára és ő is befeküdt mellém, tudtam hogy biztonságban leszek és nem fog bántani senki se, mert Jungkook úgyis megvéd.

- Köszönöm Jungkook – helyeztem mellkasára fejemet, de már nem reagált, ugyanis hangosan szuszogva adta tudtomra, hogy ő bizony már elaludt. Követve példáját én is próbáltam álomra hajtani fejemet, ami az alfából áradó cseresznyeillat és az ölelő karjai miatt sokkal hamarabb sikerült mint gondoltam.

Picit késve hoztam a részt az én hibámból, de igyekeztem minél előbb pótolni. Reméljük tetszett nektek a rész :))

Jungkook végül megvédte az omegát. Mit gondoltok ezután Taehyung máshogy fog majd viszonyulni hozzá? Eléggé úgy tűnik hogy kezd megváltozni a kapcsolatuk :D

Köszönjük, hogy elolvastátok! :))

Bye, Kimi x VVYaoi :)