Sziasztok! :)

Meghoztuk a következő részt :)

Taehyung -» VVYaoi

Jungkook -» Kimi

Jó olvasást! :)

Taehyung

Miért? Miért történik ez velem? Fordultak meg bennem ezek a kérdések, míg eszméletlen állapotomban cipeltek egyik helyről a másikra. Azaz ápoló...aki akkor meggyalázott mikor még csak tizenhat éves voltam, volt pofája visszatérni és egyáltalán a szemem elé kerülni. Mikor megláttam akaratlanul is beugrottak az emlékek arról a bizonyos napról. Arról a napról, mikor meggyalázott és nem csak a testemet tiporta földbe hanem a lelkemet is. Az összes érintése, a szavai bennem égtek. Egy rémálom ez az egész amiből alig várom hogy felébredjek és újra azon a mezőn találjam magam, annak az idegenek a karjai között. Mert az nem lehet, hogy az volt az álom és ez a valóság. Lehetetlen!

Nagy nehezen tudtam csak szemeimet kinyitni, amit követően szépen lassan körbenéztem. Ismerős volt a helyszín, ugyanis a gyengélkedőn sokszor fordultam meg mikor annyira el voltam keseredve, hogy úgy döntöttem; most véget vetek az életemnek. Vajon Jungkook merre van?

-Taehyung! – nevem hallatán felkaptam a fejem és az ajtó felé fordultam, ahol az épp említett személy lépett be és ült le mellém. - Istenem... nagyon aggódtam! – nyúlt volna kezeimhez, de én valami miatt elkaptam onnan. - Semmi baj én nem foglak bántani, ezt te is tudod! – mosolygott rám, de láttam rajta, hogy ez egyáltalán nem volt őszinte, ugyanis ő se értette hogy miért húzódtam el tőle olyan hirtelen.

Alfa volt ő is... Nem akartam hogy egy alfa hozzám érjen.

- Beszéltem az orvossal és nagyon úgy tűnik, hogy pánikrohamod volt, ami utoljára tizenhat éves korodba történt meg veled! – tájékoztatott a helyzetről, pedig nem is kértem. - Nehezen fogunk tudni tovább menni, de ne aggódj – tette kezét az enyém mellé de nem ért hozzám. - Mindent megfogok tenni ennek ügyében.

Hiába minden! Elvagyok cseszve, én már nem leszek jól soha többé.

- Taehyung... miért nem szólsz hozzám? – kérdezte aggódva és tekintetével próbálta keresni az enyémet, de képtelen voltam a szemeibe nézni. Olyan mocskosnak éreztem magam, hogy nem érdemeltem meg az effajta törődést amit nekem próbált szentelni. - Ne mondd, hogy most esel vissza.

Ennél mélyebbre már nem tudok esni!

- Taehyung nézz rám! – szólt nekem kicsit idegesebben, mire éreztem ahogy szemeim megteltek könnyeimmel és eredeti színük helyett újra kékbe pompáztak. Kezét államra helyezte úgy fordítva maga felé. Könnyeim megállíthatatlanul kezdtek el folyni, így kezét leengedte. Remegő testtel keltem fel az ágyból és hátráltam egészen az ablakig. Jungkook kérdő tekintettel nézett rám és lassan kezdett közeledni felém.

- Taehyung... semmi baj...nem bántalak – nyugtattak szavai, de bennem volt hogy ő alfa. Alfa, aki bántja az omegákat. Felgyorsítva a lépteit jött közelebb hozzám és hiába emeltem magam elé a kezeimet rá kellett jönnöm, hogy Jungkook karjai közt vagyok egyedül biztonságban, amit ölelése adott tudtomra. Az ölelés, ami miatt már régen kikapartam volna a szemét egy alfának. Most mégis... legszívesebben ott haltam volna meg a boldogságtól és a rengeteg fájdalomtól, amit a múlt okozott nekem.

Jungkook

Miután Taehyungot elvitték az omega ápolók a gyengélkedőbe, idegesen túrtam a hajamba és kerestem azt a férfit aki jelen volt az elájulása előtt. Nem értettem mi történhetett a szép omegával, hiszen ez egyáltalán nem volt normális hogy hirtelen eszméletét veszti.

A férfit már sehol se láttam, így inkább szobámat bezárva igyekeztem Taehyunghoz, hogy megbizonyosodjak arról, jól van-e. Féltettem. Most először éreztem igazán, hogy bennem volt egy nagy adag aggodalom az omega fiúért. Tartottam attól, hogy talán én zaklattam fel azzal, hogy ráébresztettem, igenis tud féltékeny lenni és vannak érzései is. Biztosan nagyon régen, vagy talán még soha nem tapasztalhatott ehhez hasonló emóciót, ami nagyon sok emberben képes ilyen reakciót kiváltani, ami Taehyunggal is megtörtént. Szerettem volna megbizonyosodni róla hogy mi is a pontos baja, mert nem akartam azt hogy megint eltávolodjon tőlem.

- Ön Kim Taehyung pszichiátere? - lépett mellém egy fehér köpenyes férfi, aki bizonyára az orvos volt.

- Igen uram. - bólintottam egyet és a kilincset elengedve szenteltem minden figyelmem neki.

- Taehyugnak egy kisebb pánikrohama volt. Régen amikor fiatalabb volt többször is megesett vele, hogy ugyanezzel a problémával hozták be a gyengélkedőbe. Reménykedtem benne hogy idővel kinövi mert már egészen régen történt vele ilyesmi, de úgy látszik megint visszatért. Kérem szenteljen neki több figyelmet hogy rendeződhessen a helyzete. - hajolt meg picit az orvos előttem, majd már sietett is a dolgára.

Idegesen túrtam a hajamba. Ezek szerint jól sejtettem, hogy valami érzékenyen érintette a fiút.

Lenyomva a kilincset léptem be a helyiségbe, ahol Taehyung már magánál volt. Ahogy beléptem onnantól kezdve végig közeledni próbáltam hozzá, ezzel is próbáltam éreztetni vele, hogy velem bármit megoszthat, de csak egyre jobban távolodott el tőlem, ami kétségbe ejtett. Teljesen bezárkózott megint és maga elé emelte a már párszor leengedett falat. Újra védeni kezdte magát és úgy éreztem a bizalma is elveszett valamilyen okból kifolyólag irányomba. Egy idő után félelmét is elkezdtem érezni a levegőben. Szinte vibrált a rettegés a gyenge omega fiú körül és eszembe jutott az érzés amit kelt bennem ilyenkor. Védeni szeretném és megmutatni neki hogy mellettem biztonságban lenne, én tudok neki nyugalmat adni amire már oly régóta vágyik.

Csakis egy lehetőség volt amivel megtudtam neki mutatni, hogy tőlem nem kell tartania, bennem bízhat és én be is szeretném ezt neki bizonyítani. Karjaimat köré fonva öleltem magamhoz akár egy porcelánt, de mégis elég szorosan ahhoz hogy érezhesse testem melegét. Megszerettem volna nyugtatni és a legnagyobb biztonságot adni neki amit eddig még senkitől nem kapott meg. Éppen itt volt az ideje hogy egy ilyen csoda mint ő kapjon egy kis jót is az eddig szörnyűnek bizonyult élete után. Újra felötlött bennem, hogy én boldoggá szeretném őt tenni, és ehhez már semmi köze nem volt Hyorinak. Ezt már csak is én szerettem volna.

- Minden rendben...itt vagyok. - suttogtam fülébe és picit még közelebb húztam magamhoz remegő testét. A félelemmel teli aurája kezdett helyrerázódni, ami egy jó jel volt. Ezek szerint tényleg jól esett neki a közelségem.

Ez az apró kis gesztus belőlem is meglepő reakciót váltott ki. Melegség járta át bensőmet és ahogy az omega visszafogott édeskés eper illata is megütötte orromat, tudtam hogy kezd picit jobban felengedni. Eddig még nem éreztem ezt a finom aromát, hiszen soha se engedett igazán közel magához és biztosan kapott is rendesen szagelnyomókat, amikkel soha sem értettem egyet, de tudom hogy szükségesek. Főleg egy ilyen helyen... Taehyung illata elragadó volt, ahogy ő maga is.

Itt is lenne a következő rész ahol már Taehyung illata kiderült :))

Jungkook próbált javítani a helyzeten vajon továbbra is sikerülni fog neki vagy csak nagy szenvedések árán?

És Taehyung ez után marad ilyen zárkózott vagy Jungkooknak újra sikerül majd megnyílnia?

Reméljük tetszett nektek a rész :))

Bye, Kimi x VVYaoi