Sziasztok! :)
Itt is lenne a következő rész ;)

Taehyung -> VVYaoi
Jungkook -> Kimi

Jó olvasást! :)

Jungkook

Másnap teljesen kipihenten keltem fel és mikor ránéztem az órára megállapítottam, hogy mára Taehyunggal meg sem beszéltem hányra jöjjön. Tíz óra volt már és ideét nem tudtam mikor keltem fel ilyen későn. Jó volt végre egy picit kikapcsolni, hiszen azért a sok agyalás lehúzza az energiaszintemet is rendesen.

Lassan feltápászkodtam a francia ágyról, majd beágyazva mentem először a fürdőbe, hogy egy gyors zuhany és a reggeli teendők után, magamra vegyem lenge világoskék selyemingem és fekete farmerom. Ez volt a kedvenc szettem mostanában. A finom anyagú selyeming gyönyörű volt és visszaemlékezve az ára is mutatta milyen jó minőségű darab.

Elégedetten szemléltem meg magam a tükörben, majd kiléptem a hálószobának szolgáló helyiségből.

Meglepetten konstatáltam, hogy Taehyung kint ücsörgött a neki szánt széken és érdeklődve emelte fel fejét az ajtó nyitódására. A szokásos fehér, picit kinyúlt póló volt rajta, de ami mindig is meglepett hogy soha egy darab koszt nem lehetett látni a felsőn. Olyan tiszta volt mint ő maga,... bár ne rontotta volna meg az a mocsok annakidején. Ha a kezeim közé keríteném és tudnám is ki volt, biztos hogy nem úszná meg szárazon. Persze csak ésszel, mert szeretném kijuttatni innen a gyönyörű omegát.

Taehyung szeme mikor először rám pillantott még eredeti színében tündökölt, ami meg is lepett, hiszen elég sötét volt a kék íriszekhez képest, de amint közelebb lépdeltem hozzá, visszanyerte azt az árnyalatot, amit mindig nekem szánt. Ridegen csillogtak égkövei, mégis egy kis kíváncsiságot feltudtam fedezni bennük.

- Szia Taehyung, ne haragudj hogy nem mondtam tegnap, hogy ma mikor kezdjünk. - foglaltam el a helyemet a fotelemben és egy bíztató mosolyt küldtem felé, hiszen nem tudhattam hogy a tegnapi zárkózott hangulata után ma milyen lesz. - Nagyon megvárattalak? - haraptam be alsó ajkam picit reménykedően pillogva a szép omegára. Még ebben az elnyűtt pólóban is gyönyörű volt.

Picit megrázta a fejét, majd lenézett kezeire, amiket felsője ujjába bújtatott. Valami még mindig bántotta és egyre jobban kezdte furdalni a kíváncsiságomat a dolog, és zavart hogy ezt most egyszerűen nem tudtam kivenni viselkedéséből. Mi lehet a baja? Végig pörgettem magamban újra a tegnap történteket, de semmi olyat nem mondtam ami bántó lett volna, csak a nővéréről meséltem neki akiről ő kérdezett, szóval nem is én tértem ki rá.

- Elmondod hogy mi a gond, hogy segíteni tudjak? - kérdeztem meg picit tartva attól, hogy újra maga elé húzza az áttörhetetlen falát, amivel megmakacsolva magát nem enged közelebb.

Szép lassan újra rám emelte tekintetét és mikor piros orcáit pillantottam meg, tudtam hogy zavarban van. Azt hiszem ez is az első olyan reakciója, amit előszőr mutat nekem. Mosolyommal bízattam, hogy nekem tényleg bármit elmondhat.

- Én...én csak. - kezdett bele, de egy sóhajba fulladt az egész. Láttam rajta, hogy fél kifejteni a benne zajló dolgokat.

- Taehyung. Semmi gond nem lesz abból, ha elmondod nekem miért vagy olyan zavart a tegnap miatt. Ezzel nekem is segítesz, hogy tudjam miről szabad veled beszélni és miről nem. Aztán idővel úgy is jelezni fogod, ha készen állsz egy picit nyitni a beszélgetésünk témáiban. - keltem fel a fotelből majd elé sétálva guggoltam le és kedvesen rá mosolyogtam.

Láttam hogy végigmért, aminek most csakis annyi figyelmet szenteltem, hogy szívem hevesebben kezdett el verni az omega tekintete miatt. Jól esett, hogy megnézte a kedvenc öltözetem magának. Biztosan neki is tetszett ez a kék ing... Ő milyen szép is lenne egy ilyen gyönyörű elegáns szettben.

Alsóajkát újra beharapta, majd egy pillanatra oldalra tekintett, de utána elszántan nézett szemeimbe.

- Nagyon zavart ahogy beszéltél tegnap a nővéremről. Olyan boldogan és szeretetteljesen. Kedveled őt igaz? Talán együtt is vagytok? - kezdett félénken kérdezgetésbe, mire meglepetten tágultak ki pupilláim. Lassan kezdett tisztulni a szép omega problémája a fejemben, ami egy halvány mosolyt csalt az arcomra. - Miért zavar ez engem? Miért érzem kellemetlennek, hogy a saját nővéremről mesélsz, akit már nagyon régen nem láttam és amúgy szeretnék vele találkozni. Kérlek adj erre választ, mert képtelen vagyok ezt a fura érzést sokáig elviselni. - mondta kétségbeesetten és fejét továbbra is lehajtva tartotta. Zavarban volt, amit megértek hiszen valami olyan emócióra tett szert, amit eddig még nem tapasztalt és igen furcsa lehetett szegénynek.

Mosolyom kiszélesedett, hiszen tudtam mi a baja, ez egyértelmű volt, ő még se sejthette, mert még soha nem tapasztalta.

- Féltékeny vagy Taehyung. Féltékeny vagy a nővéredre, hogy szoros kapcsolatot ápol velem. - fejtettem meg azonnal mondandója után problémáját és mikor felemelte a fejét mosolyommal találta szembe magát.

Eleinte meglepett pillantása azonnal átváltozott sértettre és felpattanva lökött picit arrébb, hogy kisiessen a szobából. Félreértett...én nem kinevetni akartam, csak boldog voltam hogy így érez irántam.

Utána siettem az ajtóhoz, de mikor megláttam tőlem nem olyan messze dermedt alakját és egy előtte álló fehér ruhás férfit, én is megtorpantam. Taehyung úgy esett a hideg, koszos kőre, mint egy darab rongybaba, amire azonnal kapcsolva rohantam oda a gyönyörű Omegához.

Mi történt vele?

Taehyung

Zavarban voltam. Féltem nagyon, hogy mit fog mondani és mikor kiejtette a száján a megfejtést, egy percig elgondolkodtam, hogy mit is jelent ez. Villám sebességgel ért a felismerés és szerintem az eddigi színem sokkal erősebb lett.

Mikor rá néztem ő csak elégedett vigyorral az arcán kémlelt, amitől hirtelen úgy elkapott a méreg, hogy legszívesebben egy hatalmas pofonnal zártam volna a napot, de helyette elhagytam a szobát amilyen gyorsan csak tudtam.

Bár ne tettem volna.

A folyosón fel-le rohangáltak az ápolók, akik hol fontos gyógyszereket, hol betegeket kísértek ide-oda. Megpróbáltam elkerülni az összeset, de akkor megláttam a folyosó végén Őt beszélgetni az igazgatóval, az ápolót akit legelőször kaptam és aki kihasználva ártatlanságomat tette rám mocskos kezét.

- Pici Taehyung ne rohanj úgy – szorította teljes erejéből remegő testemet. - Nem bánt a bácsi, de ahhoz nagyon jó omegának kell lenned drága – nyalt végig fedetlen nyakamon, éles fogaival pedig hófehér bőrömet harcolgatta meg kedve szerint.

- Ereszen el! – löktem el magamtól az ápoló férfit, ki elvesztve egyensúlyát esett a földre. Észbe kapva rohantam volna el minél messzebbre, de hirtelen egy tűt éreztem meg bőrömbe fúródni, amitől erőm kezdte teljesen elhagyni testemet.

- Ostoba omega...Most nem kegyelmezek neked – ezek voltak az utolsó szavai hozzám, ugyanis innentől nem állt meg egészen addig, míg el nem érte amiért a szobámba jött.

Az emlékek miatt a levegő tüdőmbe szorult és csak kapkodtam az éltető légnemű után. Remegett a testem, minden porcikám és csak el akartam tűnni a föld színéről minél hamarabb.

- Taehyung úristen – hallottam meg Jungkook kétségbeesett hangját. Éreztem ahogy fejemet – amit csúnyán beütöttem esés közben – az ölébe fektette. - Semmi baj nemsokára jól leszel!

- Ne érj hozzám! – kiabáltam hangosan ahogy megláttam, hogy ez az állat és az igazgató felém közeledett. - Takarodj a közelemből! - mondtam kétségbeesetten és az egyetlen akkori mentsváramat szólítottam. -Jungkook – hangom elkezdett erőtlenül csengeni és éreztem, hogy nem sok kell ahhoz hogy elnyeljen a sötétség. - Ne engedd... könyörgöm! – Megtörtem, ugyanis ott voltam magatehetetlenül egy alfára támaszkodva, akin látszott, hogy nem ért semmit, de segítene. De nem...ez a legnagyobb baj. Segíteni akart, de ő is és én is nagyon jól tudtuk, hogy ez lehetetlen. Ezen a helyen fogok megdögleni. Jungkook egy idő után megunja ezt az egészet és itt fog hagyni, talál magának egy szép omega párt és családot alapítanak, én meg szép lassan el leszek felejtve. A süllyesztőbe kerülök, a nevem meg szép lassan elszáll akár a virágszirmok, amiket a szél durván magához hív.

- Mégis mi folyik itt? – az igazgató hangjára összeugrott testem és akaratlanul is Jungkook közelébe húzódtam. Most tapasztaltam meg azt, amit az omegáktól mindig hallottam. Azt az érzést, azt a biztonságot, amit csakis egy alfa tudott adni egy omegának. A lelkem mélyén mindig is akartam, hogy valaki a karjai között tartson, hogy én is érezhessem a kellemes meleget és az ölelő karokat, amelyekre az omegáknak mindig is szüksége lesz.

- Hozzanak egy hordágyat – kiáltotta el magát az engem tartó alfa és mikor az ágy megérkezett minden szó nélkül tett rá és engedte, hogy az omega ápolók elvigyenek. Engedi... mégis miért?

- Jungkook...ne hagyj el... kérlek – motyogásomra senki nem figyelt fel, még az említett se, akire most az omegámnak a legjobban szüksége lett volna. Lassan éreztem ahogy az álmosság – a roham következtében – magával ragadt, ezzel egy teljesen más helyre repítve. Egy olyan helyre ami biztonságos és végre szabad voltam. De a legfontosabb,... hogy éreztem Jungkook melegét.

Egy kicsi fordulat történt :D
Reméljük tetszett nektek a rész ^^
Ki számított rá hogy Taehyung újra találkozik az ápolóval? :D
Vajon ezek után milyen lesz Taehyung Jungkookkal?

Köszönjük hogy elolvastad :)

Bye, Kimi x VVYaoi :)