JANE STENCIL

Ez volt az első egyetemi bulim ebben az évben. Ha nagyon őszinte akartam lenni, akkor csak halkan megjegyezném, hogy rendkívül messze állt az eddigi gimis bulikhoz, amiken részt vettem. Mondjuk úgy, hogy itt minden sokkal pörgösebb és őrültebb volt.

Még csak tizenegy fele járt az idő, mégis az ittlévő emberek 80%-a már most totálisan be volt állva, vagy részegen fetrengett az udvaron. Nem csakhogy én voltam az egyetlen ember, aki kilógott a sorból, de még mindig ugyanazt az egy pohár whiskeyt iszogattam, amit több mint fél órája öntöttem magamnak. Plusz, még egy slukkot sem szívtam a spangliból, amit Casey félpercenként az arcom elé tolt. Végül ő is belefáradt a sikertelen próbálkozásaiba, így egy  "hangulatgyilkos" megjegyzéssel tovább is állt. Nem telt el tíz perc sem, de kiszúrtam őt a lépcsőnél, ahogy egy sötét hajú fiúval próbálkoznak felvánszorogni az emeletre, persze sikertelenül. Minden második lépcsőfokban megbotlottak. Nevetve megráztam a fejemet.

A bugyuta gondolataimból kizökkenve érzékeltem, hogy hirtelen valaki letelepedett mellém a kanapén. Összehúzott szemöldökkel pillantottam az ismeretlenre, akiről másodpercekkel később kiderült, hogy Robert volt. Igen az a Robert, aki most a szokottnál is jobban nézett ki.

- Mit csinál itt ez a gyönyörű lány egyedül? - tette fel a kérdést csábosan mosolyogva. Még a vak is észre vette volna, hogy próbált bevágódni nálam.

Értetlenül pillantottam körbe. - Én nem látok a közelben semmilyen gyönyörű lányt - mondtam, mire halkan felnevetett. A következő pillanatban pedig közelebb hajolt hozzám, hogy aztán a fülembe suttoghassa, hogy én voltam az a bizonyos lány, akiről beszélt.

Nevetve eltoltam magamtól a fiút, ő pedig védekezően felemelve a kezeit kényelmesen hátra dőlt. Sokáig beszélgettünk értelmetlen dolgokról, és őszíntén, olyan jól éreztem magam vele, hogy észre se vettem, hogy már elmúlt éjfél is. Az igazat meg vallva, jó volt közelebbről megismerni a fiút. Így legalább most már tudtam, hogy mennyire szerethető személyisége is van.

Maradni szerettem volna, de ideje volt, hogy megkeressem Caseyt. Hiszen hiába szugeráltam folyamatosan a tömeget, a lány barna hajkoronája egyszer sem bukkant fel. Én pedig kezdtem egyre jobban aggódni érte, hiszen azóta nem hallottam semmit sem felőle, mióta láttam részegen csókolozni őt egy egyetemista sráccal.

- Figyelj Robert, nem szeretnélek megbántani, meg semmi - kezdtem bele, miközben idegesen beletúrtam a hajamba. - De meg kell keresnem a barátnőmet. Tényleg nagyon jól éreztem magam veled, félre ne értsd!

- Persze, megértem! De szerintem jól jönne neked egy kis segítség - biccentett a hatalmas tömeg felé, ami ahelyett hogy csökkent volna, egyre csak növekedett és növekedett. Mikor lettünk mi ennyien?

- Rendben van! - egyeztem bele végül. - De tudnod kell, hogy Casey alacsony termetű, barna hajú. És állandóan szófosása van, szóval ha elkezd eszeveszetten csacsogni, akkor biztos, hogy ő az!

- Várjunk, azt hiszem tudom kiről van szó! - felelte elgondolkodtatóan. - Vele járok közgazdaságira.

- Király! Akkor tudod kit kell keresned!

- Igyekszem vissza hozzád - utoljára rám kaccsintott, aztán pedig a konyha felé vette az irányát. Halványan elmosolyodtam.

Ezután én is a lány keresésére indultam, pontosabban az emeletre tartott az utam, ami annyival volt egyenlő, hogy át kellett vágnom azon a hatalmas kigyózó tömegen, ami a nappaliban fogadott. Amerre csak mentem, mindehol izzadt testek simultak hozzám. Grimaszba torzult az arcom.

Egy imával ért fel, amikor végre a lépcsőhöz értem, onnan pedig könnyedén az emeletre jutottam. De hiába nyitottam be az összes létező szobába a felső szinten, sehol sem találtam Caseyt, ami egyre csak nyugtalanított. Végül sóhajtva a mosdóba vetettem magam, és megmostam a kezem, majd beletöröltem egy New England Patriots törölközőbe. Ez is a sportkereskedelem egyik csodája volt. Ezeket az ócskaságokat is úgy vitték, mint a cukrot, pusztán csak egy csapatembléma kellett hozzá.

Mivel nem sikerült az emeleten barátnőmre bukkannom, így úgy gondoltam küldök neki egy sms-t, és ha szerencsém van akkor még nem merült le a telefonja.

Jane : Hol vagy C? Sehol sem látlak.

Amikor percekkel később felugrott a lány neve a kijelzőn, egy hatalmas kő esett le a szívemről.

Casey : Rosszul lettem, így haza mentem. A campuson vagyok, mondjuk inkább azt, hogy a mosdóban. Nagyon szétcsaptam magam Jane.

Jane : Te bolond! Tudod mennyire aggódtam érted?!

Casey : Szólni akartam neked, de aztán láttam, hogy valami iszonyat jó palival beszélgetsz, ezért inkább egyedül haza indultam.

Az üzenet láttán rosszallóan megcsóváltam a fejemet. Azt hiszem, elő tört belőlem az anyai ösztön.

Jane : Akkoris! Soha többet ne csinálj ilyet! Amúgy meg most azonnal indulok hozzád.

Casey : Ne! Maradj nyugodtan J.

Jane : Nem hagylak így magadra.

Casey : Nem ez az első alkalom, hogy leiszom magam a sárga földig🙄

Casey : Szóval te csak maradj, és érezd jól magad!

Casey : Ha ide mered tolni a segged, esküszöm hogy megverlek!

Egy ideig haboztam a választ illetően, de aztán beláttam, hogy igaza volt Caseynak. Ma leakartam küzdeni az összes gátlásomat, pontosan ezért nem menekülhettem csak így el.

Jane : Oké.

Jane : De ígérd meg, hogy amikor reggel meglátogatlak nem lesz minden szétrókázva!

Casey : Nem ígérhetek semmit sem (:

Halkan kuncogva kifelé vettem az irányomat, csakhogy ekkor váratlanul valakinek a mellkasába ütköztem. Meglepetten felsikkantottam. Ahogy lassacskán felpillantottam, azzal az ismerős kék szempárral találtam szembe magam, amitől a szívem kihagyott egy ütemet. Logan. Három napja, a csókos incidensünk óta nem hallottam felőle, mivel a fiú látványosan került engem. Folyamatosan levegőnek nézett, aminek egyetlen célja volt csupán. Éreztetni akarta velem, hogy számára semmit sem jelentett a köztünk történtek. Átkoztam magam, amiért még ezek után is sóvárgott a testem az érintéséért.

- Te meg mit keresel itt? - sóhajtottam fel.

- Téged.

LOGAN WHITE

Semmi kedvem nem volt a ma esti diákszövetségi bulihoz, de Dean addig idegesített vele, míg végül be nem adtam a derekamat. És pontosan így lyukadtam ki ide, egy felelsz és mersz játék kellős közepén. Csak öten játszottunk. Én, Dean, Sam, Evan és egy gólya, valami Amber, vagy kicsoda. Igazából nem nagyon értettem, hogy mit keresett a köreinkben egy lány, főleg egy elsőéves. Ennek szerintem csak egyetlen oka volt, mégpedig az, hogy Amber valami eszméletlenül dögös volt. Babaarc, szőke, hosszú haj, vékony derék, hosszú combok, feszes fenék és hatalmas dekoltázs. Ha nem lenne Jane, már biztosan meghúztam volna. De mivel képtelen voltam más lányra nézni a csókos incidensünk óta, ezért veszett ügy volt az egész. Így inkább meghagytam a lányt Samnek.

- Logan! - csendült fel egy cincogó hang, ami valószínüleg Amberhez tartozott. A lányra emeltem a tekintetemet. - Felelsz vagy mersz?

- Felelek - feleltem unottan.

- Ne legyél már pöcs! - kurjantott közbe Dean, de figyelmenkívül hagytam a megjegyzését.

- Mondd csak, tetszik neked valaki? - vonta fel a szemöldökét kihívóan, szívem szerint pedig azonnal rávágtam volna, hogy Jane.

De még én magam sem voltam teljesen tisztában az érzéseimmel. Abban biztos voltam, hogy nem úgy tekintettem a lányra, mint puszta lakótársra. Nem, ennél sokkal többről volt szó. Mióta megízleltem azokat a puha ajkakat, olyan szinten égtem a vágytól, mint valami pisis 15 éves gyerek, aki életében először nyúlt nőhöz. Pontosan ezért kerültem Janet, mert nem akartam rámászni. Nem akartam elveszíteni a fejemet, a közelségétől viszont ez újra meg újra megtörtént.

- Kiszálltam a játékból - mondtam, majd egyszerűen felálltam, és a nappali felé indultam.

Még hallottam, ahogy a fiúk utánam fújjogtak, de ebben a pillanatban pont leszartam a véleményüket. Ideges voltam. Azzal a céllal jöttem ma ide, hogy végre elfelejtem Janet, és jól érzem magam, de azt hiszem, ez nem fog menni. Akárhányszor a lányra gondoltam, a lábam közti rész bizseregni kezdett. Kívántam őt, ehhez kétség sincsen.

Huhh, basszus! Muszáj kiszellőztetnem a fejem!

Egészen addig a kijárat felé tartott az utam, míg meg nem pillantottam hirtelen őt - egyedül áldogállt a lépcsőnél. A pulzusom felgyorsult, ahogy végig mértem a fenekére simuló szűk, fekete szoknyát. Baszki! Elindult. Az emeletre érve befordult a sarkon, ezután pedig eltűnt a szemem elől. Még én magam sem tudtam, hogy miért, de habozás nélkül utána rohantam.

Meg sem álltam a fürdőszobáig, ahonnan abban a pillanatban ki is igyekezett volna, ha éppenséggel én el nem álltam volna az útját. Nagyon megijedhetett, mert a következő pillanatban rémülten felsikkantott. Lassan felpillantott rám, a szemei hatalmasra nyíltak.

- Mit keresel itt? - sóhajtott fel frusztráltan, én pedig habozás nélkül rávágtam a választ.

- Téged.

A lány egy pillanat erejéig megingott, de aztán makacsul felemelte az orrát, és magabiztosan eltolt magától. Engem nem tudott átverni, hiába játszotta meg magát. A szapora lélegzetvétele arról árulkodott, hogy ő is épp úgy élvezte a közelségemet, mint én az övét.

- Engem? - húzta fel cinikusan a szemöldökét. - Az utóbbi időben nekem pont az ellenkezője jött le a viselkedésedből - a karjait összevonta maga előtt, majd idegesen beharapta az alsó ajkát.

- Szerintem te is pontosan tudod, hogy miért kerüllek - mormogtam halkan, majd egy lépéssel közelebb léptem hozzá, ezzel megszüntettem a távolságot kettőnk között. Az ajkaira pillantottam. Az ő légzését figyelve biztos voltam abban, hogy ő is érezte a testemben zajló változásokat, a pulzusom gyorsulását. - Meddig akarsz még küzdeni ellene? - kérdeztem rekedtes hangon.

- Én nem küzdök semmi ellen - felelte, miközben hatalmasat nyelt. - Többé már nem érdekelnek a hülye kis játékaid, Logan. Szóval kérlek szépen, szállj le rólam!

Még közelebb léptem hozzá. Olyan közel, hogy éreztem a teste melegét.

- Ez annyit jelent, hogy most már egyáltalán nem vonzódsz hozzám? - nem válaszolt semmit, ezért folytattam tovább. - Hogy nem akarsz többé megcsókolni? - a számmal lassan az övéhez közeledtem, közben egyszer sem vettem el a tekintetemet a szemeiről. - Mert én még mindig kívánlak, Jane. Kurvára.

Ezzel a lendülettel lehajtottam a fejem, hogy a szánk végre összeérhessen, de ekkor a lány daccosan elfordította a fejét, és lefejtette a karjáról az ujjaimat. Dühösen a szemembe nézett.

- Logan, mégis mit vársz, mit tegyek? Folyamatosan futkározzak utánad, mint valami agyament eszelős?! - tárta szét a karjait idegesen. - Elegem van az örökös játszmáidból, a folytonos öntelt viselkedésedből. Amikor három nappal ezelőtt megleptél, olyan más voltál. Végre önmagadat mutattad, aztán megcsókoltál. Érted? Megcsókoltál.

- Ó, szerinted én nem vagyok tisztában vele? - forgattam meg a szemeimet.

- Pont ez az! Hogy úgy látszik, hogy egyáltalán nem! - förmedt rám, miközben fenyegetően a mellkasomra bökött a mutatóujjával. Teljesen kiborult. - Megcsókolsz, aztán úgy teszel, mintha a világon se lennék? Ki csinál ilyet? Logan, nem vagyok holmi játékszer, amivel csak úgy dobálózhatsz - szomorúan lesütötte a szemeit, én pedig ekkor jöttem rá arra, hogy mekkora egy tuskó voltam vele az utóbbi időben. Jane nem ezt érdemelte. Egyáltalán nem. Helyre kellett hoznom a dolgokat, méghozzá minél előbb.

- Figyelj Jane, én sajnálom. Nem állt szán-

- Ne, kérlek hagyd ezt abba! - hevesen félbe szakított, miközben lassan hátrálni kezdett. Ahogy azokba a zöld íriszekbe néztem, nem láttam mást, mint csalódottságot. - Most egyedül akarok lenni - a hangja fáradtan és kimerülten csendült fel, amitől megrándult az állkapcsom. Azzal a szándékkal jöttem ide, hogy rendbe hozom a baklövéseimet, erre újabbat követtem el.

Még utoljára mélyen a szemembe nézett, ezután pedig hátat fordítva nekem sietős léptekkel távozott.

Ó Istenem, mondd, miért cseszek el mindig mindent?

____________________

Sziasztok! ❣️

Boldog nyuszit nektek! 🐰🐰
Remélem mindenkinek jól telik a húsvét! 😘❤️

Kíváncsi vagyok a véleményetekre a részről, szóval ne habozzatok!

....

.

.

.

....

Még egy kérdés.

Ki vette észre, hogy belecsempésztem a részbe Ambert ( Jane ex legjobb barátnojét )? Mostantól egyre sűrűbben fog szerepelni, szóval készüljetek! 🙂