J A N E   S T E N C I L

Reggel szörnyen fáradtan keltem fel. Egész éjszaka csak forgolódtam, egyik helyről a másikra, egyszerűen képtelen voltam rendesen aludni. Az agyam folyamatosan a könyvtárban való történéseken kattogott, de még ígyis képtelen voltam rájönni arra, hogy Logan miért reagált így, amikor kettesben talált minket Roberttel.

Egyáltalán honnan ismerték ők egymást? És miért beszélt Logan ilyen megvetően a fiúról? Nem értettem. De egyben biztos voltam, csak úgy tapintani lehetett a feszültséget kettőjük között.

Több időt nem is szántam erre, mivel igyekeznem kellett, ha nem akartam ezúttal is elkésni az előadásomról. Mostanában túlságosan is szétszórt voltam, és ez egyáltalán nem volt így rendjén.

Még magamat is megleptem, amikor tíz perccel később már teljes egészében a liftben ácsorogtam. Hiába néztem ki úgy, mint egy két lábon járó élőhalott, muszáj voltam elérni a buszomat. De mielőtt még becsukódhatott volna az az átkozott fémajtó, váratlanul betoppant rajta valaki, sőt nem is akárki.

Logan.

Hát persze! Ki más?! - gondoltam, miközben gúnyosan elmosolyodva elkönyveltem magamban, hogy nálam szerencsétlenebb ember nem létezik az egész földkerekségen.

- Te meg min vigyorogsz? - kérdezett rá felvont szemöldökkel a fiú, mikor kiszúrta azt a reakciómat, amit a jelenléte váltott ki belőlem. Még mindig nagyon mérges voltam rá, ehhez kétség sincsen.

Megköszörültem a torkomat.

- Tudod, roppant érdekes, hogy eddig mindig a lépcsőházat használtad - vontam össze határozottan a karjaimat a mellem alatt, miközben gyanakvóan végig mértem a tekintetemmel. - Most pedig hirtelen a liftben talállak, pont akkor, amikor én is indulni készülök az Egyetemre.

- Jane, ki kell hogy ábrándítsalak, nem körülötted forog a világ, hanem körülöttem - kajánul elmosolyodott, aztán a kezeit lazán a zsebeibe süllyesztette. Megforgattam a szemeimet. - Egyébként is azért jöttem lifttel, mert késésben vagyok. De ahogy elnézlek téged, te is - utalt itt a külsőmre, ami nem épp a legfényesebb időszakát élte.

- Örülök, hogy sikerült erre rájönnöd. De ha most megbocsátasz, nekem mennem kell - mutattam rá szarkasztikusan a lift ajtajára, ami pont abban a pillanatban nyílt ki, jelezve, hogy sikeresen megérkeztem a földszintre. - További szép napot, Logan! - köszöntem el a fiútól, majd hátat fordítottam neki, és a kijárat felé vettem az irányomat.

Ekkor viszont egy éles hang csendült fel mögüllem, amit akár ezer közül is felismertem volna. Hangosan felmordulva Logan felé fordultam, akinek ezúttal is egy elégedett vigyor terült el az arcán. Ha így haladok tényleg le fogom késni a járatomat.

- Mit akarsz, Logan?! - dörrentem rá mérgesen. Sem erőm, sem kedvem nem volt a szokásos baromságaira.

- Le fogod késni a buszt, hiába is próbálkozol.

- Ráadásul miattad! - csattantam fel, miközben ingerülten ráböktem a mutatóujjammal. - Szóval képes lennél egyszer az életben békén hagyni?! Köszönöm!

Számomra a beszélgetés itt helyben véget is ért, így újból megpróbálkoztam elindulni, ámde ismételten meg kellett, hogy torpanjak.

- Tudtommal a buszod 10:25-kor jön, és most 10:22 van. Öt utcányira van innen a legelső buszmegálló, szóval ez azt jelenti, hogy a lehetetlennel egyenlő időben odaérned - kezdett el okoskodni pofátlanul, nekem pedig itt telt be végleg a pohár. A nemtetszésem nyílvánvaló volt, amikor a tekintetünk találkozott.

Olyan dühös lettem, hogy úgy kellett lefognom a saját kezeimet, nehogy értelmet verjek abba a hülye fejébe.

- És te mióta is lettél ekkora Einstein, ha?! - mennydörögtem. - Mióta elhatároztad, hogy teljesen tönkre vágod az életemet?!

- 10:23 - jelentette ki, teljesen figyelmen kívül hagyva az utóbbi megjegyzésemet.

- Most már kakukkós órának is képzeled magad? Hát ezt nem hiszem el! - nevettem fel hitetlenül.

- Csak tudatni akarom veled, hogy ígyis úgyis elkésel majd.

- Azta, nem mondod! - forgattam meg a szemeimet. - Erre eddig nem jöttem rá! Kössz, hogy szólsz, baszdmeg.

- Szóval ez annyit jelent, hogy velem kell jönnöd - jelentette ki elégedetten, miközben a vigyor az arcán csak még szélesebb lett, ha ez lehetséges.

Döbbenten tátottam el a számat. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy a legelejétől kezdve szándékosan vesztegette az időmet, csak azért, hogy még véletlenül se sikerüljön elérnem a buszomat. Tudta, hogy rá fogok majd szorulni.

- Én be nem teszem abba a kocsiba a lábamat, erre mérget vehetsz! - förmedtem rá, majd daccosan felemeltem az államat és sarkon fordultam. Teljesen egyedül vágtam neki az útnak.

Nem érdekelt, ha három kilométert kellett sétálnom. Előbb ástam volna el magamat élve, minthogy engedjem, hogy az a világi idióta elvigyen emgem az Egyetemig.

Végül mégis az autójában kötöttem ki. Sejthetitek, hogy mennyire dühös voltam önmagamra, amiért belementem az ajánlatába. Ugyanis Logan képes volt utánam rohanni, hogy aztán addig győzködjön, míg a végén rá nem bólintottam arra, hogy elvigyen kocsival.

Így visszagondolva, igaza volt mindenben, hiszen képtelenség lett volna időben elérni a buszomat, akármennyi is szerettem volna. Arra viszont várhatott, hogy ezt neki is bevalljam!

Útközben egyetlen egyszer sem szóltunk egymáshoz, mindketten a gondolatainkba voltunk merülve. Én mindvégig azon töprengtem, hogy milyen kifogással álljak megint elő a professzornak, hiszen ez már a második alkalom volt, hogy elkéstem a pszichológiai előadásáról.

Észre sem vettem, hogy időközben megérkeztünk, csak akkor, mikor Logan leállította a motort és bocsánatkérően felém fordult.

- Csak elnézést szeretnék kérni a tegnapiért. Nem tudtam, hogy ezzel ennyire megbántalak téged - idegesen beletúrt a hajába, mikor észlelte, hogy teljesen hidegen hagyott a szánalmas bocsánatkérése. - Jane, a kurva életbe is, mit szeretnél, mit tegyek?! - csattant fel váratlanul, mire a szemöldököm az egekbe szaladt.

- Kezdhetnéd mondjuk azzal, hogy abbahagyod ezt az agyament viselkedésedet - sóhajtottam fel. - Aztán szépen békén hagyhatnál.

- Arra várhatsz - dünnyögte halkan.

- Hogy micsoda?!

- Én vigyázok rád, mivel az én szüleim és a tieid is bíznak bennem. Nem fogom elcseszni a dolgokat.

- Úristen! - az arcomat keservesen a tenyereimbe temettem. - Tudok magamra vigyázni, nem vagyok már hét éves, Logan! Szóval ezt most rögtön fejezd be!

- Miért kell minden kicseszett dolgon ennyire kiakadnod?! Nem hagyom, hogy bántódásod essen, és az sem érdekel, ha te ezt nem látod jónak. Magasról leszarom, tudod?

Válaszra sem méltatva szálltam ki a járműből. Hiába próbáltam nem a szavain töprengeni folyamatosan, már késő volt. Bogarat ültetett a fülembe.

×××

Vannak azok a bizonyos álmok, amikor a gimi folyosóján mászkálsz vagy éppen egy színpadon állsz, és valami nagy beszédet tartasz, aztán egyszer csak rájössz, hogy anyaszült meztelen vagy, és minden szempár rád szegeződik. Én hirtelen ebben a rémálomban találtam magam. Annyi különbséggel, hogy ruhában voltam, és mellettem Casey próbálta elmagyarázni nekem az emberek mai őrült viselkedését.

- Szóval azt akarod ezzel mondani, hogy ez a bizonyos Grace azt állítja, hogy reggel látott Logan White autójából kiszállni? - kérdeztem rá újból, miközben zavaromban egy kósza tincset a fülem mögé tűrtem.

- Pontosan - bólintott. - Most az összes elsőéves kiscsaj azt hiszi, hogy lefeküdtél Logannel, szóval ne lepődj meg, ha valamelyik leribancozz vagy meg akar verni - informált, mire teljesen elsápadtam. Casey az arckifejezésemet látva gyorsan korrigálta magát. - De nyugi, ez nem fog megtörténni! Legalábbis addig biztosan nem, amíg én melletted vagyok! Nem fogom hagyni, hogy ennyire megalázzanak téged, ígérem! - a lány gyengéden megszorította a kezemet, miközben bíztatóan rám mosolygott. Az én gyomrom pedig felfordult, méghozzá saját magamtól.

Casey egész álló nap próbált megnyugtatni, mivel teljesen beparáztam, sőt így a nap végére már a sírás szélén álltam. És én mindezt úgy háláltam meg neki, hogy aljas módon a szemébe hazudtam.

Nem! Ebből elég volt! Ideje elmondanom az igazságot!

Megvártam, míg elértünk az étkezőig, aztán helyet foglaltunk az utolsó asztalnál. De ha ez lehetséges, itt csak még borzalmassabbá vált ez az alapjáraton is kész káosz, hiszen rengeteg gólya lekezelő pillantásába ütköztem bele, sőt volt pár nálunk felsőbb éves is, akik szinte majd' megöltek a gyilkos tekintetükkel. Szuper, most már az egész Egyetem női neme utál engem!

- Ne is foglalkozz velük! - próbált csitítani Casey, de a szívem már ígyis a torkomban dobogott. - Ezek hülye pletykafészkek, csak irigykednek rád. Persze alaptalanul, hiszen minden hazugság, és te so -

- Elég! - szakítottam félbe hevesen, és talán túl hangosan is, mert a következő pillanatban sikerült a mellettünk ülő lányok tekintetét is magunkra csalogatnom ezzel. De jelenleg ez teljesen hidegen hagyott. Csak az számított, hogy minél előbb színt valljak neki. - Valamit el kell neked mondanom, Casey.

- Mit? - húzta össze kétkedően a szemeit.

- Gracenek igaza volt azzal kapcsolatban, hogy reggel Logan hozott el - kezdtem bele remegő hangon. Őszíntén szólva, rettegtem attól, hogy emiatt el fogom veszíteni őt. - De esküszöm neked Casey, hogy nem feküdtem le vele!

- Akkor meg mi történt? - kérdezett rá kíváncsian, úgy tűnt, hogy egyáltalán nem volt mérges. Legalábbis egyenlőre.

- Az van, hogy - itt akaratlanul is hatás szünetet tartottam. - Logan a lakótársam - böktem ki végül, mire a lánynak szó szerint elakadt a lélegzetvétele.

Perceken keresztül csak némán bámult rám. Úgy tátogott ott, akárcsak egy partra vetett hal. Ez pedig nem kissé hozott zavarba.

- Most haragszol? - kérdeztem rá ijedten.

- Dehogy haragszom! - vágta rá rögvest, a hangjában izgatottság csüngött. - Emiatt csak még jobban imádlak, csajszi!

- Tényleg? - ráncoltam össze a szemöldökömet. - Dehát hazudtam neked.

- Na és? Én is ugyanazt tettem volna a helyedben.

- Komolyan? - értetlenkedtem, még mindig.

- Ahjj Jane, ne légy már ennyire hülye! - förmedt rám. - Hiszen nagyra értékelem, hogy bevallottad ezt nekem. Viszont egy dolgot nem értek.

- Mit?

Casey közelebb hajolt, míg beszéd közben szándékosan lehalkította a hangját.

- Ti most tényleg.. tudod, összeszűrtétek a levet?

- Mi?! Fújj! Dehogyis! - tiltakoztam azonnal. A gondolatától is kirázott a hideg.

Én és Logan? Egy ágyban, ráadásul úgy?! Na még mit nem! Előbb fojtanám bele magam egy kanál vízbe, minthogy én is épp úgy bedőljek a fiúnak, mint ahogy eddig az összes lány, akivel dolga volt. Biztosíthatlak titeket abban, hogy én soha nem fogok beállni a sorba. Soha de soha.

- Én azért élvezném, ha ő lenne a lakótársam. Biztos sok dolgot csinálnánk együtt - húzta perverz mosolyra apró ajkait. - Ha érted, hogy mire gondolok.

Ekkor játékosan felvonta a szemöldökét, nekem pedig leesett, hogy mire célzott. Azonnal grimaszba futott az arcom.

De mielőtt még valami epés megjegyzés hagyta volna el a számat, a telefonom rezengni kezdett. Amikor megpillantottam Logan nevét a kijelzőn, a szívem akartalanul is, de nagyot dobbant.

Logan White : Végeztél már?

Jane Stencil : Igen. Miért?

Logan White : Gyere a főbejárat előtti parkolóba. Ott várlak.

Értetlenül meredtem az üzenetre. Nem egészen értettem, hogy miért szerette volna azt, ha a parkolóba megyek, mivel a fiúnak tudtommal fél négyig edzése volt.

Jane Stencil : Miért??

Logan White : Van egy meglepetésem számodra ;)

Jane Stencil : Utálom a meglepetéseket.

Jane Stencil : És egyébként is még mindig haragszom rád.

Logan White : Csak gyere ide és kész!

Halványan elmosolyodva megcsóváltam a fejemet, majd egy egyszerű mozdulattal visszasüllyesztettem a telefonomat a farzsebembe. Hiába furcsálltam Logan viselkedését, sajnos túlságosan is kíváncsi természetű voltam, így muszáj volt látnom, hogy a fiú milyen őrültséggel hozakodott megint elő.

- Ő volt az? - esett le barátnőmnek a tantusz. Felpillantottam rá, válaszul  pedig csak aprót bólintottam. Imádtam, hogy ennyire vágott az esze. - Akkor menj csak!

- Biztos? - kérdeztem rá kétkedően, hiszen nem szívesen hagytam volna magára a lányt ezek között a piócák között.

- Igen, csajszi. Én úgyis egy óra múlva végzek.

- Hát akkor holnap tali - köszöntem el végül Caseytől, aztán sóhajtva a vállamra csaptam a táskámat, és a kijárat felé vettem az irányomat.

Titkon jól esett, hogy a fiú gondolt rám, főleg azok után, hogy olyan lekezelően bántam vele.

L O G A N    W H I TE

Miután Daentől megtudtam, hogy milyen pletyka terjedt az Egyetemen, nem bírtam ki, hogy ne tegyek ellene valamit. Ezért is fogadtam meg magamnak, hogy holnap az összes üres agyu libával beszélni fogok. Nem hagyom, hogy ilyen aljas módon megalázzák Janet. Az az egyetlen szerencséjük, hogy nem fiúnak születtek, mert akkor mostanra már az összesből kivertem volna az utolsó szuszt is, ebben biztos voltam.

Általában nem szoktam foglalkozni az ócska pletykákkal, amik rólam terjengtek, de a francba is, ezúttal Jane nevét mocskolták be, méghozzá teljesen alaptalanul. Lehet, hogy csak nem régóta ismertem a lányt, de arra még nekem is sikerült rájönnöm, hogy mennyire érzékeny volt, és milyen sokat is számított neki, hogy a környezetében mindenki jó véleménnyel legyen róla. Erre tessék, most miattam ez mind kárba vészett. Ezt pedig sűrgősen rendbe kellett hoznom, de előtte még szerettem volna Janet kiengesztelni az utóbbi időben való idétlen viselkedésemért.

Az emlegetett szamár pedig már meg is érkezett. Azt hittem, hogy mérges lesz rám, amiért kikényszerítettem belőle, hogy egészen idáig eljöjjön, de végül nem így történt. Teljesen meglepődtem, amikor egy hatalmas vigyorral az arcán fogadott.

- Szia Logan! - köszöntött vidáman. - Esküszöm neked, hogy szívesen csevegnék még itt veled, de másodpercek kérdése és idefagyok - dideregve összefonta a karjait a mellkasa előtt, én pedig azonnal észbe kaptam.

Kinyitottam neki az anyós ülés felüli oldalt, miután pedig sikeresen helyet foglalt a járműben, körbe kocogva az autót én is letelepedtem a vezető ülés mögé. Sietősen bekapcsoltam a fűtést, mert már tényleg kezdett nagyon hideg lenni.

New York és a hülye időjárása.

- Még mindig fázol? - fordultam Jane felé aggódva.

- Már jobb.

- Biztos?

- Igen - bólintott.

Egy ideig néma csönd telepedett ránk, mindketten megvártuk, míg a kocsiban megfelelő hőmérséklet lesz úrrá. Aztán pedig, ahogy sejtettem, a  lány rögvest kérdőre is vont.

- Most, hogy már képes vagyok tisztán beszélni, meg kell kérdeznem, hogy mégis mi a fene ez az egész? - ráncolta össze a szemöldökét értetlenül.

- Jane, én is hallottam, hogy milyen pletyka kering rólunk - sóhajtottam fel, ő pedig alig hallhatóan, de felszisszent. Látszott rajta, hogy mennyire rosszul érintette a téma. - És sajnálom, hogy miattam van ez az egész. Pontosan ezért nem akartam, hogy kiderüljön, hogy lakótársak vagyunk.

- Ugyanmár! Hiszen nem a te hibád volt! - vágta rá. - Mégis kit érdekel, hogy mit gondolnak mások? Igen, az tény, hogy szarul esett, de aztán rájöttem, hogy nem érdemes velük foglalkozni - jelentette ki határozottan, miközben egy rakoncátlan tincset a füle mögé tűrt. - Mi tudjuk az igazunkat, és csak ez számít.

Mondanom sem kellett, hogy sikerült teljes mértékben meglepnie a válaszával. Én tényleg azt hittem, hogy nagyon ki fog akadni, utána pedig engem okol majd mindenért, de ezúttal is keresztbe húzta a számításaimat. - Ismered a mondást : aki hülye, az is marad.

Elnevettem magam.

- Igen, azt hiszem, igazad van - vigyorodtam el szélesen.

- De nekem is van valami mondanivalóm - kezdett bele, míg zavarában a tarkóját dörzsölgette. - Nem szeretnék veled rossz viszonyt ápolni, ez az igazság, és bocsánat a pszicho viselkedésemért, tényleg.

Erre aztán meg végképp nem számítottam. Ez a lány csupa meglepetést tartogatott.

- Azta!

- Mi az? - nevetett fel zavartan.

- Semmi, csak nem gondoltam volna, hogy bocsánatot fogsz kérni - vallottam be teljesen őszintén, de látva a szúrós tekintetét gyorsan korrigáltam magam. - Arra akarok célozni, hogy azt hittem, hogy haragszol rám.

- Haragudtam, múlt idő.

- Akkor ez azt jelenti, hogy szent a béke? - vontam fel játékosan a szemöldökömet.

- Csak akkor, ha végre elárulod, hogy mi a meglepetés - mosolyodott el aranyosan. Beharaptam az alsó ajkamat.

Nem is értem, hogyan gondolhattam azt a legelején, hogy ugyanolyan átlagos lány volt, mint a többi. Az igazság viszont az volt, hogy Jane Stencil ugyanolyan lélegzetelállítóan gyönyörű volt kívülről, akárcsak belülről.

- Elviszlek a kedvenc helyemre - vigyorogtam.

_______________________

Hiiiii! ❤️🤩

Itt is van az új rész! Több mint 3000 szó, szóval tegnap eléggé megszenvedtem érte 😅 Remélem tetszett nektek a rész, ha igen, akkor ne felejtsetek el voteolni és a komment szekcióban véleményt alkotni ☺️ Tényleg érdekelne, hogy mit gondoltok 🤗

Csak most kezdenek igazán beindulni az események! 😘 Szóval kössétek fel az öveteket! 😁