J A N E S T E N C I L

_______________________________

Annyi mindent letudtam volna írni abban a pillanatban, amikor megpillantottam azt a lányt, aki a tükörben meredt vissza rám. Igen, azt hiszem, az első gondolat, ami átfutott a tudatomon az az undorító volt. A siralmas. A szánalmas. A ronda.

Aztán szépen sorjában fel is vetődtek bennem azok a kérdések, amik még inkább az önsajnálatba sodortak.

Miért vagyok ennyire kegyetlenül csúnya?

Miért nézek ki úgy, mint egy deszka?

Miért nem lehet olyan alakom, mint a többieknek?

Miért nincsenek melleim?

Vajon minden ember, aki meglát, undorodik tőlem?

Tetszenék én egyáltalán bárkinek is, ezzel a taszító testtel, amivel rendelkezem?

Éreztem, ahogy lassan a szemeimet mardosni kezdték a könnyek, de hiába, én akkor sem szerettem volna sírni. Csak a gyengék bőgnek.

Mégis bevallom, legbelül fájt annak a tudata, hogy tudtam, ronda vagyok. Úgy, hogy tudtam, senkinek sem kellenék.

Pedig én tényleg reménykedtem.

Reménykedtem abban, hogy ezektől a csinos ruhadaraboktól, a piros matt rúzsomtól és az egyenesre vasalt hajomtól, talán majd máshogy fogok tekinteni magamra. De végül nem így történt. A kegyetlen valósággal számolnom kellett, amint találkoztam a tükörképemmel.

Úgy őszintén, kedvem lett volna hányni önmagamtól.

Talán más lányok elégedetten néztek farkasszemet a tükörképükkel, de én soha nem éreztem azt, amit ők. Én önelégült mosoly helyett, a könnyeimmel küzködtem. Nekem telt keblek, kerék fenék helyett, csak kiálló bordákra és keskeny combokra futotta.

Ezért is átkoztam annyira Logant, amikor felvetette annak az ötletét, hogy menjünk el egyet szórakozni a barátaival. Először is, nem akartam, hogy a haverjai lássák mennyire vékony és csúnya is Logan lakótársa. Másodszor pedig, utáltam bulikon részt venni, mert akkor csak még inkább tudatosult bennem, hogy velem ellentétben rengeteg lánynak megteremtődött mindaz, ami nekem sosem. Formás alak. És igen, lehet, hogy rohadt gyerekes vagyok, de senki, ismétlem, senki nem értheti meg azt, amin keresztül megyek, addig amíg át nem éli ő is ugyanazt. Az önbizalomhiányosságot.

- Kész vagy már? - csendült fel hirtelen egy türelmetlen hang az ajtó másik oldaláról, ebben a fél órában már ötödjére elmormolva ugyanazt. - Esküszöm, ha két percen belül nem jössz ki abból az istenverte fürdőszobából, én az ágyadra fogok hugyozni! - fenyegetőzött, amire egyből felkaptam a fejem.

- Ne merészeld! - szűrtem ki a fogaim közül idegesen. Őszintén, Logan kezdett már túlságosan is az agyamra menni.

- Mindketten tudjuk, hogy megtenném, baba.

- Jó, tudod mit?! Inkább el sem.. - kezdtem volna bele, de a mondandóm kellős közepén erősen az alsó ajkamba haraptam, hogy még véletlenül se járjon el a szám.

Láttam az arckifejezését, amikor felhozta ezt az egész " menjünk, és bulizzunk egyet a haverjaimmal! " ötletet. Pontosan tisztában voltam azzal, hogy azt gondolta, csak úgy egyszerűen képes vagyok meghátrálni. De én bizony keresztbe húztam a számításait. Engem nem abból a fából faragtak, erre egy idő után a fiú is rá fog jönni, ebben biztos voltam.

- Igen? - kérdezett vissza cinikusan, lelki szemeim előtt láttam, ahogy éppen kihívóan felvonta a szemöldökét. - Nem hallotam jól! Megismételnéd, kérlek?

- Nem mondtam én ugyan semmit.

- Dehogynem! - tiltakozott. - Csak nem beijedtél?

- Mégis mitől ijedtem volna be? - csattantam fel sértetten. - Attól, hogy leakarod pisilni az ágyamat?

- Tényleg, köszi, hogy szóltál. Már lejárt a két perc! - csapott rá figyelmeztetően a fürdőszoba ajtajára, utána pedig már csak az egyre távolodó lépteit hallottam.

Kétségbeesetten rontottam ki a fürdőből, holott pontosan tisztában voltam azzal, hogy ezzel csak azt akarta elérni, hogy kitessékeljen a helyiségből. Bár jobban belegondolva, én még ezt is kinéztem volna belőle.

Amikor a szobámba értem Logan már az ágyamon feküdt, a tarkójára kulcsolt kezeivel és azzal a hatalmas önelégült vigyorral az arcán, amit legszívesebben letöröltem volna a képéről, mert roppant idegtépőnek találtam. Erre egy lapáttal rá tett az is, hogy a pozíciója következtében a fehér ingje csak még inkább ráfeszült izmos karjaira, amit akaratlanul is elkezdtem szüntelenül bámulni. Nem tehettem róla, túl feltűnő volt, én pedig nem bírtam nem odanézni. Láthatóan ez neki is szemet szúrt, mert a következő pillanatban már szólásra is nyitotta dús ajkait.

- Jó a látvány, mi? - kérdezett rá pofátlanul. Kihívóan felvontam a szemöldökömet.

- Ha azt hiszed, hogy ez hatással van rám, akkor nagyon nagyot tévedsz - fontam össze határozottan a karjaimat a mellkasom előtt, holott az volt az igazság, hogy legszívesebben úgy elolvadtam volna a látványától, mint a napon felejtett fagyi.

- Szivi, ez mindenkire hatással lenne. Mindenkire.

- Tudod mi lenne hatással rám?

- Na mi?

- Ha végre kivonszolnád a seggedet a szobámból - nyomatékosítottam meg a szobám szót. Elvégre ez már az én szobám volt, nemde? Minden jogom meg volt arra, hogy kidobjam innen a szűrét, mivel ez már az én tulajdonomban állt, vagyis majdnem, de ez már csak részletkérdés volt.

- Nem is tudom.. Olyan kényelmes itt - húzta továbbra is agyamat.

- Leszarom, hogy kényelmes itt neked, oké? - vittem fel a hangomat mérgelődve. Már tényleg kezdtem bepöccenni. - Szeretném, ha kimennél innen.

- Azta, kislány! - tátotta el a száját döbbenten. - Ki nem néztem volna belőled, hogy képes vagy ilyen alpári módon is beszélni - a hangjából csak úgy csöpögött a gúny.

Itt telt be végleg a pohár, szóval a következő lépésem az volt, hogy erősen megragadtam a karját, annak érdekében, hogy felráncigálhassam az ágyamról, de sajnos nem sikerült elérnem a célomat.

Őszintén, nem is tudom, hogy mit képzeltem. Nem tudom csak úgy kitessékelni ezt a hatalmas felhőkarcolót, akkoris ha azt mindennél jobban szeretném.

A francba is, miért kellett ennyire idegesítően kigyúrtnak lennie?

- Ahjj Logan, kimennél végre?! - püfföltem mérgesen a mellkasát, de neki még csak a szempillája sem rebbent. Sőt, láthatóan élvezte a helyzetet.

- Csak ha szépen kérsz meg rá - vigyorodott el szélesen, amitől csak még inkább felment bennem a pumpa.

- Kérlek szépen, most azonnal vonszold ki a hájas seggedet a kurva szobámból, te önimádó seggfej!

- Mondták már neked, hogy milyen aranyos vagy, ha dühös vagy? - kérdezte gúnyosan, mire abbahagyva a folyamatos püffölését, elgondolkodtam. Úgy döntöttem, hogy ezúttal egy teljesen másik módszerhez folyamodom. Ha azt gondolta, hogy túl tud járni az eszemen, akkor nagyon nagyot tévedett!

- És neked mondták már, hogy mennyire idegesítő vagy? - vágtam vissza csípőből. - Tudod mit, Logan? Elindulok egyedül a szórakozóhelyre - mutattam fel a középsőujjamat egy széles mosoly kíséretében. Tudtam, hogy hova kell ütni. Azt hiszem, ebben a tulajdonságombam anyára ütöttem.

Mégsem hagyhattam, hogy egy ekkora seggfej, mint ő, meg mondja nekem, hogy mit csináljak! Ismertem a fajtáját, és rengetegszer voltam már szemtanúja annak, hogyan tudják ripityára zúzni egyik pillanatról a másikra lányok ezreinek a szívét. Emlékszem, hogy a testvérem hányszor sírt a vállamon olyan önimádó hólyagok miatt, mint ő.

- Ugye nem akarod, hogy egyedül sétálgassak ilyenkor ebben a hatalmas városban? - bigyesztettem le szándékosan az ajkaimat. - Biztos nem örülne neki az anyukád, ha megtudná, hogy már az első nap sikerült szemelől tévesztened. Úristen, mi lesz, ha bajom esik majd? - fogtam a fejemet megjátszott kétségbeeséssel az arcomon, mire élesen szívta be a levegőt, amit győzelemnek vettem. - Lehetséges, hogy a szüleim véletlenül felbontanák az egyeszséget.

A fiú az utolsó mondatom hallatán kérdőn húzta össze vastag szemöldökeit, a szemeiből csak az értetlenséget lehetett kiolvasni.

Hát ez nem lehet igaz! A szülei nem is említették neki azt az alkut, amit az apukámmal kötöttek, azért cserébe, hogy itt lakhassak nála? Egyáltalán tud arról, hogy az ősei teljesen le vannak égve anyagilag?

- Milyen egyezség? - pattant fel hirtelen az ágyról, a szemöldökei az egekbe szöktek, de szó szerint.

Naná, hogy fogalma sincs semmiről!

- Eh, milyen egyeszség? - dörzsöltem meg zavaromban a tarkómat, míg szándékosan kerültem a tekintetét. Legszívesebben visszaszívtam volna minden szavamat - Én nem említettem semmilyen egyezséget..

- Mi folyik itt, Jane? - szűrte ki a fogai közül idegesen, állkapcsa teljesen megfeszült. - Legyél őszínte!

- Te meg miről beszélsz? - nevettem fel szárazon, miközben egyszer sem pillantottam a szemeibe. Nem mertem, akárcsak ránézni is, mert attól tartottam, hogy azonnal kiszúrja majd, mennyire borzalmas hazudozó is vagyok. Bár a viselkedésem alapján már sejthette, hogy eltitkolok valamit.

- Jane! - gyengéden megragadta a csuklómat, így muszáj voltam azokba a gyönyörű tengerkék íriszekbe pillantani. A szívem meglódult az érintése következtében, éreztem, ahogy a pulzusom az egekbe szökött. - Mondd el az igazságot, kérlek! - könyörgött, szemeiben pedig, mintha átsuhant volna egy pillanatra a szomorúság, de nem tudtam megállapítani, mert amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is veszett porrá.

Az alsó ajkamat harapdálva meredtem rá. Találj ki valamit! Találj ki gyorsan valamit, akármit!

- Az egyeszség tudod - mosolyodtam el hamiskásan. -, amiben az áll, hogy nyárig itt kell laknom, és fizetnem kell neked az albérletet.

- Nekem? - döbbent meg.

- Igen, neked - Komolyan Jane, ennél jobbat nem tudtál kitalálni? - Apukád nem említette? - nevettem fel szárazon, ebben viszont semmi öröm nem volt.

- Hát nem - csóválta meg a fejét semlegesen, majd összehúzott szemekkel tetőtől-talpig végig mért, ennek következtében pedig rendkívül kényelmetlenül éreztem magam. Röpke pár pillanat alatt visszavezette kék íriszeit az arcomra, aztán az arcvonásai váratlanul megkeményedtek, egyik pillanatról a másikra. - Vedd le ezt a pólót, nem áll jól!

Kiszáradt a torkom. Másodpercekig csak elnyílt ajkakkal meredtem rá, egyszerűen képtelen voltam szólásra nyitni a számat. Valami összetört bennem.

- Ohmm.. Indulhatunk végre? - préseltem ki magamból nagy nehezen a szavakat, de a remegő hangomat már nem tudtam magamba fojtani. Reménykedtem abban, hogy a könnyeimet sikerül.

- Igen - motyogta, majd egy további szó nélkül a folyosóra sietett, ahol aztán olyan erővel csapta ki a bejárati ajtót, hogy azt hittem, menten kiszakad a helyéről.

Ebbe meg mi ütött? Mi a fene baja van?!

- Jössz? - pillantott rám várakozóan, én pedig egy hatalmas gombóccal a torkomban bólintottam, miközben követtem őt egészen a liftig.

Bántott az, amit mondott. Hogy ne bántott volna? Konkrétan közölte velem, hogy mennyire nem kellenék senkinek sem.

Éreztem a szemeimbe szökő könnyeket, amiket olyan nehéz volt magamba fojtanom. Pedig legszívesebben csak bőgtem volna, de nem adtam meg neki ezt az örömöt. Nem hagyhattam, hogy sírni lásson. Nem hagyhattam, hogy lássa, hogyan képes a földbe döngőlni az érzéseimet, pusztán csak pár szóval.

Nem hagyhattam! - szajkóztam.

L O G A N W H I T E

________________________

Ideges voltam. Kurvára.

Momentán nem érdekelt, ha karambolózni fogunk. Nem érdekelt, ha összetöröm ezt a kibaszott autót. Legszívesebben neki mentem volna egy oszlopnak, de nem tehettem, mert itt volt mellettem Jane, aki minden egyes kerék csikorgásnál ijedten rezzent össze.

Jane, aki olyan dögösen nézett ki ma este. Ez a füstös smink csak még inkább kiemelte a különleges vonásait, és azok az ajkak! Legszívesebben itt helyben lesmároltam volna, de nem akartam rajta kiereszteni a gőzt. Bár a lakásban már sikerült részben megtennem.

Majdnem bocsánatot is kértem tőle, amikor megpillantottam, hogy mennyire leromboltam a jókedvét az epés beszólásommal, amit igazából egyáltalán nem gondoltam komolyan. Pedig én nem akartam őt bántani, tényleg, egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen.

Pontosan tisztában voltam azzal, hogy hazudott a szüleimmel kapcsolatban, és ez kurvára felbaszta az agyamat. Nem akartam elhinni, hogy már megint képesek voltak eltitkolni előlem valamit! Utáltam, hogy ebben a kicseszett családban annyi hazugság volt. Utáltam, hogy valamiért sosem érdemeltem ki azt a szüleimtől, hogy őszínték legyenek velem. Lehet, hogy pusztán csak meg akartak kímélni a fájdalomtól, de könyörgöm már felnőtt ember vagyok, és nekem is kijárt volna az igazság! Azt hitték, hogy nem vagyok képes kezelni a helyzetet? Ennyire nem bíztak volna bennem? Ennyire nem vettek volna semmibe sem?

Ezktől a gondolatától is felment bennem a pumpa. Már olyan erővel szorítottam a kormányt, hogy elfehéredtek közben az ujjaim, de nem érdekelt. Csak leakartam részegedni a sárga földig, aztán megdugni a legelső dögös diákszövetségist, aki az utamba kerül.

Az volt a kegyetlen igaszság, hogy ebben a pillanatban nem akartam  érezni semmit sem. Semmit. Az égvilágon semmit.

Amint sikerült parkoló helyet találnom a dugig tömött parkolóban, olyan gyorsan pattantam ki az autóból, hogy szegény Jane alig tudta követni a lépéseimet. Sajnáltam szerencsétlen, főleg úgy, hogy egyáltalán nem állt szándékomban ilyen keményen viselkedni vele, de sajnos anyám forrófejűségét örököltem, így ilyenkor jobb volt nem hozzám szólni, mert bármelyik pillanatban képes voltam robbanni.

Amikor beértünk a zsúfolt diszkóba, ugyanaz a látvány fogadott, mint eddig minden egyes alkalommal. Szenvedélyesen csókolózó párocskák az eldugott sarkokban, egymáshoz simuló testek, dübörgő zene és a két hülye haverom a bárpultnál.

A vállam felett rásandítottam Janera, aki várakozóan bámult bele a szemeimbe. Látszott rajta, hogy várja az utasításomat. Hát megadtam neki.

- Figyelj - kezdtem, miközben idegesen túrtam bele a már izzadt tincseimbe. - Ott vannak azok a srácok a pultnál. Az egyik szőke és alacsony, a másik barna és nagyon magas. Éppen beszélgetnek a pultossal, látod őket? - böktem feléjük a mutatóujjamal, ő pedig egy aprót bólintott a fejével. - Na ők a barátaim. Meg leszel velük? - kérdeztem, mire értetlenül kapta rám a tekintetét.

- Miért, te hová mész? - vonta fel kérdőn a szemöldökét.

- El - válaszoltam nemtörődöen, majd egy további szó nélkül a másik irányba igyekeztem, egyenesen a táncoló tömeg felé.

Még hallottam, ahogy kétségbeesetten utánam kiált, de addigra én már kiszúrtam egy dögös vöröst, így eszem ágában sem volt visszafordulni. Az eddig nekem háttal táncoló lány, velem szembe fordulva azonnal észre vett, majd mikor tudatosult benne, hogy éppen felé igyekszem, önelégülten elmosolyodott.

Nagyon jól tudtam, hogy Jane nem ezt a viselkedést érdemelte meg tőlem, és őszintén szólva, nem is ő tehetett arról, hogy ennyire felhúztam magam. Most viszont csak két dolgot akartam igazán. Az egyik az volt, hogy megfektessem azt a tüzes kis vöröskét, a második pedig, hogy utána úgy betépjek, hogy a végére már azt se tudjam, hol vagyok.

Nem kerteltem. Amint a lány elé értem, gyengéden megragadtam a derekát, ezzel magamhoz láncolva őt, majd finoman az ajkaimat az ajkaira simítottam. Ebben a csókban nem volt semmi érzelem, csak színtiszta vágy és szenvedély. Fogak és nyelvek játéka volt ez.

Nem tudom mennyi időt tölthettem el a lánnyal a táncparketten csókolózva, avagy a mosdóban enyelegve, de annyi biztos volt, hogy egyetlen egy pillanatát sem bántam.

⚡

Egy utolsó lágy csókot lehelve egymás ajkaira, mondtunk végleg búcsút, majd a lány kérésére számot cseréltünk egymással. Bár az az igazság, hogy úgysem fogom soha felhívni. Nagyon ritka esetben keresem fel újból az egy éjszakás kalandjaimat, de általában másnapra már a nevükre sem emlékszem. Biztos voltam abban, hogy két nap múlva már azt sem fogom tudni, hogy ki volt ő.

A táncoló tömegen keresztül átvágva rengeteg csinos lányba ütköztem, de perpillanat csak a haverjaimat és Janet akartam megtalálni. Bocsánatot szerettem volna kérni a lánytól, amiért olyan rideg és lekezelő voltam vele. Elvégre egy egész éven keresztül
együtt fogunk élni, ezért eszem ágában sem volt rossz kapcsolatot ápolni vele.

Samuelhez érve, lepacsiztunk egymással, majd szokásunkhoz hívően hátba veregettük a másikat. Barátom sokkal alacsonyabb volt nálam, de még ígyis bomlottak utána a lányok. Imádták a hatalmas zöld szemeit, amik talán ártatlanságot tükröztek, de higgyetek nekem, legbelül egy igazi bajkeverő volt.

- Láttam, bementél azzal a vörössel a mosdóba - hajolt a fülemhez, mert különben a hangos zene elnyomta volna a hangját. - Meghúztad?

- Még szép! - mosolyodtam el önelégülten. - Te találtál magadnak valakit? - kérdeztem rá, mire tőlem elhúzódva semlegesen megrázta a fejét.

- Nem, még mindig keresgélek. Bár az a Jane elég dögös, mit ne mondjak.

Tényleg tündökölt ma este, gyönyörű volt. Legszívesebben visszaszívtam volna a korábbi szavaimat a külsejével kapcsolatban, de mivel nem tudtam visszaforgatni az időt, így inkább amellett döntöttem, hogy helyre hozom a dolgot.

- Tényleg, hol van Jane? - pillantottam a fiúra kérdőn, mert nem láttam a lányt a bárpultnál, sőt annak a közelében sem.

- Nem tudom - vonta meg a vállát hanyagul.

- Mi az, hogy nem tudod?! - dörrentem rá. - Megmondtam neked, hogy vigyázz rá, nem?

- Nekem te nem említettél semmi ilyesmit! - kezdett el tiltakozni azonnal, miközben védekezően felemelte a magasba a kezeit.

- Dehogynem!

- Figyi Logan, szerencsétlent full magára hagytad, amikor pontosan tudtad, hogy mennyire ismeretlen neki ez az egész hely. Nem bébicsőszködni jöttem, hanem szórakozni, szóval tényleg bocsánat, ha azt teszem - dühösen csattant fel, majd lehúzta egy kortyra a poharában lévő italt. Láttam rajta, hogy nem volt teljesen önmaga, túl sokat ivott, így jobbnak láttam nem tovább firtatni a dolgot. - Amúgy meg most jut eszembe, hogy emlékszem, említette, hogy elmegy valamilyen gyerekkel táncolni.

Pusztán csak annak a gondolatára, hogy valaki talán ebben a pillanatban azokat a cseresznye színű ajkakat csókolgatja, megfeszült az állkapcsom. Nem, nem voltam féltékeny, egyszerűen csak féltettem őt. Tudtam, hogy milyenek errefelé a férfiak. Akárki is kérte fel táncolni Janet, csak a bugyijából akarta kicsalogatni.

- Mikor ment el? - fordultam újból Sam felé.

- Olyan tíz perce.

- Kösz, és lehetőleg mértékkel igyál, oké?

- Oké - bólintott, majd visszafordult a csapos felé.

Fáradtan felsóhajtottam, aztán pedig neki álltam megkeresni őt. Őszintén szólva, még én magam sem tudtam, hogy hirtelen miért kezdett el annyira érdekelni a lány sorsa. Részben talán azért, mert olyan ártatlannak és elveszettnek tűnt, hogy egyszerűen nem akartam, hogy rossz kezekbe kerüljön. Simán kinéztem volna belőle, hogy még szűz volt.

Nem tudom hány perce járhattam már körbe újra és újra az egész kócerájt, amikor végre valahára szemet szúrt a hosszú, fekete haja, ami össze-vissza szállt, amilyen gyorsan igyekezett a kijárat felé. Azon nyomban utat törtem magamnak utána, de addigra már rég nyoma veszett.

Kétségbeesetten téptem fel a kijárati ajtót és akkor megpillantottam őt. Ott ült előttem a lépcsőn, a válla pedig folyamatosan rázkódott. Nem voltam hülye, egyből levágtam, hogy sírt.

Tanácstalanul túrtam bele a hajamba, de végül az ösztöneimre hallgatva letelepedtem mellé, mert egyszerűen nem volt szívem magára hagyni. A hangra felkapta a fejét, így szembe találtam magam a gyönyörű könnyásztatta szemeivel. Ahogy ott csendben, szüntelenül fürkésztük egymást, a bűntudat lassan kezdett felemészteni. Nem tudtam, hogy mi történt vele, de ha esetleg nem lettem volna akkora önző seggfej, és nem hagytam volna magára, akkor talán most nem sírna úgy, mint aki a világ fájdalmait cipeli a vállán.

Átöleltem a derekát, majd magamhoz húztam a törékeny testét, ő pedig az arcát a nyakamba fúrta. Csak csendben tűrtem, ahogy a könnyeivel szépen lassan átáztatta a fehér ingemet.