Mick

A tegnap esti beszélgetést élveztem Doll-lal. Nem csak azt a beszélgetést, hanem az egész estét, amit vele töltöttem. Imádtam minden egyes percét. Kezdtem azt hinni, hogy nem is volt rossz ötlet a szülinapi bulin elkezdeni vele beszélgetni. Ittam minden egyes szavát - még a leghülyébb dolgaira is hajlandó voltam figyelni. Boldog voltam mellette, és egyre boldogabb voltam minden egyes vele töltött perc után. Akkor szinte kiugrottam a bőrömből, amikor mondta, hogy jön a starwoodi koncertre. Nem szeretném elengedni; meg akarom ismerni őt, ennél sokkal több időt akarok vele tölteni. A vele töltött órák perceknek tűntek. Olyan jó volt úgy aludni, hogy a feje a mellkasomon volt. Amikor átöleltem törékeny, apró testét, úgy éreztem, hogy ez az életem legszebb pillanata. Nem akartam elengedni; imádtam, hogy ilyen közel volt hozzám. Kellemes virágillatától szinte megbolondultam, a szívem hevesen vert miatta. Jesszus, milyen nyálas volt ez a gondolatmenet... Pfú, anyám...! Mi van veled, Mick?

Meglepődtem magamon, hogy hagytam, hogy kisminkeljen Dollie. Talán azért hagytam, mert nem akartam azzal lelombozni, hogy nem engedem neki.

Összedörzsölöm az ajkaimat, hogy egyenletesen legyen rajta elkenve a rúzs. Doll úgy néz rám, mint aki mindjárt elájul. Zavartan pillant el a szoba másik felébe, és kicsit távolabb húzódik tőlem. Belenézek a tükörbe. Nem is rossz. Sőt, kifejezetten tetszik!

- Tommy, beszélhetek veled? - kérdezi félénken Denise a barátját.

- Hogyne, bébi, nyugodtan. - Tommy odamegy Denisehez. - Mondjad csak.

Denise szétnéz az öltözőben.

- Négyszemközt, úgy értem.

Kimennek a helyiségből. Néhány percre teljes csönd telepedik ránk, ameddig nem hallatszódik kintről kiabálás.

- Kész, Denise, szakítok veled! - kiabálja hisztérikásan a dobos, majd feltépi az ajtót, bejön az öltözőbe, és rácsapja Denisere. Elhúzom a számat. Ekkora egy illetlen faszt! A hátát az ajtónak támasztva lerogyik a padlóra, és a térdét átölelve kezd el zokogni. Jesszus. Nikki feláll a kanapéról, és odamegy Tommyhoz.

- Haver, mi a baj? - kérdezi aggódva Sixx, és kinyújtja a kezét, amit megfog Lee, és felhúzza a padlóról. T-bone Nikki nyakába csimpaszkodik, de Sixx nem öleli vissza.

- Terhes lett! - bőgi. A homlokomra csapok.

- Gratulálok - mondom ironikus éllel a hangomban. Ilyenkor adok hálát magamnak, hogy nem vagyok egy akkora állat, aki mindent csajt megbasz.

- Tommy, Denise itt van még? - kérdezi Doll.

- Nem, elment - sír tovább a dobos. Az arcfestése a könnyeitől teljesen elmosódott.

- Cseszd meg, Tommy! - Először hallottam Dolliet káromkodni. - Összetörted! Még szép, hogy elment! Tudod nagyon jól, hogy ragaszkodó típus, és pont ezért nem fogja elvetetni a gyereket! Őszintén szeretett téged, de te elengedted! Amiatt, ami a tiétek. Ez a közös terhetek lenne, de te ezalól kibújtál, és hagytad, hogy Denise egyedül küzdjön ezzel meg! Tudom azt, hogy nagyon szereted Deniset. Ha szeretted, miért szakítottál vele? És remélem, hogy tudod azt, hogy egy jó darabig nem fog visszafogadni téged, Lee - fröcsögte a szavakat. Tommy abbahagyja a bőgést, és döbbenten néz rá Dollra. Nikki és Vince összenéz, megvonják a vállukat, és újra elkezdenek beszélgetni. Ennél szarabb helyzet nem is lehetne; Tommy lelki roncs, Nikki újfent teljesen szét van esve. Megköszörülöm a torkomat, a hátamra ügyelve felállok, és a nyakamba akasztom az asztalnak támasztott gitáromat.

- Kaparjátok össze magatokat valahogy, és menjünk akkor zenélni - szólalok meg. Tommy nagyokat sóhajtva tartja vissza a könnyeit. Mindjárt én is elkezdek rinyálni, de azért, mert még nyilván kell szerencsétlenkedni.

- Jó, menjünk - suttogja Lee picsogós hangon. Kezébe veszi a dobverőjét, Nikki a vállára veszi a basszusgitárját, Vince ugrálni kezd, hogy felpörögjön a showra. Doll bíztatóan rám mosolygok, mielőtt kimegyünk a színpadra.

Miután a gitárokat bedugtuk az erősítőbe, Vince bekapcsolja a mikrofont, és Tommy beszámolt, elkezdjük a koncertet. Néha ránézek Leere játék közben. Jól játszott most is, csak a hangulata iszonyatosan el volt kenődve. Kedvtelenül ütötte a dobot. Pontosan tudom, hogy mit érez. Ha nem figyelnék a gitáromra, talán én is elérzékenyülnék a helyzetén, de most fontosabbnak tartom a koncert sikerét, mint a Kölyök mentális állapotát. Néha felnézek a gitáromról, és a közönséget kezdem el fürkészni, hátha meglátom Dolliet. Lehet, hogy leült az egyik bokszhoz, mert nem akarta, hogy fellökjék. Josephinet észreveszem, ahogyan a falat támasztva áll - szereti a bulikat, de a sok embert nem. Örülök annak, hogy eljött Doll, és azt hittem, hogy majd a színpad előtt fogja élvezni a zenénket, de azt se tudom, hogy hol van.

Kifújom magamat, és egyből elkezdem a Stick To Your Gunst, miután befejeztem a Live Wiret.

A fájdalom a dal közepénél belenyilall a hátamba. Ha nem a színpadon lennék, hanem otthon, akkor összerogynék, és sziszegnék meg káromkodnék, de most ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak; a fogamat összeszorítva, a pengetőmet görcsösen markolva próbálom meg valahogy elviselni a pokoli fájdalmat. Kínzó fájdalom a színpadon - annyira utálom ezt az egész átkot!

A koncert végefelé végre észreveszem Dollt, ahogyan tőlem néhány méterre csápol az ép karjával. Fülig ér a szája, és szinte túlsikoltotta a maximum hangerőre állított, száz wattos erősítőt, és a tömeget. Egy halvány mosollyal ránézek, miközben próbálom vele fölvenni a szemkontaktust. Amikor összefonódik a tekintetünk, hirtelen minden hang eltompul körülöttem, és semmi másra nem figyelek, csak Dollra. A pillanat sajnos nem tart sokáig.

- Köszönjünk! - kiált bele Vince a mikrofonba a fellépés végén. A közönség ujjongani kezd, mi intünk nekik, és levonulunk a színpadról. Már elég népszerűek vagyunk a klubokban, de sajnos ez nem hat az album eladására - igaz, csak egy hónapja adtuk ki a lemezünket, a Too Fast For Loveot. Nem megyek be egyből az öltözőszobába; abban reménykedek, hogy idejön Dollie. Lehet, hogy túlságosan is hamar megkedveltem, de nem akarom, hogy ez a kapcsolat ilyen gyorsan véget érjen.

El akarom hívni egy randira. Egy normális randira, ahol csak mi vagyunk, egy kellemes, békés környezetben - mondjuk egy kávézóban. Szeretném jobban megismerni és több időt vele tölteni.

Leveszem a nyakamról a gitárt, és a falnak támasztom a hátamat. Csendben állok az üres folyosón, miközben arra várok, hogy talán idejön Doll. Persze, jogos az, hogy akkor miért nem én megyek oda hozzá?

- Na jó, Mick, ez a koncert nagyot ütött! - lelkendezik Doll. Közelebb jön hozzám, és a lelkesedésére képtelen vagyok nem mosolyogni.

- Köszönjük, Doll! - mosolygok. Finoman megfogom az ép csuklóját, és végigsimítok a karján. Mélyen a szemébe nézek. Nem láttam még olyan szemet, mint amilyen neki van. Halványkék, már szinte szürke írisze eltűnik a kék szaruhártyájában. Lehet, hogy a szemszínének köze van a betegségéhez? Nekem tetszik az egyedi szeme. - Gyönyörű a szemed!

Hirtelen elpirul, és hátrál tőlem egy lépést, legalább úgy, minthogyha egy eszement perverz lennék, aki meg akarja erőszakolni.

- Köszi! De én utálom. Ez is csak arra a szörnyűségre emlékeztet, ami bennem van - mondja szomorúan. Lebiccenti a fejét, és markolászni kezdi a karját.

- Nekem tetszik. Szard le! Ettől vagy egyedi! - próbálom biztatni, amikor pontosan tudom, hogy egy szörnyű betegséget nem lehet egyszerűen leszarni.

- Mármint? Attól vagyok egyedi, hogy leszarom a szememet?

Megadóan felemelem a kezemet.

- Nem, Doll! Egy gyönyörű, erős nő vagy, éppen olyan, mint a többi; csak te beteg vagy. Ne engedd, hogy ez legyűrjön téged! - próbálom meg elfogadtatni magával. Újra közelebb megyek hozzá, és óvatosan átölelem.

Most kellene elhívnom randira...

- Doll, lenne kedved valamikor találkozni? Úgy értem... - akad el a szavam. Veszek egy mély levegőt, majd folytatom: - Szeretnél elmenni velem egy randira?

- Tessék? Bocsánat, nem hallottam jól.

Azzal a tipikus „Na, ne basztass!" fejjel nézek rá.

- Komolyan nem hallottam semmit! - emeli fel megadásképpen a karját. - Nem a legjobb a hallásom. A fülemben is gyengék a csontjaim.

Idegesen fújom ki a levegőt.

- El szeretnél jönni velem egy kevésbé gyertyafényes randira? - kérdezem inkább idegesen, mint zavarba jőve. Doll egyből nem a szemembe néz, hanem a padlóra. A füle mögé tűr a nem eltört kezével egy tincset.

- Nem, csak gyertyafényesre megyek el - viccelődik. Elmosolyodok, és közelebb lépek hozzá. Felemeli a tekintetét, és újra elpirul. A fakó bőre szinte lángol, annyira kipirosodott. - Mick, még szép, hogy elmegyek veled egy randira!

Megkönnyebbülten sóhajtok fel, miközben a kézfejemet a homlokomra teszem. Innentől már minden rendben lesz. Miután már kezdjük megismerni egymást, megkérdezem, hogy lesz-e a barátnőm, majd minden érzésemet elmondom neki.

Azért nem kell ennyire előre szaladni.

- A karomnak hála - itt a csuklójára néz - nem megyek februárig dolgozni. Sokat kell írnom könyvelőként, és pechemre azt a kezemet törtem el, amivel írok, azaz a balt.

Elgondolkozva megvakarom az államat.

- Akkor a szerda jó neked, nem? ­- kérdezem, amire bólint. - Négyre megyek érted.

Akkor tépik fel az öltöző ajtaját, amikor Doll akar valamit mondani. Vincet kilöki Nikki a folyosóra. Már mennének a bárba, de elkapom Nikki vállát, és a kezébe nyomom a gitárom nyakát.

­- Visszaviszed - jelentem ki. Unottan megforgatja a szemét.

- Ne már, Öregember! - vinnyogja, amit egy szúrós pillantással jutalmazok. Erre egyből visszamegy az öltözőbe, és valahova lerakja a gitáromat, majd visszajön. - Feleségül ne vegyelek?

Hányingert mímelve kapok a szám elé.

- Azt próbáld meg! ­- fintorgok. - Amúgy kösz, hogy bevitted a gitárt.

Bemutat, majd követi Vincet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy utálom őket. Fiatalok, és én hozzájuk képest egy őskövület vagyok a harminc évemmel. Az életem részévé váltak. A legjobb barátaim, a családom, még akkor is, hogyha felidegesítenek.

Tommy gyorsan túllépet a szakításán Denisezel. A bárban egész végig egy csajt fűzött, Vinceszel együtt - ketten egyet. Lehet, hogy neki semmit se jelentett ez az egész Denisezel, de a lányon meglátszott, hogy megviselte a szakítás. Nyilván az is rátett az egészre egy lapáttal, hogy terhes lett - akkor is szakítottam volna Tommyt ismerve, hogyha nem lenne terhes a csaj.

Csak én és Dollie vagyunk az egyedüliek a társaságból, akik nem mentek a többiekkel bulizni. Doll nyominak érezte magát, amiért törött csuklóval érkezett meg a buliba - emiatt szinte már szorong. Ha nem történt volna meg vele a baleset, akkor már rég nem itt lenne, hanem Josephinenel lógna a tömegben. Mintha nem is történt volna az elmúlt napokban közöttünk semmi, teljes csendben ülünk egymással szemben. Nem merek hozzászólni; ha látom, hogy egyedül elvan, akkor miért zavarjam?

Nikki, Tommy, Vince, Josephine és egy másik csaj leül hozzánk. A másik csaj Vince ölébe ül, Josephine Doll mellé huppan le, lehetőleg a legtávolabb helyre Tommytól és Neiltől - nála is bepróbálkoztak. Újra előkerül valami drog, amit szempillantás alatt elpusztít a többi három, valamint a csaj, akit hoztak. Doll becsukja a szemét; látni se akarja ezt az egészet, nem, hogy benne lenni. A felkarját kezdi el markolászni, és látszik rajta, hogy legszívesebben a föld alá süllyedne.

Miután a többiek kellőképpen leitták magukat és betéptek, a lakás felé indulunk. A csaj még mindig Tommyval és Vinceszel van, és még mindig próbálják magukhoz édesgetni Josephinet, amikor jól láthatóan ignorálja a két kant. Körülnézek, hogy ellenőrizzem, mindenki megvan-e. Már volt olyan, hogy elhagytuk a másikat, de magasan és részegen pont nem foglalkozunk azzal, hogy hol van a másik. Nikki mellettem dülöngélni kezd, és ha nem kaptam volna el - ez a hátamnak nem esik jól -, akkor szépen feltörölte volna a földet. De ugyebár nem szemetelünk.

- Helló, Mick! - köszön nekem, majd a hangja elcsuklik utána. Biccentek a fejemmel. - Dollie szép kislány! - mondja az előttünk sétáló Dollnak, aki erre megáll, és összeráncolt homlokkal hátrafordul hozzánk.

- Köszönöm! Azt hiszem - bizonytalanodik el. Felsóhajtok. Megfogom Nikkit a derekánál, hogy feljebb tudjam emelni. A karját jobban átlendítem a vállamon.

- Nehogy komolyan vedd! Csak be van tépve - mondom, és Nikkivel a vállamon elindulok. Olyan jó, hogy egyedül cipelek egy száznyolcvan centi feletti srácot, aki biztosan van hetven kiló.

- Soha nem vagyok beállva - vinnyogja, mint valami kismacska. - Csak a farkam.

Megforgatom a szememet.

- Köszönjük ezt a közérdekű információt, Sixx - morgom.

- Nincs mit, Mars! - Valahogy Dollra néz. - Dollie! Nem akarsz felállítani?

Mekkora egy fasz ez a hülye idióta! Idegesen kifújom a levegőt az orromból. Doll összezavarodva néz rá Nikkire.

- Kösz, nem akarom - utasítja el udvariasan. Nikki újra elkezd vinnyogni, de úgy, mint akinek a tökén taposnak. Legszívesebben itthagynám ezt az idiótát, de nem tehetem. Ki tudja, hogy mekkora bajba sodorhatja magát?

- Dollie cica szép kisláááány - kezdi elölről. - Szép a seggecskéjeeee!

- Nikki, kérlek, hagyd ezt abba! - kérleli Doll. Összefonja a mellkasa előtt a karját, és leszögezett tekintettel halad tovább, és megszaporázza a lépteit.

- Hallod, Dollie, kurvára gyönyörű vagy! - folytatja. Összeráncolom a homlokomat, elengedem a derekát, és figyelmeztetően megköszörülöm a torkomat. - Mick féltékeny, mert ő akarja lefektetni Dolliet...!

Elengedem a karját is. A térdére esik a betonra, majd előre borul az arcára. Fájdalmasan felnyög, és az oldalára gördül. Magzatpózba összehúzza magát, és megfogja a térdét. Elegem van ebből a címeres faszból!