🟧 TOP 5 KEDVENC FILMEM 🟧

Volt egy időszak amikor nagyon filmes voltam, ma már inkább sorozatos, ám ezalatt a pár tíz év alatt rengeteg olyan filmet láttam amit bármikor képes lennék újra nézni és/vagy nagyon sok mindent tettek a személyiségemhez ^^. Ebből hoztam el az öt általam jelölt legjobb filmet ami létezik a világon ;-; és remélhetőleg nem találjátok katasztrófának 😅.

Így nem is húzom az időt kezdjük is az 5. hellyel ami a Top 5-re épphogy felcsúszik, ám ez nem jelenti azt, hogy ezt a filmet utálom a legjobban az 5 közül, mert a lista értelemszerűen nem tartalmaz ilyet, inkább az 5. helyet fogjátok fel egy "Mindenképpen meg kell említenem egy Top 5-ös listán" típusú helyezetnek.

Az 5. helyet meg nem más film kapja, mint a Távkapcs

A távkapcs számomra nem a humor miatt került fel hanem inkább a vegyes érzelmek miatt amit kivált a nézőből. Ez az a vígjáték ami a legszomorúbb, legvalósághűbb vígjáték a világon. Nagyon jól keveri a humort a komoly stílusával, a vége pedig mindig könnyeket csal a szemembe amikor elhangzik az "Emlékszel? Egyszer azt ígérted, hogy 200 évig fogsz élni!" rengeteg ihletet nyertem a könyveimhez, verseimhez, és elmeséli stílusomhoz a Távkapcsból így az ötödik helytől függetlenül ez a film volt rám a legnagyobb hatással a listáról. ❤

4. Hely: Shrek

A Shrek a legjobb rajzfilm ami valaha készült, abból is az elsőt emelném ki és nem azért mert az a legjobb Shrek (számomra a negyedik az) hanem mert erről a filmről vannak a legjobb emlékeim, rengetegszer láttam mivel VHS kazettán megvolt és amikor úgy értem rengetegszer láttam értsd: Rengetegszer. Legalább 80x láttam megjelenése óta, szerencsém volt találkozni Gesztesi Károllyal is ❤ és hát... lehet beteges, de tudom a film teljes szövegét álmomból felkeltve is. A Shrek habár egy rajzfilm, de sokat megtanított nekem gyerekként, mivel akkor sokat szekáltak és Shreket meg elfogadták úgy ahogy van a rajzfilm végére és ha nem láttam volna akkor talán nem lennék olyannyira a "csúnya" mint kijelentés ellen, mivel emiatt a film miatt nem létezik számomra a csúnya, undorító szó (emberre mondva), lányoknál sem létezik nálam csúnya, és ezért vagyok sokkal elfogadóbb az emberekkel kinézetileg, az emberek lelkét helyezem előtérbe. Szeretek mindenkibe magabiztosságot, önbizalmat, és elfogadást diktálni. Egyesek azt hiszik, hogy ezeket csak úgy mondom, de a Shrek miatt én tényleg mindenkit képes vagyok mai napig szépnek tekinteni és Gesztesi Károlynak pedig hálás vagyok hogy megalkotta a jellegzetes hangját ennek a karakternek ❤❤

A harmadik helyen sokat gondolkodtam, mert ez az a pont ahol eszedbe jut mennyi jó sok filmet hagysz ki, és igazából ide bármelyik film kerülhetne, de amit mindenképpen egy Top 5-ös listán kell látnom az nem más mint:
A holnap határa


A holnap határa talán a legjobb időhurkos film ever (igazából kettő időhurkos filmről tudok össz-vissz ezt beleértve), valamint ez az egyik legjobb sci-fi film is. Rengetegszer láttam, elemeztem és ez a film vett rá a COD: Advanced Warfare játékra is, viszont akármennyire imádom nem tudok többet mondani róla, mivel minden működik benne, de olyan sokat nem tett hozzám egyszerűen ez a Top 3. legjobb film :P

2. Hely: A hét nővér (What Happened to Monday?)

Ez a film a legjobb Netflixes film és pont. Nem fogok veszekedni, vagy ellenérveket hallgatni senkitől. Rengeteg Netflixes filmet láttam már és egyik sem ért fel ehhez a 2019-es mesterműhöz. Zseniális thriller, pszicho-horror, sci-fi, és akció film. Minden jelenetnél kapkodod a fejed, és akárki is rendezte, rendezzen rengeteg filmet a közel jövőben mert bajok lesznek, ha nem ._.. Kötelező megnézni, még akkor is ha 18 karikás, nem durvább, mint a Fűrész, meg nem is horror, inkább csak a holttestek miatt kapta ezt a besorolást meg van benne egy jelenet ahol az egyik lánynak kilóg a fél szeme meg szanaszét van vágva, de ezt leszámítva egy addiktív disztópia thriller aminek jobb története aligha akad filmeknek. Azóta sem találtam hasonlóan zseniálisan összerakott filmet, akár az első helyezett is lehetne.

Első helyezet: Non-stop

De nem lehet, mert itt van a legjobb thriller, a thriller ami miatt imádom a thrillereket, a thriller ami miatt thrillert olvasok, írok, és a thriller ami miatt a thriller a kedvenc műfajom. Liam Neeson pedig az egyetlen színész akinek az összes filmjét láttam már amiben valaha szerepelt, mivel imádom a tagot. Ez a jó a thrillerekben, egy olyan színészi játék ami a fotelbe szegez és kiszámíthatatlan hogy ki a tettes és amikor kiderül akkor rendesen megfagy benned a vér, hogy úristen, most mi fog történni? Adott egy légi marsall aki fenyegető üzeneteket kap, hogy ha nem utal át bizonyos mennyisségű összeget egy illető kártyájára a repülőn minden 5. percben meghal valaki és ez már alapból lehetetlennek hangzik... egy repülőn? Egy ilyen kis helyen, képes valaki észrevétlenül gyilkolni? És igen, fantasztikusan van kivitelezve minden ami a képernyőn történik, bár csak 2x láttam, bármikor képes lennék újra nézni ezt a filmet. Bánom, hogy nem nyert Oscart ez a film, de hála Istennek Liam Neeson azóta is hasonló filmekhez adja a nevét ❤.

Lehet, hogy ezek nem a világ legjobb filmjei, viszont ezek számomra a legemlékezetesebbek illetve azok amikre példaképként tekintek a film világban :3.

Nyugodtan írjátok le a ti Top 5 kedvenc filmjeitek, vagy akár a véleményeteket az én listámról ^^, és ajánlom bepótolni azokat a filmeket amiket nem láttatok még 🥰.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top

Tags: