Rohantam. Rohantam, bár nem tudtam hova. Csak előre, minél messzebb a bázistól. Mire észbe kaptam már a Hard Decknél voltam. Izzadtan és fáradtan léptem be a most is vidám helységbe. Nem rendeltem, csak levágtam magam egy székre és sírtam. Közbe kint elkezdett esni az eső. Illik a hangulatomhoz.

-Mixi! - kiáltotta valaki. De most senkivel nem akartam beszélni. Felálltam és a hátsó ajtón át kirohantam a szakadó esőbe. Menekülni kezdtem, de az üldözőm gyorsabb volt. Erős kezek szorítottak, hiába rúgkapáltam és ordított am torkom szakadtából.

-Mixi! Nyugodj meg! - kiáltotta a férfi. - Kérlek maradj nyugton.

-Nem! - ordítottam mint egy eszelős és tovább rúgkapáltam. - Eressz el!

A lábam pár másodpercig fél méterrel a homokos föld felett lebegett, ahogy a férfi felemelt. A kívánt hatást elérte, ezzel a rövid repleckével annyira meglepett, hogy nyugton és csöndben maradtam.

-Gyere kislány. Haza megyünk. - szólt a megnyugtató hang, aztán nem bírtam tovább. A lábam megrogyott, a látásom elhomályosult...

Egy ágyban ébredtem. Kint sötét volt, de itt bent egy kis lámpa adott némi fényt. Megpróbáltam felülni, de a fejembe iszonyatos fájdalom hasított.

-Maradj nyugton Mixi. Elég hosszú ájuláson vagy túl. - szólt valaki, de az agyam még nem fogott eléggé ahhoz hogy rájöjjek ki az. Csak fájdalmasan nyögtem egyet és visszaroskadtam a párnámra. Hirtelen egy puha és meleg kéz érintését éreztem a felkaromon. Lágyan simogatni kezdett, ezzel egy kicsit megnyugtatva. Így voltunk ki tudja hány percig, közbe pedig igyekeztem összerakni a délután eseményeit. És akkor minden beugrott. A teljes gyász súlya egyszerre zuhant a lelkemre, akár egy ólom golyó. Halkan sírni kezdtem.

-Mi a baj édesem? - kérdezte a valaki. Mostmár tisztán láttam, a hiányzó kép is a helyére került.

-Elment, Jake! - borultam a férfi nyakába. - Iceman meghalt! Nincs többé.

Jake nem szólt, amiért nagyon hálás voltam. Csak hagyta, hogy kisírjam magam a vállán, miközben megnyugtatóan simogatta a hátam.
Mikor kissé lenyugodtam, belenéztem Jake gyönyörű zöld szemeibe.

-Szeretlek. - suttogtam.

-Én is téged. - ölelt magához szorosan.

Nagyon hálás voltam a diszkréciójáért. Valójában Jake Seresin egy nagyon udvarias és tapintatos ember, csak a világnak mást mutat.

A fáradság hirtelen lett úrrá rajtam. Visszadőltem a párnára, magammal húzva Jaket is. Így aludtunk el, egymás karjaiban.

Reggel korán ébredtem. Jake még az igazak álmát aludta mellettem. Nem akartam felébreszteni, ezért csak feküdtem nyugton az ágyamban és rendeztem a gondolataimat.

-Csak a hó nyulat ne... - morogta Jake és megfordult. Ezen bármilyen szomorú is voltam muszáj volt nevetnem. - Ne nevess... - nyöszörgött ő.

Ezzel persze csak azt érte el, hogy még jobban kacagni kezdtem, válaszként pedig megdobott egy párnával.

-Jó! - nevettem. - Ha harc, legyen harc!

Azzal én is felkaptam egy párnát és hozzá vágtam.

-Node Jestone! - tette csípőre a kezét tettetett felháborodással. - Illik ezt?!

-Ha illeni nem is illik, szükséges. - közöltem, újabb párnát indítva meg. Úgy párna csatáztunk akár a gyerekek.

-Jó jó elég! - nevettem, miközben a fejemet a kezemmel védtem. Jake abba is hagyta, majd fél kézzel magához húzott és finoman megcsókolt. Ebben a csókban nem volt szenvedély, csak szerelem és támogatás. Színtiszta érzelem.

-Szeretlek. - súgta a fülembe.

-Én téged jobban szeretlek. - mosolyogtam.

-De én még annál is jobban. - mondta és mielőtt válaszolhattam volna ismét megcsókolt.

Délelőtt nem nagyon csináltunk semmit. Én főleg szomorkodtam, Jake meg igyekezett felvidítani. Olyan négy óra tájt úgy döntöttünk, hogy sétálunk egyet a parton.

Kézen fogva mászkáltunk fel alá a fehér homokban, beszélgetve.

-Róla akarsz beszélni? - tette fel a kérdést hirtelen Jake.

-Iceman... ő olyan volt nekem mintha az apám lenne, főleg... miután... mindegy hagyjuk is. Nem érdekes. - sütöttem le a szemem. Jake ekkor azonban megállt, szembe fordított magával és komoly hangon megszólalt.

-Mixi, szeretném tudni. Elmondhatod nekem, ha készen állsz rá. Mi a te történeted?

Nagy levegőt vettem. Elvégre Jake volt az a személy akiben teljesen megbíztam, és rengeteget támogatott az elmúlt napokban. Megérdemelte, hogy tudja a teljes igazságot rólam.

-Az egész... nagyon régen kezdődött. - kezdtem akadozva. - Apám, Maverick, Iceman és Rooster apja, Goose egyszerre voltak TopGun pilóták. Ők négyen a végére elválaszthatatlan jó barátok lettek. Aztán Goose meghalt, ami pedig hármuk között csak még tovább erősítette a kapcsolatot. Folyton együtt lógtak, együtt repültek, minden. Aztán Ice megnősült. Lett két gyereke is. Az utolsó pont egy évvel volt idősebb, mint Jake. Apám Washingtonban ismerte meg anyámat. Négy évre rá megszületett Jake. Aztán öt évvel később én. Amikor egy éves voltam, apát Európába vezényelték, ahol lezuhant egy géppel. A jobb keze lebénult, így többé nem tudott repülni, tehát egy bőséges rokkant nyugdíjjal leszerelték. Ezt nem igazán tudta feldolgozni. Inni kezdett, nagyon keményen.
Jake tizennégy évesen kezdett el repülni Iceman és Maverick szárnya alatt, egy évre rá pedig egy kezdő pilóta képzésre is felvették. Apám rém büszke volt rá... Ami pedig engem illet... Hát nem igazán érdekeltem. Rooster anyja, Carol és Ice felesége, Sarah, valamint maga Ice és Mav, viszont nagyon szerettek. Sokkal inkább őket tekintettem szüleimnek, mint azokat, akik tényleg voltak. tizenegy éves voltam, amikor Carol meghalt. Bradleyt nagyon megviselte. Akkor barátkoztunk igazán össze. Ugyan ebben az évben apámnak teljesen elborult az agya. Már csak Jake számított neki, hogy ő fényes karriert fusson be. Kész eszelős lett.
Tizennégy éves voltam, amikor repülni kezdetem. Emlékszem, életemben először Iceman vitt fel egy F-14-essel. Imádtam minden pillanatát. Aztán egy évvel később Jake elment egy küldetésre... és soha nem jött vissza. Apám engem hibáztatott a haláláért, mert eredetileg... - itt elcsuklott a hangom. - Eredetileg úgy volt, hogy én megyek el oda. De nem tartottam magamat készen erre, így Jake elvállalta helyettem. Anya nem tudta feldolgozni a halálát. Pszichiátriába került, és azóta nem hallottam róla. Addig apával voltunk otthon ketten. Rengeteget veszekedtünk és nem egyszer megvert. Aztán egy este nagyon eldurvult a helyzet. Ő a képembe ordította, hogy egy véletlen voltam és ő soha nem akart engem. Mire észbe kaptam, már ki voltam tagadva a családból és az utcán álltam. Az ezt követő hónapokat földön tartási paranccsal Icemanék házában töltöttem, majd beköltöztem a tengerészethez. Ott csak és kizárólag Bradley volt nekem. Végig segített életem legnehezebb időszakán. Ezért jelent nekem ő ennyit. Ő a bátyám és a legjobb barátom egy személyben.

Mondókámat hosszú csend követte, amit végül Jake tört meg.

-Mixi én... annyira sajnálom... - látszott rajta, hogy keresi a szavakat, de azok nem igazán jönnek.

-Ne! Már nem fáj annyira. - mosolyogtam rá.

Jake magához ölelt úgy, mintha sosem akarna elengedni. Nem is akartam, hogy elengedjen. És azzal, hogy ezt most elmeséltem Jakenek, rájöttem, hogy büszkeség ide vagy oda, beszélnem kell Bradleyvel.