Reggel a napsütésre ébredtem. Kellett pár másodperc mire rájöttem, hogy mi is történt tegnap este, és hol is vagyok valójában. Jake már nem volt az ágyban. Felkeltem hát én is, kinyújtóztattam a tagjaimat, megdörzsöltem a szememet és kivánszorogtam a nappaliba. Jake a konyhában csinált éppen valamit, már teljesen felöltözve.

-Jó reggelt édesem! - köszönt vidáman.

-'reggelt. - morogtam álmosan. - Mit csinálsz?

-Kávét főzök és remélem nem rontom el a croissantot. - vonta meg a vállát. Halkan felnevettem és átöleltem.

-Szeretlek.

-Én is téged. - ezzel a mondattal nullára csökkentette közöttünk a távolságot. Nyelveink úgy mozogtak együtt, mintha csak egy jól begyakorolt táncot járnának. Tökéletes csók volt ez, pont olyan amilyen a filmekben van. De mint minden jó, ez se tartott sokáig. A sütő sípolt, jelezve hogy kész a croissant. Jake azonban nem szakította meg a csókot, sőt egyre jobban bele mélyedt.

-Szívem odaég a műved. - suttogtam.

-Nem érdekel. Csak téged akarlak.

-Jaj már te dinka. - toltam el magamtól nevetve. Szerelmesen az ember nem nagyon gondolkozik. Valahogy így volt ez velem is, amikor puszta kézzel nyúltam a sütő fogója felé.

-Au! - szisszentem fel fájdalmasan, ahogy a forró fém a bőrömhöz ért.

-Mit csináltál? - fordult felém ijedten Jake. - Jaj te...

-Csak vedd ki a kaját. - morogtam és hideg vízzel kezdtem locsolni a kezem.

Végül a kezem és a croissant is túlélte a reggelt. Utóbbi egyébként nagyon jól sikerült és Jake kissé pirulva bevallotta, hogy teljes egészében maga sütötte.

-Legalább lesz aki etet majd. - kuncogtam két falat között.

-Kell is enned. Nagyon durván vékony vagy. - mért végig.

Reggeli után elindultunk vissza a Merci felé, onnan pedig a bázisra. Szerencsénk volt, mert éppen Maverick előtt két perccel értünk be az eligazítóba. Jake leült előre, én pedig elfoglaltam a szokásos helyem Bradley mellett.

-Szia. - köszöntem neki, hátha kedvesen reagál, de persze csalódnom kellett.

-Nat mondta hogy nem mentél vissza este a laktanyára. - mondta, de arra nem méltatott, hogy rám nézzen.

-Nem is mentem.

-És mégis miért? Seresinnel voltál, igaz?

-Bradley! Mi bajod van? - méltatlankodtam.

-Mixi, semmi bajom azzal, hogy pasizol, ismerkedsz, de könyörgöm! Seresin?! Ő egy egoista balfasz, ráadásul pont kétszer annyi idős mint te!

-Én nem így látom! - na jó, mostmár kezdett a tököm tele lenni vele. - A kor az meg mindegy. Két hónap múlva tizennyolc leszek, igenis vannak saját döntésim! És ez az! - ezzel dühösen felpattantam és átvonultam Jake mellé.

-Mixi! - kapott a kezem felé, de elrántottam. - Ne haragudj... én csak...

-Hagyjál békén Bradshaw! -  fújtattam dühösen.

Még akkor is pattogzott bennem az ideg, amikor Maverick és Cyclon besétáltak a helységbe. Nem kis erőfeszítésembe került, hogy odafigyeljek a tengernagy bejelentésére, miszerint a küldetést előrébb hozták. Ez pedig azt jelentette, hogy ideje elkezdenünk a küldetés utolsó részét gyakorolnunk. A leosztás szerint a mai gyakorlaton mindenki háromszor repül, mivel a magas G nyomás miatt minden kör után ellenőrizni kell a gépeket. Elsőnek ma én repültem az Omaha-Halo duettel. Jake segített előkészíteni a repülőm, majd sok szerencsét kívánt és visszatért a megfigyelő terembe.

Amíg a csapat másik felére vártam fent a levegőben csináltam pár alap manővert. Maverick azt mondta, hogy az első repülésnél még nem fog banditát játszani, de az utolsó két körre nem tudja garantálni a zavartalan repülést.

-Zöld csapat, készenlétbe. - szólt Mav hangja a rádióba. - Omaha Fizzy mögé. Fizzy vezesse a csapatot.

-Igenis! - kiáltottuk egyszerre Omahavál.

Előre mentem, le a max magasság alá.

-Fizzy elindult! - jelentettem.

-Omaha-Halo elindult! - jelentette pár másodperc múlva a másik pilóta is.

Rátapostam a gázra, és a kormányt erősen szorítva felfelé fordítottam a gépet. Átfordultam a gerincen, majd a célpont felé vettem az irányt.

-Lézer Halo? - kérdeztem.

-Pillanat, pillanat... baszki de nehéz ezt a szart kezelni. Két másodperc Fizzy! - nyögte Callie.

-Nincs idő, vakon dobom! - jelentettem és kioldottam a bombát, majd egyből felrántottam a gépem orrát. A gravitációs erő hihetetlen mennyiségben nyomott. Kitartóan szorítottam a kormányt, de éreztem hogy egyre közelebb vagyok az ájuláshoz. Gyerünk Mixi ki bírod! Biztattam magamat. Még ötven méter! Túlfordultam a sarkon, és végre szabadon kaptam levegőt. Zihálva néztem hátra, hogy merre van a csapat másik fele. Egyáltalán nem csodálkoztam azon, hogy jóval lentebb repültek, valószínűleg nem bírták a magas G nyomást.

-Leszállás. - adta ki az utasítást Maverick.

Landolás után vissza mentem a megfigyelőbe, vagyis tulajdonképpen csak elindultam oda, mivel félúton Cyclone leszólított.

-Jestone Hadnagy! Az irodámba.

A gyomrom görcsbe ugrott. Ugye nem akar innen kitenni? Esetleg tudja a Jakes dolgot?! Ő nem igazán olyannak tűnik aki tűri az egy sqadronon belüli kapcsolatokat. Pláne nem, így, hogy ilyen komoly küldetésre készülünk. Efféle gondolatokkal battyogtam a peckesen masírozó tengernagy mögött.
Az irodában Cyclon leült a székébe, én pedig megálltam az asztal másik végén.

-Nos, hadnagy mit gondol miért akarok magával személyesen beszélni?

-Sejtelmem sincs uram. - igyekeztem minél több magabiztosságot erőltetni a hangomba.

-Ne ijedjen meg Fizzy, nem leszidni akarom. A teljesítményét szeretném meg dicsérni.

-Oh. Köszönöm uram. - folytattam el egy megkönnyebbült sóhajt.

-Rendkívülien repül. Önt mindenképp szeretném a csapatban látni. - mosolygott Cyclon, ami körülbelül szökőévben egyszer szokott megtörténni. - Ezenkívül szeretnék magának egy kis extra feladatot adni. Mint tudja Mitchell százados a mai napon banditaként is fog repülni, és arra szeretném kérni, hogy maga is tegye ezt. Persze csak amikor éppen nem a maga köre van.

-Rendben uram! Köszönöm a lehetőséget. - az energia úgy áramlott a testemben, hogy azt hittem felrobbanok. Ismét a kedvenc dolgomat csinálhatom: a légi harcot.

-Lelépni. - biccentett Cyclon.

Futva mentem vissza a megfigyelőbe, ahol Coyoteon és a Phoenix Bob pároson kívül mindenki volt.

-Mi történt? - kérdeztem Jaket.

-Coyote kifordult, de elég bénán ezzel a falnak kényszerítve Natashat. - ráncolta ő a homlokát. - Te merre voltál?

-Cyclonnál. Azt akarja, hogy a második és a harmadik körben repüljek, mint bandita. - vigyorogtam.

-Jaj te kis kedvenc! - karolt át nevetve Jake.

A nap további részében gyakoroltunk, Mavvel pedig felváltva voltunk banditák. A végére már egész sokan végig tudtuk vinni a pályát, köztünk Jake és Bradley is. A mai utolsó repülés Coyoté volt a Payback Fanboy párossal. És ekkor baj történt. Coyote elájult a magas nyomástól és épphogy csak nem csapódott bele a földbe. Már pont fellélegeztünk, amikor Mav gépének neki csapódott pár madár.

-Vigyázz, madár! - kiáltotta a százados, de Payback nem reagált elég gyorsan. A döglött állat egyenesen beleesett a hajtóművébe lángra gyújtva azt. A pilóta eloltotta a tüzet, de addigra a másik hajtómű is begyulladt.

-Újra indítom a jobb hajtóművet! - jelentette.

-Ne Payback ne indítsd még lángol! - kiáltottam, de már késő volt. A repülő hidraulikus hibát jelzett, és zuhanni kezdett.

-Úristen... - hallottam Maverick hangját -Payback, Fanboy katapultálni!

A fiúknak nem kellett kétszer mondani, azonnal kilőtték magukat. Még hallottam Payback fájdalmas ordítását, és azután csak remélni tudtam hogy élve landolnak...

Mikor mi leszálltunk a kereső csapat már útnak indult. Fél óra feszült várakozás kezdődött, ami közben többen tövig rágták minden körmüket. Mikor a kocsik visszaérkeztek Mav és Cyclon ment oda tárgyalni velük, aztán a két férfit berakták a mentőbe és elszállították őket a kórházba.

-Paybacknek eltört a karja. - jelentette nekünk Maverick. - Fanboy viszont szerencsére jól van.

Egyszerre esett le nagy kő a csapat szívéről és szorult is össze.

-Lelépni. - közölte Mav.

Mivel azonban még nagyon senkinek sem volt kedve elmenni, mindenki a bázison őgyelgett. Én egy hosszúra nyújtott zuhanyzás után úgy döntöttem, hogy a Képterembe megyek. A teremben azonban már más is volt. Bradley. Háttal ült a bejáratnak, de az ajtó nyitódásra felkapta a fejét.

-Mixi! - azonban én nem hagytam neki, hogy tovább mondja, sarkon fordultam és kis híján belerohantam Warlockba.

-Fizzy. Éppen magát keresem. - szemében bánatot láttam és ettől elöntött a pánik. - Jöjjön velem kérem.

Bólintottam. Követtem őt végig a folyosókon, félig öntudatlanul, azon agyalva, hogy milyen szörnyűség történhetett. Mire észbe kaptam már Cyclon irodájában voltunk. A szobában a tengernagyon kívül csak Maverick tartózkodott. Ő egy fotelben ült és a térdén támaszkodott. A szeme könnyes volt. Ettől csak még jobban megijedtem.

-Nos Fizzy... a helyzet az, hogy... - kezdte Cyclon, de elakadt a szava.

-Inkább mondom én uram. - segítette ki Maverick. - Mixi, délben Iceman nagyon rosszul lett. És egy órával ez előtt...

Nem kellett tovább mondania, így is pontosan tudtam mi történt. Tudtam, hogy megtörtént, mégse tudtam elhinni. Iceman?! A Csendes óceáni flotta parancsnoka?! Képtelen voltam elhinni. Ilyen nincs! Ez hazugság! De ahogy végignéztem a három férfin, a szívem mélyén felfogtam a dolgot. És egy világ szakadt meg bennem. Elveszítettem Tomot. Nem csak én, mindenki. Tom Kazansky egy remek ember és pilóta volt, olyan akire mindenki példaképként tekinthetett. Kevés emberrel veszthetett volna a világ annyit, mint vele. Iceman halála olyan volt, mintha levágták volna a szívem felét, az életemet még tovább csonkították volna. Hirtelen mintha semmi levegő nem lett volna a helységben. A tüdőm össze szűkült, a fejem zúgott. Úgy éreztem, ha nem jutok ki innen menten elájulok.

-Elnézést. - motyogtam és kirohantam a szobából.