Miután fél órán keresztül zuhanyoztam és bőgtem egyszerre, elindultam a laktanya felé azzal a céllal, hogy az este további részét ott töltöm. Ennek azonban egy üzenet keresztbe tett. Amikor megláttam ki a küldő, a szívem boldogan verni kezdett. Iceman volt az.

Ice: Szia kislány! Rég láttalak. Gyere át vacsorázni hétre!

Mixi: Szia Ice! Ott leszek ;)

Az Iceékkal való vacsora gondolata ideiglenesen feledtette velem a Bradleys gondjaimat. A szobámban gyorsan felöltöztem, feletettem a napszemüvegem és már szaladtam is a buszhoz. Isteni szerencsém volt, kétszer is. Egyszer azért mert épp az utolsó pillanatban kaptam el a járatot, másrészt pedig mert a busz Icemanék utcájának a végén állt meg, így nem kellett sokat kutyagolnom.

Boldogan nyomtam meg a csengőt. Sarah nyitott ajtót.

-Szia Mixi! - köszönt mosolyogva és szorosan magához ölelt. Úgy éreztem végre otthon vagyok. Mondhatott bárki bármit, nekem Sarah volt az anyám. Két nagy szipogással sikerült magamban tartanom a könnyeimet.

-Tom hogy van? - kérdeztem.

-Nem túl jól... Már a beszéd is fáj neki. De neked nagyon fog örülni. - együtt érzően bólintottam, majd beléptem az ismerős házba. Életem nagy részét itt töltöttem, a bátyám halála utáni időszakot pedig teljesen. Tudom, hogy otthon kellett volna maradnom támogatni anyámat, de nem tudtam elviselni apámat.

Iceék háza csodaszép volt. Az egésznek tengerparti hatása volt, rengeteg kagylóval és növénnyel. A tágas előszoba után egy folyosó következett, ahonnan a felnőtt hálószoba, a dolgozó szobák és egy fürdő nyílt. A jobb szélén pár méter után egy lépcső vezetett fel az emeletre, ahol a három gyerek- és egy vendég szoba volt, még egy fürdővel. A lenti folyosó végén volt található a nappali, ahonnan a konyha és az étkező, illetve a terasz nyílt. Ott volt a jakuzzi és számtalan virág. A kertben főleg Sarah virágy ágyásai és veteményesei voltak, de helyet kapott egy földbe ásott medence is, valamint az unokák számára hinta, homokozó és mászókás csúszda. Ezeket eredetileg Maverick és Iceman építették Ice gyerekeinek, de ők már felnőttek.

Rengeteg szép emléket tudtam kötni ehhez a házhoz. A Kazansky család befogadott engem és saját gyereküként szerettek. A képeken lévő fotók közül sokhoz én is tudtam emlékeket kötni, néhányon pedig meg is jelentem. felfedeztem most viszont egy képet, amit eddig soha. A fotón négy férfi állt egymás mellett pilóta ruhában, laza testtartással. A háttérben egy F-14es volt, nyitott ablakkal. A férfiak nem lehettek idősebbek huszonötnél. Szemmel láthatóan nagyon jól szórakoztak együtt. Jobban megnézve kettőt fel is ismertem közülük. A két középső egymás mellett állt a másik vállát átkarolva. Iceman és Maverick volt az, nagyon fiatalon.

-Maverick másik oldalán Sundown van. Ő lett a lövésze miután Goose meghalt. Tom mellett pedig...

-Apám... - suttogtam.

-Igen. Ezt a képet nem rég találtam meg Tom régi dolgai között. Ő pedig ragaszkodott hozzá, hogy kitegyem. - simogatta meg a vállamat gyengéden. - Gyere. Már biztos szeretne látni téged.

Átmentünk a nappaliba, ahol a kanapén ott ült a ház ura, Iceman. Eléggé össze volt törve, fájt őt így látni. Csak ült ott betakarózva, kezében könyvel. Az ajtónyitódásra felnézett és elmosolyodott.

-Szia Ice! - köszöntem könnyes szemmel. Odaszaladtam a férfihez és szorosan magamhoz öleltem. Arcomat a vállába fúrva erősen beszívtam a megnyugtató fahéj és mézkeverékéhez hasonló illatát. Ő finoman simogatta a hátamat és éreztem, ahogy egy kicsit ő is remeg. Nem kellettek szavak. Ebben az ölelésben minden benne volt. Mikor elengedtük egymást Ice a kezébe vette a laptopját és pötyögni kezdett rajta. mikor végezett felém fordította a kijelzőt, amin egy rövid szöveg állt. "Jó könyv. Ajánlom." Elolvastam a karfára fektetett művet. Jane Austen Büszkeség és Balítélet című műve volt. Hihetetlen mennyit képes változni az ember. Az előbb a képen látott fiatal Icemanről az utolsó dolog amit el tudtam volna képzelni, hogy Jane Austent olvas. Beszélgettünk még egy kicsit, illetve Ice csak pötyögött, majd kimentünk az étkezőbe ahol Sarah tálalta a vacsorát. Nagyon finom currys csirkét sütött rizzsel és salátával. Desszertnek sajttorta volt.

Vacsora után Sarahnak el kellet intéznie egy telefont, addig mi Iceal visszamentünk a nappaliba.

"Na Mixi. Mondd mi bánt." gépelte ő. Hirtelen azt se tudtam mit mondjak. Végül minden kiszakadt. Beszéltem neki Jakeről (mármint a bátyám Jake), arról hogy még mindig kikészít a halála, a másik Jakeről és Bradley mai viselkedéséről. Végig türelmesen hallgatott, majd nagy meglepetésemre rekedt hangon megszólalt.

-Szereted? - tette fel a kérdést, de nem nagyon értettem kire céloz. Valószínűleg az arcom visszatükrözte a gondolataimat, mert Ice hozzá tette: - Hangmant.

Nagyot sóhajtottam. Most nem csak Icemannek vallok, hanem magamnak is.

-Azt hiszem igen... de a kolléga tabu.

Iceman legyintett. "Ezt kitől tanultad? Te is meg Bradley is. Komolyan." Ezen muszáj volt nevetnem.

-Akkor szerinted nem probléma? - "Egyáltalán nem. Sőt, valószínűleg az ifjú Jake is hasonló érzelmeket táplál irántad."

- És mi legyen Bradleyvel? Nem akarom őt elveszíteni.

"Hagyj neki időt. Nehéz neki ez most. Maverick ott van, ezzel is meg kell birkóznia, ráadásul a lány, akit a saját húgaként szeret az ős ellenségével kavar. De ne aggódj, nem fog tudni rád haragudni sokáig."

-Még egy kérdés... az a kép a folyosón. Rólad, Maveről, Sundownról és apámról... - kezdtem, pedig magam sem tudtam igazán mit akartam kérdezni. Csak szóba akartam hozni. Iceman azonban félbe szakított.

-Apád szeretett téged. - mondta rekedten. - Nem mondta, de szeretett.