Nat, Bradley, Jake és én egyszerre pattantunk fel, és öleltük meg egymást. Kisvártatva csatlakoztak hozzánk a többiek is. Ez volt a családunk utolsó közös ölelése, amit mindannyian biztosan megélünk.

Ez a pillanat lebegett a szemem előtt akkor is, amikor vigyáz állásban álltunk Maverickkel szemben.

-Szeretném megköszönni a munkájukat. - kezdte a százados. - Mindannyian remek pilóták, akik a krémek krémjéhez tartoznak. Ez egy nagyon különleges küldetés. A döntésem is ezt tükrözi és semmi többet.

-Válasszon két csapatot. - szólt közbe türelmetlenül Cyclon, aki nem nagyon érezte a pillanat jelentősségét. Mav bólintott, és kimondta a döntést.

-Phoenix és Bob. - a páros bólintással jelezte, hogy elfogadta a döntést. - Fizzy és Fanboy. - a gyomrom hatalmas szaltót ugrott az izgalomtól és az örömtől. Lehet hogy most nem tartotok normálisnak, de igen, én örültem, hogy ott lehetek a küldetésem több okból is. Szeretek repülni és veszélyes dolgokat csinálni. A másik okom pedig az volt, hogy így legalább fent lehetek Roosterrel vagy Hangmannel. Amelyiket Maverick kiválasztja a következő másodpercben.

-És a másik párjuk? - szólt bele ismét Cyclon. Mav kissé habozott, mielőtt kimondta volna, amit ki mondott és ami lehet hogy eldönti a küldetés kimenetelét.

-Rooster. - mondta Pete Mitchell alig hallhatóan, mintha ezzel is szebbíteni próbálná a tényt, hogy a keresztfiát küldi el erre a veszélyes helyre. Rápillantottan először Hangmanre, akinek az arca mélységes megrökönyödést és csalódottságot tükrözött. Rooster azonban határozottan ideges lett. Tartása megfeszült, homlokán és tarkóján izzadság gyöngyöket fedeztem fel. Szívem szerint odarohantam volna, és megnyugtattam volna a két fiút, de nem tehettem.

-Remek. A többiek az anyahajón várnak készenlétben, ha esetleg tartalékra lenne szükség. Lent lesz az eligazítás. - mondta Cyclon, aztán Warlockkal és Maverickkel a nyomában elhagyta a termet. Senki nem szólt, csak némán elindultunk az eligazításra.

Lent igyekeztem Rooster mellé kerülni, de ezt a tömeg lehetetlenné tette, így végülis ott maradtam Fanboy mellett. Hála annak, hogy nem voltam túl magas, még Hangmant se sikerült kiszúrnom.

-A célpont egyértelmű és valós veszélyt jelent. Egy urán dúsító telep egy szakadár állam tulajdonában... - igyekeztem oda figyelni, hiszem ezen most az életem is múlhat, de egyre csak Roostert figyeltem. Egyre inkább látszott rajta, hogy fél és nagyon izgul. - Erre lettek kiképezve. Térjenek haza! - zárta a beszédét Cyclon.

A csapat feloszlott, mindenki elindult a helyére.

-Fizzy! Fizzy! - kiáltotta valaki a hívójelem. Megpördültem a tengelyem körül és megpillantottam Sherlockot. - Gyere haza kislány. - ölelt magához a hatalmas férfi. Először annyira meglepődtem, hogy pislogni is elfelejtettem, aztán vissza öleltem őt.

-Igyekszem. Vigyázz Jakere amíg fent vagyok. - veregettem meg a vállát. Neki is mennie kellett, nekem is, így elváltunk és mentünk tovább. Odaértem a gépemhez. Fanboy még nem volt ott, így végignéztem a többieken, akik mind a dolgukat tették. Így akadt meg a szemem a felém futó Jaken. A férfi felém rohant, majd szoros ölelésbe zárt. Viszonoztam a szorítást, de Jake eltolt magától. Aztán a repülő oldalának dőlve szenvedélyesen megcsókolt.

-Jake mit csinálsz? - toltam el most én magamtól őt. - Még valaki meglát és akkor nekünk lőttek.

-Nem érdekel. - nézett mélyen a szemembe. - Nem fogom elmúlasztani ezt, amikor lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy megcsókolhatom életem szerelmét.

-Jake ne kezdj búcsúzkodni... - de nem tudtam befejezni a mondatom, mert Jake ajkait az enyémre tapasztva elhallgattatott. Hátamat neki nyomta a gépnek és olyan hévvel csókolt meg, hogy talán még a nevemet is elfelejtettem. Mindent bele adtunk ebbe a csókba. Minden szeretetet, amit a másik iránt éreztünk. Minden bizalmat és törődést bele adtunk ebbe az egy csókba, ami lehet életünk utolsó csókja lesz.

-Fizzy! - hallottam Fanboy hangját a gépek dübörgésén keresztül is. Jake elvált a számtól és tőlem is eltávolodott.

-Szeretlek! - súgta, mielőtt elindult volna a saját repülőjét felé. Néztem, ahogy távolodik, ahogy egyre messzebbre megy, míg már nem is láttam. Nagyot sóhajtva a teendőim felé fordultam, és fejben ráhangolódtam a repülésre.

Fanboyyal előkészítettük a gépet, majd beszálltunk és beálltunk a kilövő katapultba. A mi párunk Rooster lesz, és mi vagyunk a Dagger 4. Vicces, hogy éppen a 4-es a szerencse számom. Csak sikerüljön!

•

Abban a pillanatban, hogy a levegőbe kerültünk, a testem eggyé vált a repülőmmel. Ujjaim kellemesen bizseregtek, az eddigi feszültség teljesen elszállt belőlem. Sikerülni fog a küldetés, hiszen mi vagyunk az Amerikai Egyesült Államok elit vadászpilótái közül is a legjobbak. Ha nekünk nem, akkor ez senkinek nem sikerülhet. És egyszerűen nincs olyan hogy nem sikerül.

-Daggerek támadó alakzatba! - hallottam Maverick hangját a rádióból. Engedelmeskedve a parancsnak besoroltam mindenki mögé. Közbe a hajóról kilőtték a tomahawk rakétákat. Innen már nincs visszaút: támadunk.

Kissé szaporán vettem a levegőt, ahogy Rooster nyomában berepültem a szűk kanyonba.

-Négy start. - jelentettem, hogy mi is berepültünk. Csak ahogy a szimulátorban, gondoltam magamban, ahogy még erősebben rámarkoltam a kormányra. Gyerünk! Őrült sebességgel haladtunk végig a kanyonon és vettükbe a szűk kanyarokat.

-A felderítő megfigyelők jelentettek két ellenséges vadászgépet a célpont felé tartani! - hallottam meg Sherlock hangját a rádióban. - A banditák két percre a céltól, a Daggerek egy percre a céltól.

Maverick és a Phoenix-Bob páros még őrülten sebességre kapcsolt s hír hallatán, az előttem lévő Rooster azonban habozott. Gyerünk Rooster! Tempó vagy szopó. morogtam magamban.
Hallottam Mavericket, ahogy bíztatja Roostert. Kivételesen tartottam a szám, tudtam, hogy ebbe most nem szabad bele szólnom. Ez a pillanat lehet átszakítja a gátat a két férfi között.

-Gyerünk kölyök! Ne gondolkozz, csak tedd! - bíztatta Mav a fiatalabb férfit. Ezek a szavak aztán mondhatom alaposan megtették Roosterre a hatását: olyan iramba kezdett száguldani, hogy még én is meglepődtem.

-Hohó Rooster ne őrülj meg! - kiáltottam a rádióba, de azért felvettem a tempót. Lemaradásunkat a csapat másik feléhez képest jelentősen behoztuk, ők pedig időközben átrepültek az első hegygerinc felett és már a völgyben jártak.

-Bomba kint! - jelentette Maverick, nem sokkal az előtt, hogy át mi is átfordultunk volna a gerincen.

-Hol a lézer Fanboy? - kiáltotta Rooster.

-Mindjárt meg van! Basszus, vaksi vaksi vaksi! - válaszolta ijedten a lövészem.

A szívem a torkomban dobogott, olyan sebességgel mint még soha. Ha nincs lézer, Roosternek vajmi kevés esélye van célba lőni, ami együtt járna azzal, hogy a küldetés elbukott. Már csak abban reménykedtem, hogy végül valami isteni csoda folytán a lézer mégis tudja mutatni a célpontot, illetve, hogy Rooster addig nem csinál semmi hülyeséget.

-Nincs idő vakon dobom! - jelentette ki ezzel a lendülettel Rooster. Szerintem olvas a gondolataimban és csak azért is ellenük tesz.

-Ne, Rooster megoldom! - kezdte el szinte pánik szerű gyorsasággal állítgatni a lézert Fanboy, de Rooster nem lehetett megállítani: pillanatokon belül célzott és lőtt, majd azzal a lendülettel felrántotta az orrát.

-Bomba kint. - kiáltotta még Rooster, de olyan flegmán, hogy nem tudtam nem mosolyogni, pedig már én is rántottam fel a gépem orrát.
A gravitációs erő meglepően gyorsan nagyon erősen kezdte el nyomni a tüdőmet. A következő másodpercekben nem érdekelt más, csak hogy ne ájuljak el és egyenesben tartsam a gépet.

-Betalált! - hallottam meg hirtelen Bob hangját. Megkönnyebbülten felnyögtem, mögöttem Fanboy hasonlóan, de azért még nem nyugodtam meg teljesen, hiszen valahogy haza is kellett jutnunk, lehetőleg egy darabban.

-Rooster státusz? - kérdezte aggódva Maverick.

-Még nem vagyunk túl rajta! - préselte ki magából nagy nehezen a szavakat a férfi. Pár pillanat és már bent is voltunk a rakéta térben. Ezzel kezdetét vette az őrületes légi harc.

-Fizzy hat óránál! - kiáltott Maverick.

-Fáklyát Fanboy! - szóltam hátra a lövészemnek. - Phoenix mögötted öt óránál! Mondjad Fanboy!

-Rooster vigyázz kettő rajtad van!

-Kitérés terelés!

-Mondjad Bob!

-Fáklyát!

Ez a légi harc teljesen kétségbe esett volt, egyetlen céllal: hogy túléljük. Kesztyűm teljesen átnedvesedett ahogy szorítottam a kormányt, igyekezve magamat menteni és a többieknek segíteni.

-Rooster mögötted! - hallottuk Mav hangját.

-Kitérés, terelés! Baszki nincs több fáklyám! - kiáltotta Rooster kétségbe esetten.

-Rooster térj ki, TÉRJ KI! - Maverick hangja is kétségbe esetten csengett. Innentől mintha lassítva láttam volna az eseményeket. Roostert követte a két rakéta. Maverick hirtelen felé került, és fáklyákat dobott a két lövedék elé. Akkor azonban egy másik rakéta útnak indult, egyenes Maverick felé. A századosnak se volt már fáklyája, így a rakéta egyenesen belérepült, ketté tépve a gépet.

-MAVERICK! - a csapat egy emberként kiáltott fel.

-Nem láttam ejtő ernyőt. - mondta remegő hangon Phoenix.

-Ne... Mav...

-Dagger banditák közelítenek, térjenek vissza! - hallottuk a felderítő hajóról érkező értesítést.

-De mi lesz Maverickel? - tette fel azt a kérdést Rooster, ami mindenkit foglalkoztatott.

-Semmit nem tehet érte, pláne egy F-18assal. - hallottuk Cyclon hangját.

-De uram, Maverick ott van valahol! - ez Hondo hangja volt.

-Ma nem veszítünk el senki mást! - torkolta le a tengernagy. A gyász és a magatehetetlenség kettősével a szívembe álltam be Rooster mögé. Ha nem lett volna most itt a gépben Fanboy, biztos hogy visszamentem volna.

-Rooster, közelednek a banditák! - próbálta meg Phoenix hasonló terveiben meggátolni Roostert. Azonban Rooster hajthatatlan volt. Éles kanyarral megfordult, aztán eltűzött visszafelé.

-ROOSTER! - kiáltottam a rádióba teljesen kétségbe este. - GYERE VISSZA! - hangom rekedt volt a félelemtől. Hogy lehet Rooster ilyen vakmerő?!

-Dagger ne lépjen akcióba! - jött a parancs a hajóról, de a férfit ez se hatotta meg.
-Dagger tartalék engedélyt kér felszállásra és légi védelemre! - hallottam meg Hangman hangját a rádión keresztül.
-Negatív tartalék. - hűtötte le Sherlock, valószínűleg Cyclon parancsára.
-Fizzy nem tehetsz értük semmit. - érintette meg finoman a vállamat a mögöttem ülő Fanboy, aki valószínű észrevette a vívódásom. Hevesen ziháltam, aztán lenyeltem a torkomat fojtogató sírást. - Menjünk haza. - szólt megnyugtatóan Fanboy, én pedig bólintottam és biztos kézzel Phoenixék után fordítottam a gépet.

A hazaút szörnyen lassan telt. Maverick és Rooster felől semmit nem hallottunk, de legalább a banditák nem vettek észre minket. Biztonsági okokból továbbra is lentebb repültünk, nehogy újabb rakétákat indítsunk útnak. Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor végre kikanyarodtunk az utolsó hegy mögül és megpillantottuk a biztonságot jelentő anyahajót. Finoman letettem a gépet, bár lelkileg eléggé zaklatott voltam. Amikor végre kinyithattam az üveget nem szálltam ki egyből, csak a sisakomat levéve hátrahajtott fejjel igyekeztem rendezni zakatoló gondolataim. Haza hoztam Fanboyt, Phoenix és Bob is sértetlenül hazatért, de Maverick és Rooster egyenlőre még ott van, és fogalmunk sincs, hogy mi van velük. Különböző őrült ötletek cikáztak a fejemben, hogy miként tudnék nekik segíteni, és a végén már komoly hajlamot éreztem egy egyszemélyes gép elkötésére, amikor valaki a nevemet kiáltotta közvetlen közelről. Hondo állt a gép oldalának támasztott létrán.

-Fizzy, jelet fogunk Rooster jeladójából?
-Mi? - alig fogtam fel amit a férfi mondott nekem.
-Ő és Maverick felszállt egy lopott F-14essel, de egyenlőre nincsen velük rádió kapcsolatunk. - értetlenül pislogtam rá. Fáradt agyam hirtelen képtelen volt feldolgozni az információt. Aztán hirtelen megértettem Hondo szavait. Rooster és Maverick életben vannak és felénk tartanak! A remény halvány szikrája ébredezni kezdett a szívemben és azonnal a vezérlőbe akartam menni, hogy első kézből tudjam meg a híreket. Ekkor azonban megpillantottam egy guruló F-18-ast, és majdnem megállt a szívem amikor megláttam a pilótáját. Hangman volt az. Rögtön tudtam mit kell tennem. Felkaptam a sisakomat és beleszóltam a rádióba.
-Fizzy engedélyt kér egyszemélyes géppel felszállni és légi védelmet nyújtani. - kis mocorgást, vitatkozást hallottam a másik oldalról.
-Felszállás engedélyezve Fizzy, Coyote gépével, kettes katapult.
-Vettem! - szorítottam ökölbe diadalittasan a kezem. Odarohantam Coyotehoz, kiparancsoltam az értetlenül bámuló pilótát, beindítottam a gépet és már gurultam is a kettes katapult felé.
-Három, kettő, egy! Felszállás. - hallottam Sherlock, majd pár pillanat múlva ismét a levegőben voltam. Izzadt kesztyűim csúsztak a botkormányon, de nem zavart. Tekintetemmel megkerestem Hangman gépét és nyolc óra felől mögé álltam.
-Látod őket? - kérdeztem.
-Nem. - jött a kurta válasz. - Héj Fizzy!
-Igen?
-Örülök hogy te jöttél fel. - hallottam a hangján hogy mosolyog. Istenem de aranyos ilyenkor!
-Én is örülök hogy veled repülők Hangman.
-Fizzy, Hangman ezt ne most ha kérhetem. Feladatuk van. - morogta Cyclon a hajóról. - Rooster jelét maguktól észak-keleti irányból fogjuk.
-Értettem. - mondta Hangman, azzal elfordította észak-keleti irányba a gépe orrát én pedig tisztes távolságból követtem.
-Ott vannak! - kiáltottam fel hirtelen, amikor megpillantottam a meredeken felfelé szálló F-14-est. Aztán megláttam még egy gépet és a szívem kihagyott egy ütemet. Az ellenség egyik ötödik generációs gépe követte Rooster és Maverick gépét.
-Hangman! Le fogják őket lőni! - kiáltotta ijedtemben. Helyettük is halálfélelmet éreztem.
-Intézem! - hallottam a férfi félelmet nem ismerő hangját, aztán pár pillanatig, ami hosszú perceknek tűnt, csak a zihálását hallottam, ahogy próbál időnkben odajutni a másik két géphez. A szívem a torkomban dobogott. Ha valami balul sül el akkor Hangman is odaveszhet.
Aztán hirtelen semmit nem láttam, csak egy hatalmas fekete lángoló füstfelhőt. Ezek szerint Hangman célba talált! Ezzel egy időben megjavult a kapcsolat köztünk és az F-14es gép között.

-Hölgyeim és uraim, itt a megmentőjük beszél! Kérjük csatolják be öveiket és hajtsák tálcáikat rögzített pozícióba és kezdjék meg a leszállást. - vigyorgott Hangman és pedig a megkönnyebbüléstől felnevettem.
-Oh Istenem! - csatoltam ki a maszkomat. - Találkozunk a fedélzeten.
Az anyahajó felé vettük az irányt. Jake ment elől, aztán én és végül Maverickék.
-Maverick a toronynak: nincs első kerék a kábel nem jó, barikád kell.
Jake és én landoltunk, és még a barikádot húzták fel Maverick végrehajtott egy kihagyhatatlan üdvözlő repülést. Aztán végre megtörtént amit mindenki szeretett volna és amire mindenki nagyon várt már. A küldetés után az utolsó gép is épségben landolt.
Ünneplő tömeg fogadta Mavéket amikor kinyitották az üveget és vigyorogva kimásztak a gépből. Egyből odarohantam Bradleyhez, magamhoz húztam, megszorítottam, aztán eltoltam magamtól és erősen mellbe vágtam.
-Soha többé ne merj így megijeszteni Bradshaw! - szavaimat egy egy újabb lökéssel nyomatékosítottam, aztán újra magához öleltem Bradleyt.
-Rendben Mixi. - simította meg a fejem, amit rendes körülmények között felháborított volna, de most az volt a lényeg, hogy itt van, hogy élve megúszta a kalandot. Hirtelen a semmiből előkerült Jake. Elengedtem Bradleyt, aki kezet fogott Jakel.
-Egy újabb kilőtt gép? - nézett elismerően a fiatalabb férfire.
-Így már kettő. - húzta magához Bradleyt Jake. Ekkor csatlakozott hozzánk Phoenix, aki szavak nélkül csak mosolyogva Bradley nyakába ugrott. A férfi elpirult a hirtelen gesztustól, de láttam rajta, hogy élvezi, hogy magához ölelheti a nőt. Mosolyogva néztem a párost. Valóban aranyosak lennének együtt.
-Gyere, ne legyen hiány érzeted. - húzott magához Jake és jó erősen megszorított. Igyekeztem minden porcikámmal hozzá simulni és beszívni az illatát, amit eléggé elnyomott a mindenféle illat.
-Szeretlek. - súgta a fülembe, úgy hogy csak én hallhattam.
-Én is téged. - mosolyodtam el és kétségtelenül én voltam a legboldogabb ember a világon.
-Te Mixi az a férfi nagyon bámul téged. - engedett el lassan Jake és az említett felé bökött a fejével. Megpördültem a tengelyem körül és a látványtól a szívem kihagyott egy ütemet. Amikor legutóbb láttam a férfit hosszú, gubancos szakálla és haja volt, kopott melegítőt és hosszú kabátot hordott, és csak úgy áradt belőle az alkohol szag. Az, aki most állt előttem ápolt volt, haja rövidre vágva, arca ízlésesen borotválva. Farmert és pilóta dzsekit viselt, amiből a jobb keze ki volt húzva és rögzítve. Bár pár méterre állt tőlünk így is kristály tisztán értettem amit mondott.
-Szervusz kicsit Mixi. - húzta mosolyra a száját, ami kifejezetten jól állt neki. Nem is tudom láttam-e valaha igazán mosolyogni.
-Apa... - hebegtem.