A fiú, akit még sohasem láttál,
de csupán a reakciói alapján,
szerelmes vagy belé,
s szíved csak is övé.

És jöhet vihar, szélvész,
a szíved védeni kész,
ha jön valami veszély,
de nálad nő az esély.

Esély, hogy észrevesz,
esély, hogy szerelmes lesz.
Beléd, és nem másba,
csupán csak látásra.

Reménykedsz, epekedsz,
másra gondolni nem mersz,
és történeteket szősz,
lehet tél, tavasz, nyár, ősz.

Ha akarnál, ölelhetnél.
Ha akarnál, csókolhatnál.
Ha akarnál, akármit tehetnél velem,
nem számít semmi más, csak az érzelem.

Elmondani nem mered,
hisz találkozni sem tudsz vele.
Bár ez nem teljesen igaz,
mert álmodban vele vagy.

Ismeretlen, mégis szeretem,
erre a magyarázatot nem lelem.
Nem tudom, nem hiszem,
hogy ez igazi szerelem.

Valamiért mégis vágyakozom iránta,
de ezt ő nem tudhatja.
Mert ijesztő lehet, hogy egy ismeretlen,
verset ír róla íly hirtelen.

Most, ki ezt olvassa, nem tudja,
kire gondolok, és mit érzek iránta.
Ha mégis, az lehetetlen,
kivéve, ha én adtam kezedbe kedvesen.

Ha így van, annak csak örülök,
hisz barátai közt csücsülök.
S remélem, a társaságból nem kell távoznom,
mert érzéseimet megmondom.

Érzéseimet fékezni nem tudom,
és már őket nem is tagadom.
Ezeket komolyan mondom,
és komolyan is gondolom.