Eltelt néhány óra már.
Csak emlékezetből emlékszem rád.
A képedet meg sem néztem.
Azt nem érdemled meg.

Rájöttem, csak egy játékszer voltam,
Amíg kellettem ott voltam.
Aztán kidobtál a kukába,
Az én szemszögem nem láttad.

Én érző lény vagyok.
Érzéseket táplálok.
Legfőképp feléd.

Hitegettem magam.
"Úgysem játszana."
Csalódnom kellett.
Hogy mekkorát? Nem értheted.

A gondolataim rólad szóltak mindig.
Pontosan 173 napig.
Most megpróbállak elfelejteni.
Nehéz dolog lesz, de fog menni.

Én érző lény vagyok.
Érzek haragot.
Legfőképp feléd.

De egy dolgot igazán megtanultam.
Hogy mi a "Fake Friend" fogalma.
A "barátnőmnek", ki hátba szúrt, üzenem:
"Te, te rohadtul bazd meg!"

Kérni se lehet, hogy ne pletykáljon senki.
Úgyis lesz valaki, aki kiköpi.
Olyan rossz ezt tapasztalni.
Olyan rossz csalódni.

Én érző lény vagyok.
Sokszor csalódok.
Legfőképp bennetek.

Reggel felkelek, érezve, sose leszel enyém.
És azt is érzem, én se leszek tiéd.
Kínzó egy érzés, széttör.
A szívembe vágja a tőrt.

Egész nap tanulok, néha el-el bambulva.
Eszembe jutsz, kiviharzanék az óráról sírva.
Megyek edzésre, de nem vagyok túl erős.
Összetörtél, így lettem félős.

Este lefekszek, elképzelve, hogy mellettem fekszel.
Majd eszembe jut, hogy ilyen nem lesz sosem.
Egy újabb napot éltem át nélküled, tudva:
Sose leszünk együtt. Soha.

Én érző lény vagyok.
Érzek bánatot.
Legfőképp most.