Már megint.
Már megint beleestem a csapdába.
Hiába, megint.
Belesetem, de most már mélyebb csabdába.

Az osztály néha velem van,
néha meg csak úgy otthagy.
El kell fogadni, ez van,
nem kell ide több agy.

És csodálkoznak, hogy elmegyek.
Persze, ha ott maradni nem bírok.
Ők már pezsgőt bontani mennek,
De nem értem mi az ok.

Én jó osztálytárs voltam.
Semmit nem csináltam.
De valamiért mégis...
Ezt inkább hagyjuk is.

Egyre jobban húz a szívem az Avasihoz.
Hátha nekem jobb eredményeket hoz.
Vakon elindultam egy irányba.
Vihet bármibe, jóba, rosszba.

Hitegetem magam.
"Ott majd minden jobb lesz."
De mi lesz? De mi lesz?
Semmi szerintem.

Menekülni akarok.
Menekülni mindenki elől.
Pár napot akarok.
Mert ez már öl.

Csak néhány napot kérek.
Távol mindentől, amíg meg nem érek.
Erre még nem vagyok kész.
Ide nem elég csak az ész.

Az érzelmeim minimálisak,
mégis átveszik a hatalmat.
Kezdek kikészülni.
Érzem, egyszer ki fogok törni.

Pont, mikor nem kéne.
Mikor máskor lenne?
De megpróbálom.
Hátha szerencsém látom.