A koránkelés sosem volt az erőssége, és már az ébredés után tudta, hogy el fog késni, de Dazai mégis összeszedte magát. Ha túl sokáig aludt, Kunikida ébresztette fel, és ez elég gyakran elő is fordult vele, így nem lett volna gyanús. De Fyodor békésen aludt mellette, és sajnálta volna, ha otromba telefoncsörgés ébreszti fel.

Chuuya biztonsági rendszere a bent tartózkodásuk alatt is üzemelt, de a folyosóról még vissza-visszapillantgatott Fyodorra, mintha félne ott hagyni. Végül elindult, mert nevetségesen érezte magát. Remélte, hogy senki sem figyeli, és szegődik a nyomába odakint.

Aznap az utóbbi időben kialakult nyugalom megtört, több bejelentés is érkezett hozzájuk, többek között egy áldott tinilányról, aki boltokat rabolt ki, és a rendőrség nem tudta megfékezni. Dazai ezt az ügyet kapta, a partnere pedig Kunikida volt, és szinte az egész napot azzal töltötték, hogy a zabolázatlan tinédzser nyomára bukkanjanak.

Az egyetlen, ami vigasztalta, hogy megkapta a fizetését, és kivételesen ellenállt a késztetésnek, ami ilyenkor rátört. Munka után nem ült be egyetlen kocsmába sem, és az italkészletét sem töltötte fel. Megfordult a fejében, hogy elmenjen vásárolni, de piszkos volt és nyúzott, ráadásul a havas eső is eleredt, mire kilépett az iroda épületéből.

Rendezte a számlát a kávézóban, ahová jártak, de az útjába eső cukrászda kirakatát nézve megfeledkezett a felelősségteljes felnőtt viselkedésről. Először kedvet kapott, hogy beüljön, de aztán meggondolta magát. Későre járt, már sötétedett, és Fyodor egész nap nem hallott felőle. Persze nem gondolta, hogy aggódna érte, de jelenleg társak voltak, és jobban tették, ha nem váltak szét hosszú időre.

Négy szelet süteményt vásárolt, és becsomagoltatta a cukrász kisasszonnyal, majd a kabátja alá tette, hogy védje a zord időjárástól.

Írt egy sms-t Fyodornak, amikor már közel járt, hogy kapcsolja le a riasztót, mert a kulcsot nem vitte magával. Fyodor egy mosolygós arccal jelezte, hogy jöhet. Dazai igyekezett nem észrevenni, hogy dobban meg a szíve attól, hogy visszaírt neki, és a várakozástól, ami egyre nőtt benne, ahogy közelebb ért a házhoz.

- Sokáig voltál - vonta fel a szemöldökét Fyodor, miután ajtót nyitott neki, és fogadta az előszobában.

- Megjöttem! - köszöntötte Dazai, és lehúzta sáros cipőjét. Fyodor kicsit hátralépett, talán, hogy megnézze magának. Ő is ezt tette, de egészen más okból. Fyodor kényelmes nadrágot és bő pulóvert viselt, sosem látta még ilyen komfortosnak. Az arca sem volt annyira sápadt, mint általában, talán a két éjszaka alatt kipihente magát. Tudta azonban, hogy rajta van mit nézni, mert borzasztóan festett, és úgy is érezte magát.

- Mi lelt téged?

- Azt kellene mondanod, hogy üdvözöllek itthon - forgatta a szemét Dazai, és megismételte a japán kifejezéseket. Fyodor megadóan sóhajtott, és próbálta kimondani, amit hallott.

- Üdvözöllek itthon, Osamushka.

- Tessék, Fyo-chan - adta a kezébe a süteményes csomagot, ami sikeresen túlélte a tömegközlekedés viszontagságait. Fyodor nem vette át tőle, mert pont ott fogta meg a dobozt, ahol ő. A tenyere melegnek érződött Dazai kézfején, és ez a kellemes hő átjárta az egész testét.

- Nagyon hideg a kezed - pillantott rá Fyodor a haja alól, de egyből el is fordult tőle, hogy szemügyre vegye az ajándékot. - Mi ez?

- Süti - felelte Dazai vidáman, majd hagyta a férfit csodálkozni, és megvált nehéz és vizes kabátjától is. Legszívesebben ott helyben levetette volna az összes ruháját, de az elmúlt napok eseményei miatt mégsem tette. Valamiért szégyenlős lett, és inkább a fürdőszobába ment, még a válla fölött odaszólva Fyodornak:

- Nyisd ki, Fyo-chan, és egyél!

Szomorúan állapította meg, hogy helyenként még a kötései is eláztak. Szeretett volna beszélgetni Fyodorral, de meg kellett fürdenie, és magában bosszankodott emiatt.

- Te nem jössz? - Fyodor halkan kopogott a résnyire nyitott ajtón, miközben ő épp megvált a ruháitól. - Ez rengeteg sütemény.

- De, mindjárt - válaszolta. Fyodor azonban nem tűnt el a fürdőszoba elől, sőt, a hangokból ítélve leült az ajtó másik oldalára. Dazai forró vizet engedett a kádba, közben eltűnődött, vajon mit szeretne tőle a másik.

- Miért fagyoskodtál odakint?

- Terepen voltam - magyarázta Dazai, és elkezdte lebontani magáról a fáslit. - Csak a szokásos.

- Csináljak neked egy teát? - jött a kérdés a fal túlfeléről. Dazai megállt a mozdulat közben, és azon kapta magát, hogy mosolyog.

- Igen, köszönöm - felelte.

Fyodor elsétált, ő pedig elmerült a kád habjai között. Szeretett volna hamar végezni, de a fürdése kétszer annyi időt vett igénybe, mint az átlagembereké. Mire kikászálódott, felöltözött, és kiért a konyhába, Fyodor az asztalnál ülve várta egy kancsó gőzölgő teával, és a telefonját nyomkodta.

Akkor sem nézett fel, amikor Dazai leült vele szemben, épp koncentrált valamire. A szemöldökét ráncolta, és az ajkát harapdálta, mint aki erősen gondolkodik. Dazai nem zavarta meg, a gondosan kiporciózott süteményeket nézte az asztal közepén, miközben teát töltött magának.

Fyodor végül elégedetten kihúzta magát, és a zsebébe csúsztatta a készüléket. Pajkos mosolyt vetett Dazaira, aki hirtelen egykori vetélytársát látta viszont. Még a szeme is másképp csillogott abban a percben, és mindentudó tekintettel kezdett bele a mondandójába.

- Úgy néz ki, lesznek embereim Moszkvában. Felvettem a kapcsolatot néhány régi ismerőssel, és azt mondták, tudnak szerezni megbízható katonákat.

- Ez nagyszerű hír - könyökölt elé Dazai, és felé tolta az egyik süteményes tányért, a másikat pedig magához vette. - Mi a helyzet a képességgel?

- Még agyalok rajta - nézett félre Fyodor, és a füle mögé rejtett egy hajtincset. - Van valami, ami nem hagy nyugodni, de ahhoz mélyebbre kell hatolnom az orosz áldottak közt, hogy biztosra mehessek.

- Van időnk. - Dazai megérintette a kezét, amit az asztalon pihentetett, mire Fyodor rápillantott.

Azért csinálta, hogy a szemébe tudjon nézni, mert félt attól, hogy ismét rátör a pánik és a tehetetlenség érzése. Ahhoz képest, hogy előző nap összeomlott a tennivalók súlya alatt, egész jól boldogult, és sikerült megtennie az első pár lépést. Dazai viszont nem akarta, hogy újból ránehezedjen a nyomás.

- Biztonságban vagyunk itt, és jobban tesszük, ha lassan, és megfontoltan haladunk.

Fyodor megfejthetetlen arckifejezéssel fogadta a szavait, de aztán így szólt:

- Csak ki akarod élvezni a hat napot, ugye?

Dazai elvigyorodott, és vállat vont.

- Hát persze. Már csak öt nap, és mindent meg akarok tenni, hogy elérjem a célom. Edd a sütidet, Fyo-chan.

Dazai valahogy megérezte, hogy Fyodor édesszájú, még ha a teájába nem is tett cukrot. A tortát kóstolva elégedettnek tűnt, és attól fogva egy apró mosoly ült a szája sarkában, ami egy kicsit zavarba is hozta. Minél tovább nézte, annál jobban tetszett neki, és az együtt töltött idő alatt lassan minden kis részletet feltérképezett vele kapcsolatban. Fyodor visszafogott volt, de ő már megszokta ezt, és egyre könnyebb volt olvasnia az arcáról.

Lefekvés előtt ismét a teraszon találta, ahogy a távolba mered, bár ezúttal legalább felvette a kabátját és a sapkáját. Nem akarta megzavarni, de Fyodor elkapta a karját, amikor visszatért volna a házba, és végül mellette maradt. Csendesen figyelték az esőt, és Fyodor végül kiszedte belőle, mivel foglalkozott aznap. Dazai sosem beszélt a munkájáról senkinek, és most is csak semmiségeket mondott, Fyodor viszont úgy hallgatta, mintha lenne értéke és értelme. Dazai végül megértette, hogy az orosz hónapok óta nem tette ki a lábát a szabad levegőre, nem lépett kapcsolatba senkivel, és talán ez tette olyan érdeklődővé és kíváncsivá.

Kihasználva a pillanatot, amíg Fyodor a sziklák felől érkező morajlásra figyelt, szembefordult vele, és átölelte. Egészen addig nem volt biztos abban, hogy ez jó ötlet, és idejét sem tudta, mikor ölelt meg ilyen szorosan bárkit is, de hitt benne, hogy jól fog elsülni. Utólag döbbent rá, hogy Fyodor sem dúskált az ölelni való partnerekben, mert kínosan és tétován fonta össze a kezeit mögötte, és alig-alig hajtotta a fejét a vállára.

- Dazai? - értetlenkedett, régóta először hagyva el a becézést.

- Úgy néztél ki, mint akinek szüksége van egy ölelésre - mondta halkan ő, és remélte, hogy erős szívverése nem tűnik fel neki.

Attól tartott, hogy Fyodor tolja majd el magától, de mégis ő szakította meg az ölelést. Ugyanaz történt, mint előző este - az orrába bekúszott a haja illata, a testéből áradó meleg pírba borította az arcát, és bizsergett a bőre attól, hogy ennyire közel volt hozzá, és ilyen szorosan tartotta. Vékony, de mégis erős volt a karjai közt, nem félt attól, hogy összetöri, és annyira helyesnek, természetesnek tűnt minden érintés, hogy mindig egy kicsit többre vágyott. Megijesztette és felbolygatta a felismerés, hogy az ajkát a nyakához akarja nyomni, és a ruhája alá kúszna a keze a következő pillanatban. Érezni akarta a dereka vonalát a keze alatt, amit a kabát olyan kegyetlenül akadályozott, és szerette volna megtudni, milyen puha a bőr a kulcscsontja felett, ahol sötét hajtincsei takarták.

Mégis eleresztette, mert nem látta az arcát, és tartott attól, hogy Fyodor értetlenkedve tűri, hogy a karjában tartja. Csak azért volt mersze flörtölni vele, mert korábban megcsókolta, és akkor mintha különváltak volna a békésen együtt töltött esték, és a valódi céljaik egymással.

- Szerintem neked is szükséged van rá. - Fyodor ott hagyta a kezét a derekán, miután elhúzódtak, és sötéten nézte a frufruja alól. Dazai nagyot nyelt, nem jutott eszébe semmilyen válasz. Egy ötlet viszont szöget ütött a fejében, de még várnia kellett, hogy megvalósíthassa.

Úgy aludtak el, ahogy előző éjjel. Dazai kinyújtotta a karját, Fyodor pedig a mellkasához bújt, de ezúttal a karját is átvetette a hasán, félig átölelve őt. A futonok már egészen összeértek, és megosztoztak a takarókon is. Dazai megviselt volt ahhoz, hogy ismét összekuszált gondolatok közt térjen nyugovóra, és teljesen öntudatlanul simogatta meg Fyodor haját.

- Jól haladsz - hallotta tőle utoljára, mielőtt elaludt.

Másnap reggel, mielőtt munkába indult volna, Fyodor meglepte a konyhában. Épp az első kávéját fogyasztotta, amikor feltűnt mögötte, és Dazai először megrettent tőle.

- Baj van? - kérdezte.

Fyodor a fejét rázta, majd megdörzsölte a szemét, és odacsoszogott a vízforralóhoz. Mintha félálomban lett volna, amíg el nem készült a teája, ezért Dazai inkább az öltözködéssel töltötte az időt, és hagyta Fyodort ébredezni. Egyébként is késésben volt, így már útra készen tért vissza hozzá, de meglepődött, amikor Fyodor elkapta a csuklóját az előszobában.

- Tessék - mondta álomittas, rekedt hangon, fáradt szeme ellentmondást nem tűrően villant. Dazai szótlanul nézte, ahogy megpróbálja ráerőszakolni a kezére a prémes kesztyűjét.

- Fyo-chan... - mosolygott Dazai, de aztán bezárta a száját, mert a kedvesség megindította, Fyodor kesztyűje pedig puha volt és meleg.

- Olyan hideg volt a kezed, mint egy halottnak - morogta Fyodor, majd amikor megbizonyosodott róla, hogy megfelelően passzol a kezére, elengedte.

- Ezt pont te mondod? - tette csípőre a kezét Dazai. Fyodor vetett rá egy bosszús pillantást, de az ajka felfelé ívelt.

- Én vérszegény vagyok - válaszolta, majd visszasomfordált a konyhába, és onnan szólt ki: - Jó munkát, Osamushka!

*

Fyodor nehezen aludt el aznap éjjel, és ezért a szokatlan pozíciót tette felelőssé, de valójában nem volt kényelmetlen. Dazai mellkasát puhává tették a kötések, és minél több ideig pihentette rajta a fejét, annál jobban átjárta a kellemes hő, ami áradt belőle.

Fyodor utoljára gyermekkorában aludt együtt valaki mással, és nem is volt senki, akivel biztonságban érezte volna magát. Dazai már sokszor őrködött felette, de mégis más volt a saját lakásán, betegen aludni a közelében, mint a futonon hozzá simulni. Titkolta előtte, de sokat gondolt arra, mennyi új ingert tapasztal mellette. Azért, hogy olyan gyakran ért a kezéhez, már-már csodálta, hiszen nem volt ember, aki szívesen fogta meg azok után, hogy tudta, életeket olt ki egy érintéssel. Dazai mégis úgy bánt vele, mintha átlagos ember lenne, és Fyodor kezdte beismerni, hogy jólesik neki.

A sütemény különösen boldoggá tette, még úgy is, hogy mindketten elfelejtettek vacsorázni, és a cukortól kicsit szédelgett utána. Az, hogy olyan türelmesen és vigasztalóan fordult felé, amikor úrrá lett rajta a pánik, egy olyan zárat tört fel a lelkében, ami mögé még ő sem látott be teljesen.

Fyodor sosem gondolta úgy, hogy az érzelmek gyengeséget és sebezhetőséget hoznak maguk után. Egyszerűen csak megvonta magától azokat a helyzeteket, amikben a szíve is szerepet játszhatott volna. Az embereket ellenségnek, eszköznek vagy szövetségesnek tekintette, közeli kapcsolatokra sem ideje, sem lehetősége nem nyílt. Egy-két barát megfordult az életében, de Fyodor felkészült arra, hogy bármikor elveszítheti őket.

Dazai egy olyan oldalát érintette meg, amit alig ismert, és ettől bizonytalanná vált. Az egyik fele automatikusan felkészült arra, hogy a kapcsolat, akárcsak a többi, múlandó és rövidéletű. Egy másik része azonban vágyott arra, hogy mélyüljön, mert amíg tartott, nem akart arra gondolni, mikor szakad meg.

Nemcsak ez foglalkoztatta, Dazai tetteinek fizikai következményei is voltak. Az érzések nem a fejében léteztek, minden kedvességet heves szívverés, forróság és izgalom követett. Egyszerre volt szokatlan és izgalmas, ráadásul kíváncsi volt, hogy vajon Dazai is átéli-e mindezt. Mint a csókra, úgy más dolgokra is vágyni kezdett, ahogy ott feküdt mellette, és Dazai mozdulatlan, sőt, öntudatlan volt alatta.

Korán ébredt, nyugtalan álmok húzták a felszínre, és örült, hogy Dazai még nem ment el, mert legalább valakihez szólhatott egy-két szót. Miután távozott, nagy lett a csend, és a teája is elfogyott. Eljött a munka ideje, de Fyodor először reggelit készített, és csak aztán ült a laptopja elé.

Az időeltolódás miatt a moszkvai kapcsolataitól még nem számított válaszra. Ahogy sejtette, Ivan a segítségére volt, és kicsit meg is sértődött, hogy nem kereste fel hamarabb. Mint Fyodor első embere, ő sem volt túl népszerű Szentpéterváron, ezért Moszkvában húzta meg magát, és a körülményekhez képest boldog és nyugodt életet élt. Fyodor sajnálta kiszakítani az idillből, de Dazai szavai segítettek legyőzni a bűntudatot, és rájött, hogy kénytelen segítséget kérni az egyetlen barátjától.

Előző este abban maradtak, hogy másnap, rejtett vonalon megvitatják a lépéseket, és kiegészítik egymás hiányos információit. Ivan megígérte, hogy még addig felkeresi azokat, akikre szerinte számíthatnak, és beszámol a rendelkezésre álló emberekről. Amíg várakozott, Fyodor leellenőrizte a Morozov nevű áldottat, aki a jelen helyzetben elég sok problémát okozott volna, és elégedetten nyugtázta, hogy nincs Oroszországban, és semmi köze az összeesküvéshez. Ha visszagondolt, a világok közti utazások mintha ezer éve történtek volna. Nem is emlékezett teljesen, mivel töltötte az idejét, miután rájött, hogy egyik párhuzamos világban sem lelhet rá a normális emberek által megélt szeretetre és törődésre.

Félretette az érzelmeket, és felkészült az Ivannal való beszélgetésre egy második teával. A férfi túláradó boldogsággal köszöntötte, és egyre csak kérlelte, hogy mesélje el, mit csinált, és hogy érzi magát. Fyodor örült, hogy a kamerát nem kapcsolták be, mert savanyú képpel hallgatta barátja lelkesedését. Ivan biztosan azt gondolta, hogy jelentős dolgokat vitt véghez, amíg nem léptek újra kapcsolatba egymással, és nem akarta bevallani neki, hogy a bujdokláson kívül semmi említésre méltót nem tett az elmúlt időszakban.

Három megbízható áldottat talált, akik vagy nem tudtak a Fyodor elleni összeesküvésről, vagy szándékosan maradtak távol Rybakovtól. Az egyikük egy katona volt, nemrég szerelt le, a másik kettő épp olyan alvilági figura, amilyenekkel Fyodor szívesen kötött szövetséget, mert jó pénzért még a szájukat is csukva tartották. Legszívesebben ő maga utazott volna Oroszországba, hogy beszéljen velük, de túl kockázatos volt, ezért Ivanra bízta a közvetítést. Egyelőre csak hírszerző feladatokat adott ki nekik - mindent tudni akart Rybakovról, amit csak lehetett, és amit nem véstek papírra az orosz kormány emberei.

Azt már hallotta, hogy több barátnője is volt, és gyakran látogatott luxusprostituáltakat és táncosnőket. A férfi remekül felépítette az életét, és nehéz volt rajta fogást találni - a felmenői meghaltak, sosem nősült meg, és annyi pénze volt, hogy két házat és két nyaralót is fenntartott. Fyodor következő pár órája azzal telt, hogy ezeket a helyeket felderítse, de nem ment vele sokra. Rybakov befészkelte magát Szentpétervárra, és tárt karokkal várta őt, nem rejtőzködött előle. Bizonyára pontosan tudta, hogy Fyodor nem fog visszamenni, és el is tűnődött a lehetőségen, hogy túljár az eszén, és megkerüli valahogy, de Dazai már a tervei része volt, és őt magával vinni már nagyobb feladatnak bizonyult.

Rybakov elemzése még javában zajlott, mire Dazai visszatért a munkából. Aznap korábban érkezett, és Fyodor szíve megdobbant, amikor a szokásos "megjöttem" felkiáltással belépett az előszobába. Minden apró érzés, amit a munka közepette nem engedett magába, rátört és bizsergetni kezdte, de elhessegette őket. Be akarta fejezni a kutatását, ezért csak visszaköszönt, majd folytatta tovább a keresést.

Dazai láthatta, hogy elfoglalt, és magára hagyta a nappaliban. A konyhában zörgött, de Fyodor kizárta a zajokat. Dazai csak másfél óra múlva zavarta meg, amikor egy tál ételt rakott elé két pálcika kíséretében. Fyodor először értetlenül pillantott rá, majd eszébe jutott, hogy kihagyta az ebédet, és már a nap is lement.

- Egyél, Fyo-chan - nyüstölte Dazai csípőre tett kézzel. Megvált az ingétől, és egy foltos pólót viselt, amin a főzés hagyhatott nyomot, mert a tészta a tálban ugyanolyan sötét volt a szójaszósztól, mint a pecsét Dazai hasán. Fyodor elmosolyodott, mert a látvány szórakoztatta, de ugyanakkor aranyosnak is találta a nyomozót. Elmentette a fájlt, és felállt a laptopjától. Kicsit meg is szédült, Dazai elkapta a karját.

- Nem szabad megfeledkezned a szükségleteidről.

- Miért érzem úgy, hogy te sem vagy különb? - nézett rá Fyodor, de tűrte, hogy stabilizálja a könyökénél fogva. Dazai szemében megvillant a felismerés, de aztán játékosan felfújta az arcát.

- Az most nem számít! Én ettem az irodában - magyarázta.

Csendesen ettek a kisasztalnál térdelve. Fyodor örült, hogy ezúttal nem rizst kellett a szájába vezényelnie a pálcikával, és egész ízletesnek találta a garnélákat is az ételben. Dazai arcára kiült az öröm, ahogy evett, de fáradtnak tűnt.

- Nagyon igyekszel jó feleség lenni - csúszott ki Fyodor száján. Nem egészen ezeket a szavakat akarta használni, de végül nem pontosított, mert Dazai felvonta a szemöldökét, és büszkén mosolyodott el.

- Ha nem eszel rendesen, és nem vigyázol magadra, nem feleség leszek, hanem anyuka - jegyezte meg. - Különben se hívj feleségnek!

- Te kezdted a kisasszonyozást - nézett rá Fyodor két falat között. Egy időre csendben maradt, mert nehezen szedte össze a gondolatait. - Nem kell ezt tenned, Osamushka.

Dazai arca elkomolyodott.

- Nem azért teszem, mert azt gondolom, hogy képtelen vagy gondoskodni magadról - mondta, majd a tányérjába bámult. - Csak fogadd el, mert nekem jólesik.

- Köszönöm - felelte Fyodor, és úgy döntött, nem folytatja. Ő is jól érezte magát a gondoskodástól, és Dazai tulajdonképpen rátapintott a lényegre: sosem törődött megfelelően a fizikai állapotával. A yokohamai munkája során Ivan sürgött-forgott körülötte, de azelőtt és azután is épp olyan figyelmetlen volt, mint most. Nem hitte volna, hogy Dazai ilyen törődő, és valami azt súgta, hogy ő sincs ehhez hozzászokva, de Fyodor hálás volt érte, ezért nem firtatta.

A vacsora végeztével beszámolt neki mindenről, amit aznap kiderített, és elmondta az új szövetségesekről szóló híreket is. Dazai elégedettnek tűnt, egy üveg szaké társaságban hallgatta, amit aznap szerezhetett, de nem ivott sokat, inkább csak ízlelgette. Hagyta, hogy Fyodor beszéljen, majd miután végzett, elismerően bólintott.

- Bámulatos, hogy én is ugyanezt tettem volna - mosolygott rá, amitől Fyodor számára érthetetlen okból zavarba jött. Csak akkor vette észre, mennyire kimerült a beszédtől, és hogy zsongott a feje. Nem akart többé a kutatásra gondolni, sem Rybakovra. Dazai fásliba tekert nyaka kilátszott a bő póló alól, abban merült el, és szerette volna tudni, vajon látszana-e valami a bőréből is, ha egy kicsit lejjebb csúszik a ruha.

- Hoztam neked valamit, Fyo-chan - jelentette ki hirtelen, elérve, hogy Fyodor felemelje a fejét, és a szemébe nézzen. - De csak fürdés után kaphatod meg. Örülni fogsz neki, és nagy árat fizettem érte, tudd meg.

- Még nem vagyok kész a dokumentummal - jelentette ki Fyodor, és megmasszírozta a halántékát, ahol épp egy fejfájás bontakozott ki.

- Nincs több munka! - fonta össze a karját Dazai. - Elég volt mára. Holnap folytathatod.

- Mikor lettél a főnököm? - vonta kérdőre Fyodor, de a valódi él hiányzott a hangjából. Dazai bölcs volt, biztosan látta rajta, hogy nem lenne túl hatékony a következő órákban.

Sóhajtott, és elpakolta a munkaeszközeit. Forró fürdőt vett az ellazulás reményében, mert a lakásban nem volt rendes íróasztal, és megsínylette a háta az egész napos görnyedést. Tetszett neki a minimalista fürdőszoba, a sötét csempe a falon, de hiányolta a saját lakását, amihez valamiért jobban kötődött, mint bármelyik helyhez, ahol valaha élt. Soha nem telepedett le hosszú időre, és a yokohamai búvóhelyén is alig pár hónapot töltött, mégis kedves emlékek kötődtek hozzá, még ha ott is vette kezdetét a válság, amibe csöppent.

A jövőn való elmélkedés csak felkorbácsolta az idegeit, ezért kiűzte a fejéből a gondolatokat, és addig ült a kádban, amíg a víz kihűlt, és a buborékok elenyésztek a felszínén.

Már éppen törölközött, amikor meghallotta Dazai kiáltását az ajtó túloldaláról.

- Ne felejtsd el megszárítani a hajad, Fyo-chan!

Fyodor a szemét forgatta, de nem szólt vissza. Sejtette, hogy a lakás Chuuyáé, de amikor meglátta a hajszárítót, már egészen biztos volt benne. Használta is, mert nem akart ismét összeszedni valami betegséget, és mert szeretett esténként a teraszra menni.

Miután végzett, és távozott a fürdőszobából, azonnal megérezte az ínycsiklandó, édes illatot, ami belengte a lakást. Elképzelése sem volt, mit csinálhatott Dazai abban az egy órában, amíg magára hagyta, és még akkor sem jött rá, amikor kinézett a konyhába, mert nyomát sem látta a férfinak.

- Gyere ki, Fyo-chan! - hallotta meg a hátsó kijárat irányából.

Fyodor felvette a kabátját és a sapkáját. Aznap a csontig hatoló hideg helyett barátságosabb idő volt, de köd gomolygott, főként a víz közelében. Jól bírta ezt a fajta időjárást, és nem tudta megállni a mosolygást, amikor Dazait a bolyhos takaróba csavarva találta odakint, de aztán megtorpant.

A látvány, ami kísérte, nem hagyta szóhoz jutni.

Dazai kivitt három széket, az egyiken két gőzölgő bögre közt egy kis gyertya égett. A fénye megremegett az enyhe szellőtől, és épp elég volt ahhoz, hogy egymást lássák, de még ne legyen túl gyanús egy esetleges megfigyelő számára. Az ideiglenes kis bunker a bokrok takarásában volt, és Fyodor, miután megcsodálta, Dazaira nézett, aki várakozó tekintettel figyelte.

- Forró csoki, Fyo-chan - mutatott az egyik bögrére, majd lelkesen felvette, és elővett valami zacskót a zsebéből. - Pillecukorral kéred, vagy anélkül?

Fyodor képtelen volt hangot kiadni, és a mosoly is megfagyott az arcán. Ahogy összeszedte magát, lassan visszatért bele az élet, és le is ült, de mintha évekbe telt volna.

- Miért kéne bele pillecukor? - kérdezte gyanakodva.

- Mert finom - vont vállat Dazai, majd a választ meg sem várva beleszórt pár darabot Fyodor bögréjébe is. Ő csak nézte, hogy úszkálnak a fehér párnák a folyadékban, ami azt a finom illatot árasztotta.

Békésen ültek ott, mintha mindig is így éltek volna az életüket, és semmi gondjuk nem lenne a világon. Dazai mesélni kezdett, de elég összefüggéstelenül. Maffiabeli emlékeket idézett fel, Chuuyával és másokkal, akik Fyodor terveiben korábban nem játszottak szerepet, ezért nem ismerte őket. Érdeklődve hallgatta minden szavát, és közben alig hitte el, mert Dazai még sosem mesélt neki az életéről korábban. Talán nyilvánvaló volt számára, hogy Fyodor mindent kiderített róla, ami fontos lehetett, ám ezeket a lényegtelennek tűnő, apró részleteket nem tudhatta.

Így hát mesélt neki ő is, még ha nem is sokat. Mesélt Szentpétervárról, a piszkos, lelakott garzonról, ahol élt. Együtt nevettek azon, milyen képtelen helyeken laktak, és a rossz körülményeken, melyek valaha megnehezítették az életüket. Fyodor nem szerette a múltja bizonyos részeit, és azokat meg is tartotta magának, de az előélete nem csupán halálból és szenvedésből állt.

- Kíváncsi vagyok Oroszországra - mondta Dazai, és belekortyolt a forró csokijába.

- Eljönnél velem? - kérdezte Fyodor. Kipirult az arca a meleg italtól, és a nevetéstől.

Dazai nagy szemmel nézett rá, és kissé összeráncolta a szemöldökét.

- De mit csinálunk ott?

- Ugyanezt, amit itt - mutatott körbe Fyodor. - Megmutatom a helyi nevezetességeket.

- És lesznek patkányok az ágy alatt? - vigyorgott rá Dazai.

- Nem, természetesen egy elsőosztályú szállásra viszlek - mordult fel Fyodor.

- Nahát, Fyo-chan! - Dazai összecsapta a kezét. - Igazi úriember vagy! Már a nászutunkat tervezed!

Fyodorban elpattant valami. Úgy érezte, őket is ellepte a yokohamai köd, és a hosszadalmas játszadozásban megtört. Mint a kisgyerek, aki megunja a szórakozást, úgy ragadta meg az összefogott takarót Dazai mellkasán, és húzta magához. Minden a másodperc töredéke alatt történt, még Ő maga sem fogta fel, mit tesz. A szék lábai megcsikordultak, majd koppantak egyet, amikor földet értek újra, Dazai haja összekuszálódott, és a szemébe hullott a lendülettől.

Fyodor fáradt volt színlelni, incselkedni, és közben elnyomni mindazt, ami tombolt benne. Erőt akart venni magán, hogy ne legyen olyan durva, és az utolsó pillanatban sikerült. Az ajka hozzáért Dazaiéhoz, de visszahúzta az érintés után, ahhoz viszont túl feszült volt, hogy teljesen elengedje. Dazai hangosan, szaporán vette a levegőt, de lehunyta a szemét, és mintha várt volna.

- Elsieted - suttogta halkan, a szavak közepette lágyan érintette Fyodor száját.

- Nem érdekel - mondta ő, és amikor a férfi végignyalta az ajkát, bezárta köztük azt a távolságot, ami még maradt.

A csók, amit Fyodor adott neki, kíváncsi volt és kísérletező, de ezúttal Dazai irányított.

Bele is szédült ebbe a dominanciába, bár nehezen vallotta be. A nyomozó úgy csókolta meg, ahogy még senki azelőtt, szenvedélyesen, de mégis óvatos finomsággal. Megharapta az alsó ajkát egészen lágyan, és a haja alatt megfogta a nyakát. Fyodor alig kapott levegőt, és minden, amit korábban hitt a fizikai kontaktusról, szertefoszlott a fejében. Dazai csókja megakasztotta a gondolatait, bűvkörbe vonta, és az egész testében érezte a vágyat, amit rászabadított.

Hiába közeledett hozzá olyan határozottan és hevesen, minél tovább tartott a csók, annál jobban elgyengült. Dazai nem engedte el az ajkát, és egy kényelmesebb pozícióba döntötte a fejét, hogy jobban elérjék egymást. Fyodornak végül meg kellett ragadnia a vállát, hogy eltolja magától, mielőtt elfogy a levegője.

Dazai ajka nedvesen csillogott a gyertya fényében, a tekintete sötét volt és vágyakozó. Fyodort elvarázsolta a látvány, mert nem hitte volna, hogy ezt hozza ki belőle egy ilyen egyszerű és emberi tettel. Mégis elhajolt, és kihúzta magát ültében, felforrósodott orcáját csípte a hideg, és szorította a nyakát a kabát prémes gallérja.

Nem tudta, hogyan tovább. Szerette volna megismételni a csókot, de nem volt felkészülve a következményére. Akkor, a terasz sötétjében tapasztalatlannak és kétségbeesettnek érezte magát, mert elragadta valami, ami évekkel ezelőtt kellett volna, hogy történjen. Mások tinédzserként tapasztalták azt, amit ő az utóbbi pár napban, és Fyodor megszokta, hogy előre látja az eseményeket. Most azonban még a saját testével kapcsolatban sem mert következtetéseket levonni.

Mégis, Dazai szemébe nézve hajtotta a késztetés, hogy újból felé hajoljon, sőt, közelebb akart menni hozzá. Látta a feszes combját a takaró alatt, és kedve lett volna rátenni a kezét. Dazai viszont váratlanul felállt, és megfogta mindkét csuklóját.

- Menjünk be - súgta, miután felhúzta magához. Fyodor bólintott, de elfordult tőle, mert az arcától is zavarba jött. Tiszta gondolatokat akart, de túl sok kérdés kavargott a fejében.

Mire beértek a szobába, és megváltak a kabátoktól, lecsillapodott. Dazai nem szólt semmit, és a benti fényben Fyodor megpillantotta arca és ajka vörösségét, ami eltűnt, mire behordta a székeket és a bögréket kintről. Fyodor a futonra ült, de nem feküdt le, megvárta, amíg Dazai belép az ajtón. A szíve majd' kiszakadt a mellkasából, a szája kiszáradt.

Hogy válhatott ennyire érzékennyé?

*

Dazainak kivételesen jólesett a hideg levegő. Fyodor meglepte, mint az első csókuknál, de ez alkalommal ő sem fogta vissza magát. Talán túlzásba is vitte, és csak akkor tért magához, amikor Fyodor ijedt tekintetére rávetült a hold sápadt fénye.

Nem tudta, hogy képes megrémiszteni valakit, aki istennek hitte magát.

Kevés volt az idő ahhoz, hogy elemezni kezdje Fyodort. Talán nem is félelem ült a szemében, hanem valami más, mélyebb érzelem, ami olyan fényessé tette lilás íriszeit, és amitől rózsák nyíltak a fehér bőrén.

Ebben reménykedett, mert törékenynek látta, és nem akarta bántani. Neki is voltak kétségei azzal kapcsolatban, amit csináltak, nem hiányzott, hogy rossz hangulatban töltsék a következő egy hetet.

Ám biztos volt abban, hogy a játékot most nem folytathatja, és nem zárhatja le az ügyet egy gyermeteg viccel. Beszélniük kellett egymással, amitől feszültté vált, és mindenféle pótcselekvést szeretett volna végezni. Végül megállta, hogy igyon egy újabb pohár szakét, és visszatért a hálószobába. Fyodor ugyanazzal a sebezhetőséggel fordult felé a takaró alatt ülve.

Azt hitte, egyszerűen csak megvitatják majd, mint minden mást, tárgyilagosan és ridegen, ahogy eddig tették. Mégsem így történt, mert amint a közelébe ért, Fyodor lekapcsolta a villanyt, és teljes sötétségbe borult a helyiség. Dazai kitapogatta a takarója szélét, és a párnára hajtotta a fejét Fyodor mellett, aki közelebb araszolt hozzá, és a homlokához érintette az övét.

Sóhajtott, de alig merte kifújni a levegőt. Fyodor arca és ajka túl közel volt hozzá, és érezte a finom sampon, és a forró csokoládé illatát. Hogy stabilizálja magát, felcsúsztatta a kezét Fyodor fejére, és megcirógatta az arcát, ő pedig belesimult a tenyerébe.

- Nem akartalak megijeszteni - suttogta Dazai. Fyodor enyhén megrázta a fejét.

- Ahhoz több kell, Osamushka.

Dazai halványan elmosolyodott, de nem hitt neki teljesen.

- Nem te rémisztettél meg, hanem az, amit érzek - folytatta, és Dazai sajnálta, hogy nem látja. - Te nem tartod képtelenségnek?

Eltűnődött a szavain, de nem engedte el.

Valóban képtelenség lett volna?

- Eddig mit csináltunk, Fyo? - kérdezett vissza, és összeszedte a bátorságát, hogy egy kicsit közelebb húzódjon hozzá a testével. - Az nem volt képtelenség, amikor ápoltalak?

Érezte, hogy Fyodor nagyot nyel a keze alatt.

- Amióta csak behívtál a lakásodba, képtelenségek történnek velünk - mondta. - Én már nem számolom őket.

Fyodor szempillája megcsiklandozta a hüvelykujját. Dazai érezte, hogy közeledik felé, és hamarosan meg is érintette. Fyodor ujjai a mellkasára simultak, keze hidegsége átjutott a kötszeren is.

- Gyűlölöm, amikor nem tudom, mit kéne tennem - mondta Fyodor gúnyos keserűséggel. - És gyűlölöm, ha nem látom, mi fog történni.

- Sosem tudhatjuk teljes bizonyossággal. - Dazai visszatért az arca simogatásához, és a füle mögé tűrt egy hajtincset. Fyodor keze feljebb került, a nyakát cirógatta ott, ahol már nem fedte semmi. Beleborzongott, és kedve lett volna az ajkához húzni az ujjait, hogy csókot adjon rájuk. Hogy mi ütött belé, azt már nem firtatta többé.

- Megcsókolhatlak újra? - A kérdése sokáig csengett a szoba csendjében. Addigra kitisztult előtte a kép, a szeme megszokta a sötétséget, és végre látta Fyodor vonásait. Gondolatokba merülve, kétkedőn nézte, közben egyre feljebb csúsztatta a kezét a nyakán, amivel talán tudta nélkül hozta egyre inkább izgalomba.

Kevés nő volt az életében, aki ilyen heves vágyat váltott ki belőle, és Dazai ismerte magát annyira, hogy tudja, nem lesz képes megálljt parancsolni a mozdulatainak. Azt a kevés élvezetet, amit a mindennapokban talált, sokszor túl lelkesen hajszolta, és amikor képes volt boldogságot érezni, szinte küzdött, hogy megélhesse.

- Igen - adta meg az engedélyt Fyodor, és várakozással közeledett hozzá.

Dazai magához húzta, és összeolvadtak újra, igaz, kevésbé erőszakosan, mint odakint a hidegben. Ezúttal gyengéden puszilgatta az ajkát, újra és újra érintve a sajátjával, és csak finoman, alig érezhetően harapta meg. Fyodor ellazult, és átengedte az irányítást, a nyaka helyett már a derekát szorította.

Dazai szerette megcsókolni, mert olyan volt, mint a hazatérés. Hagyta, hogy lélegzethez jusson, de visszatért hozzá, amíg Fyodor engedte.

Az érintkezés nem hagyta hidegen, izgalom kínozta, de türelemre intette magát. Hiába nyugtatta meg Fyodort korábban, neki is nagy meglepetést okozott minden, ami köztük történt. Nem akart olyasmit tenni, amit később megbánhatnak.

- Azt mondod, adjunk esélyt magunknak? - kérdezte Fyodor, miután abbahagyták. Még mindig fogták egymást, Dazai ajkán még ott volt a forró csokoládé íze.

- Azt mondom, bármikor történhet olyasmi, amire nem számítunk - mondta, és megfékezte magát, mielőtt újból az ajkának esik. - Ha meghalunk, kit fog érdekelni, mit csináltunk itt a sötétben?

- Nem halunk meg - ellenkezett az orosz. Dazai kuncogott az akcentusán, ami most különösen erősen hallatszott.

- A lényeget érted, nem?

- Értem - mondta Fyodor. - Miért nevettél?

- Viccesen beszéltél - vallotta be Dazai, és örült, hogy oldódott közöttük a feszültség, még ha kellemes is volt, amit csináltak miatta.

- Még mindig borzasztó a modorod.

Dazai felkönyökölt.

- A mim?

***

aviditas ~ erős és türelmetlen kivánás, mohó vágy (latin)

***

Ahogy ígértem, meghoztam. A szokásosnál kicsit hosszabb, nem volt szívem kettéválasztani ezt a részt. A következőt sajnos még nem tudom, mikor fejezem be. De talán most van mit megemészteni :D