Összeszorított ajkakkal hunyom le a szemem. Óh, csak Shawn ne kapja fel a vizet!

- Shh - sietve szaladok a kiságy mellé, majd gyorsan a kezembe veszem a hangosan síró Jamiet. Miközben próbálom megnyugatni, Shawnt figyelem, aki csak halkan felsóhajtva húzza a fejére a takarót. - sh-sh-shh - tovább csitítom a kisbabát, aki idővel megnyugszik és a hajamba kapaszkodva várja, hogy leüljek vele az ágyra és etetni kezdjem. - jól van, semmi baj - suttogom, közben végigsimítok a homlokán. Leülök Shawn mellé, majd vállamat kibújtatom a vékony hálóingből és nekilátok Jamie megetetésének. A picúr teljesen elcsendesedik, apró kezeivel karomat markolássza miközben nyugodtan eszik. - Shawn - suttogva pillantok hátra a halkan szuszogó férjemre, aki neve hallatán fordul egyet és kibújtatja fejét a takaró alól.

- Mi van?

- Csak azt hittem, alszol - motyogom, mire gúnyosan elmosolyodik.

- Jó is lenne - sóhajt fel, majd ismét elfordul.

* * *

- Jamie - hatalmas mosollyal csodálom a vidám kisbabát, egyszerűen nem bírom levenni róla a szemem. Ahányszor csak kimondom a nevét, szélesen elvigyorodik és szényenlősen elbújik apró kezei mögé. Kilépek a liftből, majd átszelem az előteret, eközben mindvégig a csöppséggel szemezek. - Jamie - ismétlem el sokadjára is, mire kuncogva eltakarja a szemeit, bár pillanatok múltán előbújik és izgatottan várja, hogy újra kimondjam a nevét. - Ja-mie - a hatás kedvéért tagolom, ráadásul lassan és halkan mondom, a kisfiú pedig hangosan felnevetve teszi kezeit ismét szeme elé.

- Hogy nevet - Shawn nagy hangon, vigyorogva fogad minket a konyhában, kíváncsian néz kisfia felé, aki meglátja Őt és ismét egy megfigyelővé alakul át. Immáron nem reagál a szólongatásra, csupán Shawnt bámulva nyalogatja alsó ajkát. - lefagyott - nevet halkan Shawn, majd felém pillant. - épp készültem hívni anyáékat.

- Akkor hajrá - sóhajtok fel félve. Ideges vagyok, akár annak idején valami dolgozat vagy vizsga előtt, félek, bár jelen esetben még nem közlünk semmi konkrétat, így még tétje sincs a dolognak. Shawn még ügyködik valamit, majd a tej dobozának támasztja a telefont. Megindulok mögé, bár hamar rájövök: Jam nem lehet a képben, így nekem sem ártana elbújnom.

- Szia Kicsim - szólal meg mézédes hangon Shawn anyukája, nem sokkal később pedig a másik hívott fél is beköszön egy egyszerű, mély de kedves "fiam" motyogásával.

- Sziasztok - köszön Shawn mosolyogva, majd felém pillant.

- Öhm...sziasztok - zavartan és halkan üdvözlöm az anyósomat és az apósomat, akik közel olyan kedvesen köszönnek, mint ezelőtt a fiuknak.

- Óh, Canie! Mutasd magad, Kicsim, rég láttalak - mondja Karen, mire tanácstalanul nézek Shawnra, majd Jamiere.

- Jaj Karen...én öhm - zavartan és idegesen próbálok kitalálni valami mentséget, de semmi sem jut eszembe.

- Ugyan Candie, ne kéresd már magad, ezer éve nem láttunk - hahotázik Manuel.

- Nem lehet - nyögi be Shawn, majd zavartan megvakarja a tarkóját. - mert - na ennek lőttek! Ebből már nem jövünk ki jól... - mert Candelan nincs ruha. Igen...mert...anya, apa, szeretnénk egy kisbabát és...és ezért nincs most rajta semmi. Még nem öltözött fel. Mert már folyamatban van - most mégis szívesen állnék Shawn mögött, kíváncsi lennék Karen és Manuel fejére. Amellett, hogy Shawn tiszta piros lett, engem a hideg is ráz a zavartól és a kínos helyzettől. - egy kisfiút. Jamie lenne a neve.

Ez remek, Shawn, egyáltalán nem volt gyanús, vagy valami. Teljesen természetes. Persze, ha a szarkazmus kategóriában tárgyalunk.

- Jamie..? - szólal meg Manuel. - Jamie? Milyen név ez?

- Há - nevetve néz rám Shawn, én azonban csak óvatosan összevonom a szemöldököm és elfordulok. - egyébként egy gyönyörű név és biztos ez lesz a neve. Fe-feltéve persze, ha kisfiú lesz! Illetve a feje alakja tökéletes lesz, igen. Ezt érzem. És tudom, hogy szeretni fogom - ez már minden bizonnyal nekem szól, mosolyt is csal az arcomra.

- Persze hogy szeretni fogod, bolond! A saját fiad vagy lányod lesz. Muszáj szeretned. Nincs olyan, hogy nem szereted, a te picidet alapból nem is tudnád nem szeretni. És egyébként ez csodás, a kisfiunk apuka lesz! Manny, hallod ezt? A pici fiacskánk felnőtt!

- Igen, már jópár éve - nevet fel Shawn, majd ezt halvány mosollyá alakítja. - és igen, biztosan szeretni fogom. Már most szeretem.

- Óh, alig várom hogy megszülessen - sosem hallottam még Karent ilyen hangon beszélni, talán az esküvőnkön, de akkor sem ennyire durván magasan sikoltozott. Izgatott és boldog, ami megnyugtat. Manuel viszont néma, ez pedig kicsit frusztráló számomra. - bárcsak a karotokban fognátok már!

- Témánál vagyunk - most én szólalok meg. Shawn idegesen néz fel rám, amikor elindulok. - ami azt illeti - félve rázza meg a fejét, én azonban gyors vagyok és besietek a képbe. - Ő itt Jamie. Jamie Mendes. Három hónapos.

Karen arcáról lefagy a mosoly. Döbbent és csalódott is, az ok pedig egyértelmű és érthető. Sosem szerette, ha bármiben titkolózunk, ez pedig elég nagy dolog. Manuel szó nélkül kisétál a képből, Karen pedig némán a kamerába mered.

- A-anya...anya? Anya, minden oké? - Shawn aggódva nyúl a telefonért, mintha ezzel bármit is elérhetne. - Anya!?

- Most leteszem, rendben? Majd visszahívlak - és ezzel bontja a vonalat. Elönt a félelem, Shawn lassan fordul meg, ideges. Szemembe néz, majd Jamiere pillant.

- Baromi csúnya gondolatok járnak most a fejemben. Gusztustalan dolgok!

- Tudom, é-én...a sajnálom nem ér semmit. De egyszer meg kellett tudniuk - ajkamat beharapva nagyot nyelek, majd a néma Jamiere nézve lesütöm a szemem. - néha nem tudom, mit miért teszek. Jó ötletnek tűnt...azt hittem, örülni fog.

- Persze Candela. Örül, mint én...

* * *

- Aztán azt mondta, "persze Candela. Örül, mint én", majd fogta magát és elment. Aggódtam érte, de tudtam, hogy nem csinál hülyeséget, na meg merszem sem volt keresni, így csendben megvártam, hogy hazaérjen. Kiszellőztette a fejét, sokkal jobban volt. Lenyugodott és normálisan beszélt, Jamiet sem bombázta megvető pillantásokkal, sőt, még a kis takaróját is feljebb húzta, amikor a kanapén tévéztünk, Jam meg lerúgta magáról - mesélem halkan Julianak. Shawn tusolni van, Jam pedig már ágyban, így jut egy kis időm magamra is. - vagy beteg lesz, vagy készül valamire.

- Készül valamire - jelenti ki elgondolkozva, majd megköszörüli a torkát. - készül valamire, ami neked nem jó.

- Micsoda pasi - mordulok fel halkan, közben kiöntöm magamnak a teámat. - ez Őt boldoggá teszi? Mármint ha nekem rossz.

- Nem hiszem, az nagyon gonosz lenne. Csak valamit kitervelt, de nem abból az okból, hogy neked ártson. Viszont benne van a dologban, hogy neked nem jó és ezt belekalkulálja a pakliba.

- Mi lehet az? - gondolkozok el, majd belekortyolok a meleg teámba. - Shawn nem ártana nekem szándékosan. Mi lehet az, amit mégis megtenne, miközben tisztában van a ténnyel, hogy nekem az nem jó?

- Gyanítom majd kiderül - szinte látom magam előtt, ahogy vállat von. Felsóhajtva hajtom hátra a fejem, mire a tusoló halk nesze elhallgat.

- Juls, leteszem. Majd beszélünk, szia - elköszön, én pedig leteszem. Shawn hamarosan egy törölközővel a derekán jelenik meg, felsőteste vizes, válláról legördül egy csepp. A tea is megáll a számban.

- Canie - halványan elmosolyodik, majd megindul felém. A számban maradt teát félve nyelem le, mire arca megenyhül.

- Jézusom. Mi van?

- Felvidíthatnál - pimasz mosolyra húzza ajkait, én pedig a szememet forgatva kuncogok fel. Őszintén szólva fogalmam sincs miért, de valami oknál fogva mindig is imádtam, amikor utalásokkal próbált ágyba vinni. Kivétel nélkül minden szövegét és mozdulatát szórakoztatónak találom, mindig meg tud nevettetni velük. Ez a fajta csábítás a részéről ritka, de annál biztosabb, észre sem veszem és már alatta sóhajtozom. A semmiből szokott rátörni a kényszer, minden bizonnyal valami különleges erő vezérli, mert amellett, hogy hirtelen ellenkezni sem tudnék, mert olyan gyorsan vág bele a dumába, még meggyőző is és a humora pedig egyenesen ellenállhatatlan. - Canie.

- Shawnie? - halványan elmosolyodva teszem le a bögrémet a konyhaszekrényre, majd Shawn kezét veszem a bögre helyére. A markomban tartom az én arányaimhoz mérten hatalmas ujjait, Ő pedig elmosolyodva ad egy puszit a nyakamra.

- Szeretem, amikor így hívsz. Aranyos - ismét megpuszil. - mint a Canie. Az is olyan édes.

- Tudod mi édes még? - kérdezem mosolyogva, Ő azonban csak egy aprócska csókkal válaszol.

- Mmh...a kicsi ajkad. Édes, akárcsak a méz - suttogja a fülembe, engem pedig kiráz a hideg. Eszméletlen, hogy milyen hatással van rám! - szeretném naphosszat ízlelgetni. Szeretném egész álló nap az enyémen tudni. Szeretném, ha minden percben kedvesen csiklandoznád vele ajkaimat.

- Imádlak, de ez már gyanús...történt valami?

- Holnap jönnek anyáék, szeretlek - hadarja, majd elfordul és sietve magamra hagy a konyhában, hátha így megússza a reakciómat. Egyrészt bevált a terve, hisz nem kezdtem csapkodni a mellkasát, mint ahogyan tettem volna egyébként, de utána rohantam és idegesen ragadtam meg a kezét, majd egy zaklatott pillantással tudattam vele minden érzésemet. Szeretem Karent és Manuelt, kevés náluk rendbesebb embert ismerek. Kedvesek, segítőkészek és viccesek is, tényleg csodás személyiségek, de Karennel sosem volt meg köztünk az a kellő összhang. Sosem tudtam mellette ellazulni, sosem tudtam rá igazi családtagként tekinteni. Szeretem Őt, de valamiért feszengek a közelében, amit Manny folyton próbál kompenzálni, de van amin nem lehet segíteni. A mi kapcsolatunk Karennel ilyen. Javíthatatlan. Nem rossz, de javíthatatlan.

És ha holnap eljönnek, ha holnap itt leszenk, kérdőre vonnak és esetleg valamilyen szinten leszidnak, nekem lőttek, annyi szent. Karen és Manuel pont mint a fiuk, domináns személyiségek, akik nem tűrik a titkolózást. Szóval ami azt illeti...nekem annyi!

_______

Skacook, holnapután szóbelizek és nagyon félek. Az eddigi hosszú eltűnésem oka is ez, most pedig tényleg annyira parázok, hogy nem látok sok esélyt az aktivitásomra. Szóval igen, felteszem a részt és megint olyan lesz mintha itt se lennék, de utána visszatérek sok-sok meglepivel😏

2019. 02. 21.
Csütörtök