- Kiráz a hideg ettől a paranormális helytől - ecseteli HaEun olyan halkan, hogy nehezemre esik érteni, mit is akar pontosan, de mivel elég közel áll hozzám, így azért ki tudom venni szavai értelmét - Nézz csak oda! - mutat a faház irányába, ahol egy öregember ül a verandán, békésen hintáztatva magát karosszékében - Most mondd, hogy nem hátborzongató - kijelentésével nem tudok vitatkozni, mivel tényleg elég vérfagyasztó látvány a pipázó férfi. Megfagyva figyeljük mi négyen az öreget, aki ezt megérezve lassan felnyomja magát ülő helyzetéből, amire szívem hevesen kezd verni, gyomrom pedig összeszorul a félelemtől és legszívesebben elrohannék erről az undorító helyről. Ugyanez az érzés kerítheti hatalmába a kezemet fogó fiút is, mert tenyere hihetetlen gyorsasággal válik olyan izzadttá, hogy majd' kicsúszik markából a kézfejem. 

- Csak maradjunk csendben, és haladjunk! Menjünk, menjünk! - motyogom ijedten oldalra kapva a tekintetem, mert a férfi kocsonyás szemeivel hirtelen rám nézett, mintha megérezte volna, hogy én vagyok az egyetlen, aki pislogás nélkül mered rá, várva a pillanatot, hogy mikor rohanhatok el fejvesztve.

DoYunt magam után vontatva követem a szemüveges lány magas alakját. Rövid, fekete haja jobbra balra lengedezik, ahogy ütemesen lépked, mintha valami dallamra haladna. Majd kezeit háta mögött összekulcsolva fordul hirtelen felénk ragyogó mosollyal pillogva ránk, mire mi megrökönyödve pislogunk magunk elé. Gondolom egyikünk sem érti mitől ilyen boldog egy ilyen sivár és iszonyú helyen.

- Kedves, drága barátaim, akkor ahogyan megígértem most egészítem ki a történetet, hogy itt vagyunk. De most mondjátok, hogy nem érdekesebb úgy hallgatni, hogy látjátok az épületeket, mint hogy elképzelitek magatokban valószínűleg tévesen - vigyorog széttárva karjait mint egy megerősítésre várva.

- Én nagyon is szeretem a fantáziámra bízni a dolgokat - közli YunSeo idegesen, mialatt lábával nyugtalan tehetetlenségében dobol, majd keresztbe fonja maga előtt két karját - JiYu úgy gondolom elég lesz ebből a butaságból és menjünk haza! Nem szeretnék ünneprontó lenni, de rajtad kívül senki nem élvezi, hogy egy kihalt, ijesztő, erdőbe rejtett faluban kóborol az éjszaka kellős közepén, ahol egy idegen rokkant bácsi követi őt. Úgyhogy tényleg lépjünk le még mielőtt nagyobb bajba keveredünk és olyan dolog történik, ami visszafordíthatatlan veszteség lesz - s mint egy varázsütésre, szavai után a templom ajtaja, ami mellett megálltunk, heves dörömbölés forrásává válik, amitől én füleimre tapasztva kezeimet összerezzenek, HaEun felsikkantva bújik ében hajú barátnője mögé, aki szintén összerezzen, arca pedig ezzel egyidejűleg válik halálsápadttá.

- Na akkor kezdem is - köszörüli meg a lány a torkát, mire szikrázó szemmel bombázza társaságunk legtöbb tagja - A templom, ahol alapesetben nem tartózkodhatnánk, mert azt rebesgetik el van átkozva és valami szörnyűség lakozik a falai között - dörzsöli össze két kezét, mire én csak a szememet forgatom idegesen.

- Az feltűnt, hogy valami szar van bent - mutat a romhalmazra a mellettem álló fiú, majd idegesen túr tincsei közé, rémülettől száraz ajkait végignyalva - Most, hogy ezt megmutattad és elmondtad már tényleg elhúzhatnánk a csíkot - néz a lányra dühösen, viszont nem túl kecsegtető a válasz.

- Ezt a falut nem hagyhatjuk el reggelig, addig kénytelenek vagytok kibírni. Utána elmehetünk haza - fordul sarkon és elindul, ám én még elcsíptem mondandója végét - amennyiben nem találkozunk Vele.

A továbbiakban folyamatosan ezen kattogott az agyam. Annyira ismerős ez az egész hely, annyira nem érzem idegennek a helyszínt, hogy ez rémít meg. Mélyen belül olyan, mintha már jártam volna itt valamikor, mintha megérkeztem volna oda, ahova már régóta vágytam.  

- Itt is vagyunk! - nyit ki egy hatalmas pajtaajtót JiYu, amin be is lép, majd egy kis villanyt felkapcsolva helyet foglal a földön. Gondolataimból felébreszt, így enyhén megrázom a fejem, hogy kiürítsem azt. Miért jöttünk egy üres, poros istállóba, ahol a lámpa ellenére is olyan homály van, hogy az orrom hegyéig ha ellátok. HaEun is leül a lány mellé lábait behúzva maga alá, őket pedig követjük mi is DoYunnal, aki kelletlenül fonja össze maga előtt karjait. Az egyetlen ember, aki nem hajlandó kényelembe helyezni magát, az YunSeo. Ő idegesen toporogva bámulja az ablakot és vezeti körbe az egész helyiségen a tekintetét.  Én is figyelmesen körbenézek, hátha ez megnyugtatja némiképp kavargó lelkem, ám mikor az ablakban meglátom az előző furcsán rémisztő férfi figyelő tekintetét. Riadtan pattanok fel, hogy lendületet véve becsapjam a kis faablakot, de ő finoman kilöki, és tovább méreget minket, majd ezt még eljátsszuk egy párszor, amikor már a könnyeim gyűlnek a félelemtől és a tehetetlenségtől. HaEun észleli, hogy nem vagyunk egyedül, így hangosan felsikít, aminek következtében a férfi a fejét fogva elrohan, akár egy riadt vad, aki sejti, hogy valami szörnyűség közeleg. Az ablak végleges becsukása után, nagyot nyelve telepedek vissza DoYun mellé, aki egyik kezét a combomra helyezve néz meredten maga elé. 

- Nos, - kezdi JiYu rövid ében haját hátrafogva az eddig csuklóját szorító hajgumival  - mivel megérkeztünk, csak most jön a java - vigyorodik el sokat sejtően. A jelenlévőkre nézve tapasztalom, hogy mindenki ugyanúgy retteg, mint én, ami egy kicsit sem nyugtatja meg hevesen doboló szívemet. Sőt a gyomrom kezdi megadni magát, és az izmaim is gyengülnek a visszatartott hányás miatt, ami a folyamatos stressz miatt kívánkozik ki.

- Most kő- papír- ollóval eldöntjük, hogy ki megy el találkozni a rejtélyes és elvileg jóképű fiúval - vonogatja a szemöldökét, ezzel kicsalva egy nagyobb fújtatást Seoból és egy fájdalmas nyögést HaEunből - Akkor hajrá, utána pedig a két vesztesnek elmondom mi lesz a teendő - kuncog középre emelve a kezét.

- Miért mennék én ebbe bele? - kérdezi DoYun megrökönyödve, amire mindhárman helyeslően bólogatni kezdünk. Végtére is ennek semmi értelme. Amúgy sem akartunk idejönni, akkor meg minek játszanánk ezért? Jó, őszintén én azért egy kicsikét kíváncsi vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy kirohannék fejvesztve, hogy találkozzak az idegennel.

- Mert aki nem játszik, annak baja lesz - közli JiYu olyan természetességgel, mintha a legújabb fagylalt ízről beszélne, amit tegnap kipróbált. Ez a hangnem pedig nem sejtet jót, így én előre nyújtom a kezem pontosan egyidejűleg HaEunnel, akinek szintén megcsillant valami barna íriszeiben.

- Idióta szadista vagy Ji - forgatja idegesen a szemeit YunSeo és ő is belemegy a játékba, akit követ a fiú is miután rápillantott égési sérülésére.

- Kő - papír - olló - az első körben DoYun nyer, ezért nyugodtan fújja ki a feszültséget magából és terül el a koszos földön tenyerébe temetve idegességétől verejtékes arcát, amitől mi nem leszünk nyugodtabbak. Sőt. HaEun mint egy rémült őz néz fel ránk, kezei pedig ökölbe szorulnak.

- Kő - papír - olló - mindenki követ mutat, kivéve JiYut, ő papírral megnyeri ezt a kört, amit kicsit igazságtalannak tartok, révén hogy az ő megszállottsága ez az egész, akkor legyen az egyik ő, aki kimegy. Nagyot nyelve, félelemtől csillogó szemekkel nézünk össze mi hárman, akik potenciális áldozat jelöltek lettünk. Nagyon remélem, hogy megnyerem, és kimaradok ebből a hülyeségből.

- Kő - papír - olló - mindenki ollót mutat, szóval még van esélyem nyerni. Idegesen törlöm le az izzadtságot a homlokomról, amire rátapadnak fekete tincseim. Most, vagy soha.

- Kő - papír - olló - két papír, egy olló. Egy szerencsés nyertes, két várhatóan halott lány. Mi van akkor, ha visszautasítom? Kitagadnak? Vegyes érzelmekkel teli tekintettel nézek HaEunre, aki viszonozza ezt rémülettől csillogó íriszekkel. Nem tudom pontosan miért, de éreztem, hogy mi leszünk a két szerencsés nyertes.

- Amit tudni kell, mielőtt kiléptek - kezd bele JiYu a mondandójába. Lesápadva nézek YunSeora, aki kezét a hátamra téve próbál megnyugtatni sikertelenül, majd HaEun elé lép és magához szorítja a szőke lányt, aki ezt viszonozva törli le a kibuggyanó könnyeit - Soha, semmilyen körülmények között, ne sikítsatok, ha találkoztok Vele, akkor végképp ne - mutatja fel mutatóujját a lány - különben meghaltok - fejezi be az elkezdett mondatot, amitől mindkettőnknek elkerekedik a szeme. Meghalunk?

- Király - motyogja DoYun maga elé meredve - képes vagy kiküldeni a barátaidat ezzel a kijelentéssel. Egészségedre! - fújtatja és karba fonja karjait - Nem is te lennél, de komolyan - köpi a szavakat, ám ez láthatóan nem hatja meg a lányt.

- Ha találkoztok Vele - tartja fel középső ujját jelezve, hogy ez a második tény - ne nézzetek a szemébe, inkább hajtsátok le a fejetek, és sétáljatok tovább, vagy várjátok meg, míg Ő tesz úgy, mert ha nem...

- Akkor meghaltok - vág szavába a fiú ismét, viszont már állóhelyzetben dobol lábfejével, ez az egyetlen dolog, ami megtöri a csöndet HaEun szipogása mellett.

- Szuper - szólal meg most YunSeo egy puszit nyomva barátnője fejére, amin elmosolyodom még ebben a szorongatott helyzetben is. Majd a félelemtől megnémulva nézek a szemüveges lányra, aki a gyűrűsujját felmutatva jelzi, hogy van még szabály.

- Ha a temető előtt futtok Vele össze, akkor nem élitek túl - közli nem kímélve az eddig is pattanásig feszült idegeinket. Egy hatalmas nyelés kíséretében nézek fel társamra, aki lesokkolva öleli Seot, még a szipogást is abbahagyva áll mozdulatlan, mint aki elfelejtette, hogy kell élni.

- Akkora egy buzgernyák vagy - jelenti ki DoYun dühösen a haját hátradobva, szemeit résnyire szűkítve - most csak ráerősítettél erre. Ha élve kijutunk esküszöm megverlek és nem érdekel, hogy csaj vagy - közli kimérten, amin JiYu elvigyorodik.

- Sok sikert! - teszi hozzá az eddigiekhez, majd hozzáfűz még egy mondatot hátha megnyugtat minket vele - Valószínűleg nem létező személy, úgyhogy ne féljetek ennyire - itt a fiúra néz hatalmas szemekkel, mint aki őt akarja meggyőzni, hogy ő egy ártatlan személy, aki nem tett semmi rosszat.

- És az a bácsi? - szólalok meg halkan, de egyből köhögnöm kell, mert a torkom teljesen kiszáradt, így a levegő, ami kiáramlott végigkaristolta. A számat lassan végignyalva várom kielégítő válaszát, de csak megvonja a vállát. 

- Nem hinném, hogy ártalmas - felel félvállról - máskülönben, már halottak lennénk, nem igaz? -paskolja meg HaEun hátát, majd unszolni kezd minket az ajtó felé tolva mindkettőnket. Áldozat társam az ajtóban hirtelen megtorpan, majd megfordul és Seohoz lépve egy gyengéd csókot lehel az ajkaira. Barátnőm dermedten figyeli a szőkeséget, aki szemeit lehunyva lábujjhegyre nyomva magát csókolja őt. Én tudtam, hogy valami van kettejük között, ami nem hétköznapi, de még így is lesokkolok, ám nem úgy, mint DoYun, aki a száját eltátva, a szemeit kidüllesztve, szemöldökeit ráncolva figyeli a jelenetet.

- Miután visszajöttünk, mindent megmagyarázok unnie! - távolodik el elengedve a lány kezét, majd mellém lépve bólint, hogy indulhatunk.

- Haeun... - suttogja elhaló hangon YunSeo, mikor elindulunk a vesztesek lendületével. 

- Ez mi a szar volt? - értetlenkedik DoYun furcsán magas hangon, amitől a mellettem botorkáló szőke lány elmosolyodik, és nekem is átsuhan egy vigyorszerűség az arcomon. A fiúk már csak ilyenek.

Lassan lépkedünk a kihalt utcán, és minden furcsa hangtól megrémülve ugrunk egyet. A két legszerencsétlenebb embert találta meg a sors erre a feladatra. Éppen egy kavicsot rúgok odébb, amikor az elágazóhoz érünk, ahol most jobbra kanyarodunk le, ami egy kicsit szellősebb helyre vezet minket. Kimérten haladunk tovább, miközben az én hátamat ismét perzseli valaki figyelő tekintete, ami nagy valószínűséggel az öregemberhez tartozik, de nem merek hátrapillantani, mert félek, hogy olyat látnék, amit nem akarok. Megfogva HaEun apró kezét osonunk tovább előre, míg meg nem látunk hatalmas rozsdás táblát amin egy angol felirat díszeleg. "Cemetery. Rest In Peace." (Temető. Nyugodj békében!)  Nem tudom mit jelent, csak egy rossz sejtésem van, amit HaEun arca nem cáfol meg. Azzal viszont tisztában vagyok, hogy csak éjfélig kell kibírnunk, utána visszamegyünk, reggel pedig egyenesen haza, és elfelejtjük ezt az egész irtózatos estét.

 Néma csend honol az egész faluban, csupán a légzésünk, és a lépéseink hangja töri meg ezt, illetve egy- egy földöntúli sikoly a távolból, amire minden alkalommal összehúzódunk.

- Szerinted létezik? - kérdezi HaEun halkan, amire válaszolni szeretnék, de kivágódik mellettünk egy ajtó, és egy kopasz nő kezd felénk futni egy késsel a kezében, mint valami őrült pszichopata. Erre ijedten nézünk össze, és szavak nélkül is tudjuk mire gondol a másik. Olyan gyorsasággal rohanunk tovább, hogy figyelmen kívül hagyjuk a környezetünket. Kis idő elteltével lassítunk a lépteinken, mikor már úgy véljük, hogy lehagytuk, és megállunk szusszanni egy kicsit. A mellkasomban szúró érzésem van a hirtelen sebesség változástól, ezért az oldalamat fogva görnyedek előre.

- Megmenekültünk? - szuszogja HaEun megkönnyebbülten, és naivan el is neveti magát fejét hátravetve szőke tincseit megmozgatva. Én is mosolygok, de gyorsan le is hervad arcomról, mikor meglátok egy közeledő alakot. A lány is felfigyel lesápadó bőrömre, ezért megfordul, és abban a pillanatban ő is ledermed.

Az alak lassan sétál, kezeivel dobolva a combján, ami fülsértően hat a kialakult csendben. Nagyot nyelek, mikor meglátom, hogy nincs egyedül. Közelebb érve hozzánk kirajzolódik a sötétben a mellette lépkedő hatalmas fenevad. Egy farkas. Egy hatalmas vörösen izzó szemű farkas sétál mellette, aminek hangos lihegése kiegészíti a dobolás hangját. Testemre erőltetem, hogy oldalra pillantsak, és lesokkolva tapasztalom, hogy mi bizony a temető mellett cövekeltünk le. A férfi tőlünk pár méterre megáll. Fekete kapucnis pulóvere eltakarja arcát. Egyik lábát behajlítva, jobb kezét zsebében pihentetve lezseren áll előttünk. Felemeli eddig a talajt vizslató tekintetét, és félredobja eddig arcát takaró szürke tincseit szemei elől, én pedig hatalmas hibát elkövetve belenézek vörösen izzó íriszeibe, amik magukba szippantanak, így nem tudok máshova nézni, csak mélyen a szemeibe, mint valami hipnózis.

- MinGi - néz hátra HaEun rémülten sipákoló hangon szólongatva engem, de egészen addig nem reagálok, amíg meg nem látom, ahogy a farkas két lábra emelkedik, és felénk sétál, a lánynak pedig ennyi kellett, mert hangosan felsikít, aminek következtében a fiú egy szót mormol maga elé: Ölj!