-Ez remek hír, azt jelenti, hogy kezdesz emlékezni. -mondta és egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
  
  Hirtelen az orvos alakja jelent meg az ajtóban. Mosolyogva figyelt minket, majd mondott valamit, de hirtelen elsötétült minden.
    Amikor felébredtem, már nem voltam a kórházban. Hanem egy kék színű szobába. Körülötted rend volt. Nem ismerem ezt a helyet. Kicsit megrémültem. A takaró alá bújtam. Félek ~ez a gondolat járt az eszemben.
Hirtelen ajtó nyitodást hallottam. Majd lépteket. És végül éreztem, hogy az ágy besüpped alattam. Félénken elő bújtam a takaró fogságából. Majd amikor felnéztem egy mosolygó Levit találtam magammal szemben. Nem tudtam, hogy mit keresek itt. Őszintén, félek egy kicsit ettől a fiútól. Még nem ismerem igazán, de valahogy érzem, hogy nem hazudik a kapcsolatunkat illetően.
    -Szia..látom felébredtél -mondta felém fordulva.
     -Szia..igen...de mit keresek nálad? -kérdeztem kicsit rémülten.
      -Az orvos azt mondta, hogy vigyelek haza. De mivel a Rita nincs otthon, ezért ide hoztalak.
      -De miért nincs otthon? -kérdeztem aggódva. Kicsit félek, hogy egy "idegen " fiú házában és szobájában vagyok vele kettesben. Vajon..még szűz vagyok egyáltalán? ~
Ezek a gondolatok jártak a fejemben..
         -Figyelj...ne akadj ki...de nagyon sokáig voltál kómába. -mondta szomorúan.
         -Áh..biztos nem olyan sokat -mondtam nevetve , de amikor megláttam a komoly arcát, egyből elhallgattam.
         -Hát...hamarosan kezdődik a nyári vakáció..-mondta és én tátott szájjal maradtam.
         -Ne..nem lehet...ez képtelenség..
         -Sajnos igaz..a sokk miatt..-mondta. -Ne aggódj..ha nem akarsz velem lenni, akkor elmegyek..és elviszlek valakihez. Csak már mindenki nyaralni ment. A Rita és az Eszter is...sajnálom..
          -Nem a te hibád...hanem mint mondtad már a kórházban, hogy Ciel tette..
           -Ez igaz...de nem jöttem időben a segítségedre...-mondta lehajtott fejjel. Látom rajta, hogy sajnál...Hirtelen kibújtam a puha takaró melegségéből és Levit átöleltem és elkezdtem sírni. Valahogy jól esett , hogy itt van...és mintha valami jó érzés járná át a testem. Szeretem..vagyis nem tudom..
      -Szeretlek -mondtam, mire ő meglepetten ellök magától és a szemembe néz.
       -Emlékszel? -kérdezte reménykedve. Én azt találtam jónak, ha igent mondok, legyen boldog..
       -Hát..igen..mondjuk -mondtam, mire ő megcsókolt. De csak egy rövid csók volt. Inkább szájra puszi. Láttam a szemében azt , hogy örül. Én is örülök , hogy örül...remélem, hogy az emlékeim vissza térnek..de őszintén Ritáék hiányoznak...valahogy olyan távolinak tűnnek...nem tudom..furcsa.
      Hirtelen kinyilt az ajtó és egy fiú állt ott.
     -Öhm...szia -mondta a fiú.
     -Szia? Ismerlek? -kérdeztem, mert lehet, hogy ismerem, csak nem emlékszem rá..
      -Hát nem ismersz..Levi akart bemutatni neked...Eren vagyok örülök -mondta mosolyogva és oda jött és átölelt  (?) Én visszaöleltem, kicsit furcsálva. Gondolom így üdvözöl..
       -Örülök Eren..Bori vagyok -mondtam.
        -Akkor nem emlékszel arra, hogy Levivel jártál? -kérdezi váratlanul.
         -Öhm nem nagyon...miért? -kérdeztem.
          -Csak úgy..-mondta és elmosolyodott.

Sziasztok..itt az új rész. Bocsi, hogy ilyen rövid lett.. Remélem azért tetszett :)