———————————————————————

26. kérdés eredménye: SEUNGMIN

———————————————————————

Changbin idegesen, a körmeit rágcsálva járkált fel-alá a hétvégi ház földszintjén, miközben Minho még mindig az igazak almát aludta a fenti hálószobák egyikében.

Rengeteg mindent meg kellett beszélniük a nap folyamán, hisz tudták, hogy a szökési terv tökéletes és gördülékeny végrehajtásához Felixre is szükségük van, aki ebben az egy-két napban igencsak szegényesen kommunikált velük. Tökéletesen azzal a reakcióval reagált a dolgokra, mint amire a fiatalok számítottak, de mégis teljesen másként értékelték a helyzetet most, hogy valósággá is vált ez a nem éppen pozitív jegyekkel tarkított elképzelés.

A legidősebb még a gondolatát sem tudta megszokni annak, hogy a testvérével ilyen rosszban legyen, de a pici a napok folyamán nem tágított álláspontjától, sőt. Egyedül akkor állt szóba velük, amikor már vagy ezredszerte csörgették meg, vagy az édesanyjukat hívták utolsó reményükként, s a beszélgetés alatt a fiú a szavak számát is minimálisra, szükségesre csökkentette; utálta, milyen borzalmas helyzetbe keveredtek mindannyian, de nem tudott elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy mennyire megbántotta a viselkedésével a szerelmes pár. Akarta a pénzt, akarta a jólétet, a szabadságot, az aggódás-mentes életet, de egyre inkább kételkedni kezdett abban, hogy ez lesz-e a megfelelő módszer.

Ezek tudatában próbálta meg Bin az újbóli keresést, s amikor már nagyjából hatodjára sikerrel is járt, hálálkodva szólt bele a kagylóba - el sem hitte, hogy végre valamennyire tiszta vizet önthet a pohárba.

- Jézus, Felix - kacagott fel kissé erőltetetten, ahogy próbálta összeszedni rég' elveszett gondolatait. - Nem zavarok? - tudakolta a formalitás végett, de a másik tudta, hogy úgysem hagyja békén, amíg el nem mondja, amit akar.

- Dolgozok - hallani lehetett, hogy húzta el a kicsi az ajkát az ismerős hang miatt, de próbálta tartani magát, nehogy csípőből elutasítsa a fekete közeledését. - Két percet kapsz - pillantott fel a faliórára. - Most kezdődik. Számolom - dőlt az egyik pultnak, hogy a főpincér meg ne lássa, mit is csinál rendelés fogadás helyett.

- Sajnálom ezt az egészet, tényleg - hadarta Changbin. - De tudnod kell, hogy ehhez az egészhez hárman kellünk. És mi teljesen biztosak vagyunk benne, hogy meg akarjuk csinálni. Kell a pénz. Kell a pénz, de kurvára, Felix. És tényleg sajnálom, hogy ez történt, de már nem nagyon tudunk visszalépni. Úgyhogy vagy most azt mondod, hogy kiszállsz, és többet nem beszélsz velünk, nem veszed fel velünk a kapcsolatot, vagy segítesz - hallgatott el, de egy kis idő múlva újra megszólalt. - Hiányzol, Lixie - szinte már suttogott. - A bátyádnak és nekem is - harapta be az ajkát. - Ebben a negyvennyolc órában csak azt hallgattam, hogy mennyire nem akar rosszban lenni veled. Ő sem ezt tervezte, és én sem. Hidd el nekünk. De ez van. Megtörtént. Tudom, hogy bánt és mérges vagy ránk. De tudnom kell, hogy még mindig számíthatunk-e rád, Felix. Tudnom kell - határozottan beszélt, mint aki tudta, hogy sikerült meggyőznie a kisebbet. Ám az igenlő válasz nem éppen akkor jött, amikor várta, hisz a háttérben érzékelni lehetett a dühös kiáltásokat, melyek egy idősebb úrtól jöttek.

- Benne vagyok - motyogta a szeplős. - Visszahívlak munka után - amint ezt kimondta, azonnal le is rakta, de ez az egyetlen igénlés, két mondat is mosolyt csalt az idősebb arcára, hisz tudta, hogy bízhat a piciben; úgy, ahogy eddig is tette.

......

Seungmin körmeit festegetve, kifejezéstelen arccal figyelte, hogy robban fel Jisung az idegtől. Kevés szót tudott elkapni az előbb lefolytatott beszélgetésből, de tisztán kihallotta Woojin dühös szavait, Jeongin kérlelő gesztusait, s néha-néha Chan is belekapcsolódott a diskurálásnak nevezett katyvaszba.

- Ez mégis mi a fene volt? - tudakolta Minnie, ahogy oldalra rakta a fekete üveget, majd kényelmesen feküdt végig az - újonnan Han által felvett cigarettázás miatt - fullasztóan büdös ágyneműn. Ám nem adta osztálytársa tudtára, hogy mennyire zavarja a dolog, így úgy tett, mintha minden rendben lenne.

- Woojin ide akar jönni. Ide, érted? - forrongott a barna. - Értem én, hogy az a gyűrű rohadt fontos, de ha ideállít a két faszijával, meggyulladok. Gondolj bele, anyuék mit fognak szólni - akadt ki teljesen.

- Mit érdekel téged, mit szólnak ehhez a szüleid? - kérdezte a paplanok között fetrengő. - Szerintem kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy érdekelje őket Woojin homokos mivoltja - vont vállat. - Megtudtad már, hogy vajon kinél lehet a cucc? - érdeklődött kíváncsian.

- Ezer százalék, hogy a triumvirátus birtokában van - rágta meg belül arcát Ji. - Amekkora görény, Minho még segít is nekik - a harag beszélt belőle, ezt az idősebb is ki tudta venni viselkedéséből, de valami furcsaság is keveredett a mondatokba.

- Miért hiszed azt, hogy ennyire köze lenne a dologhoz? - Seungmin nem terelte felesleges témák felé a szót, hisz pontosan tudta, milyen kapcsolatban is állnak a fiatalok. Megfigyelőképessége most is tökéletesen jött számára.

- Szerelmes. Minho pedig egy barom, ha ilyet érez. Nézd meg, miket tett az előző kapcsolatában is - fújta ki a levegőt Ji, melyre a magasabb meglepődötten hőkölt hátra.

- Végre észrevetted? - azonnal rendezte vonásait, mielőtt a vele szemben járkáló elkezdte volna szokásos monológját.

- Te már ezer éve tudod - mondta kifejezéstelenül. - Néhány hete jöttem rá én is. Mikor persze kiderült, már tisztában voltam vele, mit miért tesz. De egyszerűen mégsem értem teljesen, miért is teszi ezt az egészet. Még együtt is lehetne vele, ha annyira akarna, bassza meg! Csak jönne már meg az esze! - temette az arcát a kezébe. Egy újabb gondolat-áradatba kezdett volna bele a fiú, de a csengő éktelen hangja azonnal megzavarta ebben.

Jeongin volt az, aki egyik lábáról a másikra dülöngélve várta, hogy végre kinyissák az ajtót. Woojin kezeit szorongatta, kinek a haragtól és mindennapos eszmefuttatásoktól, már rég' elfogyott a türelme; csak szerelmének jelenléte tartotta vissza a teljes kirohanástól.

- Gyertek csak be - nyitotta ki a palotának kinéző ház bejáratát Han, s kezet fogva köszöntötte a vendégeket, míg Seungmin csendes megfigyelőként a biccentéseknél maradt; fő a megszokás.

- Meg kell szereznünk a cuccot, még mielőtt el tudnának velünk bánni. De menten - próbált összeszedettnek látszani a legkisebb, de még egy ismeretlen személy is meg tudta állapítani, mennyire nincs a helyzet magaslatán.

- És ezt mégis hogy tervezted? - horkant fel Ji, de a legidősebb jeges pillantása azonnal belefagyasztotta a gúnyos kifejezéseket is.

- Holnap lesz a bál. Akkor szerezzük vissza - jelentette ki Woojin, aki felpattanva a kanapéról vázolta fel a tervét. - Ezer százalék, hogy két gettópatkány nem tudna vigyázni egy ilyen értékes dologra. Biztos, hogy Changbinnál van a gyűrű. Azt akarja, hogy véletlenül se kerekedjen balhé, ezért saját maga fogja intézni a dolgokat... Valamelyikünk fogja magát, és amikor elindulna a megbeszélt időpontra, szépen megkéri, hogy adja át. Vagy akár többen tesszük meg... Nekünk csak nem mondana nemet - húzta ördögi mosolyra ajkát.

- És mi van, ha mégsem? Mi van, ha előre gondolkodott? - racionális nézőpontból közelítette meg Minnie a helyzetet. - Mi van, ha számolt ezzel az egésszel?

- Changbin nagyon okos. Még esélyes is az ösztöndíjra, ti is tudjátok. De szerelmes. És ez egy nagyon nagy probléma, ha úgy mindent összevetünk. Meg két ember helyett is gondolkodnia kellett. Nem egyszerű. Még egy ilyen gyereknek sem - adott ésszerű magyarázatot Jeongin, melyre a többiek meglepetten néztek rá.

- Szerintem igazad van - értett egyet vele Jisung, ahogy körvonalazódni kezdett a fejében a dolog. - Meg fogjuk csinálni - jelentette ki izgatottan, ahogy újra nyeregben érezte magát, s reménykedett benne, hogy tényleg minden sikerül is.

———————————————————————

27. VÁLASZTÁS - mindenkihez szóló kérdés

határidő: 20200314

⇨ ELSŐ PRÓBÁLKOZÁS

⇨ MÁSODIK PRÓBÁLKOZÁS

———————————————————————

Hello, Guys
Sajnalom ezt a sok késést, de az érettségi meg ilyenek telibe megborit.
Remélem tetszett, véleményt szívesen fogadok.
Csók, majd tala!