———————————————————————

1. kérdés eredménye: ANGOL

———————————————————————

Lee Felix fáradtan, kialvatlanul kelt fel a kicsiny ágyból, miközben próbálta kidörzsölni mandula szemeiből az édes, még mindig mennyeinek ható álmokat. Nehézkesen szenvedte magát két lábra, s egy szál alsógatyában próbált életet lehelni magába; a konyhába térve azonnal kint sertepertélő édesanyjához sietett, aki egy kis kávéval, szendviccsel és süteménnyel várta - úgy, ahogy mindig is tette.

Mosolyogva, békés görbülettel figyelte fiát a pultnak támaszkodó asszony, s a remegő kezei között tartott cigaretta füstjét reszketegen fújta ki - direkt figyelve arra, hogy ne Lix felé haladjon a fehér köd; nehogy egy kisebbet is tudjon szippantani a káros anyaggal keveredett levegőből.

- Várod az első napod, babám? - szólalt meg Mrs. Lee halkan, miközben elhaladva megcirógatta a hidrogénezett tincseket, amelynek tulajdonosa csak lágyan, dorombolva simult bele a röpke érintésbe.

- Izgulok, anyu. Rettenetesen - vallotta be idegesen, miközben tovább fogyasztotta (vagyis szenvedte le) reggelijét. - Hamarosan jön Chan is, és megyünk beiratkozni... Még mindig hihetetlen, hogy én kaptam meg a másik ösztöndíjat - rázta fejét, ahogy bedobta a mosogatóba a morzsás, maradékos tányért; rosszalló pillantást kiváltva a készülődő hölgyből.

- Számomra az a hihetetlen, hogy az a hülye is kapott egyet - nyomott csókot a kuncogó fiú arcára, ahogy felkapta táskáját. - Az egyenruhád a nappaliban van, drágám. Olvasd majd el a házirendet, a dobozban van. Azt hiszem. Nem tudom mikor jövök, de nyugodtan menj be a kis barátaiddal a városba, ha szeretnél. Szeretlek! - libbent ki az ajtón, majd magára hagyta Lixet; hagyta, hadd tengődjön egyedül a kétségek között, melyek egész lényét átjárták abban a pillanatban.

Borzalmasan érdeklődő volt, de mégis félt attól, mi fog rá várni az iskolában, ahová utolsó előtti évében került - mi fog rá várni egy olyan osztályban, mely már régen összeszokott; egy olyan osztályban, ahol csak elit, gazdag családok sarjai koptatják a padot.

Most pedig ő és Chan lesznek azok, akik fel fogják bolygatni az állóvizet; csak az a kérdés, milyen hatással lesznek majd a kékségre.

Mintha a másik srác meghallotta volna a kósza gondolatokat, úgy csöngetett fel az apró lakásba; levakarhatatlan mosollyal integetett a nagy tejüveges lapon keresztül.

Félig felszenvedett gatyával, ugrálva nyitott ajtót Lix, ahogy beengedte a szürke hajjal rendelkezőt - aki csak vigyorogva, felspanolva próbált nem kibújni bőréből; szinte táncot járva libbent be az előszobába.

- Te komolyan nem öltöztél még fel? - kérdezte hitetlenkedve, ahogy szokásosan, kérdés nélkül vett el egyet a kisebb dugi nyalókái közül -  a kredenc alól -, s jó lassan megbontva kezdte majszolgatni azt.

- Nyugodtan zabáld fel a kérót, kérni akartam - szólt oda a szőke ironikusan, ahogy egy utolsót simítva nyakkendőjén fordult vissza a másikhoz; aki már javában elfogyasztotta az aranyat érő édességet.

- Nézd, milyen királyul nézünk ki! - kiáltott fel Channie, miközben telefonját elővéve készített rögtön vagy száz képet; megörökítve a nem mindennapi látványt.

Hisz nem sokat lehetett látni fessen felöltözött fiatalokat, kikenve és kifenve a Lee lakásban; ha őszinték akartak lenni, még emlékfoszlányuk sem volt arról, mikor voltak utoljára így kicicomázva.

Felix csak görcsös görbülettel vetette át karját a másikon, s amint az kifényképezgette magát, egy utolsó pillantást vetve a közös, kifüggesztett családi képekre - melyeken még Minho és édesapja is szerepelt - csukta be az ajtót, majd felkapva táskájukat indultak el a mindent megváltoztató helyre.

Csendesen, folyamatosan agyalva sétáltak egymás mellett; kezdte érezni a szürke is, hogy ez egy teljesen új, nem megszokott helyzet lesz, így ajkát harapdálva nézte telefonját, elterelve figyelmét a benne rejlő kérdésekről.

Nem volt hosszú a séta - majd' tíz perc - mégis úgy tűnt, mintha az örökkévalóságig tartott volna a menetelés.

Amint legjobb barátja megállt mellette, és nyelt egy nagyot, tudta, megérkeztek; szinte kiestek szemei, ahogy a robusztus épületegyüttesre kapta tekintetét.
Ahogy végignézett a kint lézengőkön, ő is kicsit befeszült, és magára kapta rideg álcáját; mely mindig kapóra jött ilyenkor.

- Miért néznek ezek így ránk? Mi leszünk a desszert vagy mi? - motyogta Chan, ahogy betérve az ajtón néhány percen belül az egyik tanárnő - feltehetőleg osztályfőnök - mellett találták magukat; rögtön beléjük karolva rángatta el őket az aulából.

Miközben a tágas, kanyargós folyosókon sétáltak, szinte mindenki megbámulta őket; nem volt olyan gyerek, aki ne húzta volna el száját, ahogy felismerték a sosem látott, szegény idegeneket.

Egyedül egy fekete, alacsony fiú volt az, aki apró, szinte észrevehetetlen mosollyal nézett rájuk - de ahogy egy idősebb gyerek karon ragadta és elhúzta az egyik terembe, rögtön lelóhadt az édes arckifejezés arcáról; elszomorítva Felixet is.

- Szerintem mi a főfogás vagyunk - kontrázott fáziskéséssel, mire haverja hangos nevetésbe kezdett; rosszalló pillantást kiváltva a kimérten sétáló nőből.

Ahogy elértek az irodához, nagy levegőt véve léptek be a szobába. Kellemesen volt berendezve a helyiség, szinte minden illett a környezethez; üvöltött róla, hogy rettenetesen sok pénzbe került; mint itt minden.

Adatokat, személyt igazoló kártyákat kért az igazgató, s nem szaporítva a szót küldte őket az első órájukra, mely a lenti termek valamelyikében zajlott már legalább húsz perce.

Egymásba karolva sétáltak le a tizenhármas számmal ellátott ajtóhoz, majd amint elé értek, egy nagyot taszajtva rajta lökte be Lix, nem foglalkozva a ténnyel, hogy belerondít a bent folyó magyarázásba.

Amint megnyikordult a nyílászáró, egytől-egyig minden szempár rájuk szegeződött; rettenetes zavarba hozva őket. Felix ösztönösen bújt haverja nyakába, aki összeszorított fogakkal próbálta lekaparni a kisebbet. Szerette ezt a szokását; de nem akkor, amikor legalább tizenöt gyerek figyeli őket, egy tanárral karöltve.

- Foglaljatok csak helyet, szíveim! - utasította őket a hölgy angolul, miközben a két - egymástól távol eső - szabad helyre mutatott, melyeket rögtön elfoglalva ültek le, nem foglalkozva a suttogásokkal, melyek hátuk mögött keletkeztek - Mint tudjátok, ebben az iskolában rengeteget számít az, hogy ki milyen kaliberű, és mit tesztek le az asztalra az év során. Mi olyan gyerekeket akarunk itt tanítani, akik méltók és büszkék arra, hogy továbbadják a gimnázium hírnevét. Mi neveljük ki a jövő nemzedékét, így nagy a felelősség rajtunk. Ezért arra kérlek titeket, ha nem valljátok azt, amit mi, ne rontsátok nagyon a levegőt és ne zavarjatok bennünket a haladásban - fordult a két fiatal felé, akik megrökönyödve, megdöbbenve néztek az idegen nyelven beszélő nőre.

Chan csak horkantott egyet, és Felix irányába akart nézni, de egy égető, izzó szempár megakadályozta. Hwang Hyunjinnal nézett farkasszemet, aki a mellette ülő legjobb haverját, Seo Changbint próbálta meggyőzni arról, milyen kis nyámnyila gyerekekkel lesz dolguk a tanév során. De ahogy egyre több ideje néztek egymásra, úgy kezdte idegesíteni a háttérben húzódó feketét a feleslegesen szított helyzet és szólalt fel nyomban.

- Nem kéne az újaknak bemutatkoznia angolul, tanárnő? Elvégre óra van - kérdezte Binnie ártatlanul, melyre Felix azonnal felkapta fejét, és apró görbülettel figyelte a felismert, folyosón várakozó srácot.

- Ez egy kitűnő ötlet, Changbin - csapta össze tenyereit a tanár, majd Lix azonnal felpattanva kezdett bele szövegébe.

- Lee Felix vagyok, tizenhét éves és csóró. Itt dolgozok a közeli étteremben, és otthon tengetem a mindennapjaimat, azon gondolkodva, hogy fogom fizetni a számlákat. Ne féljetek, tőlem védve vannak a nagy álmaitok és a világmegváltó terveitek. Hisz én csak egy szegény gyerek vagyok, aki idecsapódott. Nem jelentek veszélyt senkire - darálta le gúnytól csöpögő hangnemben, mire szinte mindenki döbbenve nézte végig, hogy ül le helyére.

A fekete hangosan, őszintén kuncogva, nevetve mutatott felé egy like jelet, melyet Hyunjin lecsapott, és szemeit forgatva adta tudtára haverjának, mennyire nem tetszik neki, hogy ilyen kedves másokkal; főleg az ilyenekkel. Bin csak leintette, és érdeklődve hallgatta az időközben feltápászkodott szürkét, aki már teljesen más stílusban adta elő élete történetét.

- Bang Chan vagyok, egy ösztöndíjprogramos zseni. Mindenhez hülye vagyok amúgy, de ráesett a fejemre egy kő a suliban, és itt vagyok. Igazából ennyi lenne a mondandóm. Felix sem ilyen morci amúgy, csak kell neki idő, amíg feloldódik. Remélem jóban leszünk, de ne várjatok tőlünk sokat - fejezte be, kicsit lazítva eddigi görcsös testtartásán.

Szinte oda se tudott figyelni, mit magyaráz neki a tanár - annyira unalmas volt az anyag -, és egész végig Felixet figyelte szeme sarkából, aki tökéletes angoltudása lévén csak rendre írogatott valamit a füzetbe.

Nem tudott mit kezdeni magával, így úgy volt vele, nekiáll valamilyen össze-visszaságot rajzolni, elütve az időt. Észre se vette volna hogy kicsöngettek, ha nem érez meg két puha kezet vállán, melyek hívogatóan simultak rá.

A mosolygós, pici fiút találta maga mellett, aki tenyerét nyújtva mutatkozott be; kért szívességet.

- Seo Changbin vagyok és borzalmas angolos. Te pedig jó fejnek tűnsz. Ha van időd elrabolhatlak a barátod mellől? - kérdezte ezer wattos mosollyal, melyre azonnal bólogatva adott választ a kisebb.

Szinte kiugrott bordája közül szíve, miközben a folyosón mesélte haverjának a történéseket, aki alaposan végigszemlélte a terepet, minden részletet elraktározott elméjében.

Amint meglátott kettő, egymásba gabalyodott fiút az üvegvitrin előtt, szinte arcon kellett csapnia magát; nem hitt a szemének. Felixet is alaposan meglepte az elé táruló jelenet, hisz nem gondolta volna, hogy egy ilyen helyen lehet csókolózni két személynek; főleg nem akkor, ha azonos neműek a gyerekek.

De Kim Woojin és Yang Yeongin bármit megtehetett az iskola falain belül; s éltek is a mindennapos lehetőséggel.

———————————————————————

2. VÁLASZTÁS - _Hopeless_Destiny_hez szóló kérdés

határidő : 20190830

⇨ ISKOLA

⇨ OTTHON

———————————————————————

hello, guys
mint az előző kihallgatás résznél láttátok, lesz néhány rendes történéses cucc előtt beiktatva ilyen kicsi kedvcsinálónak, haha
a történet a múltban fog játszódni, egyedül ez a "vallatásos" dolog lesz jelen idős.
remélem tetszik a sztori - a határidőket meg szűkösebbre fogom venni, mivel a suli miatt haladni akarok majd a történettel.
véleményt szívesen fogadok, kíváncsi vagyok, eddig milyennek gondoljátok eddig.
kellemes hetet, csókollak benneteket!