Halvány arcbőr, repedezett ajkak, sötét karikák a szeme alatt és zúzódások maradványai látszódtak a testén. Shen Qingqiu valószínűleg azt sem tudja, hogy lelki energiájának keringésével segítheti a gyógyulást. Már nem tudja, hogy halhatatlan. Luo Binghe szinte pislogás nélkül nézte a békésen pihenő arcot. Eszébe sem jutott, hogy ebben az életében valaha is ilyen szelíd kifejezéssel lássa Shen Qingqiut. 

Xiao Jiu későn ébredt fel, az ágy mellette hideg volt. Az egyetlen nyoma, hogy valaki vele aludt az a gyűrött takaró és lepedő volt. Xiao Jiu össze gömbölyödött a takaró alatt, haja pedig arcába hullott. Kényelmetlen ... Túl puha. Amikor elaludt, kényelmesebb volt. Lassan ült fel, megdörzsölte szemeit, ásított egyet. Azt asztalon ott volt a neki szánt ebéd. Felsóhajtott, majd oda ült. Az étel még forró volt, ura bizonyára csak nemrég hozhatta ide neki. 

Az ebéd után az előkészített ruhákhoz lépett. A szemei elkerekedtek a zöld köntöst bámulva. Gyönyörű moha zöld színe volt, megbabonázta szemeit. Ajkai egy kicsi mosolyra húzódott. Lefejtette magáról alvós ruháját majd bele bújt az előkészített ruhákba. Tökéletesen passzolt rá. 

-Xiao Jiu, ébren vagy?-a szólított egy kicsit megremegett, túl hirtelen volt de hamar rendbe szedte magát mikor hallotta a nyitódó ajtót. Luo Binghe mosolyogva csukta be maga mögött az ajtót és ment oda szolgájához. Kezével végig simított még ki nem fésült haján. Ragyogóan így szólt:-Nézd mit hoztam neked.-a hangja most csengett először nagyon őszintének, tisztán ki lehetett venni az izgatottságot, de közben azt a cseppnyi aggódó érzést, hogy talán nem fog tetszeni neki ajándéka. Xiao Jiut ez meglepte, de hamar el is rejtette ezt az érzést, s várta mit szeretne ura neki adni.-Remélem tetszeni fog.-mondta, majd ruhaujjából elővett egy hajtűt. Egy átlagos hajtű volt, kicsit díszes, néhány kő díszítette. Xiao Jiu szerette a szép dolgokat, így ez is, első látásra megtetszett neki.-Milyen?

-Nagyon szép. Igazán nem kellett volna uram.-válaszolt ahogy elvette a hajtűt. Luo Binghe egy nyugodt sóhajt hallatott mielőtt visszatért volna azelőtti, eddigi arckifejezéséhez amely néha kissé durva. 

-Annak örülök. Gyere, megcsinálom a hajad.-a székhez vezette, hogy üljön le oda, majd a fürdőbe ment a fésűért. Visszaérve elkezdte óvatosan fésülni a haját nehogy meghúzza. Xiao Jiu némán tűrte hajának kényeztetését, csak néha szisszent fel egy nagyobb húzás miatt. Néha Luo Binghe ujjai végig szántották fejbőrét ami miatt ki rázta a hideg, mégis kellemes érzés volt.-Hm most már jó. Xiao Jiu haja tökéletes.-a fiú arca piros árnyalatot vett fel, s lesütötte szemeit, de hiába hiszen arca ezúttal most nem hullt bele arcába, hogy eltakarja így Luo Binghe tisztán láthatta zavartól égett arcát.  Elégedettséggel töltötte el, kezével rá simított arcára. Érezte ahogy megremeg érintésére, talán egy kicsit össze is húzta magát. Egy apró kuncogást váltott ki belőle mielőtt elengedte volna őt. 

-Köszönöm.-motyogta lehajtott fejjel, majd fel állt a székről. Luo Binghe mosolygása nem maradt alább. 

-Igazán nincs mit. Oh és van itt még valami.-mondta, majd gyorsan kutakodni kezdett magánál, hogy elővehesse amit még neki szánt.-Gyere közelebb.-Xiao Jiu egy kicsit habozott, de végül nem mert nagyon ellenkezni, s közelebb lépett hozzá. De nem volt elég, Luo Binghe szem forgatva ment még közelebb hozzá, oly' annyira, hogy szinte érezte ahogy ura levegőt veszi és ki fújja. Nagyot nyelt, remegve hunyta le pilláit. Érezte, hogy Luo Binghe ismét a hajával volt elfoglalva. Csak pár percig tartott, mire a démon úr elégedetten elhajolt. Xiao Jiu felemelte kezét, hogy megnézhesse mit csinált. Egy fonatot érzett. Egy kicsit össze volt zavarodva, arra gondolt, hogy talán az itteni rabszolgákat ezzel különböztetik meg. Tekintetét látva Luo Binghe kissé elmosolyodott.-Ez egy fajta védőtalizmán. Soha ne vedd le, megvéd.-hazudott szemrebbenés nélkül. A másikat nézve miközben aludt rá jött, hogy most, hogy nem tudta hallhatatlan és kultivációja is van könnyedén Qi zavart kaphat amivel jelenlegi helyzetében nem tudna meg birkózni, így kénytelen volt kitalálni valamit erre a problémára. 

   A  napok teltek, és még mindig semmi rossz nem történt. Xiao Jiu szinte biztos volt benne, hogy ura kedvessége csupán néhány pillanatnyi gyengédség, de hamar tova száll. Ennek ellenére tényleg nem történt semmi rossz. Luo Binghe gyakran látogatta meg, napi háromszor hozott neki ételt, néha még külön desszerteket és gyümölcsöket is uzsonna időben. Figyelt a sebeire, és a kitudja honnan szerzett sebek és zúzódások hamarosan teljesen begyógyultak. Mindezek ellenére még mindig be volt zárva abba a szobába. Néha hozott neki játékokat, könyveket, amiknek csak a felét tudja elolvasni tudás híján. De az is megesett, hogy csak be jött hozzá, kezeiben papírokkal, könyvekkel és le ült az asztalhoz dolgozni. Xiao Jiu sokszor gondolta, hogy megkérdezi tőle miért itt dolgozik, vagy miért figyel rá ennyire, de nem merte szóvá tenni. Inkább igyekezett minél csendesebb lenni, s csak kíváncsian nézte ahogy a munkájára koncentrál.  

Luo Binghe olyankor egy kicsit összeráncolta a homlokát, tekintetével egyszerre több sort is olvasott, a tolla gyorsan és pontosan mozgott,a tintát mértékletesen használta. Mindent összevetve a komolysága megdöbbentő volt. 

Gyakran, miután Binghe végzett a munkával felé fordult, mint ez alkalommal és mosolyogva így szólt: 

-Végeztem. Xiao Jiu, szeretnél gyakorolni?-kérdezte mire a válasz egy apró bólintás volt. Mostanában szokássá vált, hogy miután végzett különböző hajstílust mutatott neki, hogy ha megunja, hogy csak simán fel kell kötnie a haját. Ennek köszönhetően sokat tanult és különböző mintákat ismert meg. Ezúttal is egy újat tanult, amit ura haján gyakorolt. Luo Binghe haja selymes, dús, sűrű és kellemes tapintású. Xiao Jiu mindig előszeretettel érintette meg ezt hajat amit sose vallana be hangosan. Ám nincs is rá szüksége, Binghe így is érzi miként bánik a másik a hajával, ami kellemes meleggel töltötte el. 

A hajcsinálása után Binghe felajánlotta Xiao Jiunak, hogy körbeviszi a lent található virágos kertbe. Xiao Jiu arca enyhén felragyogott az ötletre, igyekezte elnyomni izgatottságát, de mindhiába, lélekben jelenleg gyerek volt, s nem tudta elnyomni érzéseit. Binghe elmosolyodott ezt a jelenetet látva de nem mondott semmit. Megfogta a kezét, s elindult le felé. Xiao Jiu végre kihasználta a helyzetet, s mindent feljegyzett amit csak látott, hogy később le tudja rajzolni. Elég kevés, de kezdetnek jó lesz amit egyenlőre látott. Valami támpont kell legyen neki, hogy eltudjon szökni. Bár Binghe jól bánik vele, nem akar itt lenni élete végéig, ráadásul Qi-ge is vár rá valahol... Ha ő nem jött el érte akkor ő fog elmenni érte!

A kertbe érve már csak a virágokkal és más különböző növényeknek szentelte figyelmét. Valahol egy kis lepke szállt el, azt kezdte követni, s próbálta elkapni. Luo Binghe sosem hitte volna, hogy életében lesz-e alkalma egy kisgyerek shizunt látnia aki amikor kell önfeledten mosolyog és csinál olyat, mint más gyermekek. 

-Uram, uram, nézd!-kiáltott fel Xiao Jiu miközben felé futott. Két kezét ökölbe szorította, hogy még egy kicsit takarásban tartsa a virágot ami kezei közt nyugszik. Binghe ajkai fél mosolyra húzódtak.

-Mit találtál Xiao Jiu?-kérdezte gyengéd hanggal. Xiao Jiu kinyitotta kezeit. Egy apró, fekete virág volt.-Nagyon szép.-ismerte el Luo Binghe. Jól ismerte ezt a növényt, de szívébe egy kis fájdalom jött elő. Ez volt az a virág amit egykor ő is leszakított helyéről, hogy odaadhassa shizunjának aki cserébe megkorbácsolta, mondván, az egy értékes növény volt. Mérges lett. Visszaakarta adni azt a fájdalmat. 

Ne tedd. Csak megutáltatod magad vele.

Szólt fejében az álom démon mester hangja. Luo Binghe mérgesen húzta össze szemeit, amitől Xiao Jiu megrémült, arra gondolt, hogy talán mestere most haragszik rá amiért engedély nélkül letépte a virágot. 

Most is utál csak nem emlékszik rá. 

Még van esélyed. Ne szúrd el.

Ezután elhallgatott, így Binghe ismét Xiao Jiunak szentelte figyelmét. Csak most vette észre, hogy egy kicsit remeg, szeme sarkában pedig könnyek gyűltek. Luo Binghe lefagyva nézte. Most mit csinált amivel megríkatta?!

Nos, ez határozottan nem kéne csinálnod. Megijesztetted a nézéseddel. bizonyára azt hiszi, hogy rossz fát tett a tűzre.

Luo Binghének sosem volt dolga ilyennek, így értelem szerűen fogalma sem volt mihez kezdjen. Arra tudott gondolni, hogy ő ennyi évesen mitől nyugodott volna meg. 

-Hé Xiao Jiu, mi a baj?-kérdezte habozva, kezével előre nyúlva, majd rá tette apró vállára. Még mindig nagyon vékony, sokkal vékonyabb. Végül is sokat tartózkodott a vízi börtönben, s alig evett valamit, a kínzásokat is elviselve mellé. 

-Ah sajnálom, én nem akartam...-motyogta kétségbeesetten.-Cs-csak... neked akartam adni... A virágról, az uram jutott eszembe és... és...-Luo Binghe szemei tányér méretűre kerekedtek. Még soha nem akartak virágot adni neked, s az, hogy shizunja az aki szeretné... Boldogsággal, melegséggel töltötte el. 

-Xiao Jiu...-mondta ki nevét, mire tulajdonosa felemelte fejét, kicsi szemeivel felpillantva az övébe. Nagyot nyelt. 

Kisgyerek shizun annyira aranyos...

-Nincsen semmi baj, Xiao Jiu.-mosolyodott el, majd megveregette feje búbját, kezéből pedig kivette a virágot.-Kincsként őrzöm míg el nem hervad.-suttogta, miközben nagyot szippantott, hogy érezhesse a virág édes illatát. Xiao Jiu arca felragyogott, szívébe megnyugvás költözött. Nem lenne jó ha ura haragudna rá. 

   A séta után visszamentek Xiao Jiu szobájába, s miután Binghe elhozta a vacsorát mindkettejüknek együtt ettek. Nem beszéltek, csend volt amit mindketten élveztek. 

Bárcsak minden ilyen maradhatna...

Sziasztok^^  Hűű most hamarabb hoztam a kövi fejezetet amire büszke vagyokxdd Volt ihletem, jöttek a szavak s szabad időm is volt, szóval ennek örülök :D Remélem tetszett nektek a rész, és bocsánat a pici Xiao Jiu miatt, de szeretek ilyen aranyos dolgokat írni, főleg ha pici Jiuról van szó^^