Luo Binghe mosolya elhalványult a kérdés hallatán, miközben az álom démon mester a fejében nevetett a helyzetet látva. Jó pár éve volt, hogy ilyen őszintén tudott nevetni valamin, nem pedig csak gúnyosan. Ám ezzel szemben Luo Binghe  egy kicsit sem nevetett. 

-Te... Nem tudod ki vagyok?-kérdezte óvatosan mire egy fejrázást kapott. Luo Binghe fel állt, mire a másik férfi rögtön ki szállt az ágyból mintha arra számított volna, hogy megverik. Az ablaknál állt, kissé görnyedt testtartással. Shen Qingqiu remegett, a feje ki ürült. Nem tudta hol van, hogy került ide. És ő miért nem jött még el érte. 

-Sajnálom... De nem tudom. Kérem bocsássa meg a tudatlanságomat.-válaszolt remegő hanggal. Próbált minél alázatosabban beszélni az idegennel, ugyanis a ruhák alapján ítélve valószínűleg magas születésű embernek tűnt. Shen Qingqiu nem tudta, hogy ki ő. Sok embert sértett már meg egójával és rossz tulajdonságával ezért bárhol felismerné azokat a gyökereket de ez itt egy kicsit sem volt ismerős. Mivel nem akart ismét csapdába esni, azonban mikor az ismeretlen közeledni kezdett hozzá remegni kezdett, ezzel pedig egy tálcát döntött le amin péksütemények voltak.-Sajnálom!-szinte automatikusan guggolt le, hogy felszedje a leesett péksüteményeket a tálcával együtt. -Ez a szolga nagyon sajnálja!-Luo Binghe sóhajtva le térdelt mellé, majd megfogta csuklóját egy szó nélkül. Lehunyta szemét, hogy a Qi áramlására koncentrálhasson. Ahogy gondolta. Valami határozottan történt.  

-Állj fel.-mondta, Luo Binghe mikor elengedte kezét. Fel állt, majd egy csálé mosolyt erőltetett magára mikor a másik is így tett.-A nevem Luo Binghe. Téged... Hogy hívnak?-kérdezte némi habozás után. Két karját hátra tette, s össze fonta ujjait. 

-Jiu vagyok...-felelte halkan, fejét lehajtva. Binghe kérdőn felvonta szemöldökét, miközben a másik személyes terébe sétált.

-Ez nem hangzik igazi névnek...-jegyezte meg halkan, mire a másik összehúzta magát intenzív nézésétől. Némi habozás után ismét megszólalt.

-...Xiao... Jiu...-Luo Binghe nem bírta visszatartani nevetését. Hangosan hahotázott, arra gondolva, milyen aranyos ez a név. Szinte elképzelhetetlennek tartotta, hogy ez a név az ő shizunjáé volt. Végül is, nem is illik jobban a kegyetlen csúcsúrnak egy ilyen aranyos becenév.-....-a démon úr nevetve nézett Xiao Jiu szemeibe amik néma mélységgel pillantottak vissza rá, így erőt vett magán és befejezte a nevetést, ám a vigyort az arcáról közel lehetetlennek bizonyult eltüntetni.

-Xiao Jiu. Remek! Ez tetszik.-mondta, majd ellépett tőle pár lépést, hogy egy kis szabad teret adjon neki.-Rendben, tudod hol vagyunk?-folytatta a beszélgetést, hogy megtudja mi az amit tud és mit nem.

-Nem tudom.-felelte nemlegesen rázva a fejét. Luo Binghe elgondolkodott pár másodperc erejéig, végül úgy döntött ki talál valamit. Ha az elméje elzárta magát a tragikus dolgok miatt akkor lehet nem kellene  most piszkálnia azt. 

-Értem. Nos, az én otthonomban vagy és a gondozásom alatt állsz.-kezdett bele lassan Binghe miközben az ágyig vezette Xiao Jiut és le ültette annak szélére ültette.-Ezt a szobát engedély nélkül nem hagyhatod el, és ha bármire szükséged lenne azt jelezd nekem, vagy egy szolgának aki mindig az ajtó előtt áll.

-Igenis uram.-mondta Xiao Jiu halkan.-Ha megtudhatom mi történt Qiu úrral és asszonnyal?

-Meghaltak.-Xiao Jiu értetlenül nézett rá fel a másik férfira. 

-Hogyan?-Jiu bár nem igazán jött ki (enyhén szólva) Qiu úrral, de Qiu Haitanggal igen... Tudni akarta mi történt vele.

-Xiao Jiu, hány éves vagy?

-Nem tudom pontosan mikor születtem...-felelte néhány másodperc késéssel. Xiao Jiu emiatt szomorúan le is hajtotta a fejét. Valamiért szégyelni kezdte magát ez miatt, pedig tudta ez nem az ő hibája. Eddig sosem gondolt ebbe bele, hogy vajon milyen idős lehet, és nem is volt rá szüksége. 

-Hm... Tudnál egy pontos közelítést adni?-a fiú erre elgondolkodva merengett maga elé, azon gondolva vajon mennyi idő is lehet.

-Talán  12 vagy 13.-felelte mikor eszébe jutott egy olyan szám amennyi kb lehet. 

-Értem.-felelte Binghe, majd felsóhajtott. Fogalma sem volt mit kéne tegyen, így csak az ajtóhoz sétált, hátra sem pillantva.-Egy pillanat és vissza jövök. Hozok neked valami friss ételt.-már nyitódott az ajtó mikor Xiao Jiu gyomra hangosan megkordult. Jiu arca halványan elvörösödött, s mikor éppen nyitásra nyitotta volna száját meglátta Binghe mosolyát.Olyan szépnek látta, hogy nem bírt megszólalni, s csak akkor kapta fel a fejét, mikor az ajtó becsukódott.

   Luo Binghe egy nagy tálcával  a kezében tért vissza amin gőzölgő leves volt, mellette a második fogással, végül pedig desszertnek egy kis sütemény ami még tegnapról maradt meg. Magában még átkeleltt váltani, hogy hogyan viselkedjen felé, de olyan nehéznek bizonyult. Amikor ő volt gyerek shizunja nem törődött ezzel és folyton bántotta. Most itt lenne az ideje visszaadnia ezt a részét is de... Nem ment neki.

   A szobába érve akaratlanul is mosoly húzódott ajkaira. Xiao Jiu az ablaknál állt, s úgy tűnt nagyon nézett valamit kifele. Bizonyára azt, hogy hogyan szökhetne meg. Hiába nem emlékszik sok dologra ő akkor is az aki és menekülni fog előle. 

-Xiao Jiu, gyere enni.-mondta nyájasan, a tálcát az asztalra téve. Xiao Jiu megfordult, megnyalta ki száradt ajkait mikor meglátta a finomnak néző ételt. Szinte azonnal asztalhoz is ült, ám mégis, mikor ahhoz jutott, hogy egyen belőle elfogta a félelem. Mi van ha mérgezett?-Nem eszel?-kérdezte felvont szemöldökkel a másik, mire elhatározva magát végül enni kezdett. Szinte örömkönnyek törtek fel belőle, olyan finom volt. Ezek után nem is habozott, lapátolni kezdte magába a levest, majd a többi ételt, a desszertet meg szint egyben le is nyelte. Még soha nem evett ilyen jót, ami nagy elégedettséggel töltötte el. Azonban mikor végzett észrevette, hogy Luo Binghe őt bámulja, mosolyogva. De ez a mosoly nem olyan volt, mint az utóbbiak. Sokkal ridegebb.

    Luo Binghe elmélyülten nézte ahogy Shen Qingqiu eszik. A kezével úgy fogta a kanalat ahogy általában a kisgyerekek szokták; marékra fogta. Qiu Haitang régebben mesélt pár dolgot, például többek között azt is, hogy a testvére tanította meg rendesen enni. Úgy tűnik ezt is elfelejtette, látva ahogy most eszik. Sóhajtott egyet, majd egy szalvétát felemelve az arcához nyúlt és megtörölte szája szélét.

-Lassabban Xiao Jiu. Nem veszi el előled senki.-kuncogta, majd mikor végzett rendesen vissza ült a székben. Xiao Jiu arca vörös volt, így inkább tovább evett, hogy elterelje figyelmét. Tudta, hogy ez sem tart sokáig, hiszen a Luo Binghéhez hasonló szép külsejű emberek sosem kedvesek. 

Van esélye rá, hogy visszatérnek az emlékei?

Kérdezte Binghe az elméjében. Nem is kellett sokat várnia mire megérkezett a válasz.

Nem hiszem. Az elméje törött. Túlságosan törött ahhoz, hogy valaha is helyre jöjjön.

A démon úr elgondolkodva nézett újra Shen Qingqiura, aki kisgyermeki szemekkel nézett vissza rá. Olyan nagyok voltak és ártatlan volt, de vissza fogta magát. Vissza kellett fognia magát. Próbált egy kedves mosolyt húzni arcára, de túl nehéznek bizonyult így nem is próbálkozott vele. 

Egyenlőre hagyd pihenni. Szüksége van rá.

Binghe belátta, igazan van az álom démon mesternek, így nem is zavarta sokáig Xiao Jiut. Elköszönt tőle, de előtte biztosította róla, hogy ha baj van, mindenképp szóljon az őrnek az ajtó előtt, s csak azután hagyta magára. A dolgozó szobájába ment ami nem volt messze igazából Shen Qingqiu szobájától. A biztonság kedvéért hozta közel egy hozzá közel eső szobához, hogy ha baj lenne gyorsan oda tudjon menni hozzá. 

Tudod mi váltotta ezt ki?

Hah, hülye gyerek. Gondold át mit csináltál vele az elmúlt pár évben...-morfondírozott az álom démon. -Habár elég furcsa, hogy pont a 12-13 éves korától kezdve nem emlékszik semmire...-motyogta orra alatt. Luo Binghe fel kapta a fejét az előbbi mondatra. Nem is kellett tovább várni az Álomdémon mester bevezette elméletébe. Luo Binghe szívében egyre jobban nőtt a harag a bizonyos Qiu család és söpredéke iránt...

Xiao Jiu az ablakpárkányra támaszkodva nézett ki az ablakon.  Mivel rá jött hülyeség lenne ki ugrani az ablakon kénytelen volt elviselni a bezártságot és várni a megvárni a megfelelő alkalmat, hogy megszökjön és megtalálja őt. 

-Xiao Jiu.-egy pillanatra megrekedt benne a levegő, igyekezett erőt venni magán, majd megfordult és egy közömbös arcot húzott fel magára.-Beszélgessünk egy kicsit.-csukta be maga után az ajtót majd le ült az ágy szélére. Egy kicsit arrébb tette a kissé gyűrött paplant, majd egy mosolyra kényszerítette ajkait. Egy kicsit meg is remegett szája széle a kényszerített mosoly miatt, de erőt vett magán, kezeivel megpaskolta a maga mellett lévő helyet ezzel jelezve, hogy üljön le mellé.

Xiao Jiu egy nagyot nyelt, habozva lépdelt oda az ágyhoz, tisztes távolságot tartva le ült az ágy másik oldalán.

-Túl messze vagy. Gyere ide~-Binghe hangja akaratlanul is játékosan csengtek, pont így beszélt mikor már nehezen bírta vissza fogni szexuális éhségét. Ezt a másik fiú is észrevette, kicsit tartott tőle, de mivel nem ismeri, ki tudja mit tenne vele ha nem teszi amit mond, így kénytelen volt közelebb menni hozzá, de nem nagyon közel. Úgy tűnt új urának ez sem volt ínyére.-Gyere közelebb.-hangja mélyebb volt, Jiu hátán egy hideg borzongás futott végig lábujjától kezdve végig a gerince mentén.

-Mit szeretne uram?-kérdezte miközben közelebb ment hozzá, de pont mikor le ült volna Luo Binghe egyszer csak megfogta vékony derekánál és szorosan, majdhogy nem ölébe ültette. Xiao Jiu egy reszketeg sóhajt eresztett el ami mosolygásra késztette a démon királyt. 

-Csak beszélgetni. Szeretném ha mesélnél nekem milyen volt előttem.-Jiut váratlanul érte a kérdés, hirtelen azt sem tudta mit válaszoljon. Egyáltalán mit vár? Mit akar tőle? Miért fogadta magához? Egy csomó ehhez hasonló kérdés futott végig agyán ám mikor felnézett a férfira.

-Nem tudom miről beszélhetnék...-motyogta orra alatt, testét pedig összehúzta magát. A levegőt túl fagyos volt, a tekintete pedig rideg volt mikor bele nézett. Habár a mosoly ott bujkált ajkaiban viszont túl hamisnak látszott. 

-Milyen volt a Qiu családnál?-Xiao Jiu szinte megdermedt a kérdés hallatán. Igyekezett nem mutatni nem tetszését és egy mosolyt erőltetett arcára.

-A Qiu család mindig jól bánt ezzel a szolgával.-Luo Binghe összehúzta a szemét. Érezte, hogy hazudik, látta rajta. Már jól ismeri shizunja testét és reakcióit dolgokra. Tudja mikor hazudik vagy mond igazat, s ez alkalommal gyermek lelkű shizunja hazudott neki. 

-Xiao Jiu, szerinted bölcs dolog hazudni nekem?-kérdezte figyelmeztetően, kezével végig simítva a karján. Jiu megremegett ettől az érintéstől, majd remegve így szólt;

-A Qiu család jól bánt velem...-most már kevésbé magabiztosan mondta. Olyan volt mintha egy betanult szöveget mondott volna. Binghe össze húzta a szemöldökét, ajkaival pedig igyekezett valami kedves mosolyt mutatni felé, de kevés sikerrel jött össze. Binghe kezei a karjáról felcsúsztak a hátáig majd végül a fejéig ahol kissé beletúrt hajába, majd egy kisebb részét marokra fogta, s meghúzta. Xiao Jiu nagyot nyelt, s engedelmesen hajtotta hátra a fejét mikor hosszú haját meghúzta. 

-Gondold át Xiao Jiu. Jó lenne ha úgy bánnék veled, mint a Qiu család?-LuoBinghe csak ekkor érezte meg Xiao Jiu félelmét ami csak egy elégedett vigyort kényszerített ki. Jiu ajkai megremegtek, a torka kiszáradt, úgy érezte mintha egy gombóc lenne ott amit nem tud lenyelni. Valamit mondani akart, de valahogy a szavak nem jöttek a szájára, szemeiből apró könnyek kezdtek gyűlni az arca pedig elsápadt, fejében pedig szélviharként kezdtek leperegni azok a rossz emlékek amiket a család egy része okozott neki. Luo Binghe kezei vissza húzódtak shizunja karjaihoz és magához húzta.Úgy gondolta, hogy talán ez segíthet rajta.-Mond el, Xiao Jiu. Hadd segítsen neked az az úr.-Xiao Jiu ajkai össze szorultak, a könnyei lefolytak az arcán, majd nagy hévvel lökte el magától. Luo Binghét váratlanul érte, mind a könnyzápor, mind az elutasítás. Luo Binghenek nagyon erőtt kellett vennie magán, hogy ne üsse meg. A harag kezdte ellepni elméjét amit igyekezett elnyomni és emlékeztetni magát, hogy shizunja jelenleg csak egy 12 éves szintjén áll. Emellett Álom démon mestere is emlékeztette erre, ám a lenyugodás nem nagyon akart menni. Idegesítette, hogy mikor kedves akart lenni vele és egy új változást hozni neki ilyen nyíltan elutasította. Legszívesebben eltörte volna mindkét lábát, hogy ne tudjon járni és ellenkezni amíg halálra bassza.

Ha azt akarod, hogy megkedveljen téged akkor ne félemlítsd meg... -hallotta a fejében a démon mester hangját. Szemei elkerekedtek, és dühösen válaszolt vissza. 

Haa? Mégis ki akarná ezt? Tsk a világ ura vagyok, ő meg egy söpredék! Rohadtul nem érdekel mit gondolt vagy mit akar! Ki akarna tetszeni neki?! -a mester akaratlanul is felnevetett, s hirtelen megint azt a tizenéves Binghét látta maga előtt aki csak azt akarta, hogy shizunja viszont szeresse...

Huh, sokáig tartott de csak összehoztam az új fejezetet xd tényleg igyekszek vele mert már nagyoon régóta akartam írni egy BingJiu ff csak sok minden közbe jött^^  Na de remélem tetszett ez a rész, amint tudom írom. És természetesen köszönöm a kommenteket és    vote-okat^^ <3