(A hibákért előre is bocsánat.)

Sosem éreztem túl magányosnak magam, hisz ahogy gyermekkoromban az otthonban, úgy most a bandában is, voltak s vannak barátaim. Sosem felejtettem el, hogy honnan indultam el. Éppen ezért mikor lehetőség adódott mindig mentem az otthont meglátogatni. Minden egyes alkalommal elvesztem emlékeim közt. Ám ezúttal valahofy volt egy olyan érzésem, hogy valami más lesz. Nem tudtam miért, egyszerűen csak így éreztem.
Ahogy mindig, most is korán érkeztem. A gyerekek már kint játszottak. Jó érzés töltött el ahogy rájuk néztem. Boldogok és egészségesek. Ez s lényeg. Míg gyerekek addig legyenek is így. Más nem fontos.
Na de, ahofy máskor is, először a nevelőknek, jobban mondva az én "anyámnak" köszöntem. Vele váltottam pár szót. Beszélgettünk míg a gyerekek magukkal nem ragadtak. Aranyosak voltak nagyon. Játszottam is velük míg el nem fáradtam, s míg el nem jött nekik az ebéd idő. Akkor akartam távozni, hogy ne zavarjam őket. Nos, ezt a gyerekek másként gondolták. Két kislány fogta meg a kezeim s húztak magukkal. Leültem hozzájuk aminek, szerintem, túlságosan örültek. Természetesen nem volt gond. Az viszont már igen, hogy az egyik nevelő vagy mi, egy kölyök képű, nyakon öntött, szó szerint, a kajájával. Nem káromkodtam, hisz gyerekek vettek körül, de azért felnéztem az illetőre, amolyan "mi a fasz van" nézéssel. A gyerekek nevettek, én meg... hát nem tudtam sírjak e vagy nevessek a helyzeten.
- Úristen hyung... Ne haragudj kérlek... Esküszöm nem direkt volt.. Bocsáss meg kérlek... Bocsáss meg... - hajlongott és kért bocsánatot egyfolytában az a kölyök.
- Elég lesz Taeyoung. - szólt a fiúra az itteni mindenki anyja - Inkább kísérd el Seonghwa-t a fürdőbe hadd mosdjon meg, és vigyél neki tiszta holmit.
- Igenis! - a fiú elrohant, de utána vissza is jött hisz rájött nélkülem indult el - Gyere hyung, segítek.
- Ugyan.. Ez semmiség. - furcsa, de... mintha zavarba hozna. Mindegy is, biztos csak azért mert olyan kis lelkes és ijedt. Követtem őt ahogy s amerre ment. Ismertem ugyan az utat, semmi sem változott, de hagytam hadd vezessen.
- Csak egy nedves rongy kell, ruhám van a kocsiban. - nem akarom, hogy még kellemetlenebb legyen neki a dolog. Igyekeztem oldani a feszültséget.
- Elhozzam neked majd? - szégyellte magát, de közben igazán lelkes volt.
- Nem kell.. - mintha elszomorodott volna - de elkísérhetsz a kocsiig.
- Rendben. - most hogy így megnézem... Fura egy kölyök. Mármint nem tűnik sokkal fiatalabbnak tőlem, mégis... Ah mindegy. Túl sok emlék van itt. Megzavar.
Ahogy kértem, nem sokkal később kaptam is nedves rongyot egy kis vizes törölköző formájában. A fiú odahozta nekem kocsimhoz, ugyanis úgy beszéltem meg vele, hogy míg ő rongyért megy addig én a kocsimhoz.
- Mondd hyung.. te ugye már rég nem jártál itt?
- Mondható. Miért? - törölgettem közben magam, arcom meg ahol értem.
- Nem emlékszel rám ugye?
- Hm? - levettem pólóm s úgy is megtörölgettem magam, aztán kivettem a kocsiban pihenő táskámból egy inget amit aztán fel is vettem.
- Hyung... - hirtelen ölelt át engem a fiú - olyan régóta meg akartam már ezt tenni. - kicsit szorosabbra fonta körülöttem karjait - Olyan nagyon régóta várok már rád.
- Öhm... Taeyoung...? - furcsa volt kissé ragaszkodása. Nem igazán értettem mit akar ezzel.
- Hyung.. Te már biztos nem emlékszel rám, de én rád nagyon is. - a legfurcsább csak eztán jött, nyakamhoz adott puszit, aztán odadörgölőzött fejével. Aztán elmesélte, hogy mindig is felnézett rám meg hogy mindig erőt adtam neki a folytatáshoz, hiszen látta mire vittem onnan ahonnan indultam. Sok apróságot is elmondott amikre én már nem mindre emlékeztem. - Hyung, én nem kérem, hogy elhidd és azt se hogy viszonozd, csak fogadd el, hogy én kedvellek téged. - ahogy megérintettem kezét hirtelen elengedett - Én most megyek. - mire megfordultam ő már futott elfelé.
- Ha lesz elég bátorságod egyszer keress meg! - kiáltottam utána, mire ő sietősebbre fogta.
Buta kölyök... De aranyos. Furcsa lehet, de aranyosnak találtam vallomását. Begomboltam ingem, aztán visszamentem még "anyával" beszélgetni kicsit. Nem maradtam már túl sokáig ahogy nem kaptam sok időt pihenésre, és még máshová is el akartam látogatni. A pihenőidő amit kapott a banda, ebben az én részem is, ilyen kurtán telt el, túl hamar ért véget.
Nos, eme pihenő lassan több mint egy éve volt. Most ismét tombol a nyár és mi új albummal rukkoltunk elő. Ütős lett, szerény véleményem szerint. Bár én néha még mindig kételkedem magamban. Ám a fiúk erőt adnak s biztatnak, ahogy mindig, és nem utolsó sorban az atiny-k is.
Egy átlagos napnak volt mondható a mai napunk is. Egyik helyről szaladtunk a másikra, készült néhány fotó, direkt s csak úgy is. Minden megelőzte az esti nagy fellépést ahol néhány úgymond újonc banda is fellép majd. Bevallom én valóban kíváncsi vagyok rájuk. Azokra főleg akiket még egyáltalán nem láttam s nem is hallottam.
Az este aztán el is jött ahogy kellett. Az új album alapján felvett ruháinkban voltunk. Bejön a stílus, csak az nem, hogy így néhány... nos kis kanos egyed betalál majd megint. Az ilyen alakok ki tudnak borítani, és hiába igyekszem titkolni, néha nem megy.
A kezdéstől, mikor nem mi voltunk a színpadon, szinte minden banda fellépését végig néztük s kommentáltuk. Yeosang remek társ ebben, na persze Wooyoung is mikor nem a pasija szájában veszik el. Szünetek is voltak persze és ilyen alkalmakkor tudtunk jobban beszélgetni, egymással meg néhány más bandabelivel. Aranyos volt néhány újonc banda, főleg mikor úgy viselkedtek velünk mintha legalábbis a rajongóink lennének.
- Ah, már fáj az arcom a sok mosolygástól. - dörzsöltem kicsit arcom s panaszkodtam éppen Yeosang-nak.
- Együttérzek veled. - ő is kezdett már fáradni, rajta jobban is látszott.
- Hyung... - érintette meg valaki a vállam s szólt hozzám.
- Hozok inni. - Yeosang így közben le is lépett míg én megfordultam.
- Szia hyung. - köszönt a fiú. Jó egy fejjel magasabb volt tőlem, meg is lepett picit így hirtelen - Nem emlékszel már rám ugye?
- Hát... Nem igazán. Ne haragudj.- kínos, de tényleg nem rémlik - Kellene?
- Azt mondtad keresselek meg ha lesz bátorságom. - mosolygott, de nekem még mindig nem volt ismerős - Hát, bátorságom az volt mindig is, csak nem mehettem a közeledbe. De most már itt vagyok és elmondhatom amit azon a napon nem mertem, inkább csak elfutottam.
- Taeyoung? - ahogy beszélt csak akkor rémlett fel az otthonban tett látogatásom.
- Igen. - mosolygott még mindig, meg közelebb is lépett, sőt, lehajolt hozzám és fülembe súgott, hogy csak én halljam amit mondani akar - Sokkal gyönyörűbb vagy mint amire emlékeztem. Büszke vagyok rád hyung, és ha nem lennének ilyen sokan már rég megcsókoltalak volna. - el is hajolt, nekem meg ezzel együtt kezdett égni az arcom. De, olyat tettem amire tuti nem számított. S hogy mi volt ez? Csupán csak egy ölelés.
- Fél óra múlva gyere ki a mosdóba utánam. - súgtam én ezúttal neki ölelésem közben, aztán persze egyből elengedtem. Nem tudom mit gondol majd, de csak így tudunk viszonylag nyugodtabban beszélni majd. Tudnom kell miért okozott zavart bennem újra. Eltávolodva Taeyoung-tól a többiek keresésére indultam. Valahogy el kell tereljem kissé a figyelmem. Taeyoung milyen más lett. Rá se ismertem, pedig csak egy év telt el. Vajon előtte is már azt csinálta amit csak én voltam vak és nem vettem észre? Tagadhatatlanul férfiasodott. Sokkal másabb lett az eltelt kis idő alatt. Vagy addig is ilyen volt csak ezt sem vettem észre? Ah, olyan vak vagyok néha. Mingi is célzott már rá, de csak most kezdem érteni igazán.
Meglett mindenki, ám én bő fél óra múlva kimentve magam a mosdóba indultam. Csak éppen nem értem el oda, mert az utánam jövő Taeyoung tovább húzott engem. Hamarosan egy raktár felében vagy miben, egy asztalra ültetve találtam magam. Taeyoung letámadott szinte, de nem bántam, hagytam magam. Hagytam hadd csókoljon, hadd vigyen bűnbe. Szégyentelenül kapaszkodtam belé csókjaink közben s követeltem még többet tőle. Azt hiszem valóban megőrültem. Ráizgultam egy kölyökre.