-Nem úgy...- fogta a homlokát, a földön fekve, nem törődve azzal, hogy esetleg fűfoltos lesz a szövetnadrágja.- Mondtam már, hogy tartsd a kezed feszesen.- nehezen feltápászkodott leseperte a maradék földet és fűszálakat öltözékéről majd odaállt Steve mellé.

-Megfogod- felvette apró ujjai közé a kavicsot, majd hunyorítva célzott.- A célpontra fókuszálsz...és...lősz.- szinte süvített a levegőben a kis kő majd hangos csörömpöléssel, leverte az ütött kopott bádogot társai mellől, amik egy deszkára voltak szépen felsorakoztatva.- A lényeg, hogy a kezed magabiztos legyen, mert ha nem...-felvett egy újabb követ és kezét lazára hagyva hadonászni kezdett, addig amíg az ki nem repült onnan.- Semmit sem fogsz eltalálni.

-Áááuuu. Bucky!

-Vagy mégis.- nevetett, de amint hátrafordult a mosoly lelohadt az arcáról mert látta, ahogy Dakota a homlokát szorongatva rohan felé.- Na látod, ezért kell JÓL célozni.- hangsúlyozta ki a jól szót, majd futni kezdett ahogy csak a lába bírta.

Dakota nem hagyta magát, megakarta bosszúlni a rosszkor rossz helyen sorsát, Bucky után iramodva. A fiú gyorsan szedve lábait futott le a dombon aminek a tetején egy idős diófa állt.

Bucky sokkal gyorsabb volt nála esélye se lett volna utolérni, de ezt a problémát nem is izomerővel akarta megoldani. A bádogdobozok mellett ott pihent egy kis négykerekű talicska, amibe felhozták azokat, hiszen Estella mama megmondta, hogy a ház közelébe ne is gondoljanak olyasmire, hogy kavicsokkal hajigáljanak, Mert ha egy ablak is megbánja...

Azt már nem tudtuk meg, hogy akkor mi történt volna.

Dakota megközelítve a kezdetleges kis autómobilt, és egy határozott mozdulattal kiseperve belőle a maradék konzerveket, beleült.

-Steve!- kiáltotta.- Tolj meg! Egy-kettő.-a kis Steve ügyetlenül futott mögé majd ahogy csak tudta, nyomni kezdte a járművet, aminek szerencsére nem kellett sok, hiszen a domb dőlésszöge elegendő volt ahhoz, hogy az sebesen guruljon lefelé.

Bucky hallott valami kiabálást a dombtetőről, amit azzal azonosított, hogy Dakota bizonyára Stevenek panaszkodik. De a távoli hangok üdvrivalgássá alakultak át, és feltünően közelebbinek tűntek, már félutón járt a dombon lefelé mikor hátrapillantott. És közel sem azt látta amire számított, csak az elszánt tekintetet látta ami villámgyorsan száguldott felé. 

A domb aljára érve nem volt hova tovább, mert a ház köré húzott kerítés sokkal magasabb volt annál, mint amin átmászhatott volna.

-OK- fordult meg.-GYŐZTÉL!- kiáltotta. Dakota nevetni kezdett, de valamit kihagyott a számításaiből. A tehetetlenséget. 

Így a testek ütközését egy szerény Jajj előzte meg, majd mindketten felkenődtek a kerítésre, egymásba és a talicskába gabalyodva.

Steve amint felfogta a helyzet súlyosságát, megiramodott lefelé. Többször is megbotlott de sikeresen leért.

-Ezt nem éppen így terveztem.- nyöszörgött Dakota, lábával ellökve magáról a járművet. Sajgot minden porcikája de úgy érezte különösen semmijét sem ütötte meg.

Bucky nem szólalt meg és háttal volt neki ezért félelem fogta el a lányt, nehogy nagyobb baja esett volna.

De Steve érkezésével egyidőben Bucky is megfordult, és nyomban kiderült a fiú csendességének oka. Szája keresztben felhasadt és apró érként csordogált belőle a skarlát folyadék. Társai megdöbbenve tekintettek rá, az ijedt gyermekek nem tudtak mit tenni.

Bucky viszont határozott mozdulattal letörölte a vért az ajkáról, aprót szisszenve, majd kitört belőle a nevetés. Mindannyian megkönnyebbülve leültek a fűbe a talicska romjai mellé és már csak szórakoztak a történteken.

-A talicska, komolyan Dakota?- mutatott rá.- Nem hiába mondtam, hogy te vagy a legokosabb lány akit ismerek.

-Hát nem lett a legszerencsésebb a vége...- felvette az egyik mellé gurult kereket.- Esetleg ha ki-

A nyikorgó kapuajtó sírásnak ható hangként vonta magára figyelmüket. Feltápászkodva a fűből, a fakerítés mögül kukucskálva látták ahogy Winnifred Barnes katonai öltözetben átsétál a gyepen egészen a nagyszülők házáig majd kettőt kopog. 

Bucky köszönni szeretett volna apjának de mindannyiuk kiváncsisága nagyobb volt, mint a felnőttel szembeni tiszteletük.

Nemsokára lépések hallatszottak az ajtó mögül, majd Estella mama ajtót nyitott. Mosolygó arcán már kihangsúlyozottan látszottak a ráncok, tekintete viszont élettel volt tele. A nem túl magas asszony zöld kötényébe törölgette kezeit. Majd egy hamvas tincset félresimítva szeméből üdvözölte a katonát.

Dakota hallotta apja hangját a nyitott konyhaablakból, és egyre jobban érdekelte mi volt Bucky apja látogatásának oka.

-Menjünk az ablak alá.-javasolta.- Onnan jobban hallani.

-Nem kéne...- suttogta Steve aki Bucky hátán állt hogy lásson is valamit.- Nem lenne jó ötlet hallgatózni.

-Jajj Steve ne legyél már annyira beszari.- egyenesedet ki ami arra kényszerítette barátját hogy leszálljon róla.- Gyere inkább és hallgass!

Lopakodva indultak a kapu felé amit szerencséjükre Barnes nyitva hagyott. Elhaladva mellette viszont Steve lába megakadt a sarkában és megmozdítva azt nyikorgó hangott adott ki.

-Shhh...- förmedtek rá egyszerre. De szerencsére a házban egyre hangosabban vitatkozó felnőttek nem vették észre.

Az ablak alá érve egyre tisztábban hallották a beszélgetés foszlányait.

Olyanokat, hogy:
Ez biztos!
Mikor történt? 
A segélykérés közbe mikor... Nem lehet igaz

A hangjuk egyre bizonytalanabb és remegő lett.

Pár perc csend következett...majd megijesztve a hallgatózókat, kicsapódott a bejárati ajtó és az idős asszony zokogva rohant ki.

Dakota utána bámult és szíve összeszorult, habár nem értette még mi történik.

-Sajnálom...- érintette meg a lány vállát aki értetlenül fordult meg.

-Mit?- nézett Bucky kék szemeibe.- Mi történik?- a fiú az ablak felé nézett, azt hitte a lány is hallotta amit ő.

-Dakota!- a fegyelmet parancsoló hang ezúttal az apjáé volt aki most magához intette lányát.

Mindenki lassan lépkedett ki a házból. Az idős Barnes kifelé vette az irányt és tekintetével elég volt jeleznie a fiúknak, hogy itt az ideje a távozáshoz.

...

Két héttel később, tudta csak meg pontosan mi is történt aznap.

Nagyszüleit elhívták a keleti fronthoz, ahol egy nemrégiben történt hadirepülő tesztelés alkalmával hatalmas szerencsétlenség történt.

5 repülő eltűnt, és csak egy hét keresés után leltek rájuk. Sajnos nem találtak túlélőket.

Így most William bácsi, apja testvérének bekeretezett képe pihent egy félig már leégett gyertya mellett, egy fekete lepellel leterített egyelőre üres koporsón.

Aznap tudták meg a hírt és másnap nagyszülei vonatra is ültek hogy azonosítani tudják a holttestet.

Azóta se látták őket.

...

Két óra múlva Dakota apja sétált be a helyiségbe a friss újsággal a kezében.

A címlapon ez a szöveg állt.

HAZÁNK ÚJABB SZÖRNYŰSÉG ÉRTE.
BOMBATÁMADÁS A KELETI FRONTON.

Még aznap este kikerült William bácsi kicsit fanyari képe mellé, Estella mama és férje fotográfiája is.

...