Draco Malfoy, a kastély márványozott lépcsőinek végtelen fokain lépdelt. Fekete cipőjének kopogása visszhangzott az egyébként csendes házban. Draco és az anyja, a háború után újjáépítette a kastély nagy részét szinte pontosan úgy, ahogy korábban kinézett de Draco-nak még mindig nem volt otthona. A háború lerombolta a kastélyt és bár a varázslat segítségével újjá épült, Draco tudta, már semmi sem az mint régen volt.  A gonosz szaga még mindig érezhető volt a levegőben, a halálfalók portréi generációkra visszatekintve néztek rá a falon lógva. Draco behunyta a szemét egy pillanatra, majd lelépett a lépcső utolsó fokáról.

- Hívtál anyám?  - Narcissa Malfoy sötét szemei ​​a fiára tekintettek, amikor belépett a szobába. Draco anyja egy díszpárnának támaszkodva ült.  Az arca nyúzott és hófehér volt. Sötét szemei alatt hatalmas táskák jelentek meg, ami azt igazolta, hogy nem aludt a napokban. Hosszú haja bizonytalanul, kusza hullámokba hullott le törékeny vállán. Halványan  elmosolyodott majd intett a fiának

- Ülj le Draco kérlek...

Draco beletúrt tejfölszőke hajába,és az anyja mellé ült. 

- Olyan sötét van itt! - mondta majd  Azkaban jutott az eszébe.  Draco alig kerülte el a sorsot, hogy ne kerüljön az apja mellé amit Harry Potter nagylelkűségének köszönhetett. Az apja Lucius már nem volt ilyen szerencsés. Őt bezárták Azkaban sötét és rideg cellájába örök életre. Narcissa felsóhajtott, és megsimította Draco borostás arcát.

- Jött neked valami... Az az átkozott bagoly a halál félelmet hozta rám amikor meghozta a levelet! - Narcissa előhúzott egy ismerős borítékot a háta mögül.  Draco gyomra görcsberándúlt amikor felismerte a barnás borítékot, és a viaszban lepecsételt emblémát.  Elvette tőle, és felállva bámulta a kezében lévő borítékot.

- Lehet, hogy mégis... - kezdte Narcissa de Draco közbevágott

- Gondolod, hogy még szívesen fogadnának? Ezek után is??

Draco megforgatta a szemét, majd az egyik kezével kinyitotta a smaragdzöld drapériát, kihúzta a borítékból a levelet és olvasni kezdte

- Vissza várnak az iskolába...- suttogta hallkan maga elé Draco. A délutáni napsütés egyetlen sugara átjutott a nehéz függöny apró résénél a helyiségbe, amely megvilágította a levegőben táncoló port. Draco az ablakhoz lépett, és összehúzta a két függönyt elzárva a napfény sugarait.

- Vissza kellene menned, mutasd meg nekik ... - mondta Narcissa lelkes hangon

  - Mutasd meg nekik?  - csattant fel Draco  - Mutassam meg nekik, hogy nem vagyunk szörnyek? Mutassuk meg nekik, hogy bár apám börtönben van, de a" Malfoy "nevet nem festette be az ártatlanok vére a varázsló világban?! Mit mutassak meg nekik?! Hogy én nem akartam hálálfaló lenni?! Vagy azt, hogy mennyire fájt megbántani azt a lányt, akit szeretek?!

Draco közelebb lépett anyjához, aki még mindig a kanapén ült. Érezte, hogy a harag felforr a vérében.

- Nem kellene bizonyítanom semmit! Mi az ő oldalukat választottuk!

Narcissa nyugtalanul bólintott, majd meglepő erővel megragadta a fia kezét

- Erősek vagyunk, Draco Lucius Malfoy, mindig erősek leszünk! Menj vissza a Roxfortba, és békülj ki magaddal.

Draco erre a szóra felhúzta a karján az inget, hogy felfedje a bőrén még mindig a Sötét nagyúr  heges, elhalványult maradványait.

- Mintha elfogadnának engem ezzel, itt a karomon! -  a hangja kissé elcsuklott feltárva a fiú megtört érzelmeit.  Az anyja szeme könnybe lábadt, és végigsímitotta ujjaival a fia karján lévő heget.

- A  háborúnak vége van Draco. Itt az ideje, hogy leküzd a haragodat és végre az legyél aki legbelül vagy!

~ Igaza van.. suttogta a fejében egy hang. Menj vissza Roxfortba! Nem lesz olyan rossz.. Talán meglátják a jó oldalad is és talán a lány is viszonozza majd a szerelmed..

- Anya - dadogta halkan Draco - Mindenki útálni fog majd..

  Narcissa lehajtotta a fejét és felsóhajtott

- Draco, Soha nem szabad okokat keresni csak mert félsz megtenni valamit. Menj és bizonyítsd be, hogy te igenis oda tartozol!

És pontosan ez volt az, amitől Draco félt, hogy az anyja ezt fogja mondani.  Évekkel ezelőtt a Roxfort Expressz minden izzó vörös dicsőségében elképzelhetetlen örömmel töltötte el Dracot.  Egy új tanév izgalma, új varázslatok tanulása, új barátok, és egy egész év távol az apjától.  Bár ebben az évben valami érezhetően megváltozott.

Talán az változott, hogy a 9 és 3/4 vágánya most kevésbé volt zsúfolt, mint évekkel ezelőtt. Talán az, változott, hogy az ismerős diákok akik vonatra vártak, mind a háborúban harcoltak. Mind idegesnek tűntek, és aggódva bámultak Draco Malfoyra aki az anyja melett várta a Roxfort-ba tartó vonatot. Valószínűleg ugyanúgy emlékeztek, mint ő. Draco fehér ingjének nyaka, egyre jobban kezdte szorítani őt mintha megakarná fojtani . Draco türelmetlenül állt a peron szélén kerülve a megvető pillantásokat.

- Kélek légy óvatos fiam, szeretlek! - az anyja szoros, rá nem jellemző ölelésébe fogta a fiát 

- Ne aggódj anya óvatos leszek, egyébként  a minisztérium megbocsátott nekünk  függetlenül mindenki más véleményétől! - mondta Draco az előtte álló gyűlölködő lány szemébe nézve

  - Vigyázz magadra Draco Lucius Malfoy! - suttogta Narcissa a fia fülébe majd eltűnt a tömegben. Draco megigazította a gallérja szélét majd megszorította a bőröndjét. A vonat lassan megérkezett ami azonnal emlékeket idézett fel a fiúban.  A diákok izgatott zúgolódása, az édességek illata, a nevetések... Draco már a napját sem tudta, mikor nevetett utoljára egy jóízűt, egyáltalán mikor mosolygott utoljára.... megrázta a fejét, megtisztítva gondolatait, majd felszállva a vonatra egy üres kabint választott a vonat hátsó részén. A kabin üres volt így Draco unottan ledobta magát az ülésre az ablak melett majd elnyúlt rajta. Kezeit a tarkója alá csúsztatta és a plafont bámulva gondolkodott. Ekkor a kabin ajtaja újra kinyílt, és belépett a legzavaróbb ember, akit Draco valaha is ismert. Pansy Parkinson olyan volt, mint egy kártevő, amelyet Draco nem tudott lerázni magáról, bármennyire is próbálta.  A lány megpillantva Dracot, fülig érő szájjal vigyorgott. A haja hosszúra nőtt, mióta utoljára látták egymást.  Egy egész év a háború óta. 

- Draco!

- Hello Pansy!  - köszönt Draco szívélyesen, megpróbálva nem kimutatni ellenszenvét, majd  hozzátette: -Jó, hogy újra látlak! 

Draco a szemébe nézett.  A nő leült mellé és közeledni kezdett, amíg a férfi nem érezte a lélegzetét a fülén, a lány az ujjai Draco combja felé táncoltak.

- Hiányoztál! - morogta. - Túl hosszú volt nélküled ez az egy év!

  - Talán nem elég hosszú! - fintorgott Draco majd hirtelen felállt

- Ha megbocsátassz nekem, igazából  most valahol máshol kellene lennem!

- Később  gyere vissza hozzám, itt várlak! - Kacsintott Pansy, Draco pedig gyakorlatilag kifutott az ajtón.  A zsúfolt folyosón ismét a falnak támaszkodott, és mély lélegzetet vett. Vállát kiegyenesítette, és ujjait végigfuttatta a tökéletes haján. Pár másodperc múlva elindult a vonat elejéhez amikor hirtelen neki ment valaki, akinek a kezében tömérdek könyv lapult. A könyvek  össze-vissza  repültek, majd Draco letérdelt, hogy megragadja a könyveket segítve az idegennek össze szedni őket. Draco és az idegen egyidőben ugyan azt a könyvet fogták meg, ujjaik hegyével megérintetve egymást. Draco felnézett, és a szeme találkozott egy ismerős párral.  Mogyoró színű íriszek. A legszebb szemek, melyeket valaha látott. Olyan szemek, amelyek már annyira hiányoztak a fiúnak. Hermione Granger mogyoró barna szemei. Egy ideig nézték egymást, majd Draco végül megköszörülve a torkát, megszólalt.

- Sárv... Granger! Nem vettelek észre...

- Mit keresel te itt Malfoy? - sziszegte Hermione gyűlölettel a hangjában. Draco válaszolni akart, de akkor megjelent Ron aki undorral az arcán végignézett Dracon majd a lány felé fordult.

- Minden rendben szívem?

- Persze Ron ne aggódj.. Véletlen össze ütköztünk de már épp indulni akartam vissza...- markolászta Hermione a könyveit miközben  rápillantott Draco-ra. Ron ekkor lágyan megcsókolta Hermionét aki mosolyra húzta a száját és kézenfogva visszaindultak a vonat elején levő kabinjuk felé. A lány mielőtt eltűnt volna a kanyarban, vissza pillantott Draco-ra. Tekintete szomorú volt sajnálkozó. A szőke fiú ekkor oldalra pillantott, majd ökölbe szorított kézzel vissza ment a kabinjába, ahol Pansy már epekedve várta.