Hermione egy kicsiny vörös kanapéra ült a szalonban. Tudta, hogy Harry és Draco csak megpróbálják biztonságban tudni, de útálta, hogy gyerekként kezelik.

Mostantól ez lesz.. Gondolta Nem vehetek részt a harcban, ezért csak itt fogok ülni mint valami szofogadó asszony, miközben a férfiak döntenek felettem...Hülye Cruciátus átok!

- Hermione?  - kopogtatott csendesen Draco az ajtóban. Hermione rápillantott, majd megfordult, hogy a kandallót bámulja.

- Hermione, ne haragudj.  - szólalt meg Draco gyengéden -  Tudod, hogy csak próbálunk megvédeni.

- Úgy, hogy úgy bántok velem, mint egy gyerekkel?  - kérdezte Hermione, a kandalló lángjaira meredve.

- Nézd kis sárkány, próbáld meg ezt a mi szempontunkból nézni.  - mondta Draco, miközben  leült vele szemben - Mindketten szeretünk, de nagyon erőtlen vagy jelenleg, így  csak annyit tehetünk, hogy próbálunk elrejteni az ellenség elől...

- Erőtlen lennék?!  - vágta rá Hermione könnyes szemmel - Az elmúlt három hétben csak az ágyban feküdtem! Senki sem engedi, hogy egyedül felkeljek, vagy rendesen egyek, sétáljak, vagy akár csak egy pillanatra is elfeletkezzek a történtekről! Hirtelen mind úgy bántok velem, mintha hímes tojásból lennék, és tudod mi a legrosszabb?

Draco megrázta a fejét mire Hermione sírva folytatta

- A legrosszabb az, hogy úgy tesztek mintha minden rendben lenne! Tudom, haszontalan vagyok, nem tudok harcolni, nem lehetek sehol ahol akár csak egy szemernyi esély van a veszélyre... Az az élet, amelyet tizenegy éves korom óta élek, befejeződött, a harcom befejeződött, és most hagynom kell, hogy más döntsön helyettem és gondoskodjon rólam!

Draco a padlóra nézett. Túlságosan is nehéz volt neki megszólalni

- Mondj már valamit! - kiáltott rá Hermione letörölve a könnyeit

- Tudom, ez nem teljesen ugyanaz, de ismerős az érzés amin most keresztül mész.  Hirtelen azt várják tőled, hogy változtass az életeden, csináld amit mások mondanak és még örülj is neki...  - suttogta halkan Draco - Tudom, hogy fáj....

Hermione érezte, hogy a haragja hirtelen csendesedni kezd. Draco természetesen megérti.  Minden nap ezzel él, és próbál alkalmaszkodni a maga módján

- Tudod a helyzet az, hogy örültem amikor vége lett a háborúnak és haza mehettem. Újra iskolába jártam, és úgy tettem, mintha az a sok rossz  nem történt volna meg.  Mintha a háború nem történt volna meg.... - Hermione felsóhajtott majd folytatta - De soha nem múlik el... minden apró zaj, minden szag, minden ismerős arc emlékeztet rá mi volt ezelőtt...

Draco ekkor átnyúlt, és gyengéden megfogta a lány kezét.

- Itt aludtunk.  - mondta hirtelen Hermione körülnézve a szobán - Közvetlenül a minisztérium bukása után, itt bujkáltunk. Túlságosan féltünk egyedül aludni...

- Itt aludtatok?  - kérdezte meglepetten Draco

- Igen.  - bólintott Hermione   - A fiúk a földön aludtak, én pedig ezen a kanapén...

Draco nem tudta, hogyan reagáljon, ezért csak megszorította a lány kezét

- Mindig hárman voltunk. Ezért is olyan nehéz elszakadnunk Ron-nal egymástól. - mondta szomorúan Hermione - Most mindketten Aurorok én meg azt se tudom mit kezdjek az életemmel.

- Ha ez valóban zavar akkor tudod, hogy Kingsley hagyná, hogy csatlakozz az osztályhoz.  - vigasztalta Draco Hermionét. A lány szomorúan elmosolyodott és ránézett Dracora

- Nem, nem tehetem. Az nem az én életem. Egyébként sem lehetnék az...

- Merlinre, Mione. - suttogott Draco majd átlépte a köztük lévő teret, és szorosan magához húzta - Nagyon sajnálom.

- Nem tudok segíteni... - szipogott Hermione - Haszontalan kacat vagyok, ráadásul most mindenki miattam aggódik és felborítottam egy csomó ember életét azzal, hogy rám kell vigyázzanak....

- Tudod, hogy ez nem igaz. - mondta Draco megemelve kissé Hermione állát - Hamarosan meggyógyulsz és minden vissza tér a régi kerékvágásba.

Hermione bólintott, majd újra lesütötte a fejét

- A hamvakból új tűz éled, árnyból fénysugár tör elő, egy lesz újra a kettétört penge s király lesz a koronátlan fő! - mosolygott lágyan Draco

- Tolkein.  - nevetett Hermione - El sem hiszem, hogy egy mugli regényből idézel! - nevetett fel Hermione

- Tolkein nem volt mugli születésű! A muglik persze azt hiszik de ez nem igaz! Figyelj Hermione...csak… gondolj magadra úgy, mint Bilbóra, aki a kalandja után új élethez igazodik. - vigyorgott Draco színpadiasan felemelve a kezeit

- Innen továbbmenni volt a legbátrabb dolog, amit valaha tett. Az utána történt hatalmas dolgok semmihez sem hasonlíthatók.  - suttogta Hermione maga elé, majd vett egy mély levegőt és megszorította Draco kezét

- Soha sem tudhatod mit hoz a holnap kis sárkány. Ne légy szomorú csak azért mert ebben a pillanatban gyenge vagy, hisz tudod a pillangó is hernyóként kezdte.... Ne hagyd, hogy a sors elszomorítson hisz azt te irányítod.

- Ez most durván Dumbledore-os volt ugye tudod? - tört ki nevetésbe Hermione

- Ezt most bóknak veszem Granger kisasszony! - nevetett Draco, majd átült Hermione mellé a kanapéra és magához húzta   - Sajnálom, hogy kibeszéltünk miközben ott ültél mellettünk....

- Sajnálom, hogy olyan hülyén reagáltam.. - mondta Hermione belefúrva a fejét Draco mellkasához

- Még mindig éhes vagy? - kérdezte Draco mire a lány elvigyorodott

- Igen, menjünk vissza, mielőtt Harry elmegy. Szeretném ha ő is velünk enne!

Hermione feltápászkodott a kanapéról és kisietett a nappaliból. Draco egy pillanatig figyelte a lányt, ahogy elhagyja a szobát majd felállt és   megigazítva magán a fekete zakóját követni kezdte Hermionét az ebédlőbe....