Annak ellenére, hogy mennyire fáradtnak érezte magát, az álom ismét elkerülte Hermionét. Frusztrált volt, ezért kipróbálta az összes relaxációs technikát, amelyet a Roxfortban tanult, de egyik sem működött. Már hajnali kettő volt, amikor Hermione ledobta magáról a takarót, és úgy döntött, megkeresi a konyhát. Nem evett sokat vacsorára, és bár az éhség általában nem akadályozta meg abban, hogy elaludjon, annyira kétségbeesett volt, hogy bármit megpróbált volna, hogy legalább egy kicsit aludhasson. Kicsivel később amikor a hálószobáján kívül volt, akkor jött csak rá, hogy nem tudja, hol találja a konyhát. Egy pillanatra megállt Draco szobája előtt, és elgondolkodott, hogy megkérdezi, de bent minden csendes volt, és az ajtó alatti résen nem sütött be fény. Valószínűleg már aludt, így
Hermione úgy döntött, tovább megy a folyosón amíg meg nem találja az úti célt. Bízott benne, hogy a tudatalattija, az a mély része, amely még mindig emlékezett, elvezeti őt a megfelelő helyre. Hosszas keresés után, talált egy szobát, amelyből fény szűrődött ki.
Ha nem a konyha, akkor talán, aki bent van, oda irányíthatja. Hermione egy gyors ám annál halkabb kopogtatás után kinyitotta az ajtót. A szemei tágra nyíltak amikor meglátta Draco-t az asztalnál ülni. Egy fekete póló és egy fekete selyem pizsama nadrágot viselt

- Malfoy!

Draco ekkor megfordult, és komor pillantást vetett rá

- Granger...Gyere be!

- Azt hittem, alszol. - vallotta be Hermione miközben szemügyre vette a helységet - Ez a konyha? Azt hittem nagyobb lesz.

- Ez a mi konyhánk. - nevetett fel Draco -A házimanók egy nagyobbat használnak az alagsorban, közvetlenül az étkező alatt.

-Mint a Roxfortban, a Nagyterem alatt.

- Soha nem jártam a Roxfort konyhájában...legalábbis nem emlékszem, hogy jártam volna ott. - mondta neki Draco - Amúgy mi szél hozott ide?

- Nem tudtam aludni. - válaszolta Hermione a szekrényhez lépve - Arra gondoltam, hogy készítek egy kis forró csokit. És te? Miért vagy itt?

- Egy csésze kávéért jöttem.

- Hajnali kettőkor?! Biztos viccelsz. - vonta fel a szemöldökét Hermione mire Draco megint elnevette magát

- Csak vicceltem! Nem tudtam aludni, így gondoltam eszem egy kis kekszet...

Hermione halványan elmosolyodott. Tetszett neki, hogy Draco próbált vicces lenni

- Akkor kérsz? Kérsz forró csokit?

Draco bólintott, Hermione pedig elővette a szekrényből a bögréket és a forró csokit

- Gondolkoztál már azon, hogyan szerettünk egymásba? - kérdezte hirtelen Draco, amitől Hermione szíve kihagyott egy ütemet

- Hogy mondod?

- Amikor ebéd után az Odúban bementél a házba, a többi Weasley mesélt pár dolgot... - Draco az asztalt bámulta miközben beszélt. Nem akart szemkontaktust teremteni Hermionéval, főleg miután eszébe jutott a csók. Draco, bár soha nem vallotta volna be a lánynak, teljesen össze zavarodott és nem tudta hová tenni az érzéseit.

Hermione egy ideig nem szólt semmit, csak folytatta a dolgát. Tudni akarta? Igen, de tetszene neki a történet? Miután befejezte az italok elkészítését, az asztalhoz vitte a bögréket, és leült Draco mellé.

- Rendben, mondd el mit tudtál meg ma az Odúban?

- Ginny mesélte, hogy állítólag minden a szeszélyes lépcsők alatt kezdődött. Valaki átkot küldött rám, ami a vállam találta el és te segítettél meg gyógyítani.

Hermione romantikusnak találta volna, ha nem Draco lenne a történet fő szereplője. Mindenesetre tovább hallgatta a szőke férfit

- Azután megtudtad, hogy próba időn vagyok és megmutattam a láncot a bokámon, ami védett a sötét varázslattól. Attól kezdve lettünk jóban és kezdtünk közel kerülni egymáshoz.

- A jelek szerint túlságosan is közel. - mondta halkan Hermione mire Draco folytatni kezdte

- Ginny szerint ajándékokat adtam neked, és te segítettél megküzdeni a bennem rejlő sötétséggel. Ki tartottunk egymás mellet és minden áron védelmeztük egymást.

Néma csend lett. Draco és Hermione is próbált vissza emlékezni erre a csodás szerelemre, mind hiába. A kínos csend, ami közéjük telepedett egyiküket sem zavarta. Nem volt mit mondjanak, és féltek is erről beszélni. Percek teltek el anélkül, hogy megszólaltak volna. Nem sokkal később aztán amikor megitták a forró csokoládét, Draco hátradőlt a székében és végre meg szólalt

- Granger, tettél ebbe valamit? Hirtelen olyan álmos lettem!

Hermione megrázta a fejét, bár ő is kezdett álmos lenni

- Nem, ez csak egy sima forró csoki volt.

Mikor nem kapott választ, rá nézett Draco- ra aki úgy tűnt, elaludt.
Hermione ekkor felnyögött, előredőlt az asztalra, és a karjára hajtotta a fejét.

- Csak egy pillanatra... - suttogta Hermione behunyva a szemét. Talán a forró csoki, talán Draco közelsége, de úgy érezte most végre sikerül el aludnia.

Pár órával később Draco-t egy apró kéz rázta fel. Ijedten horkantott fel, majd rutin szerűen az órájára nézett. Majdnem hat óra volt.

- Jó reggelt, Gazdám! - mondta a manó félénken - Önnek és az asszonyomnak vissza kellene feküdnie. Még van egy kis idő, míg a gyerekek fel kelnek...

Beletelt egy pillanatba, amíg a házimanó szavai behatoltak az álomtól ködös agyába

- Jó, rendben. - mondta nagyokat ásítva, majd rá nézett Hermionéra, aki még mindig aludt - Ébredj, Granger!

- Mi? Mi az? - Hermione ijedten nézett körbe a konyhába

- Elaludtunk. - magyarázta Draco a nyakát dörzsölve - Sindarin ébresztett fel. Vissza kellene mennünk az ágyunkba, és aludnunk, amíg fel nem kellnek a gyerekek!

- Rendben. - bólintott Hermione felállva, és titokban eltüntette az asztalon felgyülemlett kis nyálkás tócsát.

- A nyakam olyan merev! - mondta Hermione, amikor kimentek a konyhából - Nem hiszem el, hogy négy órát aludtunk így!

- Fáradtak vagyunk... - ásítozott Draco - Előző éjjel sem aludtam jól.

- Ahogyan én sem... - Hermione felsóhajtott, ahogy a hálószobájához ért - Találkozunk a reggelinél!

- Hát, akkor jó alvást! - húzta halvány mosolyra a száját Draco, mielőtt felment a szobájába. Hermione egy pillanatig a hátát bámulta, majd elszégyelve magát bement a szobájába

- Egyáltalán nem vonzó! - mondta magának, és a párnákra dőlt - A legkevésbé sem jóképű!

Felsóhajtott, és a mennyezetre bámult. Ostobának érezte magát, amiért ilyen érzések lepték el. Mivel akár hogy is akarta az ellenkezőjét állítani, rá kellett jönnie, hogy nem tud vitatkozni önmagával, ezért lehunyta a szemét, és próbált elaludni

- Asszonyom, negyed hét van! - ébresztette fel lágyan a házimanó - Scorpius és Jean hamarosan fel kelnek!

Hermione felnyögött, és magára húzta a takarót ellenállva a késztetésnek, hogy rá szóljon Sandarin-ra, hogy hagyja békén. Végül, a gyerekekre gondolva megadta magát és felült az ágyba

- Felébresztetted már Malfoyt?

- Nem, asszonyom... Mindig önt keltem elsőként! - Sandarin vállát a nyakába húzva nézett fel Hermionéra. Megvárta, hogy Hermione reagáljon valamit, majd egy meghajlással elhagyta, a szobát

Bár rettenetesen álmos volt, Hermionének valahogy sikerült ki kelni az ágyból. Az ebédlő felé tartott ahol Draco a széken ült és rendkívül ingerültnek tűnt. Hermione -nak nem kellett sokáig agyalnia, míg rájött miért ilyen ingerült a férje

- Jó reggelt, anya! - Scorpius hangja vékony volt az izgalomtól, és túlságosan is vidámnak tűnt

- Jó reggelt Scorpius! - válaszolta Hermione majd lehajolt, és adott a fiának egy puszit - Nagyon energikus vagy ma reggel!

- Elmeséltem apunak az álmomat. Egy kutyáról szólt. hatalmas volt! A hátán lovagoltam...

- Ne kezd el újra mesélni! - mondta unottan Draco a homlokát masszírozva - Majd én elmondom anyádnak az álmod később rendben?

Draco-t túlságosan is zavarta a fia beszéde. Túl fáradt volt hozzá és bár a fia volt, mégis késztetést érzett, hogy bezárja egy szobába és ott hagyja. Scorpius egy pillanatig csendben nézte az apját majd megszólalt

- Jó, ahogy akarod apa!

- Akkor ezt meg beszéltük. - Draco ismét a reggelijére fordította a figyelmét. Hermione idő közben elment felkelteni Jeant, aki nagyokat ásítva ölelte anyját az ebédlőbe érve

- Én most megyek! - állt fel Draco az asztaltól amikor megpillantotta Jean-t

-Még túl korán van...- nézett Hermione meglepetten Draco-ra, aki csak vállat vonva ki sietett az ebédlőből

-Anya, apa haragszik rám? - kérdezte Scorpius szomorúan

- Nem, csak azért nyűgös, mert álmos.

- Akkor oda adom neki majd az egyik macimat! Ha azzal alszik, nem lesz álmos! - Scorpius csillogó szemekkel nézett az anyjára

- Nos, biztos vagyok benne, hogy az majd segíteni fog apának! - mondta Hermione megsimítva a fia arcát
***************************************

Délután amikor Hermione sétálni ment Harry, és Ron is felhívta hogyléte felől érdeklődve. Kedves volt tőlük, de Hermione azt kívánta, bárcsak valami pozitívabbat mondanának neki, például azt, hogy George befejezte az ellenszert. Tudta, hogy ésszerűtlen ilyen hamar várni, de belefáradt abba, hogy emlékek nélkül éljen Draco-val. Mire kezdett esteledni, Hermione tudta, hogy ideje lenne haza mennie, de nem sietett különösebben. Próbált minél lassabban sétálni, és megállt minden egyes kirakatnál noha nem akart vásárolni. Aztán mikor már nem volt több kifogása a sétára, kelletlenül sóhajtva állt be az egyik kandallóba

- A Malfoy birtok!

Amikor megérkezett, az első dolog, amit megpillantott Scorpius volt. A földön ült a kandalló előtt

- Anya! -  feltápászkodott, és rohant, hogy átölelje az anyját  - Hol voltál eddig? Azt hittem már nem jössz haza...

Hermione felnyögött, és ledobva a táskáját felvette Scorpiust

- Sírtál? - kérdezte gyengéden, miután észrevette a könny nyomokat az arcán

- Azt hittem, nem jössz haza! -  mondta a kis mini Malfoy, miközben friss könnyek csorogtak végig az arcán.

- Rengetegen voltak a városban. Sokat kellett várni a kandallóra! - hazudta Hermione. Csak azért volt ilyen sokáig távol, mert nem akart haza menni

- Apa is sétálni ment? Vagy ő sokáig dolgozik ma?

- Még nincs otthon? - ráncolta a homlokát Hermione

- Nem. Azt hittem, mindketten elhagytatok. Alig bírtam Jean-t meg vígasztalni! 

- Sajnálom - mondta Hermione bűntudattal a szemében. Rá kellett jöjjön, hogy nem volt túl jó anya - Tudod mit? Máris felhívom apát!

- És akkor haza jön végre?

Hermione ekkor le tette a fiát és mosolyt erőltetve az arcára bele nézett Scorpius könnyes szemébe

- Ugye tudod, hogy apa és én soha nem hagynánk el titeket...

- De én azt hittem, hogy elhagytatok minket! - Scorpius a pulóvere ujjával törölte meg az orrát miközben próbált nem sírni

- Lehet, hogy apa és én néha későn érünk haza, de ígérem Scorpius, mindig hazajövünk hozzátok. Rendben?

- Rendben! - Scorpius apró karjait az anyja dereka köré  fonta és átölelte

- Apu és én nagyon szeretünk!

Csak nem emlékszünk rátok, gondolta Hermione. Azon töprengett, hogy George-nak vajon van-e fogalma arról, hogy mennyire tönkretette az életüket az a bájital.

Hétkor kaptak egy baglyot Draco-tól, aki azt mondta, hogy késni fog, és ne várják meg. Scorpius boldogtalannak tűnt, és alig szólt egy szót vacsora közben, bár Hermione megpróbálta felvidítani

- Mutasd meg apának, ha hazaér! Neki rajzoltam! - mondta Scorpius egy papírt elő húzva a párnája alól

Hermione bólintott, és megcsókolta a fia arcát

-Jó éjszakát kicsim...

Fél óra múlva Draco végre hazaért. Hermione már várt rá, és amint megérkezett, felpattant a helyéről.

- Lemaradtál a vacsoráról! - mondta dühösen mire Draco vállát vont

- Elfoglalt voltam. Sok dolgom volt az irodában...

- Scorpius nagyon várt téged. És Jean is!

- Ez nem változtat azon, hogy mennyire elfoglalt voltam! - Draco, bár kényelmetlenül érezte magát, nem mutatta ki

- Nem bújhatsz el előle, Draco. Nézz szembe vele! Elakadtunk ebben a kapcsolatban, és segítened kell! Nem menekülhetsz a munkádba! Itt kell lenned, mint mindig. A gyerekek kedvéért.

- Tudod, Granger, nem állok készen a gyerekekre! Nem állok készen arra, hogy az ők szükségleteiket az enyémek elé helyezzem, hogy mindig rájuk gondoljak először! - emelte fel a hangját Draco, majd ki kerülve Hermionét, elindult a szobája felé  - Scorpius és Jean aranyos és édes, de jelenleg nem érzem őket a gyerekeimnek!

- Azt hiszed én nem éreztem így?! - Kiabált Hermione Draco után mire az megállva vissza fordult

- Granger, ne most. Fáradt vagyok!

- Még a nevemet sem tudod ki mondani! De nem érdekel. Viszont van két csodálatos gyerekünk, akikért felelősséggel tartozunk! Akár vissza kapjuk az emlékeinket, akár nem, ők a mi gyerekeink maradnak Draco! Majd meg szakadt a szívem amikor haza érve Scorpius sírt, mert azt hitte elhagytuk őket! Neki kellett vigasztalja a kis Jeant!

Hermione elcsukló hangon beszélt. A könnyei patakokban folytak le az arcán. Draco igazat adott Hermionénak. Valóban a két gyerek semmit sem tehet erről az egészről, mégis ők isszák meg a levét.

- Sajnálom. - bökte ki végül Draco

- Sajnálod? - Hermione közeledni kezdett Draco felé - Akárhányszor rá gondolok, hogy vajon miért és hogyan lettünk házasok, el fog az undor. De egy valamit akkor sem bánnék meg, ha újra és újra elveszteném az emlékeim. És azok a gyerekeink. A te, és az én gyerekeim. Próbáljunk meg egy család lenni a kedvükért Draco....