NEM HAZUDOK, HOGYHA azt mondom, hogy egy e-mail és a hercegnő biztonsága miatt nem aludtam, a palotában elrendezendő dolgaimat szolgálva.

Ma reggel Akhilleusz visszarakja a helyére a húszkilós súlyzótárcsát az edzés után. Mindjárt reggel hat óra van. A hercegi villa melléképületében, ahol a személyzet lakik, az alagsorban van egy nem nagy, de jól felszerelt edzőterem. Mint kiderült ma reggel hajnali négykor, a testőrtársam, Akhilleusz is kihasználja azt a juttatást, hogy használhatja az edzőtermet.

– Szóval, ha jól értem, még a királyi palotában is dolgozol? – kérdezi Akhilleusz. Az izzadstágtól csillogó homlokát megtörli a törülközőjébe.

– Igen, jól. Hetente kétszer járok az Urania palotába – magyarázom.

Másodállásban a királyi családnak is dolgozom. A Thanatosz hercegi birtokra tegnap kerültem.

Amikor megláttam Nüxöt, nem tudtam, hogyan reagáljak a jelenlétére. Évek óta nem találkoztam Nüx Thanatosszal. Nüx akkor is jól tájékozódott abban a felső rétegi világban, amibe született, amikor általános iskolásként összebarátkoztunk. Attól féltem, hogy ugyanolyan sötét ember lesz, mint az összes többi politikus. Hataloméhes hiéna, aki az eltiport emberek bemocskolt neve felett élősködik. Pedig amikor ettől rettegtem, még csak gimnazista volt. Ártatlan, tizenötéves lány. Én meg egy gyáva, húszéves főiskolás. Rengetegszer keresett engem, de egy idő után arra se méltattam, hogy válaszoljak hívásaira. Az erős barátságunk miattam kopott el.

A sors fintora az, hogy megint találkoztam Nüxszel.

A sors fintora az, hogy akármennyire utálom a politikát, politikusokra vigyázom.

– Úgy tűnt tegnap este, hogy a hercegnővel ismeritek már egymást – vonja le a következtetést Akhilleusz, miközben rááll a futópad szélére. Tegnap este megpróbáltam értelmes beszélgetést folytatni Nüxszel, de nem sikerült. Akhilleusz, kötelezettségéből adódóan, a közelünkben volt. Fájdalmasan felszisszenve, markolászni kezdem a tarkónat.

– Régen, gyerekként, barátok voltunk.

Akhilleusz hatalmasat bólint.

– Tinédzserként meg összejöttetek, vagy mi?

Megrázom a fejemet.

– Dehogy. Csak barátok voltunk akkor is.

– Ki hagyta ott a másikat?

– Én – sóhajtok fel. Tehetetlenül összecsapom a tenyeremet, és megvonom a vállamat. A sarokban álló egyik felgöngyölt jógamatracot előveszem, és kiterítem. Leülök rá, kinyújtom a lábamat, és ráhajolok, ezzel nyújtva a szalagjaimat.

– Mekkora egy faszfej vagy, Héliosz!

A következő pillanatban már azt hallom, hogy Akhilleusz edzőcipője ütemesen puffan a futószalagon minden egyes lépésénél.

– Úgy tűnik – motyogom bele a matracba.

Minden gondolatom visszaterelődik Nüxre. A volt barátságunkra, közös élményeinkre, majd a rossz döntéseim sorozataira.

Az izmaim fájdalmas nyúlása rángatnak vissza a jelenbe.

– Miért hagytad ott? – kérdezi Akhilleusz, lihegve a futástól. Felegyenesedem, és elhelyezkedem úgy, hogy a hasizmaimat tudjam nyújtani. Felnézek a kollégámra. A reggeli csendet csak a futópad halk búgása, és a sportcipője kopogása töri meg.

– Félelemből. A politikai világtól, attól, hogy hataloméhessé válik. Nem akartam végignézni.

– Három éve dolgozom itt. Nüx nagyon visszafogott lány. – Akhilleusz lesprintel még néhány másodpercet, majd hogy megpihenjen, ráugrik a futópad keretére. – De kibaszott okos. Az apja gyakornok tanácsadója.

– Akkor is értelmes volt és nyugodt.

Miután ezt kimondom, eszembe jut az, hogy mennyi ideje nem találkoztam Nüxszel. Tíz éve volt, hogy otthagytam őt. Sokat változhatott azóta.

__

A személyzetnek fenntartott melléképület konyhájában leülök az asztalhoz. Előveszem a telefonomat, nekitámasztom az előttem lévő kancsónak, és felhívom a bátyjáimat.

Legelőször Orpheusz veszi fel. A képernyőn látom, hogy kinyújtja a karját. Ettől látszik, hogy a feleségével, Eurüdikével, még ágyban vannak. Eurüdiké Orpheusz mellkasára hajtott fejjel alszik még.

– Milyen az új meló, öcsi? – kérdezi Orpheusz álmosságtól rekedt hangon. Beletúrok szőke hajamba, és hátradőlök a székben.

– Egész jó – vonom meg a vállamat.

– Egész jó a Thanatosz-birtokon? – Orpheusz óvatosan kibújik felesége öleléséből, és kimegy a hálószobából a nappalijába. A telefon pittyen, és a képernyő három felé oszlik, ezzel jelezve, hogy Aszklépiosz is megérkezett a hívásba. Legidősebb bátyám már a királykék öltönyében van, teljesen elkészülve, az autójában ülve.

– Egészségügyi miniszterünk is megérkezett – ásít Orpheusz. Apánk, Apolló, csak Aszklépioszt tudta politikai pályára állítani. Orpheusz feltörekvő zenész. Apánk az ő döntésével se értett egyett. Azt akarja, hogy a családjának Olümposzon minél több hatalma legyen. A városállam politikusai, egy-két kivételtől eltekintve, mind ezt akarják.

– Ha a Thanatosz-birtokon vagy, gondolom, Nüx is ott van – rakja össze a képet Aszklépiosz.

– Nyilván ott van – szól közbe Orpheusz, mielőtt bármit is mondhatnék. – Nem mered bevallani magadnak, hogy hibáztál vele, Héliosz?

– Én tudom, hogy hibáztam. – Felállok az asztaltól, és kimegyek a konyhából az udvarra. A Nap már fenn van, ragyogó kékre festi az égboltot a fénye.

– Helyre akarod rakni a dolgokat vele? – kérdezi Aszklépiosz. Megvonom a vállamat. Nem tudom, mennyi ideig fogok Khaosszal és Nüxszel együtt dolgozni, és nem akarom fenntartani azt a feszült légkört, mint amibe tegnap belekerültem Nüxszel.

– Muszáj lesz – felelem végül. Végigsétálok a villát és a melléképületet összekötő kavicsos ösvényen.

– Apával lesz ma tárgyalásom – szakítja meg a hosszúra nyúlt csendet Aszklépiosz. Apánkkal csak ő van jóban, őt hajlandó Apolló elismerni. Orpheusszal örökre magunkra haragítottuk őt, amiért úgy döntöttünk, nem vagyunk hajlandóak részt venni a politikai élet mérgező légkörében politikusként. Hazudnék, ha azt mondanám, nem vágyom arra, hogy normális kapcsolatom legyen az apámmal. – Mindjárt odaérek, úgyhogy le kell raknom. Sziasztok!

Azzal Aszklépiosz kilép a hívásból.

– Szerintem én is megyek. Kitartás a hercegnőhöz, Héliosz!

Intek Orpheusznak, majd bontjuk a hívást.

Csendesek itt, az Olümposz lábánál a reggelek. Nem szűrődik ide fel a város zaja és bűze. Innen, a Herceg negyed tetejéről, kiválóan lehet szemlélni az egész várost. Lassú léptekkel felmegyek a villa teraszára a lépcsőn, és leülök az egyik kültéri kanapéra.

Megint eszembe jut a tegnap délután eseménye. Megint magam előtt látom Nüx fenséges megjelenését, majd azt, hogy az apjával folytatott beszélgetés után mennyire letörtnek tűnt. Meg kell próbálnom normális kapcsolatot fenntartani Nüxszel, különben kibírhatatlan lesz mindkettőnknek az együtt töltött idő.

Visszacsúsztatom a telefonomat a nadrágom zsebébe. Hallom, ahogyan a teraszra nyíló üvegablakot elcsúsztatják.

– Jó reggelt – köszön nekem Khaosz. Felállok, és kihúzom magamat.

– Jó reggelt, uram.

Khaosz belekortyol a kezében tartott kávéscsészéjébe. A tekintete a távolba mered, majd rám néz.

– Megkapta Cleótól a mai nap ütemtervét? – A kérdésére bólintok. – Remélem, világos magának, hogy önnek és Akhilleusznak majd kísérniük kell minket a tárgyalásra.

Délután kettőre a királyi palotában lesz jelenése Nüxnek és Khaosznak, "házassági tárgyalás" címszó alatt – kísérőként Akhilleusznak és nekem is meg kell ott jelennünk. 

– Tökéletesen érthető, uram.

– Most pedig, kérem, fáradjon be az étkezőbe.

Hogy felejthettem el azt, hogy minden étkezést fel kell ügyelnem? A reggeli nyilvánvalóan mindjárt elkezdődik.

Az étkező a nappaliból nyílik. Hatalmas, világos helyiség. A közepén egy hosszú asztal húzódik, ami mellett legalább húsz ember kényelmesen helyet foglalhatna. Megállok a vajszínű, arany virágokkal díszített tapétájú fal mellett. Az ablakokhoz közelebbi asztalfőn ül Nüx. Könnyed szabású fekete ruha öleli körbe kecses testét, kiengedett barna haja lágy hullámokban simogatja a derekát. Amikor meglát engem, kialvatlan barna tekintete végigsiklik rajtam, majd arrébb néz.

Tizenötéves fiatal lány volt, amikor utoljára találkoztunk. Most már egy huszonötéves érett, fiatal nő. És én nem voltam ott mellette, hogy szemtanúja legyek annak, hogyan nőtt fel.

– Jó reggelt, Héliosz – szólal meg Nüx fátyolos hangon. A tekintete még mindig valahová, egy számomra ismeretlen pontra réved.

– Jó reggelt, hercegnő – köszönök vissza. Az érzések, amiket próbálok elfojtani, a múlt emlékei, amelyek most újra előtörnek, mind összekavarodnak bennem.

Khaosz megérkezik az étkezőbe, szorosan mögötte Akhilleusszal. Akhilleusz megáll mellettem. Khaosznak kihúzza a másik asztalfőn lévő széket az egyik szolgálólány. A herceg leül, és elkezdik az ételeket kihordani az inasok.

– Ma kettőkor tárgyalás lesz Zeusszal, Nüx.

Nüx keze egy pillanatra megáll a gyümölcsöskosár felett.

– Nem vagyok rá hajlandó elmenni.

– Sajnálom, hogy ez nem kérés volt, hanem utasítás. – Khaosz szavaira a csend súlyos teherként telepedik az étkezőre. Nüx arcán látom az ellenállás és a tehetetlenség keverékét.

– Nem érdekel. Küzdeni fogok a szabadságomért.

– Ez nem szabadság kérdése, édes lányom, hanem a család sorsáé – jelenti ki szigorúan Khaosz, ellentmondást nem tűrő hangom. A herceg büntetően néz rá lányára. – A téma lezárva.

Nüx  felkönyököl az asztalra, és oldalra biccenti a fejét.

– Mi is Olümposz jól bevált politikai formája? Demokrácia? Az most hol van? – Ijesztően lassan beszél. – Alkotmányos monarchia demokráciával. De itt nincs szabad akarat.

– Perszephonét akarták Zeuszhoz adni.

– És milyen jól tette, hogy Hádész felesége lett!

Perszephoné Démétér lányaként könnyen házasodhat. Perszephoné, az agrárminiszter gyermekeként, előnyös házasság lett volna Zeusznak – de Hádész, a belügyminiszter, előbb vette el őt. Azonban Nüxöt törvény kötelezi arra, hogy politikushoz, vagy nemesi emberhez menjen hozzá hercegnői rangjából adódóan. Nincsen más nő, akit Zeusz Olümposz királynéjává tehetne. Nüx kell neki. És tudom, hogy ezért Zeusz mindent hajlandó megtenni sötét erkölcseinek hála.

– A téma lezárva, Nüx! – Khaosz összeszorítja az öklét, és rávág az asztalra. Nem fejezei be a reggelijéét, feláll, majd kiviharzik az étkezőből. Akhilleusz követi őt. A kimondatlan szavak vasfüggőnyként lebegnek Nüx előtt.

Oda kell mennem hozzá. Belesajdul abba a szívem, hogy azt látom, tehetetlenül küzd a leküzdhetetlen sorsa ellen.

Engedek a kísértésnek, és mellé lépek. Megállok a széke mellett. Nüx az arcát a tenyerébe temeti, sötét haja a vállára omlik.

– Hercegnő – köszörülöm meg a torkomat. Nüx gondterhelt pillantása rám szegeződik. Az arcvonásai egy pillanat alatt megkeményednek. – Most a legkisebb gondod is nagyobb annál, hogy a múltunkon rágódjunk.

– Lehetséges. De nem lehet elfelejteni.

A kezét az ölébe fekteti.

– Nem is akarom. – Veszek egy mély levegőt. – De ha van bármi, amiben segíthetek...

Nüx hiszérikusan felnevet, a hangja visszhangzik a szobában.

– Politikában nem tudsz nekem segíteni, Héliosz.

Nüx szavaira nem tudok azonnal mit válaszolni. A csend ismét ránk telepszik, de ezúttal valami mélyebb és fájdalmasabb köt össze minket. A pillanat súlyától nem menekülhetünk, és én érzem, hogy muszáj megtörni a jeget, hogy valamilyen szinten helyrehozzam a múltat.

– Politikában talán nem. De itt vagyok, és megvédelek bármitől. – Aprót biccentek a fejemmel. – További jó étvágyat, hercegnő.

De Nüx nem folytatja az evést, hanem feláll.

– Elment az étvágyam. – Végigsimít éjfekete ruháján. – Most meg megyek készülődni a tárgyalásra. Ne jöjj utánam a szobámhoz, egyedül is feltalálok oda.

Nüx sebes léptekkel távozik az étkezőből, vaníliás illatát maga után húzva. Nem fogadok szót neki, követem őt a folyosóra.

– Maradj ott, ahol vagy, Héliosz! Nincsen rád szükségem a saját házamban – morogja. Fekete magassarkúja minden lépésénél éles hangon koppan a márványpadlón.

– A testőröd vagyok, hercegnő – felelem pimasz mosollyal az arcomon. Nüx megpördül felém egyik cipője tűsarkán egyensúlyozva. – Nem hagylak el. Se testőrként, se barátként.

A lány egyetlen hosszú lépéssel szeli át a köztünk lévő távolságot. Hosszú mutatóujját a mellkasomra nyomja, vörösre festett körme belenyomódik fehér ingembe.

– A barátom már rég nem vagy. Testőrként, de kizárólag testőrként, kapsz egy esélyt.

Megint sarkon fordul, és megint elindul a szobája felé. Én megint követem őt. Ezúttal nem veszi észre, hogy követem őt. Most sokkal halkabban lépek utána, megtartva mögötte egy biztonságos két méter távolságot. Az emelet folyosójára terített vörös bársonyszőnyeg elnyeli a lépteink zaját. Nem fogom annyiban hagyni azt, hogy Nüxszel beszéljek. Megáll a szobája sötétbarna tölgyfaajtója előtt. Elnéz a válla fölött, és csak ekkor veszi észre, hogy követtem őt. Megforgatja fekete szemét, majd kinyitja az ajtaját.

– Nem fogom most már feladni a barátságunkat, Nüx.

A szavaim halllatára megdermed az ajtó küszöbén állva. Odalépek hozzá, és a kezemmel nekitámaszkodom az ajtófélfának, ezzel elállva az útját. Hosszú évek után most van hozzám a legközelebb.

– El kell készülnöm délutánra – sóhajt fel, figyelmen kívül hagyva azt, amit az imént mondtam neki. A haját a helyére igazítja, majd egy könnyed mozdulattal lehajol, és átbújik a karom alatt.

Legszívesebben megfognám vékony kis csuklóját, magamhoz húznám, és megígérném neki, hogy már soha nem fogom elhagyni őt.

Némán hagyom, hogy bemenjen a szobájába, és becsukja az orrom előtt az ajtaját.