– Belemész a házasságba. – Khaosz hangja úgy hasítja szét a vacsora csendes légkörét, mint egy mennydörgés.

– Vajon mi lesz akkor, hogyha nem megyek hozzá Zeuszhoz?

Khaosz erre nem felel semmit, csak az asztallapon fekvő tabletet a lánya felé fordítja. A képernyőn szalagcímek sokasága bukkan fel. Mindegyik Nüxről szól, ahogy visszautasítja a házasságot.

Zeusz szándéka egyértelmű. A médiát már másodjára használja Nüx ellen, azt remélve, hogy sarokba szorítja, és a végén belemegy a kényszerházasságba.

Nüx arca mozdulatlanná dermed.

– Nincsen a tárgyalásoknak egyértelmű végkifejlete. Nem ítélhetnek el engem csak úgy. – Nüx másodpercek alatt vált vakmerőből sebezhetővé, és ez megrémíszt engem. Hatalmas sokk kell neki ahhoz, hogy a bátorságát ilyen gyorsan ledobja magáról.

– Igaza van mindenkinek. Nem akarod a házasságot. Nem tiszteled meg az országot azzal, hogy nem mész hozzá a királyhoz.

Khaosz összekulcsolja az ujjait az álla előtt.

– Nem kötelességem gyerekeket csinálni Zeusznak. Nem tartozom hozzá. Soha se tartoztam hozzá. Nem vagyok egy mocskos szuka, aki csak azért él, hogy kölyköket adjon az urának.

Nüx sebezhetősége lassan sötét haraggá változik át. Olyan haraggá, ami elől minden épeszű ember menekülne. De Khaosz pontosan tudja az összes gyenge pontját. Nem fél tőle.

– Meg akarod ölni a családodat is, édes lányom?

Itt értek el a vacsora alatt ahhoz a ponthoz, hogy Nüx összeroppanjon.

A vörösre festett ajka megremeg egy pillanatra, majd egy ártatlan, már-már derűs, de hamis mosolyra húzza a száját. Végigsimít fakó kezével a bézs színű szalvétáján, lassan hátra tolja magát a székén, és feláll.

– Köszönöm szépen a vacsorát, édesapa!

A magassarkúja kopog minden egyes lépésénél a márványpadlón, fekete haja fátyolként lobog. A fejemmel Khaosz felé biccentek, ezzel elköszönve tőle, és Nüx után eredek.

– Vigyen el engem Perszephonéhoz.

Nüx hangja keményen cseng.

– Nekem van egy jobb ötletem – húzom féloldalas mosolyra az ajkamat.

Olümposz tengerpartja este is gyönyörű. Nappal türkizkék vize az Égei-tengernek szinte csillog, és lágyan simogatja a hullámai a fehérhomokos partot. Azonban este egy sokkal másmilyenebb szépség. Sötét. Titokzatos. Elvarázsolt. Mély. Ijesztő. Megrémítő.

Gyerekkorom óta járunk ide a családommal a tengerpartra. A villánktól a legközelebbi épület is öt kilométerre van. Mindenkitől teljesen eldugott.

Így hát biztonságosabb döntés Nüxöt ide hozni, mint Hádészhoz és Perszephonéhoz. Senki nem fog arra gondolni, hogy itt van.

Én vagyok a testőre. Én felelek a biztonságáért.

Én törődöm vele.

Ez csak nekem jár ki.

– Hova hozott engem? – fészkelődik mellettem az autóm ülésén Nüx.

– Isten hozta az Uranosz család nyaralójánál, hercegnőm! – mutatok rá az alattunk elterülő hatalmas területre.

– Ide, Héliosz? – Nüx szemöldöke felszalad a homlokán.

Mosolyogva bólintok.

– Itt van a földi paradicsom. Ha nyugalomra vágyik, itt garantáltan senki se fogja önt megtalálni – vázolom. – A barátnője háza lenne az első hely, ahol felkeresnék önt. – Szemtelen vigyorra húzom a számat. – Vagy ezt az isteni Hádész elfelejtette mondani?

– Mennyi ideig maradunk itt?

Az autóval behajtok a telek kapuja elé. A biztonsági rendszer beszkenneli az autóm rendszámát, majd kinyílik a kapu. Csak a biztonsági rendszerbe beiktatott autókat engedi be. Még egy ok, amiért itt Nüx biztonsában van itt – ide nem jöhet be akárki.

– Ameddig akar, hercegnőm.

Behajtunk a birtokra, és a domb aljában megállunk a villa előtt.

– Miért hozott ide? – teszi fel újabb kérdését, meglehetősen unott hangon. Kicsatolja magát.

– Pihennie kell. – Ránézek, Ő meg rám. – Ne higgye, hogy nem tudom, napestig a törvénykönyveket bújja.

Tudom. Nem vagyok jelen mindig mellette, de a villa rejtett biztonsági kameráin mindig nyomon követem őt a telefonomom. Látom, mikor merre megy. Látom minden egyes kis mozdulatát. Távolságot kellett tőle tartanom, hogy átlássam a köztünk kialakuló helyzetet. A közvetlen közelében így ritkán voltam az elmúlt két hétben.

– Mi ez a hirtelen figyelmesség? – vonja fel sötét szemöldökét.

– Barátkozni szabad, nem?

Csak barátként tekinthetek rá. Csak barátként fogok rá tekinteni.

Nem rá fogok gondolni ezentúl, amikor éjszaka a farkamat markolom.

– Maga menthetetlen, kedves testőröm.

Megforgatja a szemét, és kiszáll az autóból. Apró mosollyal nyugtázom az ingerültségét, megrázom a fejemet, és én is kiszállok a járműból.

– Szóval, itt szokott pihenni? – fonja össze Nüx a karjait a mellkasa előtt, amikor megállunk a bejárat előtt. Lassan megrázom a fejemet.

– Nem szoktam pihenni. – Kinyitom a kulcsommal az ajtót, és beengedem Nüxöt. A finom vaníliaillatát maga után húzza. – A munkámra szentelem a figyelmemet. 

Nüx átnéz a válla fölött. Folyton ezt csinálja, hogyha előttem halad, és kérdezek tőle valamit. Felségi mozdulattal hátra pillant rám.

Csak a jóléte miatt hoztam el őt ide. El akarom égetni azt az érzésemet, hogy törődöm vele. A munkámon és egy minimális baráti viszonyon túl nem törődhetek vele másképpen. Nem érdekelhet, milyen volt a napja. Nem érdekelhet, milyen fáradt. Nem érdekelhet, milyen boldog vagy szomorú. Csak a biztonsága, csak és kizárólag a biztonsága érdekelhet engem.

Bezárom az autót.

Amikor belépek a házba, Nüx a hatalmas, nyitott hűtőszekrény előtt áll a konyhában, csípőre tett kézzel. Valahogy olyan békésnek néz ki ez a látvány. Nüx hercegnő, Olümposz ősi dinasztiájának a tagja, aki ezelőtt még a házasság kérdésétől volt ideges, most a hűtő előtt áll, és azon morfondírozik, mit ehet.

– Látom, Orpheusz elintézte a bevásárlást.

A hangom kizökkenti Nüxöt a gondolkozásból, és özzerezzen a válla. Bosszús tekintettel néz velem farkasszemet.

Mielőtt elindultunk volna, írtam a bátyámnak, hogy vegyen a nyaralóba legalább öt napra elegendő ételt.

De itt még két hétre is elég étel is van.

– Van vajkrém?

Elmosolyodok Nüx ártatlan kérdésén. Lerakom a járólapra a táskákat, és mögé lépek. Elkezdem fürkészni a hűtő tartalmát, és amikor meglátom a vajkrémes dobozt, átnyúlok Nüx válla fölött, és a kezembe veszem.

Egy pillanatra lenézek rá. Nüx mellkasa hevesen emelkedik és süllyed. Azt hiszi, nem látom az arcát, de észreveszem felülről, ahogyan a vérvörös ajkába harap.

Lerakom a dobozt a fehérmárvány konyhapultra.

– Még valamit, hercegnőm?

– Kenyeret... és salátát kaphatok?

– A zöldségtartóban nézte már? – kérdezek rá gúnyosan, mire ő csak megforgatja a szemét, és kihúzza a fiókot. Kiemel belőle egy fej jégsalátát. – Nagyon ügyesen keres meg dolgokat, hercegnőm – kuncogok.

– Fogja már be! – korhol le engem egyből, és erőszakosan becsukja a hűtőszekrény mindkét szárnyát. Önelégült vigyor kúszik az arcomra. – Szóval, hol találom a kenyeret?

A konyhapultnak támasztom a csípőmet, és összefonom a mellkasom előtt a karomat. Az állammal a kamra felé bökök.

– Pont ott.

– Mégis mi az a "pont ott"? – csattan fel, és széttárja a karját. Az, hogy az a fej jégsaláta még mindig a kezében van, csak még nevetségesebbé teszi a helyzetet.

A velem szemben lévő falra mutatok.

– Ott – mondom még mindig gúnyos hangon.

Csönd telepszik a konyhára. Csak a hűtő halk zúgása, és a kint cirpelő kabócák hangja hallatszik. Árgus tekintettel figyelem minden egyes rezdülését. Nüx dohogva, szinte gyerekesen toporzékolva megy be a kamrába a hőn áhított kenyérért.

Fáradt, és csak az indulatai tartják őt még ébren. Nem tudom elhinni, hogyan tudta magára erőszakolni azt, hogy napestig azokat a rohadt törvényeket bújja.

– Miért vigyáz rám ennyire? – kérdezi sóhajtva Nüx, és mellém libben. Az arcomat fürkészve rakja le a vacsorája hozzávalóit a konyhapultra.

Mert fontos nekem. Nem akarom még egyszer elveszíteni őt.

Ezt túl kockázatos lenne még egyszer kimondanom. Egyszer már megtettem. És kurvára nem volt jó döntés.

Bár a válasz a nyelven hegyén van.

– Ez a munkám – felelem hidegen, minden érzésemet és gondolatomat elnyomva. Nüx közelebb lép hozzám. A vaníliaillata körbevon engem is.

– Rájöttem.

Kibontja a kenyeret, kivesz egy szeletet, majd a mosogató melletti csöpögtetőből kivesz egy kenőkést.

– Ha ennyire fontos voltam magának, miért hagyott ott? – rakja fel a kérdést, miközben megkeni a kenyerét.

– Már megbeszéltük ezeket, hercegnőm – szívom be élesen a levegőt.

Kacéran felvonja a szemöldökét, és rám vigyorog.

– Nem baj. Hallani akarom még egyszer.

Nevetve megrázom a fejemet.

Amikor barátok voltunk, meg se fordult a fejemben, hogy valaha ilyen helyzetben leszünk. Hogy ő lesz a menekülő hercegnő, aki a sorsa ellen küzd, én meg a testőre, aki a védelméért bármit megtenne.

Csakhogy ez a testőr, aki Héliosz Uranosz, kezd szép lassan beleszeretni a hercegnőbe, Nüx Thanatoszba.

– Felejtse el.

Színpadiasan lebiggyeszti az ajkát, majd beleharap a már salátás, sajtkrémes szendvicsébe.

– Akkor ma szomorúan fogok elaludni.

Nem tudok neki ellenállni. Kurvára nem. És ezért kurvára mérges vagyok magamra. Túl sokáig hiányzott nekem ahhoz, hogy ne érintsem őt meg, hogy ne közeledjek felé. A csípőjére helyezem a kezemet, és egy pillanat alatt felültetem a hideg konyhapultra. Kikerekedett szemmel mered rám. Így majdhogynem ugyanolyan magasak vagyunk. Nem rejtegetheti az arckifejezéseit. A térde elé lépek. Nem menekülhet el.

– Bánom is én – vonom meg hanyagul a vállamat.

A méreg bájos arcára kúszik. Összeráncolt szemöldökkel, vékony vonallá préselt ajkakkal állja a tekintetemet.

– Szemtelen!

És már készülne is pofon vágni a mellkasomat, de elkapom vékony, törékeny csuklóját. Hiába, neki az ereje nem a fizikai tulajdonságaiban rejlik, hanem az eszében.

Még jobban kipirosodik az arca az indulatoktól. Szóra nyitja édes kis ajkait, de csak érthetetlen szótagokat tud formázni.

Cuki.

– Nem ismétlem meg többet magamat, hercegőm – súgom levegős, mély hangon.

A füléhez hajolok. A teste melege őrjítő hatással van rám. A térdei közé férkőzöm, terpesztve ül előttem a konyhapulton. A mutatóujjammal az álla alá nyúlok, és felemelem a fejét. Összefonódik a tekintetünk.

Kísérteties homályt látok a fekete szemében.

– Héliosz... – rebegi.

– Nüx – felelem.

A derekára helyezem szabad kezemet, és közelebb húzom magamhoz. Azzal nyugtatom magamat, hogy ami itt történik, az itt is marad.

– Ez így nem lesz jó – sóhajtja. Kiszabadul a kezem fogságából, és finoman ellök engem magától.

Engedelmeskedem neki, és ellépek tőle. A figyelmeztetése visszaránt engem a valóságba.

Nem tehetem ezt meg vele. Nem teheti meg ezt velem. Nem tehetjük meg ezt egymással. Nem lenne szabad itt lennünk. A velejéig romlott az a dolog, ami közöttünk van.