–POLGÁRPUKKASZTÁSRA KÉSZÜLSZ? – KÉRDEZI tőlem Perszephoné.

Perszephonét gimnáziumban ismertem meg, tíz éve legjobb barátnőm. Végtelen bizalom alakult ki az évek során közöttünk. Így nem csoda, hogy elmeséltem neki azt, hogy apámnak mik a terveim velem. Ma, ebéd után, átjött, hogy kicsit beszélgessünk a történtekről, ezzel hatalmas támaszt nyújtva nekem.

– Igen – nézek végig magamon az aranyozott keretű tükrömben.

Egy fekete selyemruhára esett a választásom. Majdhogynem köldökig érő kivágása van, a combomnál felhasított szoknyája a bokámat simogatja.

– Biztos vagyok benne, hogy senki nem nézné jó szemmel, ha egy hercegnő ilyen merész ruhában jelenne meg a házassági tárgyalásán -– magyarázom, miközben a kibontott hajamat még egyszer átfésülöm. – És ez megfelel. Hiszen ki akarna egy olyan feleséget, aki még egy tárgyalásra se tud normálisan felöltözni?

Este szemhunyásnyit se aludtam. Azon pörgött az agyam, hogy hogyan tudnék megszabadulni a Zeusszal kötendő érdekházasságom elől. Fáradt elmém csak arra tudott gondolni, hogy a tárgyaláson a szigorú dresszkódot megszegve kell megjelennem. Legmélyen persze tudom, hogy a politikai játszmákat hidegen hagyja az, hogyan nézek ki.

– Nem tűnt valami magabiztosnak ez a kérdésed, hercegnő – rázza meg a fejét rosszallóan Perszephoné. Feláll a szépítkezőasztalomtól, és mögém lép. Virágos, fehér ruhája erős kontrasztban áll az én feketémmel. Átöleli háturlól a derekamat, apró állát a vállamra támasztja.

– Mert most ebben nem is vagyok az – vallom be keserédesen nevetve. – Ki kell találnom, hogy mivel halaszthatnám el a házasságot.

Perszephoné gondolkodás közben az ujja köré csavarja az egyik hosszú, mézszőke hajtincsét.

– Menj hozzá valakihez – javasolja.

Őt is hozzá akarták adni Zeuszhoz. Az anyja, Démétér, agrárminiszter. A kormányzás és a gazdaság pedig szorosan összekapcsolódik. Ezért született meg az az ötlet, hogy egyesítse Zeusz erőit Démétérrel Perszephonén keresztül. Csakhogy Perszephoné védekezésképpen, hozzáment Hádészhoz, Ölümposz belügyminiszteréhez. Zeusz Hádészt nem teheti el könnyen láb alól – mindenkinek túl feltűnő lenne a belügyminiszter hirtelen halála.

– Kihez? – horkanok fel.

– Aszklépiosz és Poszeidón szingli.

– Poszeidón hatvan éves, nem fogok hozzámenni. – Így a külügyminiszterrel kötött hirtelen házasság is kilőtt. – Aszklépiosz... Nem hiszem, hogy egy egészségügyi miniszterrel olyan sokra mennék.

Aszklépioszt valamennyire ismerem, néhányszor találkoztam vele, amikor még Héliosszal barátok voltunk – Aszklépiosz Héliosz bátyja.

– Ott van – enged el engem Perszephoné, és csípőre teszi a kezét. Oldalra biccenti a fejét. – Ott van még Apolló legkisebb fia, Héliosz.

Összerándul a gyomrom arra a gondolatra, hogy Héliosz gyűrűjét kérjem segítségül.

– Kár, hogy csak a testőröd és nem lett, mondjuk honvédelmi miniszter – vonja meg a vállát, majd rózsaszínre festett körmeit kezdi el piszkálni. – Így nem valami nagy parti. Pedig jogilag hozzámehetnél, hiszen egy politikus fia. De egy testőrhöz hozzámenni egy hercegnőnek nem a legjobb döntés.

Egyetértően bólintok. Arról nem is beszélve, hogy Héliosz még nem nyertem vissza a belé vetett bizalmamat – így nem tudnám őt semmire se megkérni, még akkor se, ha muszáj lenne.

Tudom, hogy minden eszemre és stratégiámra szükségem lesz Zeusz ellen.

– Héliosszal nem fogok frigyre lépni, ahogy Zeusszal sem. – Végigsimítok a ruhámon még utoljára. – Harcolni fogok a szabadságomért.

Tudom, hogy apám nem fog mellettem állni ebben a harcban. Ma reggel is kiderült, hogy minden vágya az, hogy engem jó férfihoz adjon hozzá. Zeusz pedig az egyetlen és legjobb jelöltje.

-– Melletted leszek, Nüx -– mosolyog rám lágyan Perszephoné. – Nekem is sikerült Zeusz elől elmenekülnöm. Biztos vagyok benne, hogy neked is sikerülni fog.

Meleg mosollyal hallgatom a biztató szavait legjobb barátnőmnek.

– Köszönöm, hogy itt vagy nekem – mondom őszintén hálásan, és még utoljára átölelem Perszephonét, mielőtt kimennénk a szobámból.

Perszephoné lassan hazaindul, én pedig egyre feszültebben várom a fejleményeket.

Elveszettnek érzem magamat. Eddig apával mindig mindenben számíthattunk egymásra, most pedig úgy érzem, mintha ezt semmibe venné, és teljesen ellenem fordulna azzal a tervével, hogy engem hozzá akar adni Zeuszhoz – pedig több ízben kifejtettem neki azt, hogy ebbe nem áll szándékomban beleegyezni.

A döntésemben sziklaszilárdan biztos vagyok. A saját sorsom kovácsa leszek.

Csak még ki kell találnom, hogy hogyan érhetem ezt el.

Az emeleti társalgóba veszem az irányt. Ez a klasszikusan elegáns helység valahogy mindig megnyugvást hozott számomra. Évek óta itt pihenek meg, hogyha zaklatottnak érzem magamat. Rendszerint alig vannak ebben a szobában, akkor is üresnek találom, amikor belépek.

Vagy mégse.

Héliosz, mintha megsejtette volna, hogy ide fogok jönni, az egyik díszes díványon ül, keresztbe tett lábbal.

Eszembe jut az, hogy reggeli után hirtelen milyen közel voltunk egymáshoz. Ahogyan parancsolóan a mellkasára nyomtam az ujjamat, majd az orromba kúszott fahéj illatú parfümjének az illata, és érezhettem, milyen hevesen ver a szíve.

– Mit keresel itt? – hagyja el a száraz kérdés a számat. Héliosz feláll, és kecses, párducszerű mozgásával, felém közelít.

– Csak gondoltam, ide jövök.

– Mit akarsz? – kérdezem ingerülten, miközben egyre hevesebben veszem a levegőt. Nem tudom eldönteni, hogy a jelenléte biztonságot ad, vagy felzaklat engem.

-– Semmit – vonja meg a vállát. Megforgatom a szememet, és az ablakok elé, sorjában felállított mellszobrokhoz megyek. Rengeteg portré van ide felsorakoztatva, többségében a családom tagjairól.

A kedvencem valahogy mégis az, ami anyámat, Szeléné Thanatoszt ábrázolja. Megállok anyám mellszobra előtt, és megérintem az arcát. Valahányszor ránézek, összetörik a szívem – ugyanakkor valahogy ez áll hozzám a legközelebb. Sose ismertem őt. Meghalt, amikor megszülettem. Ő életet adott nekem, én elvettem az életét tőle. Csak elképzelni tudom, milyen lehetett.

Apám mindig úgy beszélt róla, hogy milyen gyönyörű, bájos, kedves és szeretetteljes volt. Milyen sokan szerették őt. Úgy gondolom, most ő is mellettem lenne ebben a helyzetben. Remélem, bátorítana és mellettem állna a szabadságomért való harcban.

Mélyen elmerülök gondolataimban, a szobrot simogatva, így szinte észre se veszem, hogy Héliosz hirtelen mellettem terem.

– Mi jár a fejében, hercegnő?

Mély levegőt veszek, és kissé oldalra fordulva ránézek. Szőke haja világít a délutáni napfényben, kék szeme pedig mintha minden titkomat ki akarná fürkészni.

– Nem vagyok hajlandó hozzámenni Zeuszhoz – mondom végül. Héliosz szeme összeszűkül, arca elkomorodik.

– Ez a döntés nem lesz könnyű, Nüx. Zeusz nem olyan férfi, aki könnyen elfogadja a visszautasítást. És apád sem lesz boldog.

– Tudom. – Felsóhajtok, ujjaim akaratlanul is a szobor hideg márványán siklanak. – De hajlandó vagyok megküzdeni a szabadságomért.

Héliosz egy pillanatra sem veszi le rólam a szemét. Tekintete elszánt, szinte éget.

– Perceken belül el kell indulnunk a tárgyalásra, hercegnő. Az apja már várja önt.

Héliosz szájából minden egyes magázódó szó idengenül hangzik. Hangját most nem járja át a megszokott melegség, mintha benne is történt volna valami, ami teljesen megváltoztatta őt.

– Szelénét már megöltem. – Anya arcának minden egyes részletét ezredjére is megnézem. Éles vonásaimat, az orrom enyhe görbületét, tőle örököltem. – Nem fogom megbocsátani magamnak azt se, ha a családom miattam fog eltűnni.

Felegyenesedem, ezzel igyekezve visszaszerezni a méltóságomat az előbbi gyenge pillanatom után.

Héliosz némán kinyitja a szalon ajtaját, ezzel jelezve, hogy menjek előre. Lenyelem a torkomba nőtt hatalmas gombócot, majd kilépek a szobából.

Annyit biztosan tudok, hogy ki kell állnom magamért minden adandó alkalommal. Nem fogok tágítani.

– Maga izgul – jelenti ki Héliosz. Egymás után veszem lefelé a lépcsőfokokat, fekete tűsarkúm koppanását elnyeli a márványlépcsőre rakott vörös kárpit. Héliosz, feladatát teljesítve, szorosan mögöttem van. Ránézek a vállam felett, és felvonom a szemöldökömet.

– Egy cseppet sem vagyok ideges, kedves testőröm – felelem a lehető legnyugodtabb hangon.

– Higgyek is önnek? – kacag fel. – Úgy ismerem minden egyes rezzenését, mint a tenyeremet, hercegnő.

Megtorpanok a lépcső aljában. Évek teltek el azóta, hogy utoljára huzamosabb időt töltöttünk el együtt. Azóta rengeteget változtam, így alaptalan a kijelentése.

– Már nem vagyok az a naiv kislány, aki évekkel ezelőtt hajlandó volt megbízni magában.

Héliosz fahéjas illatát túlságosan is erősen érzem. Nem nézek hátra rá, de így is érzem, hogy túl közel van hozzám. Közelebb, mint amennyire megengedett lenne neki.

– Nagy szavakat akar hozzám vágni, hercegnő – súgja a fülembe. Lehellete a nyakam érzékeny felületét simogatja, a gyomrom görcsbe rándul. Felegyenesedik, és a levegő hirtelen lehűl körülöttem. – Kitartást a tárgyaláshoz! – mondja olyan szárazon, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy milyen közel voltunk egymáshoz.

Felhúzom az orromat.

– Az ön jókívánságára nincsen szükségem, kedves testőröm.

Egy fontos tárgyalásra nem éppen előnyös, hogyha felhevült érzelmekkel jelenek meg. Veszek egy mély levegőt. Fő a nyugalom és a magabiztosság.

Fő a nyugalom és a magabiztosság.

Fő a nyugalom és a magabiztosság.

Fő a nyugalom és a magabiztosság.

Ma már sokadjára simítok végig a ruhámon, afféle megnyugtatás céljából. Ütemes, gyors léptekkel szelem át az előteret, Héliosszal a nyomomban. Érzem, hogy minden egyes mozdulatomat árgus tekintettel figyeli, mint a Nap magasról a Földet. A főbejárat előtt megáll, és kinyitja nekem az ajtót. Meg tudnám neki jegyezni, hogy ezt én is képes vagyok megtenni, de nem akarom az energiámat ilyen felesleges dolgokra pazarolni.

Kilépünk az udvarra. A villa előtt kettő autó áll. Az egyik Bentley mellett apám és Akhilleusz áll, a másik pedig Hélioszra és rám vár.

– Nem tűrök majd semmiféle ellentmodást, Nüx – jelenti ki határozottan apa, végigsimítva személyre szabott, olasz öltönyén. A fejével Akhilleusz felé biccent. – Mehetünk.

Azzal beülnek az autóba, majd elindulnak, belém fojtva minden egyes szót és gondolatot.

Mindig törődött a gondolataimmal, érzelmeimmel, döntéseimmel. Mindig törődött velem. Az utóbbi napokban, mintha ez az énje teljesen megszűnt volna.

– Miért nem jó az én autóm?

Héliosz néhányszor körüljárja a Bentleyt, majd miután feldolgozta, hogy most nem a BMW-jét kell vezetnie, beülünk a kocsiba. Elhelyezkedem az anyósülésben, a bőrhuzatos háttámla szinte átölel engem. Héliosz beindítja a motort, és apám autóját követve, kihajt a Thanatosz-birtok területéről.

– Perszephoné házassággal menekült el Zeusz elől – töri meg a közénk fátyolként lebegő csendet Héliosz.

– Ha ezzel arra akar kilyukadni, hogy menjek hozzá valakihez, a válaszom az, hogy nem – fonom össze magam előtt a karomat.

– Szövetségesek kellenek.

Erre én is gondoltam. De mivel még nem hivatalos az a hír, hogy Zeusz el akar engem venni, senki nem hinne nekem – így szövetségeseket se szerezhetek.

– Nem jó megoldás.

Héliosz kezével végigsimít éles állvonalán, majd a türkizkék tekintetét az útnak szenteli.

A királyi palota a város másik felében van, a Király negyedben, Olümposz déli felén. Van még háromnegyed órám arra, hogy kitaláljam, hogyan nyerhetnék magamnak időt.

– Miért nem, Nüx?

– Még nem jelentették be azt, hogy Zeusz el akar venni engem, ezért apámon, rajtad, Akhilleuszon meg Perszephonén kívül senki nem tud erről. – Magamba szívom az autó hűs levegőjét. A hideg jégként terjed szét a mellkasomban. – Ezért senki nem hinne nekem.

Héliosz lassan bólint.

– Értem.

Feszengve kezdek el helyezkedni a bőrülésben.

– Csak a szónoki képességeimben bízhatok – látom be a lehetőségeimet.

Fő a nyugalom és a magabiztosság – mondom már sokadjára is ezt a mondatot, mint egyfajta mantrát.

Amikor áthaladunk a Sztüx-folyón a Kirké hídon, a vitapontjaim és a lehetőségeim egyszerre zúdulnak rám.

A házasság felborítaná a háromezeréves politikai rendet.

Megszűnne a hercegi cím.

A Thanatosz család elveszítené a hatalmát, hiszen beolvadna a királyi családba.

Valahogy mégis tudom, hogy akármilyen vitába kerülnék Zeusszal, ő nyerne. Hiszen ő a király. Olümposz feje. A városállam legbefolyásosabb embere. Neki a törvény nem diktál. Engem viszont mindenki árgus tekintettel figyelne egy ilyen helyzetben: a jogaimat, a családom történelmét, a vagyonomat, minden egyes elhangzott mondatomat.

– Maga szerint Szeléné vigyáz önre?

Héliosz váratlan kérdésére összerezzenek. A szívem kihagy egy ütemet, amikor realizálom, hogy az anyámat hozta szóba.

– Nem tudom.

Anya neve ,,holdat" jelent. Minden egyes alkalommal, amikor a Hold ezüstös udvara felkúszik az égre, vigyáz rám. Az én nevem jelentése ,,éjszaka". A Hold és az éjszaka szorosan összekapcsolódik. – Talán. Sose tudhatjuk meg.

– Én fogok.– Ajkát szóra nyitja, mielőtt még bármit is mondhatnék erre. – Testőrként.

– Igen. A barátságunk már menthetetlen – teszem hozzá halkan.

Apám autóját követve kanyarodunk rá a királyi palota útjára.

Az Uranosz palota grandiózus épülete előtt megállunk. A kastély az Olümposz lábánál helyezkedik el, ezzel olyan hatást keltve, mintha Zeusz az egész várost figyelné. A fehér márványoszlopok és aranyozott díszítések eleganciát és hatalmat sugároznak, akárcsak a klasszicista stílus. Apám már kiszállt az autóból és türelmetlenül vár ránk. Ahogy közeledek hozzá, látom a szigorú arckifejezését. Akhilleusz mellette áll, a kezeit a háta mögött összekulcsolva, mint egy őrszem.

Héliosz kinyitja nekem az ajtót, miután leparkolt, és kilépek a palota előtti lépcsőre. A pillantásunk találkozik, és egy pillanatra mintha a régi barátomat látnám benne. De az emlék gyorsan elillan, ahogy a valóság visszatér.

– Készen állsz? – kérdezi apám hidegen.

– Igen, apa – felelem nyugodtan, bár a gyomromban még mindig érzek némi görcsöt.

Fő a nyugalom és a magabiztosság.