***Andy***

A hotelszobából kilépve elindultam az öltözőm felé, közben pedig az elmúlt pár órán gondolkodtam. Mikor megláttam őt, annyira félszeg és ideges volt, látszott rajta, hogy szabályosan retteg tőlem és a helyzettől. Ahogy pedig rám nézett, szinte elvesztettem a józan eszem. Sokan szeretnek, van, aki azért, ahogy kinézek, van, aki azért, mert megteszem azt, amit más nem, s van olyan, aki csak az élvezetet hajtva kötött ki az ágyamban. De olyan, aki azt kérte, legyek önmagam, még soha sem volt. Először eszembe jutott, hogy talán viccel, de mikor láttam rajta, hogy komolyan azt kéri, hogy ne játsszam meg magam és ne törődjünk a ténnyel, hogy fizet nekem azért, hogy megdugjam, belementem. Be kell valljam, végre jól esett úgy csinálni a dolgom, hogy előtte nincs beütemezve, mikor, mit és hogyan kell csinálnom. Egyszerűen csak megtörtént, és ez végre felszabadított egy kicsit.

– Andy! – Ahogy hátrafordultam a szűk folyosón, Lolát, az egyik munkatársamat és egyben jó barátomat láttam meg felém igyekezni. Hosszú, hullámos barna haja csak új libegett mögötte, s szinte a szeme is mosolygott, ahogy rám nézett.

– Szia! Mi újság? – tettem fel a szokásos kérdést.

– Hali, végeztem mára! Te? Na mesélj, milyen volt Miss Anderson? – ütötte bele az orrát megint a dolgomba.

– Mond már, téged miért érdekel minden csinosabb vendégem?

– Csak kíváncsiskodok. Olyan piszok szexi volt abban a testhez simuló ruhában – dünnyögte elfúló, izgatott hangon.

– Milyen kár, hogy nem hozzád jött, igaz? – piszkálódtam egy kicsit. Szeretem húzni az agyát.

– Ez így van, te is tudod, hogy velem sokkal érdekesebb lett volna a helyzet – tromfolt rá rögtön, és drámaian rebegtette a pilláit, közben pedig mellkasához kapott.

– Na jó, ebbe inkább ne menjünk bele. Egyébként igazán különleges volt, ha nálunk lehet ilyet mondani. – feleltem szórakozottan.

– Oké, ezt ki kell fejtened. Lent találkozunk – húzta el a mondatát, majd el is tűnt. Pár lépés után én is benyitottam a szűkös öltözőmbe, mely tulajdonképpen csak egy fekete bőr kanapéból, a hozzá illő üveg dohányzóasztalból és egy kisebb szekrénysorból állt, melyben a holmimat és a munkához szükséges dolgaimat tároltam. Egy gyors zuhany és átöltözés után lementem a bárba, ahol megpillantottam az én új, különleges vendégemet, ahogy a pultnál üldögélve kortyolgatott egy pohár vörösbort.

– Talán megszomjaztál? – súgtam szinte a fülébe, és hozzá közel, a széke és egy üres hely közé álltam.

Látszott, hogy valamin nagyon elgondolkozott, mert ijedten rebbent össze a hangom hallatán. A fejét felém kapta, s ahogy rám nézett, ajkunk szinte összeért. A szemébe nézve vonzalmat és kíváncsiságot éreztem. Valamiért szerettem volna megismerni, úgy éreztem, tartozom neki. Ő engem akart, igazából velem szeretett volna lenni, nem egy vággyal, egy álomképpel, nem egy szerepet kellett eljátszanom mellette, hanem önmagamat. Igaz, lehetséges, hogy többé nem is látom, de az, hogy ma eljött hozzám, és végre kizökkentett a mindennapjaimból a kérésével, talán egy hajszállal szabadabbá tett, s talán adott egy kis reményt arra, hogy én is kellhetek valakinek, nem csak kifejezetten a testem.

– Nem, igazából, csak nem volt kedvem még hazamenni, itt pedig olyan jó a hangulat – nézett körbe azokkal a csillogó kék szemeivel, melyekkel nemrégiben még könyörögve tekintett rám.

– Ez igaz, én is szeretek itt lenni. Meghívhatlak még egyre? – kérdeztem, s rámutattam a kezében lévő üres pohárra.

– Nem biztos, hogy jó ötlet, de ki utasítaná vissza – válaszolta mosolyogva, ezért kértem két pohárral Martintól, és elhelyezkedtem mellette a széken.

– És te, mivel foglalkozol? – kíváncsiskodtam.

– Programfejlesztő vagyok egy cégnél – felelte, majd megköszönte az új pohár bort, melyet csaposunk tett elé.

– Programfejlesztő? Nem gondoltam volna. – játszottam a hülyét, mintha nem tudnék róla egyébként minden fontosabb adatot.

– Miért? Akkor mint gondoltál? – tette fel a kérdést érdeklődve, és teljes testével felém fordította a forgós bárszékét.

– Nem tudom, talán könyvelő? – válaszoltam mosolyogva.

– Érdekes megközelítés – nevetett zavartan.

– Hát itt vagy – kiáltott fel mögöttem Lola, majd hirtelen meg is torpant, mikor meglátta Mollyt.

– Nem akartam zavarni. Visszajöhetek később is – tette hozzá, majd nagy szemekkel nézett rám.

– Nem, én nem szeretnék zavarni, a rám szánt idő már úgyis letelt, és nekem úgyis mennem kell – ugrott le hirtelen a bárszékről Molly, és már nyúlt is a kabátjáért. – Minden jót nektek, sziasztok! – köszönt is el rögtön, és mire feleszméltem, már csak a távolodó alakját láttam, ahogy elvonul azokkal a hihetetlenül formás lábakkal. Mind a ketten csak néztünk utána. A pillanatot Lola törte meg nagy sóhajával.

– Kár, hogy nem maradt még – jelentette ki szomorúan.

– Mekkora kár... – válaszoltam én is hasonlóképp.

– Na mi az, srácok? Ennyire jó a csaj? – perdült hozzánk Martin, két vendég között.

– De még mennyire – felelte barátnőm mosolyogva. – Na mindegy, mesélj csak, mitől annyira különleges ez a csaj, azon kívül, hogy iszonyat jól néz ki, és nem is tudja magáról? – lépett mellém mondandója közben.

Alig vártam, hogy feltegye ezt a kérdést, mert teljesen össze vagyok zavarodva. Tudom, hogy nem lehet több munka kapcsolatnál, nekem nem jár, de valami mégis annyira vonz benne.

– Azt kérte, legyek önmagam – jelentettem ki lazán.

– És? Ebben mi olyan különleges? – nézett rám kérdően, s beleivott a koktéljába.

– Még soha, senki sem kérte ezt tőlem. Mindenki valaki mást akar bennem látni, csak a testem kell, nem én magam, neki viszont én kellettem... – feleltem magam elé meredve.

– Csak bebeszéled, mert jóval fiatalabb a többi vendégednél, és talán még be is jön. Ezért beszélsz hülyeségeket, de ne feledd, Andy, a mi szakmánkban nincs olyan, hogy szerelem, nincsenek érzések. Ne nehezítsd meg a dolgod! – adta kéretlen tanácsát barátnőm, és nekem nem volt más választásom, el kellett fogadnom.