Molly

Ahogy megbeszéltük, Andy és én lassan haladtunk, nem kapkodtunk el semmit. Randizni jártunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat egymással, miközben éjszakánként összebújva aludtunk el. Nehéz volt számomra feldolgozni a Deannel történteket, és úgy vélem, sosem fogom magamban lezárni azt, ami velem történt, de talán jó úton haladok afelé, hogy ne okoljam magamat a nap minden percében a saját hiúságom és butaságom miatt.

A saját magam áldozata lettem azzal, hogy bedőltem Dean kedves álarcának, és azt hittem, megtaláltam azt, akire szükségem van, miközben ez a személy végig az orrom előtt volt. Andy nem csak, hogy kedves velem és jól érzem magam vele, hanem megért engem is. Kialakult kettőnk között egy olyan viszony, ami számomra nagyon sokat jelent. Együtt hülyülünk, mint a legjobb barátok, őszintén beszélünk egymással, ha komoly dologról van szó. Elismerjük a másikat, mindeközben pedig nem csak barátok lettünk, hanem szerelmesek is. Andy már régen mondogatta ezt nekem, és az elején én is úgy éreztem, hogy szeretem, azonban az idő múlásával rádöbbentem, hogy az nem szerelem volt, amit akkor éreztem, hanem szeretet. Most viszont szerelmes vagyok. Fülig belé estem, és nem csak azt szeretem, amilyen ő velem, hanem azt is, hogy vele magamat is jobban szeretem. Annyi minden megváltozott, mióta megismertem őt. Határozottabb lettem, magabiztosabb, közvetlenebb. Már a múlté a visszahúzódó, zavarba jövő „kislány". Végre felnőtt nőnek érzem magam, igaz, kicsit megkésve, de huszonhét évesen lettem felnőtt. Addig pedig, bármennyire is rosszul hangzik, csak egy kislány voltam, aki adott mások véleményére, aki félt a kommunikációtól, az idegen emberekkel való találkozásoktól, és nem nyitott a világ felé. Andy megtanított arra, hogy én is vagyok annyira jó, mint mások, és ezt talán sosem fogom tudni meghálálni.

– Hé, jól vagy? – kérdezte Andy, mikor megbotorkáltam a konyhaasztal sarkába, mert hirtelen nagyon szédülni kezdtem.

– Igen, csak egy kicsit... szédülök – mondtam, miközben teljes súlyommal dőltem Andynek, aki rögtön ott termett mellettem, amikor meglátta, hogy nem vagyok jól.

– Gyere, dőlj le a kanapéra – mondta rémülten, miközben segített leülni az említett helyre. Hozok neked vizet, és hívom az orvost – közölte kapkodva. Láttam a szemében az ijedtséget.

– Ne, hagyd csak, biztos csak leesett a vércukrom, volt már ilyen – mondtam neki nyugtatásképp.

– Akkor cukros vizet hozok – lefele, majd trappolt a konyhába. Hallottam, hogy sietve keveri a kávés pohárba a felkevert cukrot és vizet, majd elém tartja azt. Egy aprót kortyoltam, majd még egyet, melytől a gyomrom is émelyegni kezdett. Fintorral az arcomon adtam vissza a poharat, kezemet a gyomromra helyeztem, és mély levegővételekkel próbáltam nyugtatni háborgó gyomromat, mely mellé a fejem szédelgése is társult.

– Látom, hogy nem jobb, hívom az orvost – mondta határozottan, melyre most már nem vitatkoztam, hagytam, hisz én is megijedtem.

Míg Andy telefonált, végig fel s alá sétálgatott, míg én hátra dőltem a kanapén, szememet becsuktam, és próbáltam arra koncentrálni, hogy hamarosan jobban leszek. Mire megérkezett az orvos, talán azt mertem mondani, hogy jobban voltam valamelyest; a fejem kevésbé szédült, a hányingerem csökkent, de még így sem voltam jól.

– Jó napot, kisasszony. Dr. Scott vagyok – térdelt le elém az orvos, táskáját az asztalra tette, és rögtön kivett belőle egy vérnyomásmérőt. – El tudja mondani, mi a panasza?

– Igen, szédülök és émelygek is, de egy kicsit jobb már, az előbbihez képest – feleltem, miközben felhúztam a pólóm ujját, hogy a doktor meg tudja mérni a vérnyomásom. Miközben ezt megtette, megkérte az idegesen toporgó Andyt, hogy hagyjon minket magunkra, míg megvizsgál. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki, de kiment a verandára. Hallottam az öngyújtó kattanását is, az ablakon keresztül pedig azt, ahogy idegesen szippant egy nagyot a cigarettájából, és kifújja a füstöt.

– A vérnyomása normális – mondta az orvos, amikor levette a karomról a készüléket, én pedig újra ráfigyeltem.

– Evett esetleg valamit, amitől rosszul érezheti magát? – kezdte el kérdezgetni, a szokásos kérdésekbe, de érdemleges választ nem tudtam adni ezzel kapcsolatban, mert semmi olyat nem ettem, ami miatt rosszul lehetnék.

– Mikor volt az utolsó menstruációja? – kérdezte, nekem pedig erősen el kellett gondolkodnom a válaszon.

– Ha jól emlékszem, tizenötödikén kell, hogy megjöjjön – feleltem.

– Kisasszony, már régen elmúlt tizenötödike. Ma huszonkilencedike van. Közölte az orvos, miközben furcsán nézett rám. Van esetleg lehetőség arra, hogy állapotos lenne? – tudakolta.

– Nem, tudom... – feleltem magamba roskadva.

– Rendben, semmi baj. Figyeljen rám egy kicsit – érintette meg a kézfejemet Dr. Scott, melyre ráemeltem kétségbeesett tekintetemet. – Jobb híján legyen szíves ezt a gyors tesztet megcsinálni – adta a kezembe az említett tárgyat. – De mindenképpen keresse fel az orvosát mihamarabb, hogy készíthessenek egy laborvizsgálatot, rendben? – mondta, melyre én szinte csak bólogatni tudtam. Hangját csak messziről hallottam, csak arra tudtam gondolni, hogy ha tényleg terhes vagyok, az Deantől van. A gondolattól pedig a gyomrom, ha lehet, még jobban felfordult. Bármennyire is próbáltam visszaemlékezni arra az éjszakára, nem ment. Próbáltam minden emléket elzárni az agyam egy kis szegletébe, és örökre elfelejteni, és most, hogy emlékeznem kellene arra, hogy Dean védekezett-e, amikor megerőszakolt, nem tudtam rá a választ.

Mikor megcsináltam a tesztet, letettem a mosdókagyló szélére, én pedig a vécé tetején ülve fohászkodtam, hogy ne legyek terhes. Nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy Dean gyereke növekszik bennem. Szörnyen hangzik, tudom, de nem lehet. Nem történhetett ez meg velem. Dean egy szörnyeteg, akinek nem számít semmi, nem lehetek terhes az ő gyerekével.

Csiga lassúsággal teltek a percek, majd eljött a pillanat, hogy megnézzem, mit mond a teszt. Két erős vonalat láttam megjelenni, ami azt jelentette, hogy bármennyire könyörögtem, hogy ez ne történjen velem, nem hallgatta meg senki az imámat. Terhes vagyok.

Összetörve, magamba roskadva léptem ki a fürdő ajtaján, kezemben a teszttel. Besétáltam a nappaliba, ahol az aktuális orvosom várakozott, majd letettem azt az asztalra, és leültem a kanapéra. Csak bámultam magam elé, míg ő gratulált, majd újra elmondta, hogy keressem fel az orvosomat. A rosszullétekre gyömbérteát javasolt, és pihenést. Nem figyeltem rá, csak azon agyaltam, mi tévő legyek, mi lesz ezután. Hallottam, hogy elköszönt, melyre rutin szerűen köszöntem meg a segítséget, majd magamra hagyott. Pár pillanat múlva Andy hangját hallottam, ahogy szólongat, de egyszerűen nem tudtam mit mondani. Kérdezgette, hogy mit mondott az orvos, és tudtam, eljött a pillanat, el kell mondanom neki azt, amit sosem akartam. Mélyen szerettem volna róla hallgatni, hisz szégyelltem magam miatta, de a sors úgy hozta, hogy meg kell tudnia. Hisz, hogyan titkolhatnám el előle a tényt, hogy terhes vagyok egy olyan embertől, akinek börtönben volna a helye.