– Szia! – üdvözölt Lola, ahogy leült a bárpulthoz.

– Szia! Hát te? – köszöntöttem én is mosolyogva.

– Erre jártam, gondoltam, megnézlek. Rég beszéltük – felelte a barátnőm.

– Igen, egy kicsit húzósak a napjaim – mondtam sóhajtva.

– Na mesélj! – kérte.

– Sok a meló, és nálam van Molly – feleltem szűkszavúan.

– Na, hogyhogy? Végre rájött, hogy elhalasztja a nagy esélyt, és téged választott? – mondta Lola cinikusan.

– Fogalmam sincs, hogy mi történik. Tegnap éjszaka megjelent zokogva az ajtómban. Az a nyomorult megint megverte. Azt mondta, hogy el akarta hagyni, és azért – kezdtem bele a történetbe.

– És aztán? – kérdezte izgatottan.

– Megkérdezte, hogy maradhat-e nálam egy kis időre, én pedig megpróbáltam rábeszélni arra, hogy maradjon tovább, de nem tudom, hogy sikerült-e. Már majdnem kezdtem örülni, mikor azt mondta, hogy nem tudja, mi legyen közöttünk. Jaj, Lola, én kezdek ebbe belebolondulni. Ott van tőlem egy karnyújtásnyira, és nem ölelhetem meg, nem mondhatom neki, hogy szeretem – soroltam az aggodalmaimat.

– Hát, neked sem könnyű, az is biztos, de adj neki időt. Nyilván nem könnyű neki. Ha az én pasim bántott volna, én sem ugranék fejest egy új kapcsolatba azonnal – mondta el a véleményét a dologról.

– Tudom, de olyan nehéz. Már hónapok óta megy ez az egész, velem van, aztán mégis vele, aztán, mikor azt hittem, hogy van esélyem, kiderült, hogy mégse. Pontot kellene már tenni ennek a végére, és ahhoz tartani magunkat, mert ez nem mehet így tovább. Engem kiborít, őt pedig nem tudom, mert nem mond semmit.

– Akkor miért nem beszélsz vele erről? Mondd el neki, hogy ez így neked nem jó, biztosítsd arról, hogy bárhogy is dönt, te mellette leszel, akár barátként is, de ne tartson kétségek közt – próbált segíteni.

– Igazad lehet, de hagyjuk már a drámámat, állandóan erről beszélünk. Te hogy vagy? – kérdeztem.

– Jól – mosolygott sandán – ami azt illeti, nagyon jól.

– Hűű, mi ez a vigyor? Mi történt? – kérdeztem rá mosolyogva, miközben letettem elé egy poharat és egy üveg narancslevet, mert tudtam, hogy ezt szereti.

– Úgy tűnik, van valakim, vagyis eddig kétszer randiztunk, és nagyon jó vele. Gyönyörű nő – tolta elém a mobilját, a képernyőn pedig őt láttam, egy hosszú szőke hajú, gyermeteg arcú lánnyal. Mind a ketten őszintén, boldogan mosolyogtak, talán egy parkban lehettek a háttérből ítélve.

– Nagyon csinos – mondtam, ahogy visszaadtam a mobilt.

– Hamarosan te is találkozhatsz vele. Úgy terveztem, valamelyik este együtt vacsorázhatnánk. Sőt, hozhatnád Mollyt is – sorolta az ötleteit.

– Ez nem rossz ötlet – feleltem – legalább te is megismered jobban Mollyt, és én pedig a barátnődet, aki... – húztam el a mondatot, jelezvén, hogy nem árulta le a nevét.

– Emma a neve – vágta rá.

– Tehát akkor, én pedig Emmát – fejeztem be az előbb megkezdett mondatom.

Még beszélgettünk egy darabig, de mikor elkezdett megtelni a bár a munkából érkezett emberekkel, Lola elköszönt. Gyorsan eltelt az idő, és már csak arra eszméltem fel, hogy megérkezett Tim, a váltósom, ami nem jelentett mást, minthogy indulhatok haza. Út közben megálltam az egyik kedvenc török éttermemnél, és vettem két adag döner tálat, remélve, hogy Molly szereti a pikánsan megfűszerezett húst, salátával és sült krumplival.

– Halihó – kiabáltam be a lakásba, mikor hazaértem.

– Szia – kiabált vissza Molly, feltehetően a nappaliból, így arra vettem az irányt, és igazam volt. Ott üldögélt, haja a feje tetején össze volt fogva, az orrán szemüveggel, erősen koncentrált a számítógépe képernyőjére.

– Még egy pillanat – húzta el a mondat végét, majd pár billentyűt lenyomott, és végül kedves mosollyal az arcán nézett rám.

Elbűvölt a látvány, ahogy ült a kanapémon, mint aki tényleg otthon érzi magát. Az a szemüveg pedig irtó szexi volt.

– Nem is tudtam, hogy szemüveges vagy – mondtam, ahogy leraktam a dohányzóasztalra a becsomagolt ételt.

– Kontaktlencsém van, csak néha hagyom pihenni a szemem. Nem szeretem a szemüveget. Olyan okostojás fejem van tőle – mesélte.

– Szerintem nagyon jól áll – bókoltam – hoztam döner tálat, nem tudom, hogy szereted-e.

– Csípős? – kérdezte.

– Egy kicsit, de le tudom neked szedni róla... – mondtam, és már kezdtem megijedni, hogy nem fog neki ízleni, de gyorsan megnyugtatott a reakciójával.

– Akkor jó, szeretem a csípőset. Hozok villát – felelte, és már szedte is a lábát a konyhába, én pedig rádöbbentem, ez az, ami hiányzik az életemből. Az, hogy valaki várjon haza, itt legyen, mikor megérkezem, és gondoskodhassak róla. Hogy legyen miért hazajöjjek, és ne csak azért, mert valahol lennem kell. Hiányzik, hogy megosszam valakivel az életem.

– Tessék, hoztam inni is – tette le elém a villát és egy dobozos colát a hűtőből, majd saját maga elé is lerakott egyet. Kivette a zacskóból a két dobozt, és elosztotta közöttünk. Míg ettünk, beszélgettünk a mai napunkról, ő is elmesélte, hogy mennyire unalmas volt egyedül, én pedig azt, hogy mennyire fárasztó volt a mai napom.

Nem akartam elrontani ezt a bensőséges, nyugodt pillanatot, de nem bírtam tovább. Szerettem volna megbeszélni vele végre, hogy mi van közöttünk, így belekezdtem.

– Figyelj csak. Én szeretném megbeszélni veled azt, hogy mi van kettőnkkel. Mármint, nagyon jó, hogy itt vagy, de olyan rég húzódik már ez az egész, én pedig szeretnék világosan látni, szóval, ha nem akarsz velem lenni, csak mondd meg, és akkor ehhez tartom magam, de nem jó az, hogy nem tudom, hányadán állunk – tértem a lényegre, miközben belül könyörögtem, hogy mondja azt, hogy velem akar lenni. A levegő szinte a mellkasomba szorult, úgy éreztem, alig kapok levegőt, míg vártam a válaszát.

– Ez nagyon bonyolult, Andy – mondta, majd kis szünet után folytatta – jó veled, de ez az egész, ami most körülöttem folyik, vagy folyt, nagyon nehéz nekem.

– Akkor ez azt jelenti, hogy nem szeretnél velem lenni? – kérdeztem letörten. A remények, melyeket eddig tápláltam, lassan repedezni kezdtek. Megingott a talaj, és szinte éreztem, hogy összeomlik az eddig, hónapok alatt felépített váram.

– Nem, nem, dehogy. Én szeretnék veled lenni, legalábbis jól érzem magam veled, csak nem akarom elkapkodni. Sok volt nekem egyszerre, és nem akarom elhamarkodni a dolgokat – nyugtatgatott.

– Értem. – mondtam, miközben egy halvány fénysugár villant fel előttem.

– Kezdjük az elején, jó? Időre van szükségem, és bármennyire is akarjuk tagadni, alig ismerjük egymást. Tudjuk, hogy nagyon jó együtt az ágyban, de úgy igazából ennél sokkal többet nem tudunk a másikról – mondta el, amit gondol és szeretne.

– Rendben – feleltem. – Akkor mit szólnál egy randihoz? – kérdeztem, már mosolyogva.

– Igazi randihoz? Vacsora, séta meg minden? – nézett rám meglepetten.

– Így van, igazi randi. Még csengetni is fogok – mosolyogtam.

– Ebben az esetben, faragatlanság volna visszautasítanom – felelte viccesen.

– Ebben igazad van, az volna – válaszoltam én is mosolyogva.

– Miután befejeztük a vacsorát, letusoltam. Lassan úrrá lett rajtam a fáradtság, így jobbnak láttam, ha lepihenek, és Molly is velem tartott. Már mind a ketten az ágyban feküdtünk, de nem tudtam elaludni. Annyira szerettem volna magamhoz húzni és átölelni, hogy nem hagyott aludni a késztetés.

– Molly – szólítottam, melyre egy halk dünnyögés volt a válasz. – Megölelhetlek? – kérdeztem.

Először nem válaszolt, azt hittem, visszaaludt. Már épp lemondtam róla, hogy magamhoz szoríthatom, mikor fáradt hangon mondta ki azt a szócskát, amire vágytam.

– Igen – felelte, én pedig óvatosan híztam közelebb hozzá. Az oldalán feküdt, arccal az ágy széle felé, így könnyen a hátához tudtam simulni. Kezemet a derekára tettem, arcomat belefúrtam a hajába, és ahogy kicsi teste az enyémhez ért, elöntött a végtelen nyugalom. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd éreztem, ahogy az álom magával ránt.