Nancy Garro

Nem hiszem el, hogy az a mocsok ezt tette. Tudtam, hogy egy féreg, és hiába próbáltam elmagyarázni Mollynak, vagy rávilágítani Dean hibáira, teljes rózsaszín felhőbe burkolódzva járt, a föld felett három méterrel. Már épp kezdtem azt hinni, hogy becsapott a szimat, mikor megtörtént a baj. Tudtam, hogy valami nincs rendben, mikor Dean éjszaka csengetett be hozzánk, de nem gondoltam, hogy megpróbálja kicsalni belőlem Molly hollétét. Nem mintha tudtam volna, és egy kicsit rosszul is esett, hogy nem hozzám jött, mikor bajba került, de végül is érthető. El akart bújni, és teljesen egyértelmű volt – addig nekem is – hogy hozzám jön, de nem tette, és tessék, Dean is úgy gondolta, hogy nálam fogja megtalálni.

Láttam rajta, hogy nagyon kiborult, de próbálta magát tartani. Én az ő helyzetében szerintem egész nap a sarokban ülve zokognék, és gondolkodnék az élet értelméről, ellenben vele. Ő fellát, mikor ez a rohadék földbe döngölte. Tiszteltem őt világ életemben, mert hiába kellett sokszor noszogatnom, ő a legerősebb és legokosabb nő, akit ismerek, és ezért sem fogom hagyni, hogy rettegjen minden nap, féljen attól, hogy Dean megtalálja.

Az imént kért meg rá, hogy hozzam el a kocsiját Dean lakása elől, és ezzel együtt villant az ötlet az okos fejembe, hogy hogyan tudnám egy életre móresre tanítani Deant.

Rögtön telefonáltam Joe-nak és Kevinnek, a két bátyámnak, hogy segítségre lenne szükségem, ők pedig kérdés nélkül indultak is a megbeszélt helyre. Még Deant is felhívtam, és azt hazudtam neki, hogy Molly azt üzeni, hogy otthon van és várja őt. Indokként azt hoztam fel, hogy Molly elvesztette a telefonját. Tudom, átlátszó trükk volt, és béna indok, de biztos voltam benne, hogy nem kell jobb. Ha egy hangyányi esélyt is lát abban, hogy igazat mondok, ott lesz.

Nagyjából negyvenöt perc autózás után, Dean lakásától egy saroknyira szálltam ki a taxiból. A két testvéremet már messziről kiszúrtam, ők már csak engem vártak.

– Sziasztok! – öleltem meg őket egyesével.

– Húgi, mi volt ennyire fontos, hogy ide kellett rohanjunk? – tért rögtön a tárgyra Kevin. Mindig is ő volt a türelmetlenebb fél.

– Emlékeztek Molly barátjára, Deanre? – kérdeztem rögtön.

– Hogy felejthetnénk el azt a nyálgépet? – vágta rá rögtön Joe, melyre magamba jót mosolyogtam. Úgy tűnik, a jó emberismeret családi vonás.

– Tegnap bántotta Mollyt – folytattam, melyre mind a ketten összehúzott szemöldökkel reagáltak és várták, hogy folytassam – megverte és megerőszakolta. – mondtam ki nehezen, hisz ez nem olyan téma, amit csak úgy el kellene pletykálnom, de a cél érdekében muszáj volt beavatnom őket.

– Most már értem, ne is folytasd. Kiverem az összes fogát – jelentette ki felháborodottan és idegesen Kevin.

– Én meg eltöröm a kezét. Azt is megemlegeti, hogy a világra jött – folytatta Joe.

– Hol van? – kérdezték szinte egyszerre.

– Elvileg már a lakásában – válaszoltam félve. Láttam már őket mérgesnek és idegesnek is, de ez most más volt. Molly, úgy mint nekem, szinte nekik is a testvérük, és attól, hogy Dean ezt tette, magára haragította a fél Garro családot, ez pedig szörnyen rossz húzás volt.

A két fiú megindult a szép környékű társasház felé, ahol eddig Molly élt, és meg sem álltak a kapuig. Mint mindig, most is ki volt támasztva a garázs felőli bejárat, így könnyen bejutottunk a lépcsőházba, és meg sem álltunk az ajtóig. A szívem hevesebben vert, már nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet volt beavatni a testvéreimet ebbe, de már nincs visszaút. Joe állt elöl, és hatalmas öklével kezdte verni az ajtót addig, míg az ki nem nyílt, és szembe nem találkozott Deannel. Mint mindig, most is elegáns zakót viselt, nyakkendője precízen ölelte körbe a nyakát. A külső tökéletességen egyedül a riadt arckifejezése nem volt tökéletes.

Ahogy meglátta a bátyáimat, rögtön magyarázkodni kezdett, próbálta elmesélni a nyilvánvaló hazugságot arról, hogy mi is történt valójában, de ez nem hatott meg egyikünket sem. Az első ütést Joe vitte be, egyenesen a gyomrába, melytől Dean kissé összerogyva jajdult fel. Ezután már ő sem volt annyira kedves, mint eddig, folyamatosan arról papolt, hogy feljelent mindannyiunkat és börtönbe juttat bennünket, de ez cseppet sem rémített meg engem, hisz tudtam, a mi kezünkben erősebb ütőkártya van, mint az övében.

– Szóval, jó mókának gondolod azt, hogy gyenge nőket bántasz? – szűrte a foga között Kevin, majd ő is mért egy erős rúgást, minden férfi leggyengébb pontjára, melytől Dean összerogyva térdelt a földön, nyöszörögve.

– Na, mi az? Már nem vagy olyan erős? – gúnyolódott Joe, melyre Dean felpattant a földről, és teljes erejéből rontott neki a bátyámnak. Én eddig oldalról, megfeszült testtel figyeltem az eseményeket, azonban most riadtan rebbentem arrébb, mikor a két hatalmas test felém közeledett. Kevin rögtön testvére segítségére sietett, és lefogta a dúvadként őrjöngő Deant, aki már azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket.

– Kicsinállak benneteket, aztán pedig elviszem egy körre a csinos kis húgotokat is, kíváncsi vagyok, mit tud, ha már ekkora szája van, hogy mindenbe beleavatkozik – közölte Dean ördögi nevetés kíséretében.

A testvéreimnek nem kellett több, Joe kezdte csépelni, ahol csak érte. Élő boxzsákként ütötte, hol a bordáit, hol az arcát. Hallottam a csontok repedésének hangját, láttam, ahogy a szépen feltisztított padlón egyre több vér terül el.

– Azért ne öljétek meg! – szóltam rá, a már kissé higgadtabb bátyámra.

– Ne félj, túléli... sajnos – mondta Kevin, mire Joe egy utolsó ütést vitt be Dean gyomrába.

– Szóval, csak hogy tisztázzuk... – kezdte Joe, Kevin pedig még mindig a karjait összefogva tartotta Deant, akinek szemöldökéből, orrából és szájából folyt a vér. – Ha Molly, vagy a húgom közelébe mész, nem állok le ennyinél! Csak egy SMS, haver, és halott ember vagy, megértetted? – kérdezte végül.

Dean lassan emelte fel a véráztatta fejét, sebeiből egyre jobban szivárgott a vér.

– Meg! – mondta csendesen, miközben látszott, hogy a fájdalomtól alig tudja tartani magát.

Végszóra Kevin elengedte az eddig lefogott karjait, melyre Dean egyenesen a padlóra zuhant, majd nehézkesen, de a hátára gördült.

– Remélem, teljesen világosak voltunk! – bökte oda még Kevin. Joe elindult a kijárat felé, míg Kev megvárta, hogy előtte sétáljak ki az ajtón, még mindig láttam a testvéreim arcán azt az undort, mellyel Deant is megajándékozták.

– Jól vagytok? – kérdeztem meg végül.

– Igen, jól – felelte Joe, majd Kevinre nézett, aki csak bólintott.

– Köszönöm, fiúk – hálálkodtam.

– Nem kell megköszönnöd, húgi, ez alap dolog volt. Megmondtam, ha bánt téged valaki, kicsinálom, és ez Mollyval sincs másképp – közölte Joe.

– Tényleg, hogy van? – tette fel a kérdést Kev.

– Azt hiszem, túl lesz rajta, tudjátok, milyen erős, rendben lesz – feleltem azt, amit ténylegesen gondolok.

– Ennek örülünk, de este meglátogatjuk, jó? Főzz valami finomat – kérte Kevin.

– Ami azt illeti, nem nálunk van – feleltem.

– Nem? Akkor hol? – kérdezte meghökkenve Joe.

– Van egy barátja, vagyis szerintem maga sem tudja, hányadán állnak. Hozzá ment tegnap, és szerintem ott is lesz egy darabig – feleltem.

– És hol lakik az a barát? – kérdezte gyanakodva Kevin.

– Ne akarj te mindent tudni. Jó embernek tűnik – mondtam. – Na de fiúk, köszönöm, hogy jöttetek, meg ezt a ... csihi-puhit is, azt hiszem. Most megyek Mollyhoz, és elviszem neki az autóját, de vacsorára attól átjöhettek. Mike örülne nektek, és én is. Régen voltatok. – mondtam.

Még megbeszéltük, hányra jönnek át, majd elköszöntünk egymástól. Megkerestem Molly autóját, majd elindultam Andy lakása felé. Hiába mondtam, hogy ne kikíváncsiskodjanak, szépen lassan követtek engem. Épp hívni akartam őket, hogy kopjanak már le, mikor Molly neve jelent meg a kijelzőmön, és érdeklődött, mikor érek oda. Azt mondtam, volt egy kis dolgom, de hamarosan oda érek, majd bontottam a vonalat. Tudtam, hogy el kell neki mondanom, mi történt, hisz ehhez sok köze van. Tudnia kell, hogy Dean már nem jelent rá veszélyt, de félek egy kicsit, hogy haragudni fog, hogy megint a háta mögött intézkedtem.

A fiúk egészen addig követtek, míg le nem fordultam Andy bejárójára, majd jól megnézték a házat, és tovább hajtottak, miközben kiintegettek az ablakon. Leparkoltam, majd az egyik bőröndöt felcipelve csengettem be barátnőm új, átmeneti otthonába. Ahogy kinyílt a bejárati ajtó, meglepődtem, mert azt hittem, hogy a barátnőm áll majd ott, azonban nem ő volt, hanem Andy.

– Végre megismerhetlek! – mondtam, mikor gyorsan leráztam magamról a meglepettséget. – Nancy Garro vagyok – mutatkoztam be a tőlem telhető legszebb mosollyal az arcomon.

– Andrew Graham. Én is nagyon örülök – válaszolta, miközben elfogadta a kezemet. Határozott és erős kézfogása komoly jellemre utalt, miközben a szemembe nézett, ami számomra még egy plusz pontot jelentett az Andy listán.

– Kint áll a kocsid, egy bőröndöt már behoztam a verandára, mert nem bírom tovább nézni, hogy pizsamában flangálsz – mondtam, mosolyogva, ahogy Andy mögött megláttam a barátnőmet álldogálni.

– Jó, csak hogy el tudj viselni, átöltözöm! – felelte kamu sértődöttséggel, majd a bőröndjével eltűnt az egyik ajtó mögött. Számomra felfoghatatlan, hogy ilyen helyzetben is tud viccelni. Nem értem azt, hogy hogyan tud ennyire erős maradni.

Mikor biztos voltam benne, hogy Molly nem hallja majd, amit mondok, gyorsan odafordultam Andyhez, és szinte egy szuszra elmondtam azt, amit szerettem volna.

– Figyelj. Tudom, vagyis nagyon bízom benne, hogy te jó ember vagy, de ha Mollynak valami bántódása esik, Isten az atyám, halott ember vagy! Túl sok mindenen ment már keresztül, szóval jobb, ha átgondolod, hogy biztos vagy-e benne, mielőtt bármibe is belekezdetek együtt – fejeztem be a fenyegetésem. Nem rosszindulatból mondtam ezt el neki, hanem azért, mert féltem barátnőmet. Andy először meglepődött fejet vágott, majd szemöldök ráncolva hallgatta a mondandómat, végül mosolygott egyet, miután befejeztem.

– Hidd el, hogy szeretem őt, és a legjobbat akarom neki. Sosem bántanám, és ha ő is akarja, azon leszek, hogy minden rendben legyen velünk és vele is. Ha ismernél, tudnád ezt – válaszolta.

– Rendben, akkor ha ez így van, jóban leszünk – feleltem, majd viszonoztam a mosolyt, melyre ő furcsa fejet vágott, de nem tudtam megkérdezni, mi ennek az oka, mert Molly tért vissza közénk.

– Na, miről volt szó, hogy ilyen csend lett, mikor kijöttem? – érdeklődött, de én profi módon tereltem a témát.

– Azt kérdeztem Andytől, hogy meddig maradsz itt, és ő azt mondta, hogy reméli, sokáig – feleltem, míg Andy belegyezően bólogatott. A rövid csendet Andy törte meg azzal, hogy elköszönt tőlünk és elindult dolgozni.

Hamarosan nekem is mennem kellett, bár nehéz szívvel hagytam egyedül a barátnőmet, de találkozóm volt az egyik ügyfelemmel, azonban mielőtt elmentem volna, el kellett mondanom neki, hogy már biztonságban van, Dean nem fogja őt többet bántani...