Testemhez ezúttal nem símult senki. Hidegnek éreztem az ágyat magam mellett, és hiányzott valami, vagy inkább valaki. Kezemmel tapogatóztam, hátha meglelem azt, aki hiányzik, de nem érintettem mást, csak az üres párnát magam mellett. Kinyitottam a szemem, és rájöttem, hiába kerestem, nincs mellettem Andy. Felkeltem, és a kis táskámhoz sétáltam, melyet még otthonról hoztam magammal. Kivettem belőle a neszesszerem, amiben a legfontosabb dolgaimat pakoltam, és a ruháimat is. Felöltöztem, és a neszesszeremmel a hónom alatt besétáltam a fürdőbe, hogy fogat mossak és felfrissítsem magam. Miután végeztem, elindultam megkeresni azt, aki hiányzott a reggelemből.

– Jó reggelt – köszöntöttem őt, mikor megláttam; a konyhaasztalnál üldögélt, és a tabletjén olvasott valamit. A hangomra felkapta a fejét.

– Neked is – felelte, majd újra a tabletet kezdte böngészni, én pedig leültem vele szembe az asztalhoz. Ahogy tenyerem az üveg lapot érintette, eszembe jutott, hogy tegnap este mit csinált velem ott, pont azon a helyen. Enyhe bizsergést éreztem a hasamban, ahogy eszembe jutott, hogyan simított végig a gerincem mentén, és a gyönyör, amit átéltem, mennyire csodálatos és lélegzetelállító volt.

– A tegnap estére gondolsz, igaz? – Törte meg a kalandozásomat Andy mély, férfias hangja.

– Ezt miből gondolod? – Jöttem zavarba rögtön.

– Látom az arcodon. Pont arra gondolsz, hogy milyen volt tegnap itt, ezen az asztalon – tette tenyerét ő is az üveg lapra.

– Képzelődsz. Semmi ilyesmiről nincs szó – tagadtam, melyre ő csak áthatóan nézett, mint aki egy szavamat sem hiszi; majd egy hosszúra nyúlt hallgatás után szólalt meg.

– Rendben, hiszek neked, de ha mégis így van, igazán bevallhatod. Azért vagyok, hogy ilyeneket csináljak veled – mondta hidegen. – Kérsz reggelit? Nem rég lett kész a croissant, és főztem kávét is.

– Igen, kérek – mosolyogtam, de ő továbbra is furcsa volt. Távolságtartónak éreztem, és rossz kedvűnek. Egyre jobban kezdtem rosszul érezni magam. A hangulat feszült volt, és én kényelmetlenül éreztem magam ettől.

– Még mindig haragszol rám? – Kérdeztem, mikor már a reggelit elfogyasztottuk; ő meg még mindig egyetlen szót sem szólt a szokásos udvariasságokon kívül, mint a „jó étvágyat" és az „egészségedre".

– Miért? Nem is haragudtam – felelte, majd ivott egy kortyot a bögréjében lévő kávéból.

– Hát, csak olyan szótlan vagy, és azt hittem, hogy az a gond – dadogtam. – De akkor van valami baj? – kérdeztem félve. Már nem értettem az egész helyzetet.

– Nem, nincs baj, Molly, nem tudom, hogy mire gondolsz. – Felelte, de én akkor is tudtam, hogy van valami baja. Nem volt velem eddig ilyen, és nem értem, hogy most hirtelen mi változott.

– Andy, én tudom, hogy van valami baj. Eddig nem voltál ilyen. Haza menjek? Zavarok? Ez a gond? – Emeltem meg a hangomat egy kicsit, mert már kezdett elegem lenni a barkóbából.

– Figyelj, Molly! – Tette le végre a kezéből azt az átkozott tabletet, és rám nézett. – Már mondtam, nem zavarsz. Ha szeretnél, maradsz; ha nem, akkor elmehetsz, ez a te döntésed. Azért vagy itt, hogy együtt legyünk. Én kielégítelek, te pedig élvezed és fizetsz. Ennyi a dolgom, nem több. Az, hogy megsértődjek, nincs benne a munkaköri leírásomba.

– Szinte a számat is eltátottam a hallottaktól. Szabályos fájdalmat éreztem a szavai hallatán. Csak ültem ott, hallgattam, és próbáltam feldolgozni a szavakat, melyek elhagyták a száját. Szörnyű volt ezt tőle hallani, nem mintha nem lettem volna tisztában a dolgokkal, csak mégis, eddig kedves volt velem, odaadó, szinte már el is felejtettem, hogy ez közöttünk munka kapcsolat; most pedig rideg lett és távolságtartó. Nem értem azt, hogy mitől változott ez meg egy éjszaka alatt.

– Jó, rendben – mondtam, ahogy feldolgoztam a hallottakat, és felálltam a székről, melyre rám emelte a tekintetét. – Azt hiszem, most jobb, ha megyek! – Közöltem, majd a szobába mentem, gyorsan behúztam a táskám, és elindultam a kijárat felé; ő pedig szótlanul követett az ajtóig. Ahogy átlépem a küszöböt, visszafordultam. Nem tudtam úgy elmenni, hogy ezt még nem mondom el neki.

– Tudod, Andy, csak egyet nem értek. – Mondtam, majd szembe fordultam vele, és határozottan álltam a tekintetébe. – Eddig kedves voltál velem, azt éreztem, mikor veled vagyok, hogy jól érzed magad velem. És talán egy kicsit azt is, hogy kedvelsz. Olyan természetes volt veled, mintha nem is csak egy újabb munka lennék a számodra, de úgy tűnik, tévedtem. – Mondtam el utolsó szavaimat hozzá, miközben szomorú szemeibe néztem; láttam, hogy megértette, mire gondolok, de mégsem szólt semmit, csak nézett rám. – Holnap elutalom a pénzed! – Tettem még hozzá, és ott hagytam, beültem a kocsimba, és elhajtottam.

– Annyi érzelem dúlt bennem, meg sem tudnám határozni, hogy szomorú vagyok-e, vagy csak szimplán mérges, amiért így viselkedett velem. Fájt a viselkedése, nem tudtam hová tenni ezt a hirtelen változást. Csalódtam benne. Úgy éreztem, ő más, mint a többiek. Szimpatikus volt, és kedveltem. Jó barátot láttam benne, és nem csak az élvezet hajszolására használtam őt. Hihetetlen volt vele minden együtt eltöltött perc, de így, hogy ilyen rideg és tartózkodó, úgy érzem, így nem akarom ezt tovább. Azzal, hogy így viselkedett velem, még jobban megerősített abban, hogy még ha akarnám, se lenne esélyem nála. Jobb, ha beadom a derekam Deannek, és elfogadom a randit, amit felajánlott.

– Az első kanyar után leparkoltam, mert a szemeimben gyűlő könnyektől elhomályosult a látásom. Ahogy leállítottam a motort, a kormányra dőlve zokogtam; azt sem tudtam, miért, csak sírtam, és közben arra gondoltam, hogy újra csalódtam valakiben, aki fontos volt számomra.

***Andy***

Hogy lehettem ilyen hülye? Nem hiszem el, hogy ezt csináltam. Azt hittem, ha megtartom a három lépés távolságot, és úgy viselkedek, mint a többi vendégemmel, akkor majd védem magam, és nem fogok fülig belé zúgni. Ahogy rám nézett, a szemeiben láttam a fájdalmat, amit a viselkedésemmel okoztam, és akkor rájöttem: szeretem ezt a lányt, minden porcikáját kívül-belül, és most nagyon elrontottam. Mi a francot csináljak? – tettem fel magamnak a kérdést, de fogalmam sem volt. Legszívesebben utána mentem volna, de mit mondanék? Nem, jobb, ha most átgondolom a dolgokat. Lola! – Jutott eszembe rögtön. – Lola mindenre tudja a választ. Hátha ő tud nekem segíteni átgondolni a dolgokat.

Azonnal a telefonom után nyúltam, és üzentem neki, hogy pár perc múlva ott vagyok, majd sietve vezettem legjobb barátom és szövetségesem házához.

– Mi a franc bajod van, hogy ilyen korán vered az ajtót? – Morgolódott Lola, mikor nagy nehezen, sokadik kopogás után végre kinyitotta azt. Kockás pizsama alsójából, a három számmal nagyobb kopott pólójából és álmos szemeiből ítélve ő még nagyban az igazak álmát aludta, így tíz óra tájt.

– Bocs, de vészhelyzet van! – Mondtam, miközben nagy léptekkel haladtam el mellette, és vetődtem le a nappali kanapéjára.

– Milyen vészhelyzet? – Csoszogott utánam nagyokat ásítva.

– Nagyon elcsesztem – törtem ki, magyarázatot sem adva.

– Könyörgöm, Andy, kezd az elején, mert így semmit sem értek, még nem ittam kávét, és rá se gyújtottam, úgyhogy sírva kérlek, légy konkrét! – Dörrent rám idegesen.

– Jól van, na! – Feleltem, majd arcomat megdörgölve könyököltem a térdeimre, majd fáradtan néztem rá.

– Mollyról van szó! – Kezdtem, de közbevágott.

– Hogy gondoltam! – Gúnyolódott, de ez nem volt számomra bántó.

– Biztos vagyok benne, hogy kiakadsz rám! – Készítettem elő a terepet, remélve, hogy így elkerülhetem valamelyest a haragját. – Szóval, Molly nem akart a hotelbe találkozni, ezért belementem, hogy nálam legyünk.

– Hogy mi a francot csináltál? – Kérdezte három oktávval magasabb hangon, ledöbbent arccal. – Tudod, hogy ezért ki is rúghatnak.

– Tudom, de féltem, ha nem megyek bele, akkor nem akar majd többet velem találkozni, én pedig azt... azt nem szerettem volna.

– Jó, oké, akkor mi a baj? Susan megtudta? – gondolt rögtön a főnökünk előtti lebukásra.

– Nem, nem erről van szó, hanem én azt hiszem, hogy szeretem őt, és most haragszik rám, mert bunkó voltam, és abból, ahogy viselkedett velem, szerintem nem látom többet. – Temettem az arcomat a kezembe, és nagyot sóhajtottam tehetetlenségemben. – Most kezdheted azt, hogy megmondtam... – dünnyögtem.

– Nem szeretem ezt mondani, Andy, de ha rám hallgatsz, akkor most nincs ez az egész. Ha tudtad, hogy ennyire más, mint a többiek, miért nem kérted meg, hogy randizzatok, vagy valami? Miért kezelted úgy továbbra is, mint egy vendégedet, akinek extra bánásmód jár?

– Nem tudom, nem tudtam, hogy így érzek. Csak az előbb jöttem rá, mikor elment, és azt mondta, hogy többet látott bennem a viselkedésemnél.

– Jól van, nyugi, adj neki egy kis időt. Majd átgondolja, és minden rendben lesz – kezdett nyugtatgatni.

– Azt mondod? – Pillantottam fel rá kétségbeesetten.

– Azt, de egy fontos dolgot azért ne feledj: szóból ért az ember, főleg a te esetedben. Ülj le vele, és mondd el neki, hogy mit érzel. Ha ez megvan, akkor már csak rajta múlik minden. Várj egy kicsit, hogy ő is átgondolhassa.

– Lehet, hogy igazad van. És mi lesz, ha nemet mond? Ha nem akar egy magamfajtával együtt lenni?

– Ez is egy lehetőség... – mondta elgondolkodva. – Akkor egy dolgot át kell gondolj! Megér neked ez a lány annyit, hogy változtass az életeden?

– Azt hiszem, hogy igen – vágtam rá rögtön.

– Gondold át, de ha biztos vagy már benne, lehet, hogy érdemes lenne új munka után nézned, és ezt most igazán nehéz szívvel mondom neked, mert te vagy ott az egyetlen barátom. – Adta újabb hasznos tanácsát szomorú arccal.

– Jó, akkor meg is van. Keresek valami normális melót, várok egy-két hetet, hogy átgondolhassa a dolgot, és elmondok neki mindent! Imádlak, Lola! Mihez kezdenék nélküled? – Kérdeztem, már kissé nyugodtabban.

– Tudtam, hogy pótolhatatlan vagyok. – Felelte mosolyogva. – Most, hogy felvertél a legszebb álmomból, gyere, igyál velem egy kávét! – Jelentette ki, és már készítette is a feketét, miközben felmerült bennem a kérdés: Mi van, ha csak én érzek így? Mi lesz, ha én feladok mindent az eddigi életemből, és ő így sem akar majd engem?