Édes, eper illatú tincsek csikizték az arcom. Lassan kinyitottam a szemem, és megláttam őt. A lányt, aki mostanában minden gondolatomat kitölti. Közelebb bújtam, s jobban magamhoz húztam. Annyira jó volt újra átölelni valakit ébredéskor, valakivel megosztani a reggel első pillanatait. Nem akarom még elengedni, csak egy kicsit azt szeretném érezni, hogy az én életem is normális. Szeretném magam abba az álomba ringatni, hogy nekem is jut valaki, aki engem akar, igazán engem. Ebbe a gondolatba pedig a legtökéletesebb bűntárs Molly. Bárkit megkaphatna, ő mégis engem választott. Elmehetett volna tegnap este, mégis maradt, ezzel pedig tudatán kívül mérhetetlenül boldoggá tett.

Piciket pislogott, hozzászoktatva szemét a fényhez, mely a szoba hatalmas ablakain át köszöntött bennünket.

– Jó reggelt – köszöntöttem lágy hangon.

– Jó reggelt – viszonozta az üdvözlést, és nyújtózkodva gördült át a hátára. – Mennyi az idő? – kérdezte, én pedig az éjjeliszekrényre helyezett telefonom után nyúltam, majd mikor leolvastam a pontos időt, hanyagul dobtam vissza a készüléket, majd arcomat Molly nyakába fúrtam, és halkan motyogtam el az információt.

– Tíz óra múlt – bújtam hozzá még közelebb, csak még egy kicsit akartam őt a karjaim közt érezni.

– Tessék? – pattant fel rögtön. – Nem, nem, nem, basszus, elkéstem - mondta, miközben a ruháit kezdte keresgélni.

– Akkor jelents beteget, és maradj velem ma – jelentettem ki őszintén, amit szeretnék. Nem köntörfalazok sosem, miért tenném éppen vele.

– Nem lehet, dolgoznom kell – mondta, miközben a cipőivel a kezében keresgélte továbbra is a ruháit.

– Dehogynem, úgyis elkéstél. Biztos vagyok benne, hogy csak múló rosszullét, és holnapra már semmi bajod sem lesz – biztattam, közben próbáltam olyan fejet vágni, aminek nem lehet ellenállni. Nem tehetek róla, annyira szeretném, hogy velem maradjon. Ha velem van, más embernek érzem magam. Jobbnak, tisztábbnak.

– Megállt a rohangálásban, majd elgondolkozva nézett rám, miközben ajkait rágcsálta.

– Na jól van, hiába is rohannék, már így is minimum két óra késében vagyok. Mire haza mennék, átöltöznék és beérnék, legalább három lenne belőle, ha nagyon sietnék – felelte, én pedig legszívesebben örömtáncot jártam volna, de visszafogtam magam, nem szerettem volna, ha látja, hogy ennyire örülök ennek. Meg kell tartanom a látszatot. Miután felhívott valakit, és eljátszotta a hattyú halálát, amin nem mellesleg majdnem hangosan is elnevettem magam, lehuppant mellém az ágyra.

– Szóval azt akarod, hogy maradjak veled ma? – incselkedett.

– Igen, de ne itt – feleltem.

– Akkor hol? – nézett rám meglepetten.

– Hát először is, elmegyünk reggelizni, mert éhen halok – válaszoltam, és ledöntöttem az ágyra ülő helyzetéből. – Másodjára pedig kerítünk neked valami kényelmesebb ruhát, mert ez – emeltem meg dögös, vörös ruhájának szegélyét – nem alkalmas.

– Nem alkalmas, mire? – kérdezett vissza, s gyönyörű telt ajkai újra mosolyra húzódtak.

– Az titok – feleltem.

– Ez úgy hangzik, mint egy randi – vágta rá hirtelen, melyen én is elgondolkoztam egy kicsit.

– Lehet, hogy randi, de lehet, hogy csak fel akarom dobni a napodat, és lehet, hogy igazából segítségedre lenne szükségem – feleltem, majd lágy csókot nyomtam az ajkára, ő pedig ezt egy apró sóhajjal, egybevetett puszival viszonozta.

Miután elhagytuk a hotelt, az ő javaslatára a lakásához közeli kis étterembe mentünk külön kocsival, hogy aztán ő át tudjon öltözni és le tudja tenni az autóját, ami valljuk be, kifejezetten hozzá illik. Soha nem vennék egy Mini Coopert, de neki jól áll, és ahogy elfigyelgettem, miközben előttem hajtott, kifejezetten jól vezet, elemben Tinával, aki borzalmas vezető. Míg együtt voltunk, kismilliószor kellett szerelőhöz vinni az autóját, azért mert neki tolatott valaminek, nem figyelt, és nekiszaladt az előtte álló autónak a piros lámpánál, és sorolhatnám a balesetei listáját holnapig.

Molly jobbra indexelt, és egy takaros kis étterem parkolójába állt be, én pedig követtem őt, majd leparkoltam mellé.

– Mondtam már, hogy tetszik a kocsid? – kérdezte, ahogy kiszállt a Mini csodájából.

– Azt hiszem nem, de mindig jó néven veszem, ha megdicsérik. Ha tehetném, ki se szállnék belőle. Jobban szeretem, mint a lakásom! – meséltem, és én is nézegetni kezdtem a fekete Audi A3-om. Ennek az autónak nem csak anyagi, de eszmei értéke is van. Ez volt az első új autóm, ezt tudtam magamnak megvenni, mikor a Haven's Hotelbe kezdtem dolgozni, miután minden tartozásunkat és hitelünket kiegyenlítettem. Valószínűleg csak akkor válok meg tőle, mikor már használhatatlan.

– Autóbolond... gondolhattam volna – nevetgélt, miközben elindult az étterem felé, én pedig követtem. Leültünk egy boxba, majd elkezdtük böngészni az étlapot. Már farkaséhes voltam, így rendeltem magamnak egy dupla omlettet baconnel és narancslével. Míg Molly egy adag gofrit rendelt eperjammel és szintén narancslével. Míg vártuk az ételt, elkezdett faggatni, hogy mi az, amit mára tervezek, de nem akartam elárulni. Igazából, Lolán kívül ő az egyetlen, aki tud a kislányomról, és mivel Lola dolgozik, én pedig csak ma vagyok szabadságon, kénytelen vagyok Mollytól segítséget kérni abban, hogy berendezzük Mia szobáját. Tina beleegyezett, hogy néha elhozza hozzám, de éjszakára nem maradhat. Jobb, mint a semmi, de attól szerettem volna, ha van saját szobája nálam. Egyedül viszont nem tudom berendezni. Fogalmam sincs, mire van szüksége egy másfél éves kislánynak. Persze, azt tudom, hogy mik azok az állandó apróságok, amik mindig kellenek, de ezen felül, hogy mikkel játszanak a lányok, mi a menő plüss figura, vagy ilyesmi, azt nem tudom. Csak abban bízom, Molly tudja, hisz lány, a lányok pedig értenek a gyerekekhez.

Miután befejeztük a reggelit, elindultunk Mollyhoz. Igaza volt, tényleg közel lakott, csak pár utcára az étteremtől. Miután leparkoltunk egy jó környéken lévő társasház előtt, leállítottam a motort, és megvártam, míg visszaér. Várakozás közben rágyújtottam végre az első szál cigimre, miközben azon gondolkoztam, hogy hiába ismerem alig ezt a lányt, olyan, mintha ezer éve ismerném. Tudom, mi jó neki, hol szereti, ha megérintem, milyen a gondolkodásmódja és az elvei. Tudom, hogy bármennyire is próbálja leplezni, mindig zavarba hozom, sőt, kifejezetten szeretem őt kínos helyzetbe hozni, mert hihetetlen édes, ahogy süt a szeméből a zavartság, és nem tud mit válaszolni. Félek, hogy ha nem tartom fent a két lépés távolságot, többet fogok érezni iránta, mint más vendégem iránt, ami több szempontból sem helyes. Első sorban a hotelnek szigorú szabályzata van. Már az, hogy belementem abba, hogy ne ott találkozzunk, simán a munkámba kerülhetne, de ha ez nem elég, és beleszeretnék, úgy sem kellenék neki. Hisz mi vagyok én? Valaki, akinek fizet, valaki, aki senkinek sem kell, valaki, akit nem lehet szeretni...