- Késtél... - mondta kissé lenéző hangsúllyal az idegen. Elfeküdve nézte a plafont és még csak egy pillantásra sem méltatott engem.

- Már megbocsáss, de örülnöd kéne hogy egyáltalán hoztam neked valamit. Nem tudod miket kellett végig szenvednem érte. -  ingerülten letettem mellé a tálcát egy szemforgatás kíséretében.
- Jobban kéne kimutatnod a háládat felém. - mondtam okítóan.

- Sajnos nem kenyerem az érzelmeim kibeszélése. - pillantott rám fölényesen mosolyogva, amit megint a szemeim körkörös forgatásával reagáltam le.

- Itt a kajád. Meg tudod enni vagy az elfolytott érzelmeid meggátolnak benne? - kérdeztem cinikusan és felvontam a szemöldököm, hogy azzal is kifejezzem mennyire gyerekesnek találom a viselkedését.

- Kérlek. Annyira fáj a lábam, hogy nem tudom a kezem mozgatni. - villantott meg egy mosolyt felém, miközben hangja játékosan csengett.

- De jó lett a kedvünk hirtelen. Az erdőben még olyan csöndes voltál. - emeltem le a tetejét a Jap Chae-nek, ami alól egy szabályos gőzfelhő emelkedett fel. A férfi figyelmét teljesen elvonta az ínycsiklandó élet, így még válaszolni is elfelejtett. Úgy nézett ki mint egy gyerek az ingyen csokis boltban. Szemei izgatottan csillogtak és ajkai is szétnyílva maradtak, miután megnyalta azokat.

- Jap Chae? - kérdezte reménykedve, mire bólintottam és közben ketté szedtem az evőpálcikákat. Szótlanul kevertem össze egy kicsit a tésztát, majd felszedve egy keveset tartottam a már félig felült idegen felé. Ő se mondott semmit. Engedelmesen szétnyitotta húsos ajkait és kapta be az ételt készségesen.
Mindent betöltött a csend. Egyedül  pár madár csipogását, a tücskök ciripelését és Szilaj abrakolását lehetett halni a férfi csámcsogásán kívül. Meghitt volt a hangulat és kellemes. Nem akartam, hogy vége legyen.

Folytattam a velem szemben ülő etetését, miközben valamennyire ismét kielemeztem. Ízlett neki, abban biztos voltam. Szemei sarkában pár ránc megjelent, amiért mosolyogva falatozott. Szája néha jobban csillogott a tésztán lévő szafttól, s  izgatottan nyelte le a falatokat. Kicsit úgy festett mint egy kisgyerek. Bár ezt már szerintem mondtam. Minél több falatot nyelt le, annál jobban nézett ki. Látszódott hogy az energiája töltődik és egyre jobban érezte magát. Ami nagyon nagy dolog volt tőle, hisz nem rég még szinte teljesen fehéren próbálta férfinak mutatni magát.
Lassacskán befejezte az evést, aminek személy szerint nagyon örültem, mivel már kezdett fájni a karom is a pálcikák folyamatos tartása miatt.

- Végeztél? - néztem bele a szemeibe, melyek szép sötéten csillogtak. Lassan végig nyalt ajkain, majd párat cuppogva gondolkodott el.

- Szerintem elég világos, hogy végeztem. - döntötte kicsit el a fejét, ami következtében legszívesebben hozzá vágtam volna a tálcát tányérostul.

- Hay, akkor úgy kérdezem, hogy finom volt? - próbáltam meg javítani a helyzeten, de rövid ismeretségünk alatt már rájöttem, hogy kötekedős fajta.

- Nem látszott rajtam, hogy mennyire ízlett? Komolyan? Vagy csak ilyen... „hülye kérdések” napot tartunk? - nézett rám hitetlenkedve, nekem pedig kezdett fogyni a türelmem.

- Oké akkor ennyit arról, hogy udvarias legyek. Kér őfelsége esetleg vizet? - szorítottam össze a számat, hogy nehogy erőszakosabban jöjjenek ki onnan a szavak. Bármennyire is akartam leütni, attól még hercegnő voltam és gyakorolnom kellett a nyugalmam megtartását, minden áron.

- Aha kérnék. - bólintott egyet megerősítésként.

- Oké. Akkor menj és igyál a lovad itatójából. - álltam fel és léptem ki a karámból.

- Ne már! Most komolyan itt hagysz? Szomjas vagyoook. Légyszi! - nyüsszögött, mint egy ovis.

- Nyugi van már. Ennyire ragaszkodsz hozzám vagy mi? Csak letettem a tálcát, hogy ne kelljen fognom folyamatosan.

- Jaa... - esett le neki a dolog és kicsit elpirulva nézett arrébb. Eszméletlen édes látványt nyújtott akkor.

- De cuki.. a füleid is vörösödnek. - vigyorogtam rá egy pimasz mosollyal az arcomon. Látszódott is rajta, hogy kis megszólalásom jókora hatást gyakorolt rá, hisz köztudott, ha egy férfit lecukizik valaki, akkor az nagyon sértő számára. De legalább visszakapta.

- Nem vagy te kicsit szemtelen? Honnan tudod, hogy nem vagyok egy álruhába bújt király, aki épp felmér téged? - vonta fel a szemöldökét és igyekezett elrejteni a zavarát.

- Hát nem is tudom. Talán, mert még koszosan is látszik rajtad, hogy előkelőség vagy. Nehéz lenne nem rájönni. - mutattam végig a ruházatán.

- Akkor meg miért nem vagy talpnyaló, mint a többiek? - halkult el egy pillanatra. Nem volt egy csepp gúny a hangjában, sőt úgy tűnt, hogy magának tette fel a kérdést.

- Mert egyedi vagyok. - dobtam egyet a hajamon és vontam vállat csípőre tett kezekkel. A csöndet az idegen furcsa nevetése töltötte be hirtelen. Fogalmam sincs mihez tudnám hasonlítani. Talán mikor a szolgálólányom az ablakot tisztítja.
Magasabb lett a hangja és szinte csuklott. Egy ideig csak kikerekedett szemekkel pislogtam rá, majd mikor abbahagyta muszáj volt elmosolyodnom. Vicces volt nevetni látni.

- Az biztos. - törölt le egy láthatatlan könnycseppet a szeme alól, majd kuncogva próbált meg veszteg maradni.

- Szerintem innen jött. – hallottam meg egy idegen hangot hirtelen az istálló ajtajának irányából. A férfi elhallgatott én pedig teljesen lefagytam. Füleltem, háta csak félrehallottunk valamit, de nem így történt. Léptek hangja közeledett, így muszáj volt cselekednem.

- Ugyan már! Szerintem meg csak beképzelted. - hallottam egy másik hangot, de pont nem érdekelt, mert egy pokróc keresésével voltam elfoglalva. Amint megtaláltam a piros, durvább anyagot, szinte már terítettem is rá az előbb még kuncogva ücsörgőre.

- Egy pisszenést se, mert nagyon rossz vége lesz. - nyomtam ujjam a szájára, mikor épp tiltakozni akart volna, s azután a fejét is letakartam. Egyre jobban közeledtek a léptek és én egyre jobban kezdtem izgulni. A ló mögé csak nem bújhatok, hisz ha nem is rúg meg, akkor a viselkedése elárulhat és ha minden igaz akkor az éjszakás lovászfiú fogott gyanút. Ijedten kapkodtam a fejem a kis helyiségben, de végül csak egy megoldás maradt..

- És arra nem gondoltál, hogy a lovak voltak? - kérdezte fáradtan az, aki nem hitt a társának.

- Ez más volt. Mintha.. mintha valaki ablakot pucolt volna.. - gondolkozott hangosan a másik.

- Viccelsz? Akkor hagyjuk csak azt a valakit ablakot pucolni és menjünk aludni. - ásított egy nagyot, majd csönd. Síri csönd és csak az alattam lévő szuszogását hallom..

- Ez a ló eddig is itt volt? - kérdezte a kíváncsi, mire a másik felhördült.

- Nah és ha nem? Biztos jött a királynőhöz egy vendég. Vagy a hercegnő kapott egy új lovat. Menjünk, mert esküszöm közéjük doblak. - morogta idegesen, s már csak az erőteljesebb lépteket hallottuk plusz pár "De, de...!" és "Nee.." kiáltásokat végül pedig csapódott az ajtó és ismét csönd honolt mindenhol.

Egy darabig szó nélkül figyeltem, hátha visszajönnek, de ez nem történt meg. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, majd fordítottam el a fejem, de két meglepődött szempárral találtam szembe magam. Utolsó pillanatban még sikerült bemásznom a pokróc alá úgy, hogy oldalt letettem a lábaimat, hogy ne nagyon nehezedjek rá a férfira. De így konkrétan lovagló ülésben voltam rajta.. egy pokróc alatt.

Kissé szét voltak nyílva az ajkai, ahogy ki-belélegzett. Éreztem melegebb leheletét az arcomon és ahogy mellkasa lassan emelkedik és süllyed. Elvesztem a sötét tekintetében, nem tudom miért, de egyenesen megbabonázott. Egy picit mozdítottam a karomon, s ezzel közelebb került az arcunk. Nem tudom mi történt volna, de egy hang félbe szakította a ködös gondolkodásomat.

- Leszállnál rólam?

🇰🇷🇰🇷🇰🇷
Rájöttem a problémára! Túl gyorsan telik az idõ😂
Sajnálom.. megint késtem.

xXSunnyXx

És hatalmas gartula a fiúknak💕 a BBMA miatt

A szavazati arány

vivi_1206