Kidugva a fejemet az istálló sarkánál néztem körbe, az udvaron. Csak egy istállófiú beszélgetett az egyik kertészlánnyal a kerítésnek dőlve, viszont ők biztos észrevették volna, ha egy lóval járkál a hercegnő, melynek a hátán egy véres ember fekszik.

Kezdtem kicsit idegeskedni, mivel a férfi élete egyre nagyobb veszélybekerült, hisz minél több idő telt el, ő annál több vért vesztette. Bár nem tanultunk orvoslással kapcsolatos dolgokat a "hercegnőképzőn", de azért ennyit tudtam még józan paraszti ésszel is.

Hála a Mindenhatónak, végre befejezték a nyilvános flörtölést, s nagy nehezen, de mentek a dolgukra. Gyorsan körülnéztem és húztam egy kicsit a ló gyeplőjén, mire az engedelmesen követett be az istállóba. Szerencsémre, vagyis inkább a férfi szerencséjére, mindig akadt egy üres box, így oda beterelhettem a lovat és az egyik téglatest alakú szalmabálára, nagy nehezen ráraktam a sebesültet. Szorított az idő, így kapkodva vágtam le róla a nadrágjának a szárát és gyorsan elfutottam egy kisebb vödör vízért, hogy aránylag kitisztítsam, mielőtt orvosért rohantam volna.

Nagyon csúnyán nézett ki a sebe és szerintem el is törte a lábát, így amint letisztítottam róla a vért és a sarat, már futottam is a palota orvosáért. Teljesen elfelejtkeztem arról, hogy esetleg valaki megláthatja az ájultan fekvő testet és az új lovat. Csak a fejemben lévő óra kattogását hallottam, a heves lélegzetvételeimmel együtt. Visszamásztam a szobámba és rekordsebességgel átöltöztem, hogy szoknyában futhassak végig a folyosókon.

Nem mondom, hogy nem volt egy kész kihívás, bár pár idősebb szolga csak fejét csóválva nézett rám. Nem értékelték, hogy én még magassarkúban is tudtam sprintelni. Még jó, hogy anyám nem látott, így nem kaptam egy jó egyórás fejmosást.

Végre elértem ahhoz a szárnyhoz, ahol az orvosunk lakott. Kopogás nélkül rontottam be az ajtón ezzel megijesztve az iratait bújó doktort.

-Segítened kell! - lehettem kifáradva. A kezdetleges kontyom immáron szanaszét állt és az arcom is rendesen kipirosodott. Nem kérdezett semmit, csak felkapott egy nagyobb táskát, melyben az orvosi dolgokat hordozta. Követett amilyen gyorsan csak tudott és nem kérdőjelezte meg még azt sem, mikor az udvar felé és azon belül is az istállóhoz siettem. Szerencsémre néha ő lett a lovakat is, így nem költöttünk olyan nagy feltűnést. Nem volt senki sem az istállóban, ezért már fellélegezhettem, miszerint senki sem találta meg a szalmabálán fekvő idegent.

- Az erdőben találtam. Szerintem eltört a lába. Már vízzel letisztítottam de kéne még fertőtleníteni is... Sok vért vesztett. - nyitottam ki a boxot, ahol még mindig eszméletlenül feküdt a férfi. Arca fehérebb volt, mint mikor beszenvedtem a szalmára, s még gyengébben lélegzett, mint azelőtt. Már konkrétan a puszta látványa fájt és egy pillanatra még el is kaptam róla a tekintetemet.

HanSunban viszont megbíztam. Sok mindent tudott rólam és teljesen meg is értette minden cselekedetemet. Elfogadta hogy más voltam, s bár majdnem velem egykorú volt, mégis sokkal érettebbnek tűnt a viselkedésének köszönhetően. Helyes volt ő is, nagyon, s bár orvosnak hívtuk, ő valahogy soha sem azokra a befásult professzorokra hasonlított.

-Büszke vagyok rád. Ha te nem lennél lehet már régen elfertőződött volna, de így még van esély a túlélésre. - mosolygott rám az orvos.
-Nem semmi egy hercegnőtől. - nyitotta ki a kis dobozkáját és túrta fel azt különféle kötszerekért. Minden mozdulatát figyelmesen követtem és tudtam hogy ebből is csak tanulni tudok. Gyakran voltam jelen néhány betegének a kezelésénél, így, bár nem tanítottak orvoslásra minket, én rendelkeztem egy alapfokú tudással, ahhoz hogy az apróbb sérüléseket el tudjam látni segítség nélkül is.

Kicsit izgultam, mert igaz hogy HanSun igyekezett megnyugtatni afelől, miszerint nem lesz semmi baja sem a férfinek, én mégis aggódtam, hisz bármi megeshetett. Lassú léptekkel sétáltam az eszméletlen ember mellé közben végig rajta tartva a szememet mivel féltem hogy bármelyik pillanatban eltűnik. Kicsit oldalra fordítva a fejemet néztem merengve, a hajától takart arcát. Mikor mellé értem óvatosan kinyújtottam az egyik kezemet. Igyekeztem nem feltűnőnek lenni és úgy, hogy a nagyban ügyködő orvos még csak véletlenül se lássa, kínzólassúsággal söpörtem ki szemeiből a haját.

Kezem végigsimított arcának puhabőrén, ahogy egyre nagyobb képet tártam fel a férfi arcából. Lassan kerültek szemeim elé, hosszú szempillái, enyhén pisze orra és kicsit kiszáradt, telt ajkai. Mikor már semmi sem akadályozta a rálátásomat, kicsit távolabb hajolva is feltérképeztem az arcát és vonásait. Meglehetősen furcsán lehetett volna leírni az előttem fekvő egyént. Míg az állvonala és az orra férfias volt inkább, addig a szája, a szemei, és úgy az egész arca.... nos nem mondanám, hogy nőiesebb volt, de tény és való, hogy lepipált szépségben még koszosan is. Olyan mesebelien szép volt. Nem tudtam megálljt parancsolni a kezeimnek és bár még mindig volt rajtunk kívül ott egy orvos és egy ló, én akkor is óvatosan az ajkaira simítottam az ujjaimat.

Ha megkérdezték volna azt mondtam volna, hogy csak szimplán letisztítottam róla egy kis vért. De ez koránt sem volt igaz, mert a szája babonázott meg. Nem csalódtam, ugyanolyan puhák voltak mint ahogyan kinéztek. Egyszerűen leírhatatlan érzések kavalkádja keringett bennem. Elvoltam ámulva tőle és volt ott még egy másik emóció is, amit képtelenség lett volna leírni valahogy. Tudtam, hogy még véletlen sem szerelem, így nem illet abba az "első látásra szerelem" klisébe, de mindenképpen valami pozitívnak írtam volna le. Nagyon elmélyültem a gondolataimban, így észre se vettem, hogy a férfi már kinyitotta sötétbarna szemeit.

Csendesen figyelte, ahogy ajkait szuggerálva merülök el az érzés kutatásában és észre se veszem, hogy közben folyamatosan rásimítok duzzadt ajkaira. Csendesen szuszogott és úgy nézett, de egyszer le kell buknia mindenkinek, így mikor (gondolom) HanSun meghúzta a kötést rajta, ő hangosan felnyögött a hirtelen és váratlan fájdalomtól.

-Te Jóság.. -ugrottam meg és kaptam el onnan a kezeimet azonnal. Mint aki szellemet látott úgy meredtem a nyitott szempárba és lassan dolgoztam fel, hogy tapiztam és ő ébren volt. Szép lassan kezdtem el vörösödni és zavarba jőve hajtottam le a fejemet.

-Áh! Felébredt! -szólalt meg HanSun, mire a férfi felé fordult.

-Bár fent állt a veszélye, hogy eltört a lába, szerencsére csak kificamodott. -tájékoztatta az idegent, mint orvosa, de a férfi közben visszafordult hozzám és csöndesen nézett a szemeimbe. Még mindig zavarban voltam az apróbb kis dolgomtól, de ahogy egymás szemeibe meredtünk valahogy, mintha meggyőzött volna, hogy annyira még sem volt ciki a megmozdulásom.

-Javaslom, hogy pihentesd még egy pár napig, aztán ismét lóra ülhetsz. -fejezte be a kötést HanSun és felnézett az idegen lábáról.

-Majd Ah HaRo elmesél neked mindent. Hisz Ő talált meg végül is. -mosolygott ránk HanSun.

-Majd még találkozunk. -mosolygott rám, mire picit beharapott ajkakkal bólintottam és végig kísértem a szemeimmel, ahogy lassan összeszedi a cuccait és kimegy innen. Sóhajtva néztem vissza az ismeretlenre, akinek még mindig nem tudtam a nevét, de ő csak furán méregetett. Már épp kérdeztem volna meg tőle, hogy miért néz ennyire engem, mikor is megszólalt ezzel megelőzve engem.

-Maguk együtt vannak?