Ő is pont ugyanolyan meglepődöttséggel nézett engem, mint én őt - vagy mint a szüleink minket.

- Na de kislányom... - rúgott bokán az anyám, de ez sem tudott érdekelni. Ott állt előttem egy karnyújtásnyira és... és létezett. Annyi idő után sokszor elgondolkoztam, hogy csak a magányomban találtam ki őt, s kezdtem kételkedni a mentális állapotomban. De nem, mert élt és lélegzett.

Lassan egy gyengéd mosoly kúszott az ajkaira és felém fordulva hajolt meg.

- Kim SeokJin. Örülök, hogy megismerhetem.. - mutatkozott be illedelmesen, de nekem mintha a torkomon akadt volna a szó. Csak pislogtam rá.. a gyönyörű vonásaira és az igéző szemeire.

Anyám egy köhintéssel adta tudtomra, hogy nekem is be kéne mutatkoznom, így zavartan, elfelejtve minden szabályt, hajoltam meg SeokJin előtt és motyogtam el halkan a nevemet.

- Ismeritek egymást? - kérdezte, ezek szerint SeokJin, anyukája. Nem voltam benne annyira biztos, de mintha a szemeiből izgatottság sugárzott volna. Egy pillanatra Jin-re pillantottam, majd ismét a szüleire.

- Nem. Összekeverhettem valakivel, hisz az a valaki valósággal faképnél hagyott. Nem, nem lehetett a felség. - hajoltam meg SeokJin előtt, végig a szemeibe nézve, de érzékelve a játékos gúnyt a hangomban, csak fél oldalasan elmosolyodott.

- Oh... kár. Nem baj, ez alatt a pár nap alatt megismerhetitek egymást. - csapta össze boldogan a kezeit a ház királynéja, azután pedig intett pár szolgának. - Kérem kísérjék fel vendégeinket a szobáikba. Viszont a kisasszonyt eggyel lejjebbi szintre tegyék, mivel rájöttem, hogy mást akarok abba a szobába elhelyezni. - mondta kedvesen, még is magasztosan.

A szolgák engedelmeskedve hajoltak meg, majd míg az egyik felment a lépcsőn, addig a többiek mellénk szegődve mutatták az utat. Még egy utolsó pillantást vetettem a hercegre, majd felemelt fővel mentem el mellette, igyekezve jobban lengetni a ruhám szoknya részét.

- A szüleit, majd azon a lépcsőn felmenve találja meg. Ön viszont ezen a folyosón fog lakni ameddig itt lesznek. - mutatott meg mindent a szolgáló.
- Ez lesz a szobája. - nyitott ki egy nagy, fekete ajtót, ami mögött az én párnapi birodalmam volt. A csomagjaimat, már bevitték oda, így egyedül egy dolog érdekelt csak. Tompán verődött a kényelmetlen magassarkúm a szőnyegen, míg a hatalmas ablakhoz nem értem. Izgulva néztem ki rajta és megnyugodva konstatáltam, hogy az erkélyhez közel állt egy fa. Boldogan perdültem meg a tengelyem körül és néztem gyorsan szét a szobámban.

- Tökéletes. - fordultam a szolga felé, aki egy apróbb mosoly után meghajolva távozott. Kicsit lenyugodva ültem le a hatalmas franciaágyra, hogy végre ledobhassam magamról a kényelmetlen cipőket. Közben azon gondolkoztam, hogy vajon mikor kell és hova mennem még aznap. Rémlett valamilyen program, de képtelen voltam felidézni. Már épp kiáltottam volna valakinek, hogy mondjon valamit, mikor is egy férfias hang megakadályozott ebben.

- Nem is mondtad, hogy hercegnő vagy. - támasztotta az ajtóm félfáját SeokJin. Veszélyes dolog, ha ennyire halkan tud nyílni és csukódni az a fatákolmány.

- Te meg, hogy herceg. - néztem el róla és löktem fel magamat az ágyról.

- Nem kérdezted. - vont vállat és kezdett nagyon lassan felém lépkedni.

- Te sem. - pillantottam rá egy másodpercre, de inkább a szobában elhelyezett sminkes asztal tükrében néztem magamat. Mosolyogva állt meg szinte mögöttem, ami miatt picit vesztettem az egyensúlyomon.

- Jó újra látni. - nézett rám a tükörből, így viszonoztam pillantásait.

- Téged meg nem. - húztam el sértődötten a számat, ami miatt halkan felnevetett.
Rég hallottam már azt a hangot, így nagyon kicsi választott el attól, hogy ajkaim felfelé görbüljenek. Bár előtte tagadtam, tényleg hiányzott az idegen. Viszont így újra látva szinte csak csipkelődni tudok vele.

- Nos. Anyámnak köszönhetően és a kis variálásának, pontosan egymással szemben van a szobánk. - lépett el tőlem, miközben készségesen tájékoztatott. Gyanús is volt kicsit a lelkesedése és hirtelen szobacseréje.

- Nagyszerű. - bólogattam leginkább magamnak, miközben hümmögve fordultam a férfi felé.

- Bocsánat, hogy ennyire udvariatlan vagyok kegyeddel, de.... - kezdett bele, de azonnal félbeszakítottam.

- Ne ne ne! - integettem előtte hevesen. - Nehogy nekem így beszélj most már hozzám. - mondtam kicsit túljátszva a kiakadásomat.

- De azt mondtad, hogy nem ismerjük egymást. Ennek fejében... - mondta, s elkezdett előrébb dőlni.

- Nehogy megmerj előttem hajolni. - tettem csípőre a kezemet.

- Csak a cipőfűzőmet akartam bekötni. - nézett fel rám mosolyogva, miközben még mindig kissé előre dőlt.

- Nincs is cipőfűződ. - forgattam meg a szemeimet miközben egy aprót feljebb görbült a szám.

- De ez pont jó kifogásnak tűnt. - egyenesedett ki egy lágy mosollyal az arcán.
- Jó újra látni HaRo. - nézett engem, mire eltátottam a számat.

- Mégis honnan tudod a nevemet. - kérdeztem számonkérően, de igazából nem is nagyon érdekelt, hisz én is ugyanannyira örültem a viszontlátásnak. Egyfajta megnyugvással -vagy mivel - töltött el az, hogy már nem kell titkolnom azt, hogy hercegnő vagyok. Az meg hogy ilyen jól kijöttünk olyan hosszú idő után.. valahogy adott nekem egy kis életkedvet az ott töltött időhöz.

- Te mondtad el, mikor olyan nagyon zavarba jöttél tőlem. - felelte egy pimasz mosollyal, mire inkább csak  biccentettem egyet.

- Mára mi lesz a program? Terveztek valamit a szüleid? - kérdeztem meg gyorsan mielőtt még elfelejtettem volna a lehengerlő kinézete miatt.

- Hm.. ha minden igaz, akkor lesz egy vacsora velünk. Mármint megérkeztek már páran, de anyám ragaszkodott hozzá, hogy a két család együtt vacsorázzon. - magyarázta meg kifele indulva.
- Viszont ha esetleg éhes lennél, mivel gondolom nem nagyon ebédeltél, akkor a szolgáktól kérhetsz kábé bármit. A szakácsunk elkészíti. - nézett rám kedvesen, amit ajak rágcsálva figyeltem.

- Aha... köszönöm. - hajoltam meg annak ellenére, hogy mennyire elleneztem mikor ő akarta ezt megtenni.

- Akkor nemsokára találkozunk. - intett egyet nekem, amit viszonoztam is kicsit sem hercegnősen.
- Oh! -dugta vissza a fejét már mikor azt hittem, hogy becsukta az ajtót.

- Jól áll ez a ruha, viszont hiányolom a nadrág, csizma kombót. - kacsintott egyet, s végül tényleg kiment.

Egy ideig csak pislogtam a hűlt helyére, majd lassan egy hitetlenkedő sóhajtás kíséretében egy mosoly került fel az arcomra. Hihetetlen ez az ember.

Kicsit elvarázsolva lépkedtem oda a csomagjaimhoz és egy rejtett rekeszből kivettem a rajztömbömet meg pár ceruzát és enyhén eufórikus hangulatban kezdtem el rajzolni. Nem is lepődtem meg, hogy megint őt sikerült megformálnom, hisz eddig is mindig azt csináltam az ismeretségünk óta, de kivételesen nem volt ellenemre.
Teljes odaadással formáltam az ajkait meg azokat az igéző szemeit.

Annyi ideig csináltam, hogy mire végeztem már kezdhettem is a készülődést a vacsorára, így be kellett hívnom a szolgálókat, akik kint álltak az ajtóm előtt, mivel - állításuk szerint - a királyné külön kérésére az ő általa választott ruhát kell felvennem. Eleinte rendesen elküldtem mindenhova az "álszent" uralkodónőt, amiért kimutatta a foga fehérjét és képes meghatározni, hogy mit viseljek.

De azután megláttam a ruhát, amit ő választott nekem és minden egyes csúnyaszót, amit kimondtam rá a gondolataimban, visszavontam.

Készülj SeokJin, ma hódítani fogok...

------------
Remélem tetszett ez a rész. Kicsit poénosabbra sikerült véletlen, de jó kedvemben voltam és ezért a komolyság és a "visszafogott" érzelmeket a kukába sikeredett dobnom.
Kíváncsi vagyok a véleményetekre nagyon, úgyhogy nyugodtan kinyílváníthatjátok azt a komment szekcióban vagy akár privátban is. Ezekből csak tanulni tudok.

U.i.: Bocsánat a véletlen posztolásként, csak a tesóm bepörgöt miközben írtam és elkezdet lökdösni, ami miatt hamarabb posztoltam véletlen. :D

xXSunnyXx