7. A mennyország nem várhat (1)

"Ne aggódj, JD és én megoldjuk."

_______________

2013. November 12.

A legutóbbi ügy óta eltelt néhány nap. Ezalatt az idő alatt a csapat tagjai nem csináltak semmit azon kívül, hogy a bunkerben maradtak és pihentek, vagy filmet néztek, esetleg valami mással foglalták el magukat.

Aztán, ahogy az lenni szokott, előbb-utóbb eljött az a pillanat, amikor már nem bírták tovább a bezártságot, és új eseteket kezdtek keresni. Noha nem találtak egyet sem, nem maradtak tennivaló nélkül; ugyanis Kevin felbukkant az otthonukban azzal a hírrel, hogy haladást ért el a mennyet lezáró varázslat visszafordítását illetően.

Végre egy jó hír. Erre már nagy szükségük volt.

A testvérek és a próféta nyomban összeült a könyvtárban, hogy átolvassák és feldolgozzák a fiú jegyzeteit, ám ennél a résznél derült ki, hogy akadt egy kis gond: a szöveg nem az ő nyelvükön volt. Még csak nem is szavakkal volt leírva.

   - Szóval a te „hatalmas hír”-ed az, hogy lefordítottad a táblát… krikszkrakszokra?- értelmezte Sam, tekintetével átfutva az egyik lapot, amit különböző szimbólumok borítottak.

   - Ez ékírás- javította ki a srác, mire mindkét Winchester felvont szemöldökkel nézett rá – É-Én falba ütköztem a tábla angolra fordításával. De aztán találtam egy ősi kódexet, ami az angyali változatot összekötötte a proto-elamita ékírással, amivel képes voltam lefordítani a táblát és a lábjegyzeteket elamitára, ami…

   - Egy rakás krikszkraksz- tippelt Dean.

   - Egy holt nyelv- fejezte be Kevin, elhúzva a száját.

   - Nos, el tudod olvasni?- tudakolta Sam az asztalon kiterített iratkupac felé intve.

   - Senki sem tudja- ingatta a fejét – A tudósok évszázadokig próbálkoztak vele.

   - Vagyis ez egy zsákutca?- dobta le a papírokat a kezéből Dean, majd helyet foglalt az egyik székben.

   - Nem egészen- felelte – A legtöbb ezekből absztrakt, viszont egy bekezdést meg tudtam fejteni Metatron lábjegyzeteiből. Azt írta „Bukott Angyalok”.

   - Oké, tehát a lábjegyzetek Metatron igézetére utalnak?- kérdezte Sam.

   - Talán.

   - Oké- azzal a fiatalabb felkelt, és a mögöttük lévő könyvespolchoz lépett, amiről aztán sorra szedte le a vaskos köteteket – Hát, talán, ha meg tudjuk fejteni a lábjegyzeteket, akkor azokból rájöhetünk, hogy fordítsuk vissza az igét, és…

   - Visszaküldhetjük a szárnyas pöcsöket a mennybe- csapott az asztalra az idősebb elégedetten – Hol kezdjük?

   - A kutatásnál- vágta rá az öccse, ledobva egy-egy példányt mindkettőjük elé – Átfésüljük a könyvtárat, hátha találunk valamit az elamitákról.

Dean enyhe undorral az arcán megfogta az egyiket, majd közelebb húzta magához, hogy leolvashassa a címet a borítóról:

   - Zimmermann Enciklopédiája a Holt Nyelvekről… Első kötet: Az Adaitól az Atakapa nyelvig- a szemöldökét felvonva kérdőn Kevinre pillantott – Hány kötet van összesen?

   - 24- felelte, mire a vadász meghökkenve eltátotta a száját – De ne aggódj, mind megvan.

   - Szuper- motyogta kelletlenül. Megkísérelt egy kérlelő tekintetet küldeni a testvére felé, ő azonban csak vállat vont amolyan „ez van” módon. Dean lassan ugyan, de beletörődött abba, hogy nem menekülhet ez elől; akkor aztán erőt vett magán, és kinyúlt, hogy fellapozza a rá osztott példányt, csakhogy hirtelen… megszólalt a mobilja a zsebében – Mégis van Isten- hálálkodott miközben előhalászta, és felállva az asztaltól arrébb sétált, hogy felvegye – Hello?

   - Lehetséges, hogy van egy ügyem a számodra- tért rögtön a lényegre a vonal túloldalán Castiel – Négy ember tűnt el Rexford-ban, Idaho-ban. Feltételezhetően mind meghaltak, bár a testeket még nem adták át a szeretteiknek. És valamiféle különös szubsztanciát találtak a helyszíneken.

   - Nos, neked is szia, Cas- üdvözölte őt Dean meglepetten – Hogy vagy?

   - Én… elfoglalt vagyok- válaszolta.

Dean kissé megrázta a fejét, hogy észhez térjen.

   - Rendben. Hogy akarod ezt csinálni? Találkozzunk a legújabb helyszínen? Vagy előtte vegyelek fel, hogy együtt menjünk oda? Mi lesz?

   - Um… Nekem itt mindkét kezem tele van, én csak… uh…

   - Cas? Hello?- szólongatta az egykori angyalt zavartan, mivel a háttérben eléggé furcsa hangokat hallott.

   -… gondoltam téged érdekelne- zárta le a beszélgetést, a következő másodpercben pedig a hívás megszakadt.

   - Hé, biztos vagy benne, hogy minden…

Minden hiába. Cas már rég lerakta.

Dean egy darabig csak meredt a telefonja kijelzőjére elkerekedett szemekkel. Egyrészt, ez volt hosszú ideje az egyik legfurcsább telefonhívás, amit lebonyolított, másrészt viszont… Talált egy ügyet. Ami csak egyet jelentett: itt hagyhatta a bunkert, meg az unalmas kutatást. Még szép, hogy élt a lehetőséggel.

   - Hé, Cas említett egy lehetséges esetet Rexford-ban, Idaho-ban- fordult vissza a többiekhez – Megyek és lecsekkolom.

   - H-Hogy mi?- kapta fel a fejét erre Sam – Dean, mi lesz a…

   - Ketten is megoldjátok- legyintett, már sietve is ki a könyvtárból. A térképasztalhoz érve ellenben támadt egy ötlete, ami arra késztette, hogy a válla fölött visszanézve még közölje – Ó, és magammal viszem JD-t is.

A két másik fél nem tehetett egyebet, minthogy elképedve meredt a távozó alakjára.

Ez meg mégis mi a fene volt?

♤

A lány éppen a szobájában volt, és elmélyedve olvasott a Dean-től kölcsönkért laptopon. Méghozzá nem mást, mint az Odaát könyvek Charlie által megszerzett pdf változatát. Rengeteg volt belőlük, jóval több, mint amire számított, azonban meglehetősen remekül haladt velük. Előző este kezdett bele, és azóta sem tette le. Carver Edlund írása azonnal rabul ejtette, a történetek pedig elképesztőek voltak (persze az is sokat nyomott a latban, hogy Sam és Dean ezeket mind átélte valamikor régebben). Ezáltal olyan érzés volt, mintha betekintést nyert volna a múltjukba, jobban megismerhette őket. És hát a tömérdek kaland, na meg fájdalom, amin átmentek… Valami hihetetlen volt. Ő a helyükben már rég szétesett volna ennyitől. A Winchester testvérek erősebbek, mint azt ő eddig gondolta.

Pont belefogott volna a „Tiszta elmebaj!” című részbe, amikor valaki kopogott az ajtón.

   - JD, bemehetek?- hallatszott Dean hangja kintről.

   - Persze- válaszolta, elszakítva a tekintetét a képernyőről.

Dean benyitott a szobába, majd a fejét bedugva megkereste a lányt a szemével. Az ágyán ült felhúzott térdekkel, amikre a tőle kapott gépet támasztotta. Még mindig a pizsamának használt bő pólóban és boxeralsóban volt (amik szintén az idősebb testvér holmiai közé tartoztak egykor), a haját pedig egy laza copfba kötötte, hogy ne lógjon az arcába. A kinézete alapján vagy nemrég kelt fel, vagy egyáltalán le sem feküdt. Vagy, a harmadik opció, amit maga a vadász is gyakran alkalmazott: szimplán lusta volt felöltözni.

   - Minden rendben?- érdeklődött JD, visszarántva őt ezzel a valóságba.

Dean megköszörülte a torkát, mielőtt válaszolt volna.

   - Igen, minden a legnagyobb rendben- biztosította – Mit csinálsz?

   - Az Odaát könyveket olvasom- bökött a laptopra alátámasztásként.

   - Te szent ég- nyögött fel kínosan.

Már csak ez hiányzott. Először Charlie, most meg majd JD fogja ezzel nyaggatni őket. Fantasztikus.

   - Szerintem egész jók- vont vállat ártatlanul.

   - Neked talán- biccentett fanyalogva. Ezután inkább annyiban hagyta a témát, hogy végre rátérhessen az ittléte okára – Mindegy is. Szóval, van egy új ügy, amit meg akarok nézni Idaho-ban, és gondoltam megkérdezem, nincs-e kedved velem jönni?

A sokkolt enyhe kifejezés volt arra, ahogyan JD az invitálásra reagált. Egy másodpercre még abban sem volt biztos, hogy jól hallotta. Dean őt akarta magával vinni vadászni Sam helyett? Mi történt? Összevesztek volna? Mi más lehetne a magyarázat? Hacsak nem… Több időt akarna eltölteni vele? Hogy-hogy? Oké, az utóbbi napokban elég jól megvoltak, de erre akkor sem számított.

   - Miért én?- értetlenkedett – Miért nem Sam?

Dean hanyagul vállat vont.

   - Gondoltam csinálhatnánk valamit nélküle.

   - Aha- hümmögött kissé bizonytalanul.

   - Talán baj?- kérdezte.

JD megrázta a fejét, miközben letette a gépet maga mellé a takaróra.

   - Nem, dehogy is, én csak… meglepődtem, ez minden.

Dean az arckifejezését látva úgy döntött, elmondja az igazat. Beljebb lépett, becsukta maga mögött az ajtót, majd megadón felsóhajtott.

   - Az ügyet Cas adta.

   - Ó- bólintott, megértve merre haladt a mondandójával.

   - Zeke pedig nem igazán lehet most a közelében, ezért nem vihetem Sam-et. Valami balul sülhet el- fejezte be.

   - Aha, értem- bólintott megint, aztán habozás nélkül rávágta egy mosollyal az arcán – Veled megyek.

Most Dean-en volt a sor, hogy megdöbbenjen.

   - Tényleg?

   - Igen- erősítette meg – Segíteni akarok neked. Plusz, idebent vagyok már napok óta, és ha nem szakadok el hamarosan a géptől megvan az esélye, hogy többé nem kapod vissza.

A Winchester röviden felnevetett az utolsó mondattól, majd lezártnak elkönyvelve a társalgást az ajtó felé vette az irányt.

   - Akkor öltözz fel. 10 perced van, utána indulunk- mondta, átlépve a küszöböt. Már a folyosón járt, amikor visszakiáltott – Pakolok be neked néhány pólót meg inget, mivel úgy látom, szereted az én ruháimat hordani!

Ettől kiszakadt JD-ből is a nevetés, aki nem vesztegetve több időt felpattant, és kisietve célba vette a fürdőt.

10 perccel később Dean dzsekiben, és a vállára vetett ruhákkal megtömött táskával várta a lányt a folyosó végén. Az órája számlapját figyelte, amikor pedig az a megadott időtartam lejártát mutatta, JD felbukkant a másik oldalon, teljesen útra készen. Gyors léptekkel igyekezett felé, aztán amikor mellé ért, a fivér is sétálni kezdett az ő tempójához igazodva.

   - Nem hittem volna, hogy végzel- jegyezte meg, kiérve a központi helyiségbe.

   - Ez a te nagy hibád- ingatta a fejét – Hogy mindig alábecsülsz engem.

Sam és Kevin kiszúrta őket a könyvtárból, és felállva a helyükről odamentek hozzájuk.

   - Tehát nem mondott semmit arról hol van, vagy hogy mit csinál?- tudakolta az előbbi széttárt karokkal.

   - Cas-ről van szó- vont vállat a bátyja – Ismered őt, nem egy nagy szószátyár.

   - És még csak meg sem fogod őt keresni, amikor odaértek?- hitetlenkedett.

   - Nos, ahogy azt már elmondtam, ő úgy gondolja, hogy jobb, ha távolságot tart tőlünk, amíg az angyalok a nyomában vannak- ismételte el Dean a rengetegszer szajkózott mondatot, miközben a lépcsőkön haladtak felfelé a kijárathoz.

   - Akkor meg mi értelme van? Nem is biztos, hogy egy ügy.

   - Ezért megyek csak JD-vel- bökött a lányra – Így nem vesztegetjük az erőforrásainkat egy rakás semmire.

   - Vagyis másszóval egy tökéletes ok arra, hogy kibújj a kutatás alól- látott át rajta Kevin.

Dean csendben volt egy darabig, végül beismerőn biccentett.

   - Most megfogtál.

Azzal egyszerűen megfordult, és kinyitva az ajtót távozott a lánnyal együtt.

Akkor hát irány Rexford, Idaho.

♤

Mivel Idaho nem igazán volt Kansas közelében, a párosnak jóval többet kellett utaznia ezúttal, mint csupán néhány óra. Próbáltak nem túl gyakran megállni, hogy minél hamarabb odaérjenek, és még a kivett motelszobában sem maradtak sokáig, csak addig, amíg átvették az FBI egyenruhájukat; utána azonnal tovább is álltak, hogy felkeressék azt az erdei kabint, ahol a legutóbbi gyilkosság történt.

Mindkét félen látszott, hogy furcsa volt nekik Sam nélkül dolgozni. A hiánya főként akkor tűnt fel, amikor egyórányi kocsikázást követően is csend uralkodott az Impalában. Azelőtt mindig a fiatalabb testvér kezdeményezte a társalgásokat. Így viszont, hogy ő nem volt jelen, a másik kettőnek fogalma sem volt arról, miről beszélgessen. JD ugyan próbálkozott bedobni témákat, csakhogy mindegyik viszonylag hamar kudarcba fulladt. Dean ekkor döntött úgy, hogy bekapcsolja a rádiót. Ezzel ugyan a néma légkör megszűnt, az enyhe zavartság azonban továbbra is érezhető volt a vadászok között. Sürgősen találniuk kellett valamit, amivel ezt megtörhetik, különben ez egy iszonyú kínos ügy lesz számukra.

   - Szóval uh, négy eltűnt van?- kérdezte Dean a helyi seriffet.

   - Négy halott- javította ki a férfi – Nemrég erősítették meg.

A fickó vezetni kezdte őket a kocsiktól egészen a még mindig rendőröktől hemzsegő faházig. Ott a sárga elkerítőszalag fogadta a csapatot, amit Dean ösztönösen megemelt a lánynak, akit aztán követve ő maga is átbújt alatta.

   - Bármi összeköttetés az esetek között?- érdeklődött a Winchester.

   - Nos, Joe-nak gyorstárcsázón volt az öngyilkos segélyvonal- felelte – A nő, aki előtte halt meg elég zárkózott volt. Annyi antidepresszánsa volt otthon, ami egy egész gyógyszertárat is feltöltött volna. Az első áldozatok egy házaspár, Sugar City-ből. Tulajdonképpen ők voltak a sétáló hirdetőtáblái a hibás válásnak.

   - Mind stresszes emberek voltak?

   - Ha arra kérne, hogy írjak egy listát a város legbúsabb lakóiról, ők négyen biztosan a legtetején lennének- bólintott egyetértőn.

   - Rendben, tehát négy boldogtalan ember, közülük az egyik nyilvánvalóan szuicid hajlamú- foglalta össze Dean, majd homlokráncolva megkérdezte – Mégis kizárták az öngyilkosságot?

Erre a seriff mindkettőjüknek átnyújtott egy-egy pár gumikesztyűt meg lábzsákot.

   - Azokat jobb lesz, ha felveszik- fűzte hozzá tömören.

A vadászok összenéztek, végül egy apró vállvonással tették, amit kértek tőlük.

Belépve az épületbe elkerekedett a szemük, amint meglátták azt a bizonyos szubsztanciát, amit Cas említett a telefonhívásban. Pink festékspray-szerű anyag borította a falakat, a padlót, na meg a plafont is. Olyan volt, mintha valami felrobbant volna odabent. A helyiség közepén egy férfi guggolt fehér vegyvédelmi kezeslábasban, és az élénk színű szerből vett mintát egy vattával bevont pálcika segítségével, hogy beküldje kivizsgálásra a laborba.

JD és Dean grimasszal az arcukon beljebb sétált, hogy jobban felmérje a terepet. Nem sok megjegyezni való volt, kivéve ugyebár azt a rejtélyes cuccot.

   - Ez úgy néz ki maguk szerint, mint egy öngyilkosság?- tudakolta a seriff körbeintve a kezével.

   - Ez vér?

   - Ha ezek a tesztek is ugyanazzal az eredménnyel jönnek vissza, mint a többi helyszínről, akkor… ez itt minden. Vér, bőr, haj, körmök. Belső szervek. Még ruházati rost is van közte- sorolta – Mintha ezeket a szegény lelkeket bedobták volna a világ legjobb faaprítójába.

   - Mi van a szemtanúkkal?

   - Akár a többinél. A szomszédok valamiféle pink villanást jelentettek. Mire ideértünk már csak… ez maradt.

   - Rendben- bólintott Dean, majd udvarias mosolyt küldött felé – Köszönjük.

   - Ha van még kérdésük nyugodtan szóljanak- viszonozta a gesztust, aztán otthagyta őket.

Ekkor a lány kíváncsian szembefordult az idősebb testvérrel.

   - Mit gondolsz?

   - Halvány lila gőzöm sincs- vallotta be a fejét ingatva – Viszont egy valamit tudok. Mielőtt bármi mást csinálnánk, nekem szükségem van…

   - Kávéra?- fejezte be JD felvont szemöldökkel.

Dean csak hitetlenül pislogott rá pár másodpercig.

   - Biztos nem vagy gondolatolvasó?

   - Nem hinném, hogy az vagyok- nevetett fel, azt követően biccentett az ajtó irányába – Gyere. Láttam egy kávézót idefele jövet.

Azzal a páros elhagyta a házat, és visszaszállva a kocsiba elindult, hogy megszerezze a munka folytatásához szükséges folyadékot.

♤

Mikor az meglett, jöhetett a nyomozás következő lépése, ami nem más volt, mint: felhívni Sam-et, és kikérni a véleményét.

   - Igen, már majdnem túljutottunk a szövegeken- hallatszódott a vonal másik végéről. Bár a telefon nem volt kihangosítva, a lány így is tökéletesen értette a fiatalabb testvér minden szavát – Nem találtunk semmit.

   - Próbáltad hívni Morrison professzort?- kérdezte Dean, megtámasztva a mobilt tartó kezét az Impala tetején. A kávézó után behajtottak egy benzinkútra, ahol leparkoltak, hogy megigyák az italt meg tájékoztassák a bunkerben maradt Winchester-t a fejleményekről. Az idősebb szinte azonnal lehúzta a saját adagját, ellenben a mellette állóval, aki inkább lassú kortyokban haladt, kiélvezve minden energiát adó cseppet.

   - A fickó elérhetetlen- felelte – Fizetett szabadságot vett ki az egyetemen, hogy a Pápua Új-Guinea-i Trobrianderekkel éljen. Mondanom sem kell, kifogytunk az opciókból.

   - Nos, én ismerek egy pasast, aki az utóbbi időben mást sem csinált, csak pihent- mondta a bátyja.

   - Crowley?

   - Nem a fantasztikus egysorosai miatt tartjuk őt láncra verve- vont vállat.

   - Azt hiszem egy próbát megér- adta meg magát egy fáradt sóhajjal.

   - Csak légy óvatos, oké? Ne dőlj be a „quid pro quo” szarságának- kérte, közben a figyelme mintha elkalandozott volna a távolban.

   - Nem fogok- ígérte, majd témát váltott – Veletek mi van? Jutottatok valamire a nyommal, amit Cas adott?

   - Négy hirtelen felrobbant áldozat. Az EMF nem jelzett semmit. A helyszínen nem találtunk sem átokzsákot, sem ként. Semmit- magyarázta.

   - Spontán öngyulladás? Talán a Thule?- ötletelt.

   - Nem, nem, nem. Őket már kihúztam- rázta a fejét – A testek elpárologtak, nem elégtek.

   - Ez úgy hangzik, mint egy igazi ügy- ismerte el – Dean, nekem is ott kéne lennem.

   - Áh, nem szükséges- legyintett, a pillantása végre megállapodott valamin – Ne aggódj, JD és én megoldjuk.

Mielőtt az öccse reagálhatott volna, Dean bontotta a vonalat. Hosszú másodpercekig nem szólt semmit, csak meredt maga elé elgondolkodva.

JD kíváncsian követte az irányt, amerre nézett a saját szemével, így szúrta ki az előttük lévő bolt kasszájánál dolgozó férfit. Innentől pedig nem kellett zseninek lennie ahhoz, hogy rájöjjön kit is bámultak ennyire intenzíven. A testvérek egykori angyal barátját, Castiel-t. Dean mégiscsak megkereste őt.

   - Most bemegyünk, vagy sem?- törte meg a csendet a lány, mire Dean feleszmélve elfordította a fejét az ablaktól és őt kezdte vizslatni.

   - Hogy mi?- kérdezett vissza, mintha nem tudná miről beszélt a másik.

JD mosolyogva megcsóválta a fejét, majd ellökte magát az autótól.

   - Túl átlátszó vagy, mondták már?- kidobta az üres papírpoharat a közeli kukába, azután teljes nyugalommal átvágott az úton, megcélozva az üzlet fotocellás üvegajtaját. Mikor nemsokára léptek hangzottak fel mögötte a mosolya csak még szélesebb lett és lassított, hogy bevárja az idősebb Winchester-t.

Egymás oldalán sétáltak be a kereskedésbe, hogy aztán egyből beálljanak a pultnál kialakult sor végére. A nő előttük éppen fizetett, a kasszás pedig búcsúzásként felmutatta neki a hüvelykujját egy magabiztos félmosoly kíséretében.

   - Legyen szép napja, hölgyem. És sok szerencsét!

A nő meglepődött, azonban végül viszonozta a gesztust.

Miután ő távozott, következett a két vadász.

   - Kérnék egy kis szárított húst, valami csokit, meg egy zacskó menthols-t- adta le a rendelést Dean egy nagy vigyorral az arcán.

Cas-en rögtön úrrá lett a döbbenet, amint megpillantotta őket.

   - Mit keresel itt?- tudakolta lejjebb véve a hangját, amiből teljesen eltűnt az előbbi jókedv.

   - Hűha, téged is jó látni, Cas- játszotta a sértődöttet.

   - Most már Steve vagyok- mutatott a felsőjén virító névtáblára – És uh… megleptél.

   - Hát…- kezdett bele, ám ekkor feltűnt neki a többesszám hiánya. Amint leesett, hogy mi rá az ok, mentálisan homlokon csapta magát. Totálisan elfelejtette, hogy ők ketten még nem ismerik egymást személyesen. Ideje volt túlesni a bemutatáson – Uh, Cas, ő itt JD- bökött a lányra a jobbján, majd ezután a néhai angyalra – JD, ő Cas. Meséltem már róla.

   - Ó, igen, az eszméletlen idegen a rejtélyes pengével- bólintott a férfi, visszaemlékezve a napra, amikor találkoztak.

   - Én volnék- intett ügyetlenül az említett – Hello. Örülök, hogy megismerhetlek.

   - Az érzés kölcsönös- öltött magára egy kedvesnek szánt mosolyt.

Ejha. Ez volt alighanem a legkínosabb dolog, amit Dean Winchester valaha látott. Muszáj volt tovább lendítenie a társalgást, mielőtt még rosszabbra fordul a helyzet.

   - Te is megleptél engem- tért vissza a témára – Mármint azt tudtam, hogy meg kellett húznod magad, na de ez… Ez aztán nem semmi álca, ember.

   - Odalett a malasztom- vált köddé a mosoly az arcáról – Mire számítottál? Van fogalmad róla, milyen nehéz volt? Amikor elbuktam és lezuhantam a földre, nem csak az erőmet vesztettem el. Nekem… Nekem semmim sem volt. Viszont most… Értékesítési munkatárs vagyok.

   - Értékesítési munkatárs?- vonta fel a szemöldökét.

A csevegést félbeszakította a besétáló futár, aki egy csomagot nyújtott át a pult mögött állónak.

   - Hé, Steve. Aláírnád ezt?

Átvéve a papírokat gyorsan ráfirkantotta a nevét a megadott helyre, azután visszaadta őket a már távozó férfinek, és folytatta a beszélgetést Deannel.

   - Felelős vagyok a készletezésért, értékesítésért, ügyfélszolgálatért- sorolta – Én tartom ezt a helyet tisztán és rendezetten. Amikor pedig a menedzserem elfoglalt, az ételt is én készítem el.

   - Hűha- ámult a vadász – Tehát a mennyei harcok vívásából átmentél… a taquitos felszolgálásba?

   - A nachos-t is én csinálom- biccentett egyetértőn.

JD számára ezt követően az idő egy része kiesett, ugyanis annyira elmerült a gondolataiban, hogy fel sem tűnt neki, ami körülötte történt. Csak azok a szavak jártak a fejében, amiket Castiel a jellemzésére használt: „az eszméletlen idegen a rejtélyes pengével”.

Az eszméletlen résszel tisztában volt, Dean elmondta, hogy Ezekiel ébresztette fel őt belőle. Ellenben gőze sem volt arról a bizonyos rejtélyes pengéről. Az idősebb testvér ezt már nem említette neki ahogy azt sem, hogy találtak-e volna nála valami érdekeset, amikor rábukkantak az út közepén.

Vajon még náluk lehetett? Elrejtették volna a bunkerben? De miért? Miért nem akarták, hogy tudjon róla? Hiszen akár az övé is lehet. Ha viszont így van, akkor az azt jelenti… hogy ő is egy vadász?

   - Ez nem te vagy, ember- húzta őt vissza a valóságba Dean hangja, aki éppen egy üvegekkel megpakolt dobozt cipelő Castiel-t követett keresztül-kasul az üzleten – Te ennél jobb vagy.

   - Nem, Dean- tette le a kartont a pultra, hogy szembe fordulhasson vele – Nem vagyok. Elbuktam angyalként. Minden próbálkozásom kudarcba fulladt. De itt… esélyem van végre jól cselekedni. Te talán nem látod, de… igazi méltóság van abban, amit csinálok. Emberi méltóság.

   - Sajnálom, hogy megzavarlak titeket srácok, de Steve? Az egyik vásárlónak volt egy kis balesete a férfi mosdóban- jelent meg egy szőke hajú nő a mellékhelyiségek folyosójáról. Feltehetően Cas főnöke.

   - Rajta vagyok- pillantott felé „Steve”.

A nő bólintott, és már majdnem visszament az irodába, amikor valami eszébe jutott:

   - Ó, és a ma este. 7 órakor az én házamnál megfelel?

   - Remek- biztosította.

   - Te vagy a legjobb!- mosolygott boldogan, azután elsietett hátra.

Deannek ekkor összeállt a kép.

   - Tehát erről van szó!

   - Hogy mi?- nézett rá értetlenül a másik.

   - A bige- biccentett vigyorogva a nő után.

Cas erre hevesen megrázta a fejét.

   - Nem, Dean. Nora egy nagyon rendes nő, biztosra veszem, hogy nem egy kaszás, aki meg akar ölni… és randira hívott. Randikra járni olyasmi, amit emberek csinálnak, igaz?

   - Ja- értett egyet a vadász – Habár az én randijaim rendszerint véget érnek, amikor kifogyok az egydolcsisokból, de igen. Ez olyasmi, amit… az emberek csinálnak. – A telefonja csörögni kezdett a zsebében, mire arrébb sétált, hogy felvegye – Itt Lee Ermey ügynök… Máris indulok.

   - Még egy gyilkosság?- érdeklődött a lány közelebb lépve hozzájuk.

   - A középiskolánál- felelte a fivér bólintva, majd kérdőn a néhai angyalhoz fordult – Te is jössz velünk?

   - Nem lennék hasznotokra- válaszolta a fejét ingatva – Már nincs meg az erőm.

   - Na és?- vont vállat – Nekem soha nem is volt szupererőm.

   - De te vadász vagy- érvelt.

   - Te pedig egy vadász vagy kiképzés alatt, rémlik?

   - Igen, emlékszem. Azt mondtad szar voltam.

   - Én ezt nem mondtam- tagadta azonnal – Én azt mondtam, hogy uh… „van még mit javítani”. Gyerünk.

Cas végül rövidesen beadta a derekát.

   - Rendben- sóhajtott fel – A műszakom 5 perc múlva lejár, a randi pedig csak későn lesz, szóval…

   - Szuper! JD és én a kocsiban leszünk.

   - Még nem tudok menni- állította meg őket félúton az ajtó felé – Előbb ki kell takarítanom a mosdót.

♤

Ezúttal a kiöltözést mellőzték, és az utcai ruháikban hajtottak az iskolához. Mind kiszálltak, ellenben Castiel úgy döntött, hogy az autónál marad addig, amíg Dean és JD kérdezősködik.

A páros odasétált a buszhoz, ahol az eset történt, majd a szemlélődő tömegen átverekedve magukat átbújtak a kordon alatt. A jármű oldala, valamint a közelében a beton egy része pink színben virított, egy kezeslábast viselő férfi pedig épp akkor végzett a mintavétellel. Valamivel arrébb néhány rendőr ácsorgott, közülük az egyik a seriff, aki az áldozat legjobb barátnőjével beszélgetett.

A két vadász rögtön feléjük vette az irányt.

   - Az egyik pillanatban még beszélgettünk, aztán ő egyszercsak… elnémult- mesélte a könnyekkel küszködő lány – Aztán mindenki teljesen kiakadt az ebédlőben, az ablakhoz rohantak és mutogattak kifelé. A-Az ott tényleg ő?

   - És senki nem látott mást a helyszínen? Egy férfit, vagy egy nőt, bármi szokatlant?- faggatta Dean.

A lány (Jace) megrázta a fejét.

   - A barátnőd depressziós volt?- érdeklődött.

   - Depressziós?

   - Voltak öngyilkos gondolatai?- fogalmazta át a kérdést JD.

   - Ew. Nem- vágta rá undorral a hangjában – Habár egy kissé szomi volt, mert az a pöcsfej Travis szakított vele az egész iskola előtt.

   - „Kissé szomi”?- ráncolta a szemöldökét értetlenül Dean.

   - Igen. Szomorúbb, mint amikor kettest kapott matekból, de nem olyan szomorú, mint a szülei válásakor- magyarázta, mintha egyértelmű kéne, hogy legyen a jelentés – Kissé szomi.

A társalgás itt meg is szakadt. A tinédzser úgy bámult rájuk, mintha idióták lennének, a seriff meg csak meghökkenve figyelte a jelenetet. Dean és JD ekkor gondolta úgy, hogy jobb lesz, ha most távoznak.

Egy udvarias mosollyal elköszöntek, azután visszasétáltak az Impalához, aminek csomagtartóján a harmadik csapattag támaszkodott; bár nekik háttal volt, a testtartása így is elárulta, hogy valami zavarta őt, valószínűleg ezzel az üggyel kapcsolatban.

   - Cas, mi a baj?- szögezte neki a kérdést aggódva Dean.

   - Én már láttam ezt korábban- felelte a férfi komoran.

   - Tényleg?- lepődött meg JD – Hol?

A néhai angyal feléjük fordult, az arcán baljós gondterheltség, mikor válaszolt:

   - A mennyben.

   - Vagyis azt mondod, hogy ez egy angyal műve?- értelmezte a vadász.

   - Ez nem akármilyen angyal- ingatta a fejét Cas – Ez rossz, Dean. Nagyon rossz.

Hát ez remek. Ha még az egykori angyal is megrémült a helyzet súlyosságától, akkor ő mégis mit szóljon?

Úgy látszik ez az ügy most kezd csak igazán érdekes lenni. Kérdés, hogy vajon meg tudják-e oldani?

_______________