6. Kutyám, Jerry Dean (2)

"Miféle mellékhatások?"

Mikor a játéknak vége lett, JD ténylegesen kidobhatta a szemetet (Dean ezúttal már nem vette ki a kukából), Sam pedig előkereste a mobilját, hogy felhívja Kevint az ige eredménye miatt.

   - Igen… Nem… Oké, rendben. Kösz- zárta le a beszélgetést, zsebre vágta a telefonját, majd felnézve a többiekre elkezdte mondani, amit megtudott – Szóval az Inuit varázsigének van pár mellékhatása.

   - Ezt jobb lett volna tudni mielőtt bedöntöttem- tette a hangsúlyt Dean a „mielőtt”-re – Miféle mellékhatások?

Sam a száját elhúzva válaszolt:

   - Ha az agyad kapcsolódik egy állatéhoz, lehetséges… hogy utánozni kezded a viselkedését.

A testvére ezt hallva ledöbbenve nézett először a németjuhászra maga előtt, aztán az őt figyelő öccsére. Pislogott párat, megköszörülte a torkát, végül rákérdezett:

   - Netán arra is vágyat érzek majd, hogy…?

…

   - Hó-hó, a-a, nem vágyom arra, hogy seggeket szagoljak- intézte a kutyához hevesen tiltakozva.

…

   - T-Te tényleg arra vágysz…?- hezitált a kérdéssel a lány.

   - Nem, dehogyis- vágta rá Dean azonnal.

Inkább ejtették a témát.

   - Hát, Kevin nem tudja, hogy meddig tarthat, elvégre ez nem egzakt tudomány, érted- magyarázta Sam – De remélhetőleg amint a varázslat elmúlik, a mellékhatások is eltűnnek.

Az idősebb megcsóválta a fejét, azt követően elővett egy darab csokoládét; kibontotta és beleharapott, ám rögtön lefagyott, valószínűleg attól, amit az Ezredes mondott neki. Lepillantott az édességre a kezében, egy másodperccel később pedig kiköpte a megrágatlan részt a szájából.

JD és Sam egymásra nézett; az előbbi biccentett az ajtó felé, mire utóbbi nyomban megértve a célzást távozásra készen felkapta a kabátját.

   - Jólvan, uh, addig is használjuk ki ezt, és menjünk vissza a menhelyre kikérdezni még pár kutyát- javasolta.

Dean erre egyetértőn bólintott és felkelt a helyéről.

Nemsokára már a parkolóban sétáltak, míg az idősebb vadász folytatta a társalgást az egykori rendőrkutyával.

…

   - Vissza a menhelyre.

…

   - Na jó, még egy kutyás poén, és esküszöm kiheréltetlek.

…

Odaértek az Impalához, aminek szélvédőjén éppen akkor landolt egy adag galambürülék. Mindhárman megtorpantak, Dean pedig felmérte az okozott kárt a szemével.

   - Ó, már csak ez hiányzott- tört ki belőle. Felemelve a fejét megpillantotta a közeli lámpaoszlopon üldögélő madarat és idegesen rákiáltott – Kapd be, galamb!

…

Dean meglepetten hátra hőkölt, a szabad kezével Sam felé nyúlt.

   - Te… Ez… Ácsi- fordult kérdőn a kutyához – Minden állatot hallok?

…

…

   - Mit mondott?- faggatta JD a galambot szuggeráló testvért.

   - Csak azt, hogy egy gennygombóc!

…

   - Pofád lapos, szárnyas szargyár!

Most komolyan egy galambbal vitatkozott? Ráadásul kint a nyílt utcán? Ahol az emberek gond nélkül megbámulhatják?

Amint az utóbbi kérdés megformálódott a fejében a lány észrevette, hogy valóban figyelték őket a járókelők. Nem is kevés. Dean azonban mindezt kizárta, mivel túlságosan lefoglalta az egyre inkább elfajuló veszekedés.

   - Dean- próbálta figyelmeztetni őt, ám semmi haszna nem volt.

Ekkor Sam átvette az irányítást.

   - Nyugi- helyezte a kezét a bátyja vállára – Szállj be a kocsiba, jó?

A fiatalabb kikényszerített egy mosolyt, és intett a bámészkodóknak, jelezve, hogy minden rendben, menjenek csak tovább.

Dean elindult a vezetőülés felé, csakhogy megtorpant, amikor újra meghallotta a madarat.

…

   - Na ennyi volt, te ganaj kupac- azzal előrántotta a pisztolyát, készen arra, hogy lelője az állatot.

   - Dean!- reagált elsőként JD, és lenyomta a karját az oldala mellé – Szállj be a kocsiba.

A megszólított szerencsére most hallgatott rá, és elrakva a fegyverét beült az anyósülésre. JD kinyitotta a hátsó ajtót, és beszállt az Ezredessel, Sam pedig még egyszer intett az embereknek, végül helyet foglalt a kormány mögött, majd beindítva a motort kihajtott a parkolóból.

Az Ezredes és Dean feje egész út alatt kint lógott az ablakból, csak akkor húzták ismét be, amikor megérkeztek a menhelyre. JD már indult befelé Sammel együtt, de Dean még mindig a kocsinál volt, keze a hátsó ajtó fogantyúján azzal a szándékkal, hogy kinyissa azt.

   - Szerintem az lenne a legjobb, ha az Ezredes idekint maradna- közölte Sam már az ajtóban állva.

   - Hogy mondod?- vonta fel a szemöldökét a fivére sértetten.

Sam egyszerűen vállat vont.

   - Az ablakok le vannak húzva.

   - Szerinted mi ezt szeretjük?- tudakolta.

   - Mi?- szúrta ki a többesszámot.

   - Szerinted azzal, ha lehúzod az ablakokat megoldasz mindent?- kérdezett vissza széttárt karokkal, azután kijelentette – Nem. A kutya is jön velünk.

Dean megvakarta a kutya fejét, azt követően kiengedte őt a járműből, és vezetni kezdte a pórázánál fogva. A másik két fél azt hitte, minden rendben, mígnem ismét hátrafordulva azt látták, hogy a páros megint lefékezett, ezúttal egy biciklitárolóhoz kikötött fehér pudlin legeltetve a szemüket.

JD elképedve meredt rájuk, fogalma sem volt, mit mondjon. Sam hasonlóképp reagált, viszont képes volt kirázódni belőle, hogy odakiáltson a bátyjának.

   - Dean!

   - Megyünk- zökkent ki a bambulásból, majd sietve felzárkózott a kutyával.

Te jó ég. Ez az ügy eddig kész káosz, és még sehol sem tartanak a tettes elkapásával. Mégis hogyan jut ez a kettő bárminek is a végére így? Ő lassan már kezd becsavarodni. És még hol van a nap vége?

♤

Csodával határos módon a látogatás az állatmenhelyen sikeres volt. Egy yorkie-tól megtudták, hogy a fickó, aki a gyilkosságokat követte el nemcsak elvitte a macskákat, hanem egyet meg is evett. Ez volt a bizarrabb rész. A kevésbé bizarr pedig az, hogy kiderült, hol dolgozik a pasas: egy étteremben a belvárosban. Természetesen egyből odamentek.

Este volt, úgyhogy az utcai félhomály remekül elrejtette őket, míg Sam feltörte a zárat a hátsó bejáraton. Odabent teljes sötétség fogadta a csapatot, szóval a pisztolyuk mellé a zseblámpájukat is előszedték.

   - Őszintén, ki engedheti meg magának, hogy egy hétfői napon zárva legyen mostanában?- kérdezte Dean a sor élén haladva.

   - Egy mániákus gyilkos?- tippelt Sam, befordulva a sarkon.

   - Pontosan.

   - Hé- cövekelt le a magasabb egy ajtónál. Ujjait a kilincs köré fonva óvatosan kinyitotta, majd körbe világított a szobában a lámpával – Ezt figyeljétek- irányította a fényt a legközelebbi kisasztalon elhelyezett fényképre. Azon nem más volt, mint egy cowboykalapos férfi, kezében egy nagy, éles késsel, alatta meg rövid szöveg – Leo séf. Szerintetek ő az emberünk?

   - Ez parasztfalva- vont vállat az alacsonyabb – Nem ő az egyetlen cowboykalapos.

Beljebb sétáltak és szétváltak. Dean meg JD felmérték a mindenféle alapanyagokkal megpakolt polcokat, mialatt Sam fiókokat kezdett kihúzogatni. Az egyikben végül talált is néhány érdekességet:

   - Hoppá- emelte ki az egyik gyógyszeresdobozt – Oxycodone, tramadol, methadone.

   - A csávó szereti lezsibbasztani magát- füttyentett elismerőn Dean.

   - Nagyon úgy fest.

Az idősebb ekkor hirtelen ledermedt, és ide-oda fordítva a fejét hallgatózott.

   - Hallottátok ezt? Mintha gyerekek szóltak volna.

Rájött honnan jöttek a hangok. Tett egy lépést előre egy asztalhoz, amin valamit letakartak pokróccal. Elővigyázatosan lesöpörte az anyagot, felfedve az alatta lévő ketrecet, benne négy kisegérrel.

   - Felfal?- ismételte el, amit mondtak neki.

…

…

…

Megfordult, és azt csinálta, amire kérték: benézett a szemközti falnál magasodó hűtőbe. Az tetőtől-talpig tömve volt felcímkézett üvegekbe rakott állati belsőségekkel.

Tehát ide került mindaz, ami eltűnt a preparátor konténereiből. De mire kellettek neki ezek?

   - Hékás- szólalt meg Dean.

   - Hmm?- kérdezte az öccse egy könyvet lapozgatva.

JD megjelent Dean mellett, majd nekiállt felolvasni néhányat a rengeteg címke közül.

   - Bagolyagy? Gepárdmáj? Grizzly szív? Minek gyűjti ezeket?

   - Itt egy varázskönyv- közölte Sam, magára vonva a figyelmüket – Sámánizmus.

   - Minek foglalkozik egy séf boszorkánysággal?- értetlenkedett a bátyja.

   - Itt az áll, ha elfogyasztasz egy állati szervet a megfelelő mágiával és fűszerekkel, ideiglenesen megszerzed az erejét- részletezte a leírtakat – Szóval, ha mondjuk bagolyagyat csócsálsz…

   - Kifordul a fejed, mint az ördögűzőben?- találgatott Dean.

   - Nem- nevetett fel röviden – Megnő az IQ-d. Egyél gepárdmájat, hogy felgyorsulj, medve szívet az erőért…

Így már mindjárt világosabb lett.

   - Jó, ha mindezt bekebelezte…

   - Már érthető, hogy ropizta ketté a preparátort, és hogy karmolta halálra a másikat- fejezte be JD megkezdett mondatát Sam.

Dean kíváncsian visszafordult az egerekhez:

   - Nem sértésből, de miért akarna felfalni titeket?

…

…

…

   - Ezt kapjátok ki- talált pár kártyát Sam két lap között – Oroszlánmáj és sas szíve, csörgőkígyófog plusz anakondahólyag, páviánagy és feketeözvegy potroh. Keveri a hozzávalókat.

   - De miért?- lépett az asztalhoz a lány, hogy jobban szemügyre vehesse a recepteket.

A válasz kitalálására már nem adatott alkalom, köszönhetően a kintről érkező hirtelen zajnak. Mindhárom fej egyszerre fordult az ajtó irányába, majd a vadászok egymásra néztek, némán megállapodva abban, hogy ennek utána kéne járni.

Kézbe fogva a fegyvereiket kiléptek a szobából, azután lassan haladtak tovább a folyosón a forrás felé. Ahogy egyre közeledtek, úgy nőtt a világosság is előttük. Újabb sarokhoz érkeztek, amiből kikanyarodva szembe találták magukat a konyhával. A lámpák felkapcsolva, a pultnál pedig egy fiatal srác sürgölődött szakácskötényben és sapkában.

Megbizonyosodva arról, hogy nem áll fenn a veszély lehetősége, a csapat sebesen eldugta a pisztolyokat, ugyanis a következő pillanatban a séf tekintete rajtuk landolt.

   - Maguk meg kicsodák?- tudakolta.

   - Az egészségügytől jöttünk- reagált elsőként Sam – Át kell vizsgálnunk a konyhát.

   - Nem is tudtam róla, hogy ma jönnek- méregette őket összehúzott szemmel.

   - Persze, hogy nem tudta- legyintett hanyagul Dean – Épp ez a lényeg.

   - Azt hittük be vannak zárva- szólalt meg a lány a készülő ételeket tanulmányozva.

   - Be is- bólintott a szakács egyetértőn – A séfünk magánvacsorát tart, és bármelyik percben megérkezhet.

Ekkor, minthogy alátámassza az állítását, egy pincér sétált át a lengőajtón, kezében egy nagyobb, letakart fémtálcát egyensúlyozva.

Az idősebb Winchester követte őt a pillantásával, majd mikor eltűnt a láthatárról ismét a séfre koncentrált.

   - Vagy úgy. Rendben- biccentett – Ebben az esetben a konyhát bezárjuk.

   - Bezárják?- döbbent meg – Miért?

   - Azért, mert uh, megszegték az ANTSZ 8.14-es pontját- felelte Sam könnyűszerrel.

Ejha. Ők aztán nem semmik, ha hazudni kell.

   - Na tűnés, gyerünk, kifelé- terelte őt a kijárat felé Dean – Mindketten. Majd küldjük a papírt.

A séf távozott a pincérrel együtt, a három bent maradt pedig visszavette a fegyverét, készen arra, hogy bemenjenek oda, ahonnan az utóbbi nemrég kijött.

   - Rendben. JD és én körülnézünk elől, te menj hátra- utasította Sam-et a bátyja.

   - Tudjuk egyáltalán, hogyan öljük meg a fickót?- kérdezte az említett.

Dean lenézett a kezében lévő colt-ra, azután megvonta a vállát.

   - Beleürítjük a tárat a fejébe. Lássuk az mit tesz vele.

Akkor hát ideje volt szétválni. Mondjuk a lány nem tartotta valami jó ötletnek a lépést, viszont inkább csendben maradt és a profikra bízta a dolgot.

Nagy hiba. Szólnia kellett volna.

♤

Leo séf elkapta JD-t és Dean-t. Nem voltak elég gyorsak, ezért a férfi gond nélkül elintézte őket. Kikötötte mindkettőjüket egy-egy oszlophoz, aztán meg folytatta, amit a megzavarása előtt is csinált, mintha a vadászok ott sem lettek volna.

Dean tehetetlenül pillantott körbe a helyiségben valamiféle kiút után kutatva; ekkor szúrta ki Sam-et, aki tőlük nem messze feküdt a padlón ájultan.

   - Mit művelt az öcsémmel?- tudakolta haragosan.

A fickó erre meghökkenve felé fordult.

   - Az öcséd? Mit szívott az anyátok, amikor titeket várt?- felnevetett, és visszatért a kése élezéséhez – Kutya baja. Csak lepihent egy kicsit a vacsora előtt. Még sosem ettem emberi szívet. Úgy hallottam egy kissé rágós. Jó, hogy nem vagyok válogatós.

   - Te beteg vagy.

   - Ezt már mondták nekem egy párszor.

   - Nem, nem. Nem agyilag- javította ki magát – Nos, voltaképpen úgy is, de én úgy értettem, hogy rákos vagy.

   - Ezek szerint a kutyák tényleg képesek kiszagolni- hümmögött elismerően – 4-es stádiumú.

   - Huh. Tehát ezért csinálja- értette meg – Mi történt? A rövidebbet húzta, és eldöntötte, hogy rossz lesz?

   - Látod, amikor diagnosztizáltak kiderült, hogy a szabványos kezelés rajtam már nem tud segíteni. Senki nem menthetett meg- magyarázta – De aztán egy sámán segítségével, meg egy állatkerti tagságival gyógymódra leltem, habár csak ideiglenesre. A rák ugyanis mindig visszatért.

   - Elkezdett különböző szervekkel kísérletezni, nem igaz? Elcserélte az egyfogásosat a kombinált tányérra- találta ki a folytatást Dean.

   - Mit mondhatnék? A kombinált terápia működik. Erősebb lettem, az effektek pedig tovább tartottak.

   - Az meg ugyebár kit érdekel, ha közben megölt pár embert, legalább jobban érezte magát- bólintott, a hangja megtelt szarkazmussal.

   - Én senkit nem akartam megölni. Először- tette hozzá Leo – De ha az emberek az utamba álltak, azzal járulékos veszteséggé váltak. Azt hiszem, ha elég ragadozót eszel előbb-utóbb te magad is egy leszel közülük. Az vagy, amit megeszel, igazam van?- nevetett, azután kíváncsian Dean-re nézett – Szóval, kutyafiú, mit kell ennem, hogy legyűrjelek téged, huh?

Odébb sétált, és kinyitotta a fagyasztót.

   - Maga nem akarja ezt tenni- próbálkozott a meggyőzéssel.

   - Ó, de igen, akarom- bizonygatta, kivéve az egyik üveget – Meg fogom ölni kettőtöket, ti lesztek az előétel- mutatott rá és a lányra – Utána pedig megeszem az öcsédet. Nem tudom, mi a fene ő, de olyan gyógyító képességgel, mint az övé kit izgat? Akár még meg is gyógyíthat.

Dean mindeközben nekilátott a csuklóit összekötő kötelet az oszlopnak dörzsölni, hogy elvékonyítsa az anyagot. A mozdulatsor feltűnt JD-nek, aki elkezdte ugyanazt csinálni. Bár nem haladt vele valami gyorsan, akkor sem hagyta abba. Ki kellett szabadulniuk, és ez volt az egyetlen megoldás erre.

   - Megvan- tartott fel egy üveget, benne farkasszívvel – Kutyával a kutyaszerű ellen.

A tenyerébe helyezte a szervet, azt követően kántálni kezdte az igézetet.

Végszóra, pont, mikor Leo beleharapott a szívbe Dean elszakította a kötelet. Egy másodperc alatt felkelt a földről, és a férfire támadt. A harc nem tartott sokáig, tekintve, hogy a séf sokkal erősebb volt, ami arra késztette a vadászt, hogy fusson, egészen a kijáratig, elhagyva ezzel az éttermet.

JD nemsokkal később szintén szabaddá tette magát, majd első dolgaként odasietett az eszméletlen Winchester-hez. A pulzusát ellenőrizve vette észre a vérfoltot a fiatalabb nyakán, ám vágás nem volt sehol. Zeke minden bizonnyal meggyógyította. Sam szerencsére lélegzett, vagyis a lány megnyugodhatott. Most már csak fel kellett ébresztenie.

A feladat elvégzésére Dean éppen visszaért. Habozás nélkül két keze közé fogta a testvére arcát, aztán óvatosan megpofozta. Semmi reakció.

   - Hé. Az Isten szerelmére, Sammy. Hé, Sammy. Zeke. Bárki is vagy- szólongatta szüntelen – Hé. Gyerünk. Ne akard, hogy megnyaljam az arcod. Hé.

Rázogatásra váltott, aminek hamarosan meg is lett az eredménye. Sam mély levegőt véve végre kinyitotta a szemét.

Dean és JD megkönnyebbülten felsóhajtott, kis idő múltán pedig felsegítették a földről. Mindkét oldalról támogatva őt távoztak az épületből. Beszálltak a kocsiba és visszahajtottak a motelbe.

Hosszú este volt. Rájuk fért az alvás.

♤

Mivel az este lezárták az ügyet, másnapra már csak annyi maradt, hogy a vadászok a megfelelő emberekre bízzák az Ezredest. Egyikük sem akarta őt visszavinni a menhelyre, annál jobbat érdemelt. Így esett hát a döntés a „Kedves Föld” vegán pékség tulajdonosaira.

Leparkolva az Impalát az üzlet előtt Sam kint várakozott a kocsinál, mialatt JD és Dean bevitte a németjuhászt. Mondani sem kell, a benti páros teljesen odáig volt érte.

   - Mikor felhívott minket és megkérdezte, hogy örökbe fogadnánk-e alig akartuk elhinni- mesélte Dylan mosolyogva.

   - Hát nem te vagy a legédesebb kutya a világon?- simogatta meg a fejét Olivia boldogan – Ó, biztosan éhes vagy. Szerencsére még maradt a legutóbbi adag vegán kutyasütiből, amit csináltam.

Azzal a nő felegyenesedett, és elsietett az ételért.

Dean és JD vette át a helyét az Ezredes előtt leguggolva. Utóbbi még egyszer megsimogatta őt elköszönésként, míg előbbi halkan váltott vele néhány szót.

   - Nézd, tudom, hogy ezek őrült hippik, de náluk legalább lesz egy szép otthonod, amilyet megérdemelsz.

…

   - Bárcsak magunkkal vihetnénk, de a miénk nem megfelelő élet egy kutyának- ingatta a fejét.

…

   - Te…- pislogott hitetlenül. Készült folytatni a mondandóját, azonban az Ezredes még nem fejezte be.

…

Összeráncolt homlokkal hallgatta a szavait, mikor pedig végzett, a vadász óvatosan a mellette lévőre sandított. A lány észre sem vette a rátapadó, szinte már tanulmányozó tekintetet, ami azért jó pár másodpercig eltartott.

Dean elraktározta magában a megtudottakat, azután visszafordult a németjuhászhoz, hogy búcsúzóul megrázza a mancsát.

   - Hiányozni fogsz, haver.

…

   - Miről beszélsz?- értetlenkedett.

Az Ezredes elkezdte mondani a választ, ám mire a lényegre tért volna Dean már csak az ugatását hallotta. Ennyi volt. Az ige hatása ezzel elmúlt.

   - Itt vagytok, hogy mit csináljatok?- próbálkozott újra, csakhogy túl késő volt. Az elmekapcsolat megszakadt – Ugye most csak szórakozol velem? Pont most múlik el az ige hatása?- megcsóválta a fejét, adott egy utolsó simogatást a kutyának, majd kiegyenesedett – Oké. Menjünk JD.

A lány követte a példáját, és elindult vele az ajtóhoz. Dean kinyitotta előtte, kiengedve őt elsőként, aztán követte az autóig.

   - Hogy ment?- érdeklődött Sam, mikor megpillantotta kettőjüket.

   - Nos, a rossz hír, hogy hiányozni fog a bolhazsák- halászta elő a kulcsait a bátyja – A jó hír, hogy az ige mellékhatásai végre elmúltak.

   - Te jól vagy?- vizslatta a lány aggodalommal a fiatalabb testvért – Rendesen ellátták a bajod múlt éjjel.

   - Ne aggódj, semmi bajom- biztosította egy halvány mosollyal – Én csak uh… Nem tudok nem arra gondolni, amit mondott nekem.

   - Ó, ugyan már, Sammy. Az a fickó csak egy hazug pöcs volt- legyintett az idősebb.

   - Tudom, de…- akadt meg, keresve a legjobb megfogalmazást – Úgy értem, miért kérdezte meg, hogy mi vagyok? Miért akarta tudni?

   - Ki tudja?- vont vállat – Tele volt pumpálva mindenfélével. Megszállta valami, ami felett nem volt irányítása. Csak idő kérdése volt, mielőtt az a valami felülkerekedett. Az őrültségre meg egyszerűen csak nincs megoldás, nem?

   - Talán igazad van- motyogta beletörődve.

   - Még szép, hogy igazam van- vágta rá – Bízz bennem, Sam. Nincs miért aggódnod.

Ez volt a végszó. Ezt követően mindhárman elnémultak, beszálltak a kocsiba, azután meg elhajtottak.

Dean utolsó mondata még visszhangzott egy darabig a lány fejében, akár egy rossz ómen. Mindössze remélte, hogy nem válik valóra.

_______________