47. Fekete (1)

47. Fekete (1)

"Kutya bajom."






_______________

2014. Május 23.




Fuss, fuss, fuss!

Ez ismétlődött a fejében, miközben eszeveszett módon átvágott az erdőn. Megállás nélkül rohant, még csak vissza sem nézett. Nem is lett volna elég bátorsága hozzá. Az izmai égtek a megerőltetéstől (hiába a többéves tréning), a tüdeje pedig oxigénért könyörgött. Saját zihálása visszhangzott a fülében, jobb kezében kétségbeesetten markolta az immár vérrel borított pengét. Szíve olyan tempóban zakatolt, hogy már a hirtelen leállástól félt.

Istenem, csak jussak már ki innen!

Megesküdött volna rá, hogy mozgó árnyakat látott a környező fáknál, bár ezt a sokk is okozhatta. Nem nagyon volt lehetősége kideríteni, mivel arra koncentrált, hogy ne essen el/csapódjon neki valaminek. Az erdőség sűrű volt és látszólag véget nem érő, de ő nem adta fel. Valahol lennie kellett egy útnak, ami a civilizációhoz vezeti. Előbb-utóbb rá kellett bukkannia.

Imái meghallgatásra találhattak (kész csoda a történtek után), ugyanis nemsokára a terep tisztulni kezdett előtte. Ritkultak a fák, több lett a fény, a távolban pedig mintha egy betonsáv húzódott volna. Még inkább rákapcsolt, túllendítve magát minden egyes határán. Egyedül a célt látta maga előtt, s mikor elérte, szinte már érezte a megkönnyebbülést…

Ami hamar elpárolgott, köszönhetően az őrült sebességgel felé száguldó autónak. A fények elvakították, lába a földbe gyökerezett. Moccanni sem bírt, csupán várta az ütközést. A fekete kocsi egyre közelebb került hozzá, mígnem…


JD akkora lendülettel ült fel az ágyon, mintha valaki rántott volna rajta egyet. Levegőért kapkodva, rémülettől kitágult szemekkel meredt a sötétbe; egyik keze a mellkasán, másikkal a hajába túrt. Eltelt pár másodperc, mire képes volt lehunyni a szemét és némileg ellazulni.

Semmi baj, mondogatta. Csak egy álom. Vagy talán rémálom. Az találóbb. Megint.

Ez gyakori jelenség volt az elmúlt 6 hétben. Nem mindennapi, de bőven elég ahhoz, hogy tönkretegye az éjszakáit és kísértse a nappalait. Először igyekezett ignorálni őket, azonban minél többször fordultak elő, annál bonyolultabb lett számára a feladat. Néha le sem merte hunyni a szemét, pusztán feküdt az ágyában a plafont bámulva, amíg el nem nyomta az álom.

Gőze sem volt mit tegyen ellenük. Talán segített volna, ha beszél róla valakinek, de ugyan kinek? A Pokol Királyának? Vagy esetleg a démonná vált barátjának, aki nem mellesleg azóta nem is viselkedik a barátjaként, hogy otthagyták a bunkert? Aha, kizárt. Egyszerűbb, ha magában tartja.

Dean gondolatára tekintete ösztönösen megállapodott az ajtón, ami összekötötte a szobáját a szemköztivel. Azon osztozott a Winchester és Crowley, akik meglepő módon barátságot kötöttek az eltelt hetek alatt. Nem volt zökkenőmentes, de határozottan jobb haverok voltak, mint azelőtt.

JD kissé kirekesztve érezte magát. Dean olyan gyökeres változáson ment át, hogy lassacskán már fel sem ismerte. Valahányszor közeledni próbált, a báty ellökte őt, ami szintén nem esett jól. De hát ő választotta ezt, úgyhogy nem panaszkodhat. Maradhatott volna a bunkerben Sammel, ám ahelyett a démon párossal tartott. Mindezt azért, mert még nem bízott annyira Crowley-ban, hogy ráhagyja az idősebb testvért. Elvégre ki tudja milyen tervei voltak vele most, hogy Káinhoz hasonlóan Lovag lett. Nem ártott vigyázni.

Egy hosszú sóhaj kíséretében visszafeküdt, fejét a párnára hajtotta. Összébbhúzta magán Dean ingét, amit a pólójára vett fel alváshoz (legalább ezáltal közelebb tudhatta magához), azután két karját összefonva hagyta a mellkasán. Az álom rég kiszökött szemeiből, elméje ide-oda csapongott, tehát nem maradt más hátra, mint: szuggerálni a plafont és várni a reggelt.

Csak a szokásos.





Miután szerzett magának reggelit és egy pohár kávét, JD begubózott a motelszobába azzal a szándékkal, hogy a külvilágot kizárva végre nyugalomban töltsön el egy napot. Se démonok, se zsúfolt bárok, se kacérkodó pincérnők, akik hezitálás nélkül vetették rá magukat Dean-re, bárhová is mentek. Aznap egyáltalán nem kért ezekből. Sokkal kellemesebb volt a szobájában zéró társasággal, csupán ő és a gondolatai (amik valljuk be nem mindig voltak vidámak).

A kávé kellően fokozta az agyműködését ahhoz, hogy ötletelésbe fogjon. Hajlamos volt megfeledkezni boszorkány mivoltáról, márpedig ez lehetett a kulcs legújabb problémájának megoldásához. Az ital elfogyasztását követően előtúrta Marcel igéskönyveit a táskájából, leheveredett velük az ágyra, s az ölébe húzva fellapozta az egyiket.

Csak van valamelyikben egy bűbáj a rémálmok elmulasztására.

Ez a folyamat igénybe vett pár órát, de nem mintha lett volna fontosabb dolga. Deannel ellentétben ő semmilyen munkát nem kapott a Pokol Királyától. Tulajdonképpen azt csinált, amit akart.

Késő délután körül járt az idő, mire JD-nek már csak egy átnézendő könyv maradt hátra. Eddig nem akadt semmi hasznosra; persze szembejött vele néhány ige, ami felkeltette az érdeklődését, viszont egyik sem az volt, amit ő keresett. Hajába túrva kieresztett egy gondterhelt sóhajt, majd kinyitotta az utolsó könyvet.

Ha ebben sem lesz benne…

Ekkor minden egyéb figyelmeztetés nélkül kitárult az ajtó, ami összekötötte szobáját a szemköztivel. Dean ácsorgott a küszöbön, karok összefonva a mellkasán, amint lazán az ajtófélfának dőlt.

   - Hello, drágám- köszöntötte féloldalasan mosolyogva – Egész nap nem láttalak.

   - Csak nem hiányoztam?- kérdezte komoran, tekintete a lapokra szegezve – Meglepő, tekintve, hogy bőven van aki szórakoztasson. Azt hittem fel sem fog tűnni, hogy nem vagyok ott.

Az ajtóból halk nevetés hallatszott.

   - Olyan aranyos tudsz lenni, mikor morcos vagy- jegyezte meg – És dögös.

Erre JD felpillantott. Észrevette, ahogyan a Winchester vigyora kiszélesedett, miközben lassan végigmérte őt. Továbbra is az ágyon ült, háta a támlának döntve, egyik bokája átvetve a másikon. A pizsamájában volt, ami egy szimpla póló-sort kombinációt jelentett, plusz Dean kockás inge. Ölében ott pihent a vaskos, megviselt könyv, arcán semmi jele annak, hogy vevő lett volna a flörtölésre.

   - Azért jöttél, hogy bosszants?- vonta fel a szemöldökét kérdőn.

Dean megrázta a fejét.

   - Nem. Bár az is elég szórakoztató tud lenni- ellökve magát a félfától megindult az ágya felé – Bármennyire is hihetetlen, hiányzott a társaságod.

   - Nem mondod?- színlelt megdöbbenést – Mi az, meguntad Crowley-t?

   - Hát,- helyetfoglalt a matrac szélén, egyik keze kényelmesen megpihent a lány lábszárán – Crowley-val nem csinálhatnék ilyesmit, nemde?

Meleg tenyere kínzó lassúsággal siklott feljebb a bőrén, mígnem elérte a térdét. JD igyekezett megtartani a szemkontaktust, valamint úgy tűnni, mintha nem váltott volna ki belőle reakciót. Terve sajnos csődbe ment, amikor kirázta a hideg.

Francba.

   - Erre ott vannak a pincérlányok- szűrte ki a fogai között – Lefogadom, hogy örömmel segítenének.

   - Csábító- ismerte el biccentve, mialatt hüvelykujjával köröket rajzolt a térdére – De én nem őket akarom. Hanem téged.

   - Miért?- fürkészte összeszűkült szemmel.

Dean ismét elvigyorodott.

   - Mert te vagy a barátnőm- mondta, mintha egyértelmű lenne – Vagy talán elfelejtetted?

   - Szerintem inkább te felejtetted el- válaszolta – Ignorálsz engem, kivéve ilyenkor. Bocs, hogy nekem kell közölnöm, de egy kapcsolat nem csak szexből áll.

   - Én is tudom- forgatta a szemét – De ettől még ugyanúgy élvezhetjük. Mint azelőtt.

   - Mármint mielőtt démon lett belőled?- döntötte kissé oldalra a fejét – Nem, kösz.

   - Ne már, JD- sóhajtott fel, azután feljebb mozdította a kezét – Nem kell a nehezen kaphatót játszanod.

   - Én nem játszom a…- elnémult, mikor a tenyere rásimult a combjára. Ujjait szétnyitva gyengéden rászorított, ezzel kiváltva belőle egy újabb borzongást.

   - Hogy mondod?- kérdezte ártatlanul – Nem értettem jól.

   - Fejezd be- sziszegte, mielőtt megfeszítette az állkapcsát. Megkísérelt normálisan lélegezni, csakhogy a közelsége cseppet befolyásolta ezt. Olyan erővel markolta a könyvet önkontrollja megőrzése érdekében, hogy az ujjpercei elfehéredtek.

Ha nem veszi le rólam a kezét…

   - Különben mi lesz?- cukkolta tovább a szokásos vigyorával. Egy másodperccel később átváltott ördögibe, mivel a keze még feljebb araszolt. Immár a könyv alatt matatott, vészesen közel az öléhez.

JD előbb cselekedett, minthogy gondolkodott volna, s reflexből összeszorította a combjait. Csupán azzal nem számolt, hogy ezáltal csapdába ejtette Dean kezét közöttük.

Basszus. Ez nem jó. Sőt, még rosszabb.

Dean-ből ennek hatására kiszökött egy jóízű nevetés; mély hangja kétségtelenül hatással volt a lányra.

   - Na erre nem számítottam- dünnyögte ámultan – De ez csak azt bizonyítja, hogy igazam van.

   - Mégis miben?- faggatta feszülten.

Megint az a francos vigyor.

Meg kell hagyni jól áll rajta.

Ne már. Gyerünk JD, szedd össze magad.

   - Abban, hogy- sikerült kiszabadítania a hüvelykujját, amit aztán könnyűszerrel bejuttatott a sortja alá. Nem több, mint néhány milliméter választotta el az alsóneműje szélétől. – kívánsz engem. Méghozzá nem is kicsit.

JD érezte, amint felforrósodott az arca. Alsó ajkát beharapva nagy levegőt vett, s megpróbálta lelassítani immár szabálytalan szívverését.

Fogalma sem volt mit mondjon. Azt elismerte, hogy Deannek igaza volt; valóban kívánta őt. 6 hét mindenféle intimitás nélkül felért egy kínzással. Különösen úgy, hogy a barátja közben végig más lányokkal flörtölt. Határozottan dolgozott benne a féltékenység, azonban valahányszor közel került a cselekvéshez, valami mindig megfékezte az utolsó pillanatban.

A tény, miszerint ez nem Dean volt. Vagyis nem az az énje, akit megszokott és szeretett. Ez az énje idegen volt számára, érzéketlen és kiszámíthatatlan. Néha megfordult a fejében, hogy csak játszik vele. Csak kihasználja a saját öncélú szórakozására. Bár ahhoz előbb meg kellett volna adnia neki, amit akart.

Na de vajon mi lesz azután, hogy lefekszik vele? Továbbra is érdekelni fogja? Vagy teljesen elfelejti majd, mint egy megunt játékot?

JD tanácstalan volt.

   - Csak add fel- mondta halkan. Hangja közel sem csengett olyan magabiztosan, mint azt szerette volna. – Nem kapod meg, amit akarsz.

Dean ismét felnevetett.

JD kishíján elolvadt tőle.

   - Drágám- közelebb hajolt hozzá, pusztán néhány centiméternyire csökkentve a távolságot. Lepillantott a szájára, megnyalta a sajátját, azt követően kissé elfordította a fejét, hogy belesúgjon a fülébe. – Én mindig megkapom, amit akarok.

Meleg lehelete egyszerre csiklandozta a bőrét és küldött végig egy sor bizsergést a gerincén. JD lehunyta a szemét, míg a levegő a tüdejében rekedt. Dean ajkai szándékosan súrolták az állkapcsát, mikor elhúzódott tőle. Mire kinyitotta a szemét, már elvette róla a kezét és felkelt az ágyról.

   - Jó olvasást- küldött neki egy utolsó vigyort, mielőtt elhagyta a szobát.

JD ekkor kiengedett egy hosszú sóhajt és ellazította az izmait. A szíve még mindig sebesen vert, a gondolatai pedig egyetlen dolog körül forogtak: Dean.

Mégis mennyi ideig lesz még képes ellenállni neki?





Mikor leszállt az est, JD a helyi bárban találta magát. Crowley és Dean már jóval előtte megérkezett, ő pedig gondosan kerülte mindkettőjüket. Nem volt biztos a döntésében; egy része jobbnak vélte, ha a motelben marad, viszont a másik szerint nem ártott, ha kimozdult egy kicsit. Végzett az igéskönyvek tanulmányozásával, úgyhogy amúgy sem tudta volna mivel lefoglalni magát.

Kényelmesen elhelyezkedett egy asztalnál, nem túl messze a bártól. Székében hátradőlve szuggerálta a nemrégiben elé lerakott felest, miközben egyik ujját ütemesen kopogtatta a kis pohár oldalán. Egyelőre azon töprengett megigya-e, vagy sem. Nem igazán volt iszogatós hangulatban.

Talán emiatt lógott ki annyira a környezetéből. Mindenki más evett/vedelt, táncolt, összességében jól érezte magát. Kivéve azok, akiket irritált a borzalmas karaoke.

Tekintete megtalálta a színpadon dülöngélő Dean-t, aki egy korsó sört fogva a lelkét is kiénekelte (hamisan, teszem hozzá). Fittyet hányva a tömeg véleményére folytatta, amit csinált, közben néha-néha odapillantott a lányra (merthogy azonnal kiszúrta, mikor megjelent) és küldött felé egy csábos mosolyt.

JD egyszer-kétszer viszonozta is.

Annyira önfeledtnek tűnt. Nem nyomta a vállát a világ terhe, nem kellett aggódnia semmi miatt. Végre kikapcsolhatott. Azt kívánta bár másak lettek volna a körülmények. Bárcsak az igazi Dean élvezhette volna ezt az estét.

Hiányzott. Mérhetetlenül.

Vajon vissza lehet valahogy hozni? Kell lennie valami módszernek. Talán Sam tudhatja. De vele azóta nem beszélt, hogy leléptek. Biztos aggódik miatta. Nem ártana felhívnia.

Rövidesen kiszakadt a mélázásból, s észrevette, hogy Dean figyelme időközben átterelődött valaki másra. Immár az egyik pincérlánynak, Anne-Marie-nek villantotta fel az elbűvölő mosolyát, aki természetesen vevő volt rá. JD ismerte a szőkét. Mindig ő szolgálta ki, mikor úgy döntött, hogy benéz a bárba. Még beszélgettek is. Épp nemrég ért véget egy durva kapcsolata, ezért érthető volt, hogy nem bánta az alkalmankénti flörtölést.

A boszorkány állkapcsa megfeszült. Keserű íz keletkezett a szájában, amit azzal próbált elmulasztani, hogy felhajtotta a felesét. Égette a torkát, azonban még ez is jobb volt annál, mint a féltékenységet érezni. Pont emiatt rendelt még egy kört. Aztán még egyet.

Na most már volt kedve inni.

   - Nem akarsz lelassítani?- kérdezte a pincér homlokráncolva.

JD a fejét rázva válaszolt:

   - Nem. Szeretnék még egyet.

A srác nyitotta a száját, ám egy új hang megakadályozta a beszédben:

   - Hozz még egy kört a hölgynek- fékezett le az asztalnál – Én állom.

A pincér mindössze bólintott és elsietett.

JD kíváncsian fordította fejét az idegen irányába. Sötét öltözék és bőrdzseki, halvány borosta, barna szemek, illetve kusza, fekete haj. Ó, ne felejtsük el az akcentust. Britre tippelt.

Egész helyes, állapította meg magában.

   - Kinek köszönhetem az ingyen italt?- érdeklődött, miután végigmérte őt.

A férfi udvariasan a kezét nyújtotta.

   - Nick vagyok- mutatkozott be – És a te neved?

   - Danielle- rázott vele kezet.

Esze ágában sem volt megadni a valódi nevét, hiába volt rendes a pasas.

   - Szép név- mosolyodott el – Akárcsak a viselője.

JD lemásolta a gesztust.

   - Nem akarsz leülni, Nick?- javasolta.

Az egész hirtelen ötlet volt.

   - Hát, ha nem vársz senkire…

   - Nem várok senkire- ingatta a fejét – Viszont nem bánnék egy kis társaságot.

   - Ez esetben- húzta ki a mellette lévő széket – Örömmel csatlakozom.

Mialatt ők ketten elvesztek a csevegésben, Dean tovább énekelt. Ignorálva a hurrogókat követte a dal szövegét, s olykor-olykor beleivott a korsóba. Eltelt pár perc, mire feltűnt neki a látszólag elmerülten flörtölő páros, akkor pedig gyökeresen változott meg a hangulata.

Mégis mi a franc folyik ott?

Minden izma megfeszült, amint őket figyelte. Érezte az ereiben száguldozó féltékenységet, amihez társult a bélyegből fakadó harag. Ezt a kettőt kombinálva az eredmény nem volt valami kecsegtető. Befejezve az italát megszabadult a korsótól, majd célirányosan feléjük vette az irányt. Félre kellett löknie néhány embert, hogy eljusson az asztalhoz, de ez érdekelte a legkevésbé.

Ha hozzáér, én kinyírom.

   - Hé- csengett ridegen a hangja. Nem habozott gyilkos pillantásokkal illetni a férfit. – Te meg mi a fenét képzelsz?

Nick értetlenül vizslatta.

   - Ismered őt?- nézett vissza JD-re.

   - Igen- bólintott egy fáradt sóhajjal – Ő Dean, a…

   - A pasija- vágott közbe határozottan – Örülnék, ha lekopnál.

A fickó ide-oda kapkodta köztük a fejét.

   - Azt hittem egyedül jöttél.

   - Így is volt…

   - Mit nem értesz abból, hogy kopj le?- sziszegte türelmetlenül – Vagy azt akarod, hogy én dobjalak ki?

   - Arra semmi szükség- tiltakozott JD – Csak beszélgetünk.

   - Miről?- tudakolta.

   - Semmi közöd hozzá.

   - Szerintem meg nagyon is van- támaszkodott az asztalra – Mégiscsak a barátnőm vagy.

Abból, ahogyan a „barátnőm” szót kiejtette, egyértelműen érteni lehetett a szándékát.

   - Ő tényleg a barátod?- kérdezte Nick hitetlenül.

JD ismételten bólintott.

   - Igen.

   - Mindig így viselkedik?

   - Na most lett elegem- unta meg a várakozást. Villámgyorsan megragadta Nick dzsekijének gallérját és felrántotta őt a székből. Mikor újra megszólalt, már egyenesen fenyegetőzött. – Vagy a saját lábadon távozol innen, vagy én magam vonszollak ki. Választhatsz.

   - Dean!- pattant fel JD, készen arra, hogy megállítsa – Engedd el!

Másodpercekig nem történt semmi. Eltelt egy teljes perc, mire a Winchester végre eleresztette.

   - Mázlid van- morogta, azt követően taszított egyet a fickón – Takarodj innen. Mielőtt meggondolom magam.

Nem kellett többször mondania. Nick olyan tempóban hagyta el a bárt, mintha üldözték volna. Talán attól félt, hogy Dean utána megy.

Megtette volna?

JD döbbenten meredt rá, kezek ökölbe szorítva az oldalánál.

   - Erre mi szükség volt?

Dean abba az irányba bökött, amerre távozott.

   - A pasas flörtölt veled.

   - Nem mondod?- kérdezte gúnyosan – Fel se tűnt.

   - Téged ez nem is zavart?- hökkent meg.

   - Hát, neked sincs ellenedre másokkal flörtölni- emlékeztette – Vagy ez talán csak neked szabad?

   - Jaj, ne legyél már úgy megsértődve!- forgatta a szemét – Mégis mire számítottál?

JD-nek ezen a ponton lett elege belőle.

   - Cseszd meg!- köpte a szavakat. Felvette a dzsekijét, azután hátat fordítva kiviharzott az épületből.

Dühösen igyekezett vissza a motelhez, ami szerencsére csak 5 percnyire volt a bártól. Az utcalámpák világították neki az utat, s ha hatott is rá valamelyest az elfogyasztott alkohol, már egyáltalán nem érezte. Az előbbi jelenet sikeresen kijózanította.

Valósággal berontott a szobájába, aztán becsapta maga mögött az ajtót. Dzsekijét lerángatva ráterítette azt egy szék támlájára, majd fel-alá járkálva igyekezett lenyugodni. Hajába túrva lehunyta a szemét, mély levegőt vett, bent tartotta, kifújta. Elismételte még kétszer, csakhogy ez sem volt elég; a mérge csupán néhány fokkal csillapodott.

Ebbe bele fogok őrülni.

Hangos kopogás törte meg a csendet. JD lefagyott a szoba közepén, szemei az ajtóra szegezve.

   - Hagyj békén!

Tényleg azt hitte, hogy ez be fog válni?

Az ajtó ezután kinyílt, rajta keresztül pedig Dean sétált be.

   - Legközelebb talán zárd be az ajtót- tanácsolta, miközben elfordította a zárat – Sosem tudhatod milyen alakok járkálnak kint.

A boszorkány szemöldök felvonva összefonta két karját a mellkasán.

   - Nálad egyik sem lehet rosszabb.

   - Ó, drágám- helyezte tenyerét a szívére – Ezzel most megbántottál.

   - Meglep, hogy képes vagy a megbántódásra- jegyezte meg komoran – Azt hittem nincsenek érzelmeid.

   - Nincsenek is- biccentett – És tudod mit? Remek érzés. Felszabadító.

JD megrázta a fejét, elengedve a témát.

   - Van saját szobád- mondta – Menj vissza oda.

   - Miért?- lépett inkább közelebb hozzá – Félsz attól mi lesz, ha maradok?

   - Egyáltalán nem- csóválta a fejét – Csak szeretnék egyedül lenni.

   - Én viszont nem- fékezett le előtte – Élvezem a társaságod.

   - Hát, én nem.

Megpróbált hátrálni, azonban a démon az alkarjánál fogva visszahúzta. JD légzése egy másodpercre kihagyott az érintésétől.

   - Mi volt ez a műsor a bárban?

   - Milyen műsor?- kérdezett vissza, ignorálva a bizsergést, amit a bőrük érintkezése keltett.

   - Azzal a fickóval- magyarázta – Flörtöltél vele?

   - Még mindig ezen vagy kiakadva?

Szorított az alkarjára mért fogáson.

   - Válaszolj- utasította.

   - Na és ha igen?- vont vállat – Akkor mi van?

Idióta vagy, az van. Nem kéne feldühítened. Ki tudja mit fog csinálni.

Nos, nem sokáig kellett tanakodnia rajta. A következő pillanatban Dean magához rántotta akkora lendülettel, hogy a mellkasuk kishíján összeért. Zöld szeme szikrákat szórt, amint lassan felé hajolt.

   - Ezek szerint emlékeztetnem kell téged arra, kihez tartozol- suttogta.

A hangjától kirázta a hideg. Nagyot nyelt, izmai megfeszültek.

Találj ki valamit.

   - És kihez tartozom?- vonta fel a szemöldökét – Hozzád?

   - Pontosan- értett egyet – Már csak el kell érnem, hogy meg is jegyezd.

   - Nem fogsz te elérni semmit- kísérelt meg kiszabadulni a markából – Hagyj békén.

   - Nem, amíg be nem ismered.

   - Menj ki a szobámból- küzdött tovább – Hallod?

Ezt nem kellett volna.

   - Te akartad- azzal a vállát megragadva hátrálásra késztette, mígnem háta a falnak nyomódott. Egyik kezét a derekára helyezte, másikat a nyaka köré fonta, így biztosítva, hogy ne mozdulhasson el. – Csinálhatjuk durván is.

JD ledermedt, szívverése felgyorsult, mikor Dean ujjai befedték a torkát. A fogás viszonylag gyengéd volt, nem gátolta a légzésben. Ettől még ugyanúgy meglepte. Azelőtt soha nem tett ilyesmit. Gőze sem volt hogy reagáljon.

A feszültséget addigra késsel lehetett volna vágni a motelszobában. A levegő felforrósodott és megtelt azokkal az ismerős, berobbanásra váró szikrákkal.

   - Gyerünk, JD- motyogta Dean, alig érezhetően növelve a nyomást a légcsövén – Ismerd be.

Tisztában volt azzal, mit akart; ám sajnos túl makacs volt ahhoz, hogy bevallja.

   - Nem- préselte ki magából. A nyomás erre tovább nőtt. Kezei ökölbe szorultak, fülében hallotta a saját pulzusát.

   - Ne akard, hogy folytassam- figyelmeztette – Ismerd be.

JD nem akarta megadni neki a győzelem örömét, azonban az oxigénhiány kezdett észrevehető lenni. Levegőre volt szüksége.

Csak ismerd be. Gyerünk, JD. Addig nem fog leállni. Csak csináld.

Ó, a francba is.

   - Oké- küszködött, hogy visszanyerje a hangját – Kívánlak.

És a nyomás megszűnt. Dean keze eltűnt a nyakáról, helyette pedig megpihent a falon a feje mellett.

JD nagy levegőt véve becsukta a szemét egy másodpercre. Mire újra kinyitotta, a démon tekintete már nem haragot sugárzott… hanem színtiszta vágyat.

Lehetséges, hogy a szíve átugrott egy ütemet.

   - Mondd még egyszer.

A boszorkány arcát forróság öntötte el. Hátán futkosott a hideg, az elméje elködösült. A Winchester közelsége teljesen elvette az eszét, ennek köszönhetően gondolkodás nélkül távozott ajkain keresztül a bűvös szó:

   - Kívánlak.

Ezek után csend szállt rájuk. Hosszú ideig szemeztek egymással, várva arra ki törik meg előbb. A perzselő feszültség elviselhetetlen méreteket öltött, a világ fokozatosan eltompult körülöttük.

JD nem bírta tovább.

   - Dean…

Nem volt lehetősége befejezni, ugyanis Dean szája mohón lecsapott az övére, ezzel hallgatásra kényszerítve. Olyan hévvel csókolta, mintha egy éhező ember lett volna, ő pedig a vacsora. Ujjait az oldalába mélyesztette, testével a falhoz préselte. Nyelve könnyedén siklott be ajkai közé egy hangos morgás kíséretében.

Többé semmi nem állította meg. Végre megkapta, amit akart. Akit akart.

A vehemenciája előcsalt JD-ből egy halk nyögést. Egyik kezével megmarkolta a dzsekije gallérját, másikkal a hajába túrt. Csípője az övének feszült, szíve vadul kalapált a mellkasában.

6 hete nem érezte őt úgy, mint most. Olyan volt, mintha egészen idáig víz alatt lett volna és végre valahára felúszott a felszínre. Kétségbeesetten kapaszkodott belé, egyre többet és többet akart.

Mindketten többet akartak.

Először a dzsekijeik landoltak a földön, majd az ingek és pólók. JD hátra vetette a fejét, jobb hozzáférést biztosítva Dean szájának, ami a nyakára tapadt. Meleg leheletétől libabőrös lett, miközben nedves csókokkal borította be a bőrét. A kulccsontjánál elidőzött egy darabig és hátra hagyott egy pirosas/lilás foltot, amiben később még gyönyörködhet.

   - Tudod te mióta akartam már ezt?- csúsztatta két tenyerét a combja alá, hogy megemelje – Az őrületbe kergettél.

   - Te is engem- kapkodott levegő után, lábak a dereka köré fonva – Tudod mennyire nehéz volt… azt nézni, hogy más lányokkal flörtöltél?

   - Ó- ereszkedett le vele együtt az ágyra, arcán elégedett vigyor – Csak nem féltékeny voltál?

   - Talán- ismerte be, mialatt ujjai végigsiklottak a felsőtestén, egészen a nadrágjáig.

   - Csak talán?- támaszkodott meg félkézzel. A másikkal kigombolta a barátnője nadrágját és lehúzta a cipzárt. – Én egy határozott igenre számítottam.

   - Hát…- elnémult, mikor ujjai bejutottak a farmer alá. Felsóhajtott, s gyorsan nekilátott az öve kioldásának.

   - De türelmetlen valaki- nevetett fel röviden. Hirtelen ötlettől vezérelve megfogta kétoldalt a nadrágját és elkezdte lehámozni róla. A ruhadarab hamarosan lekerült, kezei újból megtalálták a derekát. – Ki akarok próbálni valamit. Mit szólsz hozzá?

JD végig sem gondolta, pusztán beleegyezőn bólintott.

Dean elmosolyodott; ujjait beakasztva az alsónemű szegélye alá azt is eltávolította az útból. Feltérdelve a matracon szétnyitotta a boszorkány combjait, amivel menten elnyerte a figyelmét. Az említett felkönyökölve vizslatta a barátját, valamint az arckifejezésében megbújó pimaszságot.

   - Mit tervezel?- faggatta.

   - Csak lazíts- fektette egyik alkarját a másik fél hasára, hogy leszorítsa – Tetszeni fog.

   - Dean…

A szavak a torkára fagytak, mikor az idősebb testvér lassan leengedte a fejét. Még egyszer utoljára felpillantott rá, végül a magabiztos vigyora eltűnt a lábai között.

JD az elején csak az ajkait érezte; ám nemsokára a nyelve is becsatlakozott. Bizsergés terjedt szét a gerince mentén, száján elfojtott nyögés szökött ki, amint feje visszahanyatlott a párnára.

Deannek igaza volt. Nemcsak tetszett neki, de egyenesen imádta. Az óvatos mozdulatok a nyelvével, a forró, csiklandozó lehelete, a combja belső felét súroló borostája…

Gyorsabban érte el a csúcsot, mint azelőtt bármikor.

   - Hmm- nyalta meg a száját, miután végzett. Visszamászott fölé és lenézett kipirosodott arcára. Elégedetten mosolygott, majd lehajolva megcsókolta, ezzel némi kóstolót szolgáltatva. – Isteni finom vagy.

JD hümmögve viszonozta, közben beletúrt a hajába. Annyira belefeledkezett, hogy mikor a báty elvált tőle, ő ösztönösen nyúlt utána.

   - Többet szeretnél?- tartotta rajta a szemeit, egyúttal megvált a nadrágjától – Csak kérned kell, drágám.

A vágytól csillogó kék tekintet összekapcsolódott az övével.

   - Kérlek…- ült fel az ágyon.

   - Mit szeretnél?- emelte meg az állát két ujjal.

Benedvesítette ajkait, mielőtt válaszolt:

   - Többet szeretnék belőled.

Dean ezt hallva elvigyorodott.

   - Így kell ezt- levéve az alsóját egyik kezével a lány háta mögé nyúlt és kikapcsolta a melltartóját – Jó kislány.

JD szeme elkerekedett a meglepettségtől. Szája szóra nyílt, ugyanakkor hang nem távozott. Mire észbekapott, a Winchester már visszanyomta az ágyra. Pillantását még véletlenül sem mozdította volna el az arcáról, amint elhelyezkedett felette, végezetül egy könnyed, határozott lökéssel elmerült benne.

A boszorkány felnyögött, lábait reflexszerűen a dereka köré fonta. Belemarkolt a hajába, mikor elkezdett mozogni és lejjebb rántotta a fejét, hogy megcsókolja.

Most már annyira közel voltak egymáshoz, amennyire csak lehetett.

Ó, hogy ez mennyire hiányzott.

Dean lassan indított, azonban nemsokára gyorsított a tempón. Ajkai visszakerültek barátnője nyakára, ujjai olyan erővel vájtak a csípőjébe, hogy annak minden bizonnyal nyoma lesz. Légzése szapora volt, fogaival időnként végigszántott érzékeny bőrén.

Egyáltalán nem fogta vissza magát.

   - Az enyém vagy- duruzsolta a fülébe két csók között – Megértetted?

   - Igen- zihált csukott szemmel, körmeit a hátába mélyesztve – Megértettem.

   - Akkor mondd ki- morogta – Hadd halljam.

   - A tiéd vagyok- mondta kissé rekedten.

   - Úgy bizony.

Tovább fokozta az iramot, szinte hajszolva a beteljesülést. Mindketten közel voltak, csupán másodpercek kérdése.

   - Istenem… Dean…- nyögött fel – El fogok…

   - Csak rajta, drágám- suttogta – Ne tartsd vissza. Minden cseppjét akarom.

Pontosan erre volt szüksége, hogy elengedje magát. A benne növekvő forróság felrobbant, bizsergéssel árasztva el teste minden egyes porcikáját. Hurrikánként söpört végig rajta a gyönyör, elmosva körülötte a világot.

Mialatt igyekezett lenyugtatni vadul verdeső szívét, tompán érzékelte, hogy a barátja is elérte azt a bizonyos pontot, ugyanis a mozgása fokozatosan lelassult, mígnem teljesen abbamaradt. Halkan felszisszenve kihúzta magát és legördült róla. Egy-két percig a légzésük rendezésével voltak elfoglalva, s csak feküdtek egymás mellett a gyéren megvilágított szobában.

   - Ez fantasztikus volt- törte meg a némaságot Dean, tekintete a plafonra szegezve.

   - Egyetértek- bólintott JD, majd felé fordította a fejét – Tudod…

   - Na mentem zuhanyozni- jelentette ki, azzal pedig feltápászkodott és megindult a két szobát összekötő ajtóhoz – Reggel visszajövök a cuccaimért.

Reggel visszajön? Vagyis nem tervezett vele aludni?

Mi a fene? Csak úgy lelép?

   - Várj…- próbálta összeszedni magát – Dean.

Esélye sem volt. Az ajtó csukódott a démon mögött, mielőtt bármi egyebet kibökhetett volna.

JD egy darabig nem moccant, pusztán meredt az ajtóra, mintha arra számított volna, hogy bármikor beléphet és közölheti, hogy csak viccelt. De persze ez nem történt meg. Magára maradt a sötétben, a ruhái az egyetlen bizonyítéka annak, hogy ott járt.

Idővel kivonszolta magát a saját fürdőjébe és be a zuhany alá, ahol a bőrén lefolyó melegvíz elrejtette a könnyeit. Egyedül feküdt vissza az ágyba, azután az oldalára fordulva összekuporodott, megkísérelve az alvást.

De hogyan is sikerülhetne az ilyesmi, mikor az a negatív hang a fejedben szüntelen azt ismételgette, hogy kihasználtak?





Szinte semmit sem aludt előző éjjel, hiába nem volt rémálma. A gondolatai ébren tartották és ennek most durván megfizette az árát.

JD reggelét a bárban kezdte. El akart szabadulni a motelszobától, valamint az este emlékeitől, ebben pedig kiváló segítség volt az alkohol. Indításként kért egy üveg sört, amihez legnagyobb ámulatára ingyen reggelit is kapott. Anne-Marie fizette, aki szerint nem ártott neki némi szénhidrát. Látva a megviselt kifejezését, a pincérlány leült hozzá és beszélgetésbe elegyedett vele, amíg elfogyasztotta az ételt.

A boszorkány nem ellenkezett. Sőt. A végén még egy hálás mosollyal is megajándékozta a szőkét. Nem került szóba semmi lényeges (elég nehéz lett volna elmagyarázni a problémáját), de el kellett ismernie, hogy jólesett átlagos ember módjára társalogni valakivel. Nagyobb szüksége volt rá, mint azt hitte.

Kár, hogy a munka miatt abba kellett hagyniuk.

Ahogy az várható volt, előbb-utóbb Dean és Crowley is megjelent. Őt teljesen ignorálva hátramentek a csocsóasztalokhoz, ahol kihívtak két másik fickót egy játékra.

JD azon kapta magát, hogy őket figyelte. Dean valóban visszament a szobájába, hogy összeszedje a cuccait, ellenben egy szót sem szólt hozzá. Hamar távozott, mintha túl értékes lett volna az ideje ahhoz, hogy rá pazarolja.

Pedig 6 hete még ki nem állhatta, ha nem lehetett mellette.

Nos, 6 hete még ember volt. De most…

Egy zaklatott hang ütötte meg a fülét, egyúttal zökkentette ki a merengésből. Matt-hez tartozott, Anne-Marie exéhez. A pasas nyilvánvalóan ki volt bukva valami miatt és nem érdekelte ki hallja meg a kirohanását. Anne-Marie természetesen nem hagyta magát, aminek az lett az eredménye, hogy Matt karon ragadva kiráncigálta az épületből.

JD-t ez mérhetetlenül felbosszantotta. A srác egy erőszakos barom volt, Anne-Marie éppen emiatt szakított vele. De ezek szerint Matt nem vette a lapot.

Ó, hogy mennyire utálta az ilyen embereket.

Gőze sem volt mi ütött belé; mire feleszmélt, már a hátsóajtó felé sietett, izmai megfeszítve. Dühös volt (nem csak Matt-re) és le akarta vezetni a felgyűlt feszültséget. Ha ehhez verekednie kell, ám legyen.

   - Szállj le rólam- szabadította ki a karját Anne-Marie abban a pillanatban, hogy az indulatoktól fűtött barna kiért a parkolóba.

   - Miért csinálod ezt velem?!- kelt ki magából Matt.

   - Le kell nyugodnod.

   - Hol voltál?

   - Hagyd abba!

   - Hé!- közelítette meg őket – Ő az?

   - Talán valami probléma van?- tudakolta a fickó.

   - Te vagy Matt?

Nem várva válaszra egyből lendült az ökle. Egy erőteljes jobbhorog után rálökte őt egy közeli kocsi motorháztetejére és folytatta az ütlegelést. Minél többször húzott be neki, annál inkább kitisztult az elméje. Nem számolta mennyinél járt, de Matt szájából és orrából vér folyt, az öklén pedig felrepedt a bőr. Még ez sem állította meg.

   - JD!- kiáltott fel a pincérlány.

Nem hallgatott rá. Bevitt egy végső ütést, aztán megragadta a félig eszméleténél lévő pasas állát, ezzel elérve, hogy ránézzen.

   - Takarodj el innen- sziszegte fenyegetően – Ne próbálj kapcsolatba lépni vele. Sőt, még csak ne is gondolj rá. Megértetted?!

Matt kábán bólintott. JD nekitaszította az autónak, vetett egy pillantást a meghökkent Anne-Marie-re, azt követően elfordult, hogy visszamenjen a bárba. Ekkor torpant meg, ugyanis a bejáratnál Dean ácsorgott Crowley-val. Előbbi nem nagyon reagált a látottakra, míg utóbbi kifejezése vegyes volt. Főként ámulatot olvasott ki belőle. Az alapján, ahogyan a homlokát ráncolta, valamin mélyen elgondolkodott.

Késztetést érzett arra, hogy leszegje a fejét, ám végül nem tette. Helyette nagy levegőt vett, kihúzta magát, s őket kikerülve beviharzott a zajos térbe.

Megcélozta a mosdót, ahol a csap alá tartotta az öklét, hogy lemossa róla a vért. Ezután benedvesítette az arcát is. Kezeivel megtámaszkodott a porcelán szélén és a légzésére fókuszált.

Be, ki, be, ki. Meg tudod csinálni. Csak koncentrálj. Nyugodj meg. Minden rendben van.

Ezeket ismételgette addig, amíg el nem hitte.

Pár perc múltán megigazította a haját és távozott a mosdóból.

   - Minden rendben, Nyuszi?- fogadta őt Crowley a folyosón.

Majdnem bedőlt a szemében egy pillanatra felcsillanó aggodalomnak.

Majdnem.

   - Aha- sétált el mellette, kezei a zsebében – Kutya bajom.

Tényleg egy démont próbált becsapni? Sejthette volna, hogy nem fogja elhinni.








_______________









Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top