41. A kárhozottak királya (1)

"Dean, ennek az angyal-angyal elleni erőszaknak véget kell vetni."

_______________

2014. Március 28.

A legutóbbi ügyük után így néztek ki a napjaik: szerdán valamivel dél előtt felkeltek, megkajáltak, összepakoltak és útra keltek. Nebraska-ban kirakták a Kane testvérpárt, viszont a vadászokra ezt követően még várt 3 és fél óra kocsikázás, mire beértek Lebanonba. JD ezalatt szépen álomba merült az anyósülésen, lábai Dean ölében, feje az üléstámlának döntve. Este 11 körül parkoltak le a bunker előtt, Dean pedig óvatosan, nehogy felébressze őt, a karjaiban vitte be a lányt a bázisra. Sam a könyvtárban ücsörögve várta őket, s mondani sem kell mekkora sokként érte, amikor megpillantotta a boszorkány összevert arcát. Az idősebb Winchester először lefektette a barátnőjét a szobájukban, azután behozta a csomagjaikat az Impalából. Az öccse megvárta, míg mindezzel végzett, ám ezután valósággal letámadta a kérdéseivel. Egy sör mellett megbeszéltek mindent, majd ők is nyugovóra tértek.

A csütörtök JD számára szigorú ágynyugalommal telt. Egyedül akkor hagyhatta el a helyiséget, ha fürdőszobai dolgokat akart intézni, különben meg feküdnie kellett, pihenni és gyógyulni. Dean hiába kérte meg rá, ő egyszerűen nem volt hajlandó saját magán is alkalmazni a gyógyító bűbájt. Azt mondta inkább a természetes módszert választja. Ami viszont együtt járt a fájdalommal. Minden porcikája sajgott, ezért is nem ellenkezett, amikor a báty közölte vele, hogy most egy pár napig nem csinálhat semmit.

A pénteki nap az előzőhöz hasonlóan alakult. JD az ágyban fekve váltogatott két elfoglaltság között: filmnézés a gépén, illetve az Odaát könyvek olvasása. Letudott három részt mindössze néhány óra alatt, eljutva „A holtak vére” című kötethez, amiben ismét felbukkant John Winchester. Megdöbbentette az, ahogyan a férfi a fiaival viselkedett. Néhol már a szemét forgatta egy-egy megszólalásán, s tudta, hogy ha akkoriban találkozott volna a srácokkal, ő biztosan nem hagyta volna, hogy az apjuk így kezelje őket. Ez a téma valamiért különösen felbosszantotta.

Szombat délelőtt Sam, délután pedig Dean csatlakozott hozzá, hogy ne unja szét magát. Beszélgettek és filmet néztek, Dean még egy póker játszmára is kihívta, mondván a jelenlegi állapotában könnyű lesz elverni. Tévedett. JD egymás után kétszer is legyőzte, majd a harmadiknál engedte nyerni, mivel láthatóan megviselte a vereség. Este a segítségével kivánszorgott a konyhába, ahol hárman együtt megvacsoráztak.

A lánynak vasárnap lett végleg elege a semmittevésből. Hiába hajtogatták a testvérek, hogy adjon a testének még időt, ő nem hallgatott egyikükre sem. Felöltözött, bevett két fájdalomcsillapítót, azután elment futni a környéken. Lassabb volt, mint szokott (érthetően), de kifejezetten jólesett végre valahára a friss levegőn lenni és kiszellőztetni a fejét. Felfrissülten ért vissza a bunkerbe, vett egy fürdőt, aztán csinált magának ebédet, amit egy igéskönyv tanulmányozása mellett elfogyasztott a könyvtárban. Estére kezdett visszatérni a fájdalom, ezért lenyelt még egy adagot a tablettákból és jobb ötlet híján elindított egy mosást a mosókonyhában. Azt úgysem próbálta eddig. Dean a szárítógépen ücsörögve talált rá, amint egy zacskó M&M’s-et majszolt, s vele maradt, amíg lejárt a program.

Eljött a hétfő, egy új hét kezdete. Vissza a munkához, ugyanis Castiel felhívta Dean-t és közölte vele, hogy van egy nyoma Metatronhoz. A srácok egyből összepakoltak, hogy útra keljenek, JD pedig addig erőlködött, amíg őt is magukkal vitték. Dean nem gondolta, hogy készen áll (ezt nyíltan meg is mondta neki), ám a lány makacssága határtalan volt. Állította, hogy már kutya baja, azonban tudták, hogy a fájdalomcsillapítós kis üveg ott lapult a dzsekije zsebében.

Mint kiderült, a megadott lokáció Minnesota-ban volt található, ahonnan napokkal korábban eljöttek. Ezért hát, tudva, hogy egy újabb hosszú út várt rájuk, JD némileg eleget tett a Winchesterek kérésének és a hátsó ülésen kidőlve pihent, amíg oda nem értek.

Dean leparkolta az Impalát egy pénzügyi épület előtt a borús kisvárosban. A testvérek kiszálltak a járműből, a társuk halkan felszisszenve követte őket. Sam félig már ott volt az ajtónál, viszont a bátyja megvárta, míg a kékszemű felzárkózott hozzá.

   - Gyere te kis lajhár- ölelte át a vállát, támogatva a járásban.

   - Ha-ha- forgatta a szemét a beceneven – Tudod nagyon jól, miért vagyok lassú.

   - Te meg tudod nagyon jól, hogy mivel hozhatnád helyre- nézett le rá jelentőségteljesen.

JD felsóhajtva megrázta a fejét.

   - Már párszor elmondtam. Nem használom magamon azt a nyamvadt igét.

   - Miért nem?- értetlenkedett – Sokkal hamarabb helyre jönnél. Nincs még eleged a fájdalomból?

   - Kibírom, Dean- biztosította – Emiatt ne aggódj.

A barátja fürkészte őt egy darabig, ám nem szólalt meg többször. Nem értette mi ütött belé, elvégre egyetértettek abban, hogy jól jönne nekik egy ilyesmi bűbáj a sérülések kezelésére. Akkor miért nem volt hajlandó használni, ha szüksége volt rá? Semmi értelme az egésznek. Vagy talán volt valami, amiről nem tudott? Vajon mit nem mondott el neki? Köze lehet ennek a bűntudatához? Így kínozná magát azért, amit tett? De miért? Erről muszáj lesz beszélniük, sürgősen.

Felsorakozva az ajtónál azon voltak, hogy kopognak, amikor az a semmiből kinyílt, felfedve egy elegánsan öltözött komor fickót (minden bizonnyal angyal).

   - Ha követtek, a Parancsnok most fogad titeket.

A Parancsnok? Ez lenne Castiel?

Az angyal a beinvitálás után végig vitte őket az épületen, ami nemcsak, hogy technikailag kiválóan fel volt szerelve megfigyeléshez, de még tömve is volt emberekkel. Tippre mindegyikük mennybéli lehetett.

Egy kisebb lépcső vezetett fel az üvegfalú szobához, ahol Castiel és Evangeline tartózkodott nekik háttal állva.

   - Uram.

Mindketten megfordultak, felmérve a vendégeiket.

   - Cas- mosolyodott el JD, aki azonnal odasétált hozzá, hogy megölelje – Jó újra látni téged.

   - Téged is jó újra látni, JD- ölelte vissza boldogan. Miután elhúzódtak rögtön szemet szúrt neki a rengeteg sérülése: egy monokli, vágás a halántékán, felrepedt száj és szemöldök, valamint egy zúzódás a bal arccsontján. – Veled meg mi történt?

   - Semmi különös- legyintett hátrébb lépve – Csak egy vérfarkas ügy, amit pár napja oldottunk meg Deannel. Nem vészes, tényleg. Bár látnod kéne ott, ahol eltakarja a ruha.

   - Szeretnéd, hogy meggyógyítsalak?- érdeklődött.

   - Nem szükséges- hátrált még inkább, nem adva meg neki a lehetőséget – Majd magától rendbe jön.

   - Feleslegesen próbálkozol- lépett előre Dean, hogy megölelje az angyalt – Én már százszor kértem, hogy gyógyítsa meg magát egy igével, de a lány makacsabb, mint egy öszvér. Semmi értelme.

   - Te beszélsz makacsságról?- vonta fel a szemöldökét a mellkasán összefont karokkal – Nálad makacsabb embert nem ismerek, Winchester.

   - Ezért illünk össze olyan kiválóan- nyomott egy puszit a homlokára, mielőtt lefékezett mellette, engedve, hogy Sam is hozzáférjen a barátjukhoz.

Castiel a köszöntések után az őket behívó fickóhoz fordult.

   - Uh… elmehetsz- bocsájtotta dolgára – Nem mindig egyszerű velük.

   - Szóval…- köszörülte meg a torkát Dean – Parancsnok?

   - Nem az én ötletem volt. Nem volt vezetőjük és ragaszkodtak hozzá, hogy engem kövessenek.

   - Nem gáz, megértjük. Rocksztár lettél.

   - Bartholomew halott. Gadreel megölte Malachi-t, Metatron pedig hatalmas erőre tett szert- magyarázta – Muszáj volt tennem valamit.

   - Vagyis ez a háború az angyalok között tényleg meg fog történni?- értelmezte Sam.

   - Nem, ha sikerül diplomáciai úton megszabadulnom Metatrontól.

   - Sok szerencsét hozzá- mondta gúnyosan Dean.

   - Dean, ennek az angyal-angyal elleni erőszaknak véget kell vetni- jelentette ki – Valakinek ki kell mondania mikor elég.

   - És az a valaki te vagy?- kérdezte Sam.

   - Most jön az a rész, hogy miért vagytok itt- kezdte – Van egy foglyunk. Egy angyal Metatron belső köreiből. Tudnom kell mit terveznek, de eddig semmit nem árult el.

   - Tehát felhagytál a durvasággal és szeretnéd, hogy legyünk a verőembereid?- szedte ki a lényeget Dean.

   - Nos, korábban már voltak sikereitek ezen a téren. Ha nem akarjátok megtenni, én megértem.

   - Ki mondta, hogy nem akarom megtenni?

♤

JD rövidesen egy kihallgatószobában találta magát a Winchesterekkel, meg egy szőke hajú, nyámnyila kinézetű fickóval, akit a terem közepén egy székhez kötöztek.

Ő állt középen, Sam és Dean egy-egy oldalán, amint ítélkezőn vizslatták az angyalt, aki rendkívül magabiztosnak és értékesnek mutatta magát.

Nem sokáig fog így érezni.

   - Az időtöket vesztegetitek- közölte – Nincs mit mondanom.

   - Mi nem így gondoljuk- ingatta a fejét JD.

   - Nem tudtok megkínozni- húzta ki magát büszkén – Engem jól kiképeztek. Nem fog működni.

   - Wow- lepődött meg Dean – Épp most kértél fel egy táncra.

Előre hajolva haragosan megragadta a pasas állát, ám mielőtt még bármi kárt okozhatott volna, Sam közbe avatkozott:

   - Dean! Dean! Holtan nem tud nekünk elmondani semmit- érvelt – Egyébként meg, tudjátok én-én tényleg kezdek rájönni, hogy ő igazából nem is tud semmit. Valószínűleg csak színészkedett a bárban. Ő egy senki. Mármint, gondoljatok bele. Ezra lenne Metatron egyik elit különítményének tagja? Komolyan? Metatron egyik bizalmasa bárokban lófrál és a főnökről hadovál? Szerintetek ennek van értelme?

   - Hát, csak akkor, ha Metatron szándékosan veszi körbe magát lúzerekkel- vont vállat az idősebb.

   - Pontosan! Igaz?- pillantott a csapat harmadik tagjára megerősítésért.

   - Ja- vágta rá JD, csatlakozva a játékhoz.

   - Egyáltalán mit keres itt ez a fickó?

   - Csak egy önjelölt- gúnyolta Dean – Hiszen, ha kulcsjátékos lenne, akkor odafent lenne Metatronnal, ahol az akció is zajlik.

   - Pontosan.

   - Mi van, ha csali vagyok?- kérdezte sértetten – Vagy beépültem?

   - Szánalmas- húzta el a száját JD.

   - Valószínűleg a bukás óta nem is járt a mennyben- tippelt a báty.

   - Persze, hogy nem!

   - Dehogynem- ellenkezett Ezra.

   - Haver, a kapuk le vannak zárva- emlékeztette a lány – Senki nem juthat be.

   - Ki beszélt itt kapukról? Nem kellenek kapuk, mikor van egy személyi portálod.

   - Hogyne- nevetett fel Sam – Ha létezne ilyesmi a földön, az angyalok megérezték volna.

   - Ja, ilyesmit nem rejthetsz el- ingatta a fejét Dean.

   - De nem ám- adott neki igazat a kékszemű.

   - Akkor igen, ha egyik helyről a másikra mozog, ha mindig ott van, ahol a főnök akarja.

Bingó.

Ez könnyebben ment, mint hitték. A fickó annyira fájlalta az egóját, hogy gond nélkül kibökött mindent, amit tudni akartak.

Csakhogy ezzel még nem végeztek.

   - Á. Értem- bólintott a magasabb testvér – Szóval hallottál egy szóbeszédet Metatron „titkos portál”-járól és úgy döntöttél, hogy terjeszteni fogod.

   - Ez nem egy szóbeszéd. Megmutatta nekem.

   - Értem én- találta ki az alacsonyabb – Ő egy rajongó.

   - Egy rajongó- visszhangozta a harmadik.

Dean odafordult Ezra-hoz.

   - Te egy rajongó vagy. De csak mert odavagy Metatronért, vagy Bieber-ért, vagy Beckham-ért… Csak mert tudsz róluk mindent, még nem jelenti azt, hogy ismered is őket.

   - Vagy hogy ők egyáltalán tudnak a létezésedről.

   - Ó, ez kegyetlen volt, JD.

   - Csak mondom- vont vállat ártatlnul.

   - Metatron személyesen interjúvolt meg engem a kulcspozícióra- hangoztatta dühösen.

   - Igen? Ó, wow- színlelt meglepettséget Sam – Akkor talán elmondhatnád miért nem voltál a helyeden és lógtál inkább idelent.

   - Mert elutasították őt- rakta össze Dean.

   - É-Én döntős voltam.

   - Az még rosszabb- hökkent meg JD – Olyan közel voltál és aztán ide kerültél. Szívás lehet a helyedben lenni.

   - Alig voltak kiválasztottak!- kapta fel a vizet – És a szárazföldi erők is egy fontos feladat. Már az is megtiszteltetés volt, hogy szóba kerültem, mint az osztag tagja.

   - Milyen „osztag”? Nincs itt semmilyen osztag.

   - Mondod te. Ez egy magasan őrzött titok.

   - És mi a feladatod, huh?

Nem érkezett válasz.

   - Várj egy pillanatot- bökött rá Sam – Csak kérlek, uh… Világosíts fel. Kétségbeesetten akartad ezt a munkát, de azt sem tudtad mi volt az?

   - Nos, amíg ki nem választottak, a küldetés természetét titokban tartották- hebegte.

   - Wow.

   - Wow.

   - Wow.

   - És… Alig voltak kiválasztottak.

Kínos.

A vadászok eleget hallottak, úgyhogy elhagyták a szobát.

   - Halvány izzó- utalt az angyalra Dean – Nem csoda, hogy megszabadultak tőle.

   - Ja- értett egyet Sam – „Szárazföldi erők”? „Elit titkos osztag”? Mire készül Metatron?

   - Nem tudom. Miért nem lökünk át valakit a mennyek hátsó ajtaján és derítjük ki? Ó, várjatok. Nem. Az szállítható és nem lehet megtalálni.

A hármas elugrott a közeli étkezdébe reggeliért, mire pedig visszajöttek, valaki végzett Ezra-val.

   - Hihetetlen- dolgozta fel Sam az irodában ülve – Semmi baja nem volt, mikor ott hagytuk.

   - Alig értem hozzá a fickóhoz- védekezett Dean.

   - Le volt kötözve, nem volt fegyvere- sorolta JD a kávéját iszogatva – Nem öngyilkosság.

   - Nem- rázta a fejét Castiel – Angyal tette.

   - Oké. Nos, én kimondom- csapott a combjára a báty – Talán meghackelték az operációdat. Tudod, Metatronnak van egy belső embere.

   - Biztos voltam benne, hogy itt mindenki hűséges. Végre egyesülve egy közös célért.

   - Ez a probléma- egyenesedett fel – Te nem hiszed, hogy bárki is hazudna. Szerintem mindenki hazudik. Ez egy ajándék. Menjünk, hátha rájövünk ki tette.

Dean elsőként sétált ki a helyiségből, nyomában szorosan JD-vel, azonban Castiel visszahívta Sam-et néhány percre.

Tökéletes alkalom, hogy Dean rákérdezzen arra, ami órák óta a fejében járt.

   - Hé, JD- állította meg azzal, hogy a felkarjánál fogva finoman magához húzta – Beszélhetnénk?

   - Persze- vágta zsebre a szabad kezét – Mi az?

   - Azt akartam kérdezni, hogy uh…- hezitált, keresve a megfelelő szavakat – Mi az igazi oka annak, hogy nem akarod használni azt a bűbájt?

   - Dean…

   - Ne csináld ezt- csóválta a fejét – Ne háríts. Mindössze szeretném megérteni a döntésedet, ez minden. Kérlek.

JD hosszan tartotta vele a szemkontaktust, ám végül kénytelen volt elkapni a pillantását. A dolgozó angyalokat figyelve összepréselte a száját, ujjai akaratlanul is megmarkolták a fájdalomcsillapítóval teli üveget a zsebében.

Igen, nem mondta el neki az igazat arról, miért hozta ezt a döntést. De csak azért, mert tudta, hogy hülyeségnek gondolná. Olyasminek, amivel feleslegesen kínozta magát. De nem tehetett róla. Egyszerűen így érzett.

Nagy levegőt vett, majd a feltörni akaró könnyeket elpislogva visszafordult hozzá, arcán komorság.

   - Tudni akarod az igazat?- kérdezte, s kapott egy bólintást – Azért nem használtam, mert nem tartottam helyesnek. Megérdemlem a sérüléseket. Elszúrtam és emiatt bajod esett. Miattam vertek össze és raboltak el, szóval véleményem szerint ez kijárt nekem. Hívd bűntudatnak, mondd, hogy hülyeség, nem érdekel. Az álláspontom nem fog változni- zárta le a témát – Tessék. Megkaptad, amit akartál. Végeztünk? Szuper. A kocsiban leszek. Le kell dőlnöm.

Azzal meg sem várva a reakcióját elsétált.

Dean szótlanul meredt utána. Teljesen lesokkolta a vallomása, fogalma sem volt mit kellett volna erre mondania. Sejtette, hogy valami aggasztotta, na de hogy pont ez lett volna? Hogy nem jött rá hamarabb?

Idióta.

Mégis hogyan érhetném el, hogy jobban érezze magát?

_______________