28. A rém (2)

"Beszélnünk kell."

Majdnem későn érkeztek. Már közel voltak a bolthoz, amikor a semmiből egy alak kirohant eléjük az útra. Mikor Dean meglátta, hogy Harry az, azonnal lefékezte az Impalát, a vadászok pedig kiugrottak, hogy felmérjék az állapotát.

Megsérült. Volt egy nagyobb vágás az oldalán, amiből elég erősen vérzett, ezért ott helyben össze is foltozták őt. Az egész pár percbe tellett és meg is voltak.

   - Nem túl szoros?- érdeklődött Sam, miután befejezte a kötözést.

Harry nemlegesen megrázta a fejét.

   - Nem. Megvagyok.

   - Biztos?

   - Igen- ismételte meg a gesztust – Minden oké- izgatottra váltva odafordult a barátjához – Igazunk volt, Ed! A Szikárrém létezik.

   - Aha- motyogta az említett halkan, közben matatva az ujjaival.

Dean ekkor tért vissza a fák közül.

   - Találtam arrafelé friss keréknyomokat- közölte a telefonját felmutatva – Csináltam képeket.

   - Minek?- értetlenkedett Harry.

   - Mert az a kocsi talán ahhoz tartozik, aki megkéselt téged- felelte.

   - A Szikárrém tette, ő pedig nem vezet- rázta a fejét – A Szikárrém volt az, te barom! Nem is kéne összekötnöm nektek a pontokat. Azt gondoltam, hogy vagytok elég intelligensek hozzá. Talán.

Már elnézést. Hogy mi?

JD egyfajta „Ezt ugye nem gondoltad komolyan?” kifejezéssel méregette Harry-t, míg Sam és Dean jelentőségteljes pillantásokat küldött Ed felé.

Meglett a hatása, ugyanis a srác végül beadta a derekát:

   - Uh, Harry.

   - Mi az?

♤

Visszamentek a motelbe, ahol úgy fél órával később véget is ért a beszélgetés a Szellemlesők között. Ed bűntudatosan hagyta el a szobát, hogy kávét hozzon, miközben Harry odabent igyekezett lenyugodni.

JD és Dean a kocsit próbálta lenyomozni, úgyhogy Sam-re hárult a feladat, hogy beszéljen a sráccal.

   - Hé- sétált be lassan a helyiségbe – Jól vagy?

Harry megrázta a fejét, lehuppanva az egyik ágyra.

   - Semmi sem volt igazi belőle, Sam. Ed csak tettetett, és most azt akarja, hogy én is tettessek, mintha ez valami olyasmi lenne, amit csak úgy el lehet felejteni.

Sam megértőn bólintott, becsukva az ajtót.

   - Tudom mit érzel. Nézd, vannak dolgok, amiket meg lehet bocsájtani és vannak, amiket nem.

   - Ez melyik?

   - Azt neked kell eldöntened.

Kopogás hangzott fel az ajtón, majd Dean és JD lépte át a küszöböt.

   - Hé. Uh… Megvan a kocsi tulaja, szóval ha gondolod…- kezdte az előbbi.

Sam némán követte őket vissza a folyosóra, ahol zavartalanul tudtak beszélni.

   - Mit találtatok?

   - A kerekeket kimondottan egy márkához tervezték- magyarázta JD – 1989-es Geo Metro. Ebben a városban csak egyetlen ilyet regisztráltak. A helyettes szerint egy Robert nevű fickóé, aki éjjeli őrként dolgozik a malomnál a város északi részén.

   - Vagyis ez a lény teleportált, de van kocsija és munkája is- összegezte Sam – Mégis mivel van dolgunk?

Dean a lépcsőház felé biccentett.

   - Menjünk és derítsük ki.

Nem telt sok időbe, hogy odaérjenek a malomhoz. Mivel este volt, a forgalom is lecsökkent, ezért a közlekedés gyors és egyszerű volt.

Kiszállva az Impalából a vadászokat meglepetésként érte, hogy Norwood helyettes már várakozott rájuk a parkolóban.

   - Mondtam, hogy a társaim és én majd elintézzük ezt- közelítette meg a férfit JD, ignorálva azt a különös megérzést, ami összeszorította a gyomrát.

El kéne tűnnünk innen. Visszajönni reggel, amikor több a fény.

Amikor biztonságosabb.

   - Nézzék srácok, a főnököm nincs itt. Nincs végzésünk sem- sorolta – Elveszíthetem az állásom, ha ez rosszul végződik.

Dean nem gondolt bele túl sokat, amikor elsétált mellette.

   - Rendben. De maradjon mögöttünk.

Sam nekilátott volna a zár feltörésének, amikoris kiszúrta, hogy az ajtó már nyitva volt. A hármas rögtön pisztolyt rántott, csak a biztonság kedvéért.

JD hátán végig futott a hideg, mire azonban rájött, hogy mi is a probléma, már késő volt. Sam és Dean összeesett mellette a földön, egy másodperccel később pedig ő is megérezte a hátába nyomódó sokkolót. Áram cikázott át a testén, majd a lány ájultan landolt a társai mellett a betonon.

Hogy erre miért nem számított korábban?

♤

JD dúdolásra ébredt. Idegesítő dúdolásra. Hosszan felsóhajtva megemelte a fejét; a szeme viszonylag hamar alkalmazkodott a fényviszonyokhoz.

Maga előtt Norwood helyettest látta, aki vígan dalolászva állított fel lámpákat meg egy kamerát a közelben. Kétoldalra nézve Sam-et és Dean-t találta, akik a jobbján és balján voltak egy-egy székhez bilincselve. A háta mögött pedig, felakasztva egy kampóra lógott valamiféle lepedő, rajta egy erdő nyomtatott képével.

JD értetlenül meredt maga elé, a fejében mindössze egyetlen kérdés ismétlődött újra és újra:

Mi a fene folyik itt?

   - Szóval maga a Szikárrém, huh?- hangzott Dean szájából – Még lenne is értelme, ha nem nézne ki úgy, mint aki lenyelt egy egész kövér tábort.

Norwood ügyet sem vetett rá. Gondtalanul dudorászott tovább, észre sem véve a jelenlétüket.

JD feje kezdett fájni a hangjától.

   - Valaki hallgattassa el- nyögött fel fáradtan, közben rántva egyet a megbilincselt csuklóján.

Természetesen nem ért el vele semmit.

Ebből nem lesz olyan egyszerű kijutni, mint a kötelekből.

   - Hé, mi a helyzet?- tudakolta Sam, megemelve a hangját - Mi maga, Norwood? Egy démon? Hogyan teleportált az étkezdénél?

Na ettől végre befogta.

Megállt, feléjük fordította a fejét, s azt mondta:

   - Csapatmunka.

Valaki kisétált az egyik folyosóról. A vadászok várták, amíg kiért a fényre, akkor pedig nem mást ismertek fel, mint magát a Szikárrémet. Aki ezután felemelte két kezét és lehúzta a maszkot a fejéről.

Nem is volt itt semmiféle szörnyeteg. Csak egy nyurga srác jelmezben.

   - Huh- hagyta el JD száját meghökkenve – Nem is volt teleportálás. Csak két barom, akik lekoppintották a „Sikoly” filmeket.

Sam összehúzott szemmel közelebb hajolt, vizslatva a maskarást.

   - Várjunk. Téged ismerlek. Te vagy a pincér az étkezdéből. Mi az, csak ki akartad nyírni a főnöködet?

   - Trey egy pöcs volt- vágta rá a fiú, név szerint Roger. A kocsi tulaja.

Lassan összeállt a kép.

   - És mi van Casey-vel?- faggatta Dean – Ő mit tett?

Roger vigyorogva vállat vont.

   - Nem akart randizni velem, ezért összehoztam őt valaki mással… A késemmel.

Te szent ég. Ezek betegek.

   - Ez jó volt, Rog- dicsérte meg a helyettes.

Dean tekintete megakadt valamin a szemközti fal mentén.

   - Látom a sheriff nem jutott ki a városból.

Az is hazugság volt?

   - Nos, meg kellett volna adnia a szabadságot, amit kértem- reagálta le ennyivel Norwood.

   - Ezért ölte meg?!- hitetlenkedett Sam.

Mi a fene bajuk volt ezeknek az embereknek?

   - Én nem öltem meg senkit- védekezett – Roger volt. Ő a pszichopata. Én csak a látványtervező. Nem hibáztatom magukat, amiért alábecsültek. Mindenki ezt teszi. A csicsás ügynökök idejönnek és úgy kezelnek a kezdetektől fogva, mint valami aktatologató majmot. De egész idő alatt én voltam a Szikárrém. Van róla fogalmuk milyen jó érzés volt?

   - Sajnos nem mondhatom, hogy igen, maga beteg barom- válaszolta JD hezitálás nélkül.

A dühös enyhe kifejezés lett volna arra, amit akkor érzett. Az esze menekülési módszerek kitalálásán járt, ezért nem igazán figyelt oda a szavaira. Na nem mintha érdekelték volna ennek a kettőnek az érzései.

Már ha volt nekik olyasmi.

Roger a fejét ingatva tett felé egy lépést, arcáról sütött a gúny.

   - Hát persze, mert a csinos lánynak fogalma sincs arról, milyen érzés láthatatlannak lenni. Hogy milyen egy 300 fős városban felnőni, ahol senki sem vesz észre.

   - Ők nem láttak minket- tette hozzá sértetten Norwood.

Sam küzdött, hogy elérje a zsebébe rejtett zárfeltörő készletet, azonban ehhez időre volt szüksége.

Szóval JD és Dean tovább beszéltette a párost.

   - Szóval hogy találkoztak?- érdeklődött az utóbbi – Kattantak.com?

   - Nem. Csak ugyanabban a bárban söröztünk. Hamar kiderült, hogy Roger és én odavagyunk a konspirációs teóriákért.

   - Aztán megtaláltuk a Szikárrémet és bumm, felrobbantunk az üzenőfalakon.

   - Akkor mi ez, huh?- vonta fel a szemöldökét JD – Valamiféle beteges cosplay?

   - Ez nem csak cosplay- mondta Roger – Ez már a valóság. A bloggolás buli volt, de…

   - De hadd találjam ki- vágott a szavába Dean - Többre vágytak.

   - Ugye tudjátok, hogy amit csináltok, az nem tesz titeket Szikárrémmé?- kérdezte a lány – Hanem csak másolós gyilkosokká.

   - Engem a Szikárrémmé tesz- jelentette ki Roger – És nem fogsz senkinek mást mondani, ugyanis halott leszel, mielőtt megtehetnéd.

Amint ezt kimondta, Norwood egy izgatott vigyorral a kamera mögé sietett és bekapcsolta azt.

   - Show time.

JD-ben ekkor tudatosult, hogy mire készültek. Nagyot nyelt, ösztönösen kihúzva magát, majd pánikmódba kapcsolva vadul rángatni kezdte a karfához bilincselt kezeit. Most már tudta, hogy nem véletlenül ült ő középen, egyenesen a kamera előtt.

Vele tervezték kezdeni a műsort.

Erre pillanatokon belül a testvérek is rájöttek. Dean idegesen próbált kiszabadulni, beleadva minden erejét, míg Sam kétségbeesetten kutatott azért a zárfeltörőért.

Az esélyeik nem voltak túl jók. Egyáltalán nem.

   - Ti hárman szerencsések vagytok- hümmögte Roger – Ti lesztek a sztárjai az eddigi legjobb videónknak. És mikor elterjed a neten, mindenki tudni fogja, hogy a Szikárrém valóban létezik.

Roger lassan megindult a lány felé.

JD a támlának nyomta a hátát, igyekezve elmenekülni előle. A légzése felgyorsult, az agya elködösült. Képtelen volt racionálisan gondolkodni.

Egy székben fogok meghalni. Még csak nem is egy szörny fog megölni. Hanem egy ember. Ráadásul videóra fogják venni.

Te szent ég.

   - Hé! Ne merészeld bántani őt!- kiabálta Dean – Esküszöm, ha egy újjal is hozzáérsz…!

   - Hagyd őt békén!- csatlakozott be az üvöltözésbe Sam is.

Roger azonban rájuk se hederített. Lefékezett JD széke mögött, azután visszatette a maszkot a fejére.

JD oldalra fordította a fejét, tekintetével megállapodva Dean-en. Az arcán addigra rég úrrá lett a rémület, amit a báty azonnal ki is szúrt. Kék szemében könnyek gyűltek, miközben felkészítette magát a legrosszabbra.

   - És…- végzett a beállításokkal Norwood – Mehet!

Roger megmarkolta JD haját a tarkójánál, s előbb előre, aztán hátra rántotta a fejét. A következő másodpercben egy kés hosszú, hideg pengéjét illesztette a nyakához, mire a lány összepréselt szájjal lehunyta a szemét. Nem akarta látni, amint a vére spriccelve beteríti a ruháját. Legszívesebben az eszméletét is elveszítette volna, hogy ne kelljen semmit se éreznie.

Tényleg így ér véget a története? Fájdalmasan és véresen, boldog befejezés nélkül?

Tényleg ezt érdemelné?

A Winchesterek szinkronos üvöltése visszhangzott a fülében.

   - Várj, ne, ne, ne! Ne csináld!

A penge épphogy belevágott volna a bőrébe, amikor az épület ajtaja hangosan becsapódott. Roger megállította a kezét, majd végül el is emelte azt a nyakától. Ő és Norwood összenéztek, azt követően elsiettek, hogy utánajárjanak a zajnak. JD csak akkor nyitotta ki a szemét, amikor a lépteik elhaltak.

   - JD?- kérdezte halkan Dean, aggodalmasan fürkészve az arcát.

A lány nem válaszolt. Sokkosan meredt maga elé, a légzése lelassult, bár a szíve még a torkában dobogott. A szemében felgyűlt könny egyetlen cseppben lefolyt az arcán, ám ez még csak fel sem tűnt neki.

Pillanatokkal később végre hosszan kifújta a levegőt, feszült izmai egyszerre ellazultak.

Életben volt. Még életben volt.

És tudta hogyan szabaduljanak ki.

Mintha valami átkapcsolt volna benne, minden aggodalmát és kételyét félredobta, nem törődve semmi mással, csak a bilincs leszedésével. Tudta a megfelelő igézetet, mindössze használnia kellett. Kizárva a külvilágot közelebb hajolt a karfához, s szemét lehunyva elsuttogta:

   - Aperta.

Amint az utolsó betű is elhagyta a száját a zár kattant, majd a bilincs minden egyéb nélkül leesett a csuklójáról.

Sikerült. Szabad volt.

Ó, Marcel olyan büszke lesz.

JD egy diadalittas mosollyal felpattant a székből, ezután rögtön a hozzá közelebb eső Sam-hez sietett. Leguggolva előtte ujjait a bilincsre helyezte és elismételte az igézetet.

Megint sikerült.

Ez hihetetlen.

   - E-Ezt meg hogy…?- ámult Sam a csuklóját masszírozva.

JD nem felelt semmit, hanem megfordult, hogy odafusson a bátyjához… akinek arcán komor, már-már kiolvashatatlan kifejezés ült. A lány gyomra görcsbe rándult tőle. És nem a jó értelemben.

Vajon mérges volt rá? Vagy csalódott? Esetleg mind a kettő?

Most nem volt ideje gondolkodni ezen. Biztosra vette, hogy megkapja, ami neki járt, miután itt végeznek. Addig is viszont… előbb ki kellett innen jutniuk.

Lenyelve a rossz előérzetét, JD odalépett az idősebb testvérhez. Megérintette a bilincset, elvégezte a bűbájt, azután elhátrált, hogy teret adjon Deannek. Ő lassan felegyenesedett, továbbra is azzal a vészjósló kifejezéssel.

JD nem bírta magában tartani, muszáj volt megkérdeznie:

   - Dean, minden rendben?

Hülyeség volt, ezt ő is tudta. Már hogy is lett volna rendben? Hiszen hazudott neki. Ezt most teljes mértékben megérdemli.

Nem kapott választ. Dean még csak rá sem nézett.

Ez felért egy gyomrossal.

   - Bújjunk el, mielőtt visszajönnek- suttogta Sam rejtekhelyet keresve.

Végül egy nagyobb kupac raklap mögött állapodtak meg. Norwood és Roger hamarosan visszatért Ed-el és Harry-vel, mire Sam és Dean előugrott, támadásra készen. JD takarásban maradt, ami egyik testvért sem zavarta különösebben. Ezt nélküle is el tudták intézni.

Így is lett. A gyilkospáros meghalt, hála Deannek és Harry-nek, a csapat pedig elhagyta az épületet.

JD az Impala hátsóüléséről figyelte a távolabb beszélgető Szellemlesőket, mialatt Sam Deannel váltott néhány szót a csomagtartónál.

   - Akkor minden rendben odabent?

   - Igen. Hála a Szikárrémes felvételeknek, plusz ahogyan elhelyeztem a testeket, az egész eléggé úgy fog kinézni, mintha a két őrült egymást nyírta volna ki.

Sam a dzsekije zsebébe dugva a kezét megcsóválta a fejét.

   - Csak emberek voltak. Nem démonok. Nem szörnyek. Csak… francos emberek.

   - Ja, hát, én megmondtam, hogy az emberek betegek- vont vállat hanyagul.

A fiatalabb tekintete ekkor megállapodott a kocsiban ülő hallgatag lányon.

   - Talán beszélned kéne vele- javasolta.

   - Minek?- morrant fel, oda sem figyelve rá – Hazudott nekem. Ráadásul nem is akármiről.

   - Én is tudom- bólintott – De talán nem tudsz mindent. Hallgasd meg az ő oldalát is. Ne vonj le következtetéseket, ha nem tudod a teljes történetet.

   - Oké, kösz Dr. Phil- forgatta meg a szemét – Igyekszem ezt észben tartani.

Az öccse nyitotta a száját, hogy folytassa, ám a feléjük sétáló Harry félbeszakította:

   - Elvinnétek egy darabig?

Dean vállat vonva lecsukta a csomagtartót.

   - Persze.

Mind beszálltak a járműbe, ami egy percen belül már gurult is ki az útra. Kínos csend telepedett rájuk, amit senki sem próbált megtörni. Még a rádió sem szólt.

Dean vetett egy pillantást a visszapillantóra. JD lehajtott fejjel ült mögötte, elmélyülten tanulmányozva az ölébe ejtett kezeit. A báty elidőzött rajta egy ideig, azután átnézett a mellette helyet foglaló Harry-re.

   - Harry, minden oké?

   - Igen- felelte meggondolatlanul – Vagyis nem. Éveken keresztül együtt lógsz egy sráccal és azt hiszed, hogy mindig melletted lesz. Még akkor is, amikor öregen iszogatsz a tornácon, ő ott fog ülni a másik székben. Aztán történik valami, mire te rájössz, hogy az a másik szék teljesen üres… Értitek mire gondolok?

Hát persze. Mindhárman pontosan értették.

♤

Harry-t kirakták egy buszmegállónál Kansas felé menet. Elbúcsúztak egymástól, aztán a vadászok folytatták az útjukat haza.

Megérkezve a helyre, ami újabban az otthonává vált, JD egyből a szobájába sietett. Lerakta a táskáját az ágyra, majd szemét lehunyva két kezével a hajába túrt. A légzésére koncentrált, hogy egyenletesen tartsa azt, azonban a próbálkozásai rendre sikertelennek bizonyultak.

Tudta mi várt rá. A feszültséget érezni lehetett már a kocsiban is, ő pedig tisztában volt azzal, hogy ami késik, nem múlik. Dean bármelyik pillanatban beronthatott az ajtaján, hogy számon kérje, vagy akár leordítsa a fejét azért, amit tett.

Egy biztos: a kapcsolatuk ezek után már nem lesz a régi. És ezt csakis magának köszönhette. Ő szúrta el. Ez most 100%-osan az ő hibája.

Én megmondtam, hogy nem lesz jó vége. Miért nem hallgattál rám? Hát most tessék, birkózz meg a következményekkel.

Valaki kopogott az ajtón.

JD nagy levegőt vett, kinyitotta a szemét, kezét leeresztette az oldala mellé, majd azt mondta:

   - Gyere be.

Nem lepődött meg azon, hogy Dean állt a küszöbön. Azon viszont már annál inkább, ahogyan ránézett. Annyi megbántottság, csalódottság és harag tükröződött a szemében, hogy a lány legszívesebben sírva húzódott volna be a sarokba, csak hogy ne kelljen még egyszer látnia. Azelőtt soha nem nézett rá így. Bizalmatlanul igen, de így még soha.

Már most borzalmasan érezte magát. És a beszélgetés még el sem kezdődött.

Dean lecövekelt az ajtóban; háta kihúzva, kezek ökölbe szorítva a farmerja zsebében, az arckifejezése szigorúbb, mint valaha.

Akár egy rossz ómen. Valami tragikus eljövetele.

Nyelt egyet, megköszörülte a torkát, végül pedig ridegen megszólalt:

   - Beszélnünk kell.

JD már akkor tudta, hogy felesleges lesz mentegetőznie. Tudta, hogy mondhat bármit, nem fog tudni változtatni az eredményen.

Elszúrta. Hazudott neki, miután megígérte, hogy ilyet soha nem fog tenni.

Elvesztette a bizalmát. És ezzel együtt őt is.

Elvesztette Dean-t.

_______________